Épp pihenni készültünk, mindketten nagyon fáradtak voltunk. Este 22.00 óra előtt bepakoltunk a másnap reggeli indulásra a kis szigetre, mikor megszédültem. Éreztem már pár napja, nem vagyok túl jól, tisztítókúrát kezdtem, fokhagymákkal, itteni gyógynövénnyel, s persze fájt a fejem. De lázam nem volt, eddig. 22 órakor lázmérés, 37.5 de 10 perc múlva már 38.1, hidegzuhanyt vettem, erre 38.5. Bélgyulladástól tartottam mert a hasam is fájt már aznap, konkrétan éreztem amint valami végigmegy, halad a bélszakaszon, s ahol épp van, ott fájdalmas. Szegény Napsi bekísért, felvételin hamar sorra kerülünk, máj-epe gyanúval kérnek hasi ultrahangot és mondták, valószínű bent kell maradnom. Ultrahangos vizsgálatot végző szerint minden rendben van, egyedül a lépen lát baktériumfertőzést. De az orvos mondja nem, az nem baktériumfertőzés, hanem egy kis ciszta, fel akar venni kivizsgálni mert meg szeretné találni a láz okát. Menedzser jön: 25 000 baht naponta a kórház, irjuk alá – de van biztositásom. Végül kiegyezünk 4 000 baht költségen s vérvétel, röntgen lesz. Meg kenet orrból, azzal kezdünk, utána jött a vérvétel, majd infuzió alapizé a kezembe beszerelve. Utána eltoltak kerekesszékben röntgenre. Utána meg fel a 12. emeletre, ott a szoba, ágyba kerülök.
Hát a kórházi szoba – hatalmas, modern, Napsi órákig deríti fel, a sok villanykapcsoló merre lehet, van ami kattintható, van amit csavarni lehet s úgy csökken a fény, csak nézem ahogy vándorol ide-oda, próbálkozik. De nem adja fel, mindet megtalálja. A szobában nagy computer, nem nekem, ott rögzítenek minden adatot a nővérek, s egyből mindent megkap a doktor. Ahogy a röntgenfelvétel is egyből az adataimhoz kerül, minden vizsgálaté. Van konyharész mikroval, sok sok edénnyel, vendégágy Napsinak, fürdőszoba, fogkefe, minden ami kell, tv is persze. Sok hotel elbújhat a felszereltsége mellett, s csodás kilátás a városra… Az ágyam japán, sokféleképpen állítható egy távirányítóval. Végre fogok aludni is lehet? Éjfél van, 2 óra alatt minden vizsgálat megvolt.
S jön az orvos, boldog, megvan a láz oka: Influ Enza jött el hozzám, s hozott rögtön egy havert is magával, Tüdő Gyuszit! Kapok hamarosan rá kezelést, s ha használ, másnap mehetünk haza. Jönnek a nővérek, kapok 3 féle gyógyszert, egy pezsgőtablettát, közbe Napsi kiment hozni nekem ennivalót mert kaptam antibiotikumtablettát, s arra jó lenne enni. Jön egy nővér, s azt hiszem álmodom… Megkérdi, mit kérek reggelire? Vegetáriust kérek, levest, sok mindent sorolt fel, mikből választhatok, mint egy hotelban. Hajnali háromig gyakran jönnek, vérnyomást s lázat mérnek. Utána kb. 8.30-ig alszok mint bunda, Napsi is elalszik. Csak ő lelóg az ágyról, nem az ő mérete…
Másnap délelőtt a szokásos takarítás, vérnyomás mérés mellett egyszercsak egyszerre két csinos thai növér érkezik, Napsi szerint nagyon elszántnak tűntek, kezükön már gumikesztyű – jöttek megfürdetni. Napsi mondja nekik, boldogulok egyedül, majd sokáig ugrat, milyen szerencsés vagyok itt volt, mire magamhoz térek félálomból, már javában fürdettek volna! Utána infúziót kapok, egy óra alatt lecsepeg. Amint beadta s kiment a növér, döbbentem láttam, hogy egy 1 cm-es légbuborék indul az erem felé, szólok Napsinak, de mire jön a nővér, már belement az erembe. Olvasmányaim szerint a buborék életveszélyes, de a nővér megnyugtat, csak kicsi buborék, Napsi utánanéz a neten, sokkal több a veszélyes.
S hát kérem, a reggeli hatalmas ibrik leves gazdagon zöldségekkel, olyan finom, kicsit omlós tofuval hogy ilyen jót még sose ettem, s egy harmada Napsinak is jutott bőven. De jön tízórai, gyümölcsök, joghurtok, ebédre hatalmas adag vegetáriánus ragu, finom gombákkal, papaja meg dinnye, s még vacsorát is kapunk. Akkora adagok, ketten jóllakunk belőle! Eszembe jutott, hogy facebookra teszik ki, ki mit kap otthon a kórházban enni… Hát, ha ezeket lefotóznám s kitennénk oda… Persze azt mondanák, más, mert biztosítást fizetek, de könyörgöm, otthon is szinte mindenki, s mégis mit kap… lenne min gondolkodni, hogy is van ez… itt is fizetek, ott is, de itt minden mint a villám, külön szoba kórterem helyett, finom ételek, minden növér, orvos nagyon kedves, mindent megmutatnak nekem a röntgenen, eredeményeket… Le a kalappal!
Fél egykor megkérdik, készek vagyunk-e hazamenni? Napsi mondja persze, de arról volt szó, még jön az orvos. Várakozás következik órákon át, orvos jön, mutat mindent s mehetek haza. De ismét várakozás, kiderül a biztositós papirok nagy munka megírni. Majd már este 18 óra felé megjönnek, aláírok papírokat, mutatják a számlát, gyógyszerekkel 5 700 baht a számla. A biztosító állta a többit 20 000 bahtból. Az éves biztosításom 15 000 bahtba került amúgy. Behozzák a gyógyszereket, bankkártyával fizetünk a szobában. Elmagyarázzák az adagolásukat, hatot kapok, de csak kettőt kell szednem, a többi lázcsillapító, s mellékhatások enyhítésére, ha szűkséges. Egy vírus elleni s egy baktérium elleni gyógyszer, amit szednem kell. Végre mehetünk….
Otthon lábadoztam szerda este s csütörtökön, Napsi a fertőzésveszély miatt kiköltözött a Nappaliba, s jön egy üzenet – egyik Ukrán kolléganője lázas, hány, segítséget kér. Persze Napsitól, mindenki másnak van itt autó, motor, nekünk nem, de hozzánk jön a segélykérés. Szegény elindul éjjel, bevinni a kórházba a kolléganőt. Szerencsére kap segítséget egy kedves thai hölgytől, aki a kórházba is beviszi őket. A nővérek Napsit már megismerik, ismerősként üdvözlik. Miután rendbe hozták a napszúrást kapott kolléganőt, nála maradt estére, ápolni őt. Majd pénteken de. hazajött, s mentünk kontrollra délután, ami másfél óra volt:
Addigra kiderült az antibiotikumból naponta 2×2 lett volna az adag, de csak egyet vettem be végig…
Felvételi ismét, 63 kg vagyok, kontroll röntgen, s már vár is az orvos, ugyanaz aki Napsi kolléganőjét éjjel elátta. Mutatja a monitoron a két röntgent, szerinte sokat javultam. Hogy nem szedtem elég antibiotikumot, bevallom… Nem baj mondja, mert nem tudták vírus miatti a tüdőgyulladásom vagy baktériumfelülfertözödéses, de gyorsan gyógyult, tehát a vírus az oka, nem kell már szednem 🙂 Fizetés még a pultnál és vége. Még pár nap pihenés, májusban kontroll röntgen.
Nyelvtanulás nuku, semmit nem tudtam tanulni a mellékhatások miatt, de aludni végre tudtam eleget, s holnap utazunk Bangkokba hivatalos ügyeket intézni, pár napra.
Örülök, ha jobban vagy már, s tök jó, hogy ilyen szuper ellátásban volt részed!
Napsinak pedig óriási respect, hogy mindig ott van, ha valakinek segítségre van szüksége. Igazad volt: an angel in … Remélem Ő is jobban van már, s hogy majd tud pihenni is egy picit!
Sok puszi Nektek! :*