Függő lettem…

Először is, sikerült a thai nyelvből megismernem a három blokkból a 2.-at is, persze még nem tudom, mert a nyelvtanulás sok sok ismétlésből is áll. Ezért ismétlem az eszperantót s a japánt is. Ugyanakkor sikerül remélem tartani az ütemtervem, s márciusban a 3. blokk jön, előtte az 1. és 2. blokk első átismétlése. Az első ismétlésével a héten végzek, jövő héten jön a 2. blokk ismétlése, majd márciustól a 3. blokk tanulása, majd ismétlés ismét, újra és újra, miközben már más nyelvek lesznek intenzíven tanulva. Hálisten, az olvasássak is haladok, nem könnyű, mert ugye hiába a hangsúly jelek, mikor más szabályok érvényesülnek, melyeket eddig nem ismertem. Példáuk ha H van másik mássalhangzó előtt, akkor a H szabályai szerint kell hangsúlyozni, pont azért írják másik mássalhangzó elé, erre figyelmeztet. Ha meg t+r betük vannak együtt, akkor sz-nek ejtjük. Hogy akkor miért nem írják sz-nek? Fogalmam nincs, bár van 3 sz betűjelük is.

Szóval, eszperantóból most szavakat ismétlek e héten s jövő héten, jobban értsem a videókat, a thaiból a 2. blokkot ismétlem, japán kanjikból a 4. szint kanjijait ismétlem éppen, jövő héten is az lesz, azaz a jövő hét afféle ismétlő hét, kivéve a malgas nyelvet. Végre kezdem tudni olvasni, ott is vannak csodák, most például a családtagokat tanultam a héten meg, apa, anya, nagypapa, nagymama, testvér, ikrek, egyedülálló, házas stb. Előtte üdvözléseket és általános kérdéseket.

Más nagyon nem történik, gyakorlatilag nem jutunk el sehova, Napsi már nagyon fáradt a tanév végére, nem csodálom. Így nem megyünk most a kis szigetre sem, de lehet márciusban par napra átnézünk. Csak ne legyen még nagyon durva meleg. Napsi készül tanártársainak búcsú ajándékkal, s hamarosan új kollégái lesznek.

Amúgy Napsi szerint függő lettem… Ugyanis van egy játék, ami focis, és letöltöttem, majd egyik nap míg Napsira vártam a sulija előtt, lejátszottam egy fél meccset, mikor megjött. Majd mentünk vásàrolni, s mivel neki 6 helyre kellett mennie, nekem csak háromra, gondoltam az áruházban befejezem a meccset. Félrehúzódtam s épp ezen voltam, mikor előkerült Napsi s látta, még el se indultam a Thai Mart áruházba, mert játszom. Amúgy az áruház zárva van valamiért, hiába is mentem oda utána. De Napsi szerint ez már függőség.

Így lettem függő…

A héten kevés édeset ettem, csípőset se nagyon, kicsit jobb már a helyzet. Fokhagymás borsos garnélákat eszem naponta, meg fokhagymás csírkét, hogy takarítsa belül, amit kell. Jövő hétre is ez a terv. Hétfőn Napsinak lesz egy plusz szabadnapja, végre kialhatja majd magát, remélem. Bár tartok tőle, főleg a szünetben lesz majd csak rá igazán lehetősége.

Hát, ennyi, meleg van, s már olcsóbb a dinnye! Nagy örömömre a piacon itt is lett 60 bahtért mangó, egy kilót vettem belőle, finom! Ha pocikám jobban lesz, majd megint kóstolok újabb ételeket, s majd beszámolok róla. KHK, a Kis Hülye Kutya továbbra is nagyon hülye! Viszont láttam egy kisebb varánuszt vagy mit, akkora volt mint otthon egy nagyon nagy szalamandra. A lépcsőházban találtam rá, a 3. lépcsőig jutott, jöttömre úgy döntött, nem próbálkozik tovább a következő 25 lépcsőfokkal, s lefutott a pinceszintre.

Egyik nap pedig a bejárati ajtó előtt egy hal szálkás maradványai vártak. Napsi szerint idáig eljutott, de itt kimúlt. Tekintettel rá, a tenger 2 km-re van minimum, nehezen hiszem el. De akkor vajon miféle rejtély történhetett?

 

“Függő lettem…” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. A függőség témához. 🙂 Nem akarom megbélyegezni, viccből mondtam. Mondjuk titkolózás övezi ezt a focis játékot, ez gyanús. 😀 Nekem semmit nem említett ebből aznap, hogy belekezdett egy meccsbe és hogy be fogja fejezni. Azért lepődtem meg, mert elköszöntünk, hogy akkor megy mindenki vásárolni, és majd később találkozunk, aztán az első boltból a másodikba menvén nem belebotlok az áruház egy eldugott zugában? 😀 Itthon is, először nem értettem, hogy mi ez a 110%-os azonnali figyelem, amikor kérdezek valamit, és a telefonjába merülésből rögtön válaszol, rám nézve, fókuszálva. Régebben ez lassabban ment, félig még a telefonra figyelve, majd rám. De az elmúlt héten gyanúsan azonnal rám, még fel sem kellett tennem a kérdést, csak megközelítettem, és már én voltam a figyelem középpontjában, telefon félretéve azonnal. Majd mikor rákérdeztem, minek köszönhetem ezt a túláradó figyelmet, bevallotta, hogy újra letöltötte a focis játékot. 😀

Hozzászólás a(z) jagyu bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük