Tapasztalataink két nézőpontból

Na igen, mióta itt vagyunk, mindig voltak feladatok, teendők, intéznivalók. De ma, szombaton az első napunk megvolt úgy, ahogy szeretnénk…

Előtte még megemlitem, Bangkokban érdekes volt még, az áruházak, metrók belépés előtti bombaellenőrzése. Át kell menni egy kapun, fémkeresőn, ami biztos megszólal mert lakáskulcs, fémpénz van mindenkinél általában. Igen ám, de a tömeg csak jön és jön – igy a biztonsági őr megkér, nyisd ki a táskád, belevilágit 1-2 pillanatra zseblámpával majd int, hogy mehetsz…

Nos, első saját napunk igy telt: Alvás, szendergés délelőtt, kv készités a vizforraló segiségével, majd megebédeltünk a hütőből, nekem 35 bahtért vettünk tegnap a 7  eleven boltban ételt (koreai csirke rizzsel) Napsi 20 bahtért kapott vege ételt, yakisoba tésztát zöldségekkel, megmelegitettük a sütőben, amit előtte megtisztogattunk, megebédeltünk. A bolti étel is hihetetlen izletes volt! Még kis pihenés, szendergés, 15.00 után elindultunk thai masszázsra, ahol a multkor is voltunk, egy órás masszázs után elsétáltunk a kedvenc helyünkre ismét, Napsi a szokott Tom Yang levest ette, a rákokat belőle én, én meg kipróbáltam egy másik ételt – valami zöld, tökmagnak kinéző de valójában érdekes zöldséggel, igen csipős mártással és sült garnélarákkal készült ételt rizzsel. Nagyon csipett, sör is kellett hozzá, jéggel, és Napsi még evett grill zöldséggel rizst. A vezetőnő eljött hozzánk, megkérdezni, hogy izlik, nem túl csipős-e? Mondtam neki, mindent végig fogok itt kóstolni, csip de izlik. Boldog volt.

Hazafelé láttunk egy kis parkban kirakodó vásárt, volt fekete titokzokni végre, és egy kis kulcstartót vettünk Napsinak. És holnapra rizst, és vege ételt neki, nekem van még 7 eleven-ben vásárolt étel holnapra.

Napsi most családjával Skype-ol, és megyünk utána aludni.

Csodás itt lenni, szép helyre néznek az ablakaink is, és már van egy kis gekkonk is a tárolóban…

Végre, egy nap, amit teljesen mi tervezhettünk meg… Napsi holnap dolgozatokat javit, én meg tanulok. De volt végre egy szabadnap! És sok alvás.

Kimaradt eddig, hogy a sok eső miatt bizony rengeteg a pocsolya, és ezzel kapcsolatban nagy hirem van: A ruháink tiszták, a sokezer mellettünk elmenő robogós, autós, tuk-tukos, buszos még SOHA nem fröcskölt le minket, pedig sokkal több a pocsolya itt, mint Budapesten például! Kimaradt, hogy sok angol felirattal próbálkoznak – és épült például itt egy nagy hotel, aminek a Sriracha Palace nevet szerették volna adni – de ez lett belőle: Sriracha Place. Elég sok ilyen van, Napsi kiszúrja őket… Kedvencem egy kirakatban a próbababa nő, akinek melleiről lecsúszott a ruha…  azóta is úgy van, napok óta, végül megkértem Napsit, fotózza le és tegye itt ki a képekhez… Azt se gondoltam volna, jégkockákkal iszom majd egyszer a sört – itt bizony van úgy… éttermekben úgy adják. Van itt egy házaspár, akik egy házat bérelnek, sok éve és most babát várnak. Mondták a tulajdonosnak, elköltöznek majd, mert gyerekkel már kicsi lesz – erre a tulaj 3 szobát hozzáépittet most épp nekik. A nyelviskolában eddig négyen vagyunk magyarok tanulni…  Pedig ide Ausztrália közelebb van, mint Europa… Na? Ma végre Napsi is eljutott a nyelviskolába, négyig tanitott, ötkor már Pattayában voltunk a nyelviskolában, és megvan 650 bahtért a sütő és 900-ért a vizforraló, ami 10-15 percig forral, igy iható lesz a viz, és tudunk reggel kv-t inni. Napsi kellemes perceket szerzett egy eladónak egy nagy áruházban, ahol neki vettünk titokzoknikat – mert kiszúrta hogy egy árusnál nem csak szilikon mellprotézist árulnak melltartó alá, hanem fenékprotézist is, és mikor nem figyeltem, titokban rámpróbálta! Hát nem unalmas az életünk! Ahogy a thai eladónő nevetett, nem birta abbahagyni percekig. Megértem… Nevetése tovább fokozódott, mikor Napsi fejére ezért barackot adtam – igencsak ágaskodnom kellett hozzá 🙂

Az első igazi munkanapom e hét hétfőn volt. Asszem elég, ha annyit mondok, hogy fél órán át sírtam, miután hazaértem. 😀 Komolyan. Most már sokkal sokkal jobb a helyzet, asszem pont minden nehezített aznap a helyzetemen. A légkondi miatti megbetegedésem akkor járt a csúcspontján, hangom alig volt. 2 kollégám hiányzott, az egyikükről csak aznap tudtuk meg, így első nap mindhárom osztályom 16 helyett 26 fős lett. Ez annyit jelent, hogy gyakorlatilag káosz uralkodott  tanteremben, nem hallottam a saját hangom, kiabálni meg nem volt elég decibelem a betegség miatt. A thai gyerekek nem szeretnek csendben lenni, mindig megy a sustorgás, de most még az osztályok összevonása is dobott a hangulatukon, folyamatosan dumáltak. Az enyéim kamaszok, főleg fiúk, 10 fiúra jut 1 lány kb. A 26 gyerek 50-nek hallatszott. Amikor már azt hittem délután, hogy jön egy kis nyugi, és korrepetálhatom a négy kis cuki és engedelmes ötévest, akikkel már találkoztam azelőtt, a főnököm előállt az ötlettel, hogy legyen inkább enyém egy másik csoport, tizenegy eleven (angolul és magyarul is eleven 🙂 ) nyolcéves fiú. Ők nem hogy csendben nem voltak, de le sem ültek. 😀 Körbe körbe rohangáltak a teremben, az egyiktől egy ollót koboztam el, amivel a barátját üldözte, a másiktól egy papírból hajtogatott dobócsillagot. Meg egy félig csócsált sült csirkecombot is őrizetbe vettem, amivel akkurátusan végigkenték az asztalt.
Suli után azt éreztem, hogy ezt én képtelen vagyok minden nap megcsinálni. Iszonyú fárasztó. Maga a tudat, hogy hiába beszélek, hogy nem figyelnek rám, stb. Aztán itthon megértettem, hogy ez nem ellenem van, az osztályaimba járó gyerekek nagy része kamasz, nekik is ki kell élniük magukat valahol, és mivel otthon általában nagy a szigor, itt jön ki rajtuk. Mi is lázadtunk, és ráadásul mi lázadhattunk is. Nekik otthon nem lehet, ez a suli is szigorú, egyenruhában kell járniuk, és még akkor is baj van, ha nem szabályos kettes oszlopban mennek át egyik tanteremből a másikba. Fiúknak ing betűrve, lányoknak szigorúan két fonat.
Szóval utólag már más volt a kép, és rájöttem, hogy mindenkinek jobb az, ha valamennyit engedek. Nem kell ugyanolyan szigorúnak lennem, mint a többi itteni tanáruknak. Most már kisebb osztályaim vannak, és a hét többi része teljesen jól telt. Én vagyok Miss Nolá, kb így mondják. Pont beszéltük a kolleganőmmel, hogy akármennyire is lázadnak ezek a gyerekek, ha rájuk mosolyogsz, mindig visszamosolyognak. 🙂
Ami a legjobban érdekelte őket velem kapcsolatban, az persze az volt, milyen magas vagyok. Amikor megmondtam, végigáramlott az osztályon egy halk „húúúúú” moraja. 🙂
A kollégáim egyébként nagyon jó fejek, az első naptól kezdve csomót segítenek, nem felejtették el, nekik milyen volt anno újoncnak lenni. Ők britek, és évek óta itt élnek, szeretik a sulit. Szép a környezet nagyon, sok a zöld terület és az órák közben kint csend van, nem hallatszik be a forgalom zaja, mert a suli egy nagy elkerített területen belül van.
Ha letelik a próbaidőm, nekem is kell egyenruha, egyelőre csak péntekenként kell a suli pólóját viselnem, amihez sikerült felkutatni egy fekete nadrágot itt helyben, pedig azt hittem, esélytelen. A hossza határeset, de a semminél jobb. 🙂
Nemsokára jön majd egy 3 hetes iskolaszünet, most már bőszen dolgozatokat javítok és osztályoznom is kell, mert ugye félév közben vettem át őket. Még döcögősen megy a nevek megjegyzése is, itt mindenkinek beceneve van, ilyenek, hogy Thankyou meg Poom meg Peem, vagy To, Bo, Tae, First, Check, Boss.. Születésükkor kapják a családjuktól a hivatalos nevük mellé, és onnantól kezdve mindenki így hívja őket. Még nehezen párosítom a neveket az arcokhoz, de haladok.
Nagyjából ennyi. 🙂 Majd írok még.

Van netünk! 

Tengerpart fele-fele a TRUE-t szokták ajánlani mobilnet szolgáltatásra, Bangkokban az AIS-t. A True-nál tegnap Napsi letárgyalta igényeinket, megvitattuk előfiztést vagy feltöltésest szeretnénk – én előbbit, Napsi utóbbit, az ő álláspontja győzött, egyenlőre nem vagyunk havi számlások – Napsi tartott tőle, nem jönnének meg az apartmanházba a számlák. Tudom, ő is tele van az otthoni tapasztalatokkal, de ez más ország, remélem hamarosan túl lesz az otthonról hozott beidegződéseken, hogy elveszik a posta, stb. Én pont azt élvezem itt, nem kell 168 hivatalba járni, amit épp bérlünk az a lakcim, ez itt természetes, nincs állandó meg ideiglenes meg állami nyilvántartó, sok állampolgárbosszantó intézmény ostoba előirásokkal amit tökfejek hoznak meg. 

Kaptunk egy kis hordozható wifi sugárzót, ott van netünk, ahová épp megyünk, 6 Gb, 700 bahtért ) 5 000 ft kb, és 21 Mbps sebességű. És 9 eszközt képes egyszerre kiszolgálni. 

Végre nem kell a kávézóba eljárnom…  egyébként eddig itt nem működött csak pár órát az itteni wifi, most hogy hollandra váltottunk (Van Maasik) már az itteni is működik! 

A thai albérleti szerződés olyan, hogy mindent ki kell próbálnod beköltözéskor, hogy működik-e? Ha nem, a tulaj javittatja. Beköltözés után neked, a bérlőnek kell karbantartanod, ami elromlik, javittatni, cserélni, szereltetni. Talán ezért is van közös mosógép 8-10 bérlőre – ami igen praktikus. Minek mindenhova porszivó, takaritógép, mosógép – mikor nincs kihasználva? Már nyugaton is ujra terjed a közös tulajdon, használatra beosztva -olcsóbb az élet. A mosógépre ki is van irva, teljesen automata – ő állit be mindent, még a programot is a belé tett ruhák mennyisége, anyaga, szinei alapján, és hidegvizes persze mint japánban és tiszta ruhákat kapunk a végén tőle…

A nem működő ország után egy működőben élek….   

 

Na ezt még gyorsan – a ruhákról – is. Szóval, ide nem kell sok ruhát hozni. Takarókra sincs semmi szükség. Ahogy pizsamára se. Legjobb a la natúr… Zoknik már lecserélve a jó minőségű thai zoknikra, alsó ruházat is. Ingeket is érdemes thai gyapjúból gyártottakra cserélni. És lehet, hamarosan a nadrágok is sorra kerülnek, főleg mert – fogyok!  Hasamról a báj vagy háj, eltűnőben, ami nagy öröm. A csipős ételek remek zsirégetők is. És itt kevesebb ételt kiván meg az ember. És egészségesebbek, sokkal. Sokkal. SOKKAL! Főleg a SOK HAL. 

Döbbenetes élmény, futja jó minőségű élelmiszerre, gyümölcsökre, 100%.-os gyümölcslékre. Nincs kedvencem hol Kiwi juice-t, hol licsit, hol rambután levet iszok, amit épp megkivánok. Most épp Aloe Verát. Itt rengeteg a zöldséglé is. Minden nap vasárnap itt, étkezés szempontjából számomra. 

A helyieknek fura, hogy gyalogolok. Mintha a város összes tuktukosa, motoros taxisa személyes sértésnek venné e hobbim, folyton el akarnak vinni, akárhova is megyek. Itt a gyaloglás nem szokás, robogón mindenhova vagy busszal, stb. Én szeretek gyalogolni. Ma például a suliba menet korábban tettek ki a buszból – 3 km volt még a suliig – legyalogoltam, no problem. És bizony az órákon annyit betűzünk, hogy egész jól megy az ABC már, a betűzés is, pedig a magánhangzók nem ott vannak leirva, ahol ejtjük őket, igy a betűzés gyakorlása is igen érdekes. 

Lehet majd robogót vagy motort bérelni, venni használtan jót kb. 20 000 baht, azaz 140 000 ft…  Az a jövő zenéje. 

Ma vásárolunk Napsinak fekete nadrágot, megkapta az iskolai tanári ingét amit viselnie kell és hozzá fekete nadrágot kell venni, s ha már vásárolunk, egy kis sütő mellett is döntöttünk. A dilemma az volt, micro vagy kissütő legyen, a kissütő nyert.

Egyenlőre csak azért vesszük, mert az áruházakban előre csomagolt finom thai ételek olcsóbbak, és nem kellene minden étkezésre a város piacára, fő terére eljutnom, hanem a hűtőből kivenném őket és melegitem és kész. Egyébként Pattayán találtam műszaki áruházat, ahol pár száz, de max 2 000 bahtért nagy csodák vannak, mint pld. az otthon használt flavorwawe féle légkeveréses sütő, van sok europai cég is jelen ott, és számomra ismeretlen kisebb japán cégek konyhatechnikai csodái…  Ja, és 70 000 forintért csoda kis noteboook, új! 

És megyek tanulni máris addig is, mig Napsi hazaér.