Tapasztalataink két nézőpontból

Hát nem majdnem kihagytam?

Volt egy ünnepség is a tengerparton, a Loy Krathon, amire Reelika hivta fel a figyelmünket, és hármasban mentünk el megtekinteni. A tengerparton felállitottak egy szinpadot a szabadidő parkban, sok-sok árus is természetesen megjelent, a parkban pedig közben a gyerekek vigan játszhattak, a szinpadon meg különböző táncokat mutattak be. Az egyik szerintem az lehetett, amikor a férjnek ágyba viszik a reggelit. Egy másiknál arra tippeltem, mivel nagyon sietősek voltak a mozdulatok, hogy ez az amikor megérzik, ég le a konyhában a hús.

Az ünnepség arról szól, hogy mgköszönik a gondoskodást a tengeristennek, illetve bocsánatot kérnek amiért szennyezik. Méghozzá úgy hogy virágokból csodás koszorú-féléket fonnak, készitenek, tesznek bele mécsest és meggyújtják, majd sötétedéskor vizre teszik, sokan be is kisérik egy ideig művüket, de lehet készen is venni.

Reelika kritikusan jegyezte meg, úgy köszönik meg a tengeristennek, hogy jól beleszemetelnek a tengerbe – bár a vrágokat a halak elfogyasztják, de a gyertya bizony lehet, nem túl jó a tengernek. Igaz, dagálykor teszk bele és apálykor összegyüjtik a szemetet. A lényeg itt is a közösségi élmény, a közös ünnep, az együttlét, amin szivesen látják a külföldieket is.

Mindenestre, múlt hét csütörtökön pár órás szép élményben volt részünk.

Igen fárasztó hét után vágyódunk már kikapcsolódásra. Pénteken még elmentünk egy kávézóba, ahol netről megnéztük az Egyszervolt 4. évadának I. részét… Nagyon tetszett nekem. És az ablakból megláttunk utána egy hatalmas elefántot, az idomárja a nyakában ült, hihetetlen látvány volt…

Napsi kolléganői elfogynak közben, akiket akkor ismertünk meg, mikor idejöttünk. Az észt hölgy marad, de az amerikai már Kinába ment tovább, és most az Új-zélandi lány is valószinű, távozik. Neki sincs diplomája, és igy nem maradhat. Thaiföldön most már nem csak Tefl vizsgához hanem diploma meglétéhez, főiskolai, bachelor diploma meglétéhez kötik a nyelvtanári  állásokat. De aki otthonról elindulna és jól tud angolul, Kambodzsában, Vietnamban és Kinában válogathat az állások közül. Kambodzsa most kezdi a felzárkózást, és Vietnam is, a fiatalokat igyekeznek angolul tanitani szüleik.

Kicsit a thai ételek csipősségéről: általában azt mondják a külföldinek, medium szpájszi – közepesen csipős. Ilyentől rohanta körbe párszor a lakást Napsi mig japánban voltam, egy medium spájszi erősségű ételtől elmondása szerint.

Bangkok Charlie a Facebookon irta, hogy piros arannyal kinálta thai barátait, akik vastagon rákenték a kenyerükre majd panaszkodtak, csak sós ez az izé, de nem csipős.

Szombaton a kimerültségünk ellenére korán keltünk és a reggel 8 órás hajóval már mentünk is Ko-Sichang szigetére, 9.00 órakor már a bungalowban vetköztünk fürdőruhára és irány a tenger!  Úsztunk, lebegtünk, kagylókat  és csigákat gyüjtöttünk, felváltva ettünk, én korán megéheztem, Napsi később.  Kezdek átállni a thai szokásra, reggel enni rizslevest vagy más levest és még valamit, utána csak 17 után, majd esetleg 20 körül. Napsi mivel vegetáriánus, bármikor ehet, mert nem zsirosak az ételei.

Egy óra körül lepihentünk és fél négyig szundikáltunk, majd ismét strandolás! Napsinak szép szine kezd már lenni, barna méghozzá!

Nekem az orrom hajlamos még a leégésre, pedig itt én is 30 faktoros napolajat használok.

Este nem voltam jól, kijött a japán út utáni kimerültség, de reggel ismét korán keltünk, dagályban fürdőztünk, egyből nyakig ér a viz. Megérkezett Napsi kolléganője, Reelika is, és én 11 óra után elvonultam bóbiskolni, majd a délután négy órai hajóval visszajöttünk, kissé kipihentebben.

Egy kis fiatal vaddisznó még a szigeten lejött a strandra, és egyszercsak lefeküdt a homokba napozni, az emberek közé, befúrta magát a homokba, a hátsó lábait kiegyenesitette – és a thaiok szelfiztek vele! Később egy thai ember azt játszotta vele, hogy szandáljával nyomogatta az orrát, és a vaddisznó imádta! Úgy látszik, itt igy megy a szelidités. A kedves kutyus most nem minket választott.

A vizben sok halat láttunk, volt olyan, 150 m-ről egy kisebb kb, tenyérnyi hal kb 20 m-ként siklott egyet a viz szinén, egyenesen 2 lány felé, akik sikongva kimentek a vizből….

Láttunk egy érdekes vizi féreg félét, két oldalt csillókkal úszott, tudott gyorsan is menni. Amikor a part közelébe ért, összegömbölyödött, hagyta magát sodortatni, mintha ki akart volna menni a partra, de azután vissza indult a mély viz felé. Egy thai ember nézte, mit nézünk, és szólt ő se látott még ilyet, de látja, menne a mély vizbe, engedtük.

Láttunk olyan gyikot is, ami micro-dinosaurusra emlékeztet, a mellső lábain magasra emelkedik, erős hátsó futóművekkel, és igy meredeken felemeli a mellkasát.

Jó hétvége volt. Töltődtünk, pihentünk is, remélem birom majd a következő hetet, mert a japán út fáradalmai még erősen érezhetőek bennem, s Napsinak is a sok vizumügyintézéses korán kelés még nincs ellensúlyozva. De azért már jobb.

Hát, eljön az esős évszak vége. Eddig ebből annyit vettem észre, sokkal többet esik, pár napja mikor Napsi épp egy kolléganőjével találkozott én meg délutáni alvást terveztem, akkora felhőszakadás lett, hogy a szomszéd házat nem lehetett látni, küldtem neki egy SMS-t (helyettesitem a belügyet) hogy ár ellen kell majd hazaúsznia, nehogy rossz irányba induljon.

Ma már nem esett, ez az első ilyen nap egy ideje, és meleg is volt délután.

Az esős évszakkal búcsúzunk kedvenc gyümölcseink közül párral. A Durianból hetek óta nem találtam már, mióta Japánból visszajöttem, ma egy helyen volt, 350 bahtért, ami máskor 120 baht – nem hoztam el. Mangó még van de lehet az se lesz hamarosan, mert szezonális, és Rambután sincs már.

Tanulom ismét a thai nyelvet, ma összehoztam egy nemzetközi együttműködést. A tanteremben van egy fali óra, a 3. óra előtt előre állitottam 10 perccel a szünetben, mutattam a többieknek és hogy állitsuk előre az óráinkat is. A tanárnak kicsit fura volt, máris letelt az 50 perc de ő vette észre, majd saját órájára nézett, elbizonytalanodott és egyikünktől kérdezte, mennyi az idő, ő megmutatta. Többen mondták, már idő van, mire az oktaó elnézést kért amiért 2 perccel tovább tartotta az órát – mi meg boldogan eljöttünk. Teljes összhangban cselekedett kanadai, belga, holland, hong-kongi, stb. hallgató.

A szervezetemnek megint vissza kell állnia a thai ételekre, a japán ételek másmilyenek voltak. Japánban hiztam is. De már kóstoltam itt is makrélát, és majdnem olyan finom volt, mint Japánban.

Napsit már nem bántják a hangyák, kiderült, hogy a tusfürdője volt, amit megkivántak, arra gerjedtek, más tusfürdő használatával gyakorlatilag erősen lecsökkent a probléma.

Én korábban tévesen irtam, hogy Demokrácia emlékművet forditották victory monumentről, valójában létezik mind a kettő, és egymástól távolabb vannak Bangkokban, én tévedtem.

Már elég jól olvasok thaiul, például Bangkok nevét thaiul Krungtepnek irják…  És mondják.

Napsi kollégái meséltek arról, akik város szélén laknak, hogy itt is, illetve ott, élnek mérges százlábúak, négyféle kigyóval találkoztak pár év alatt, abból egy volt mérges kigyó, skorpió is megcsipte egyiküket, de nem ment orvoshoz, bedagadt a keze és zsibbadt ha jól emlékszem Napsi elbeszélésére, majd visszahúzódott a dagadás. Tehát nem volt halálos a csipés.

Elég sok fesztivál lehet, a múlt héten volt itt, piac pedig nem, és holnap is lesz valami fesztivál, ünnepség.

A tigrisparkba nem mentünk végül el, fáradtak voltunk nagyon. Majd máskor. Most hétvégére ismét szigeti pihenést tervezünk, egy éjszakást, szombat reggel megyünk, vasárnap du. jövünk, úgy olcsóbb, de hiv a tenger minket…

Három nap thai nyelvet tanulok, kettőn japánt, hoztam sok forditanivalót , szakmait, Japánból.

És ma megjött a csomag, amit még otthon kértem, küldjenek utánam majd – kalligráfia felszereléssel, a japán nyelvkönyvekkel, esperanto nyelvkönyvvel – japán nyelvű filmekkel és pár magyar nyelvű könyv is érkezett.

Mivel a múlt napokban sokszor keltünk hajnali négykor, elég fáradtak vagyunk. De már csak 2 nap és jön 2 nap pihenés. Utána meg, nekem jön a vizumhosszabbitás.

Várom nagyon a hétvégét, máris…

Ma végre sikerült megszereznem a munkavállalói vízumot. Ez most 3 hónapig érvényes lesz. A 3 hónap alatt a suli elintézi a munkavállalói engedélyt is, amit majd be kell mutatnom a helyi (a városunkban lévő) bevándorlási hivatalnak, és onnantól kezdve már nem kell mindig megújítgatnom a vízumom, csak 3 havonta le kell jelentkeznem a hivatalban, hogy megvagyok.
Nem volt egyszerű ez az egész, kezdődött ugye a laoszi úttal, ahonnan már turista vízummal jöttem vissza. Aztán Bangkokba kellett mennem a bevándorlási hivatalba. Már ott is voltam egyszer Laosz előtt, akkor több órás várakozás után csak információt kértem, és kiderült, hogy a sulimtól a munkavállalói vízumhoz kapott papírok már nem érvényesek, 7 napon belülinek kell ugyanis lenniük. Bementem a suliba még a tanítási szünet alatt, szóltam, hogy szeretnék új papírokat kérni. Ígérték, hogy még azon a héten, a szünet utolsó hetében meglesz, így nem kell tanítási időben elkéredzkednem majd. Hát, nem lett meg. Következő hét keddre igen, akkor ki is jelöltem a pénteket, mint nem túl húzós napot, hogy akkor utazom. Hajnal 4-kor kelés, még sötétben sétálás a minibuszhoz, fél 6-kor indulás. A minibusz sofőrje a több mint 2 órás utat másfél óra alatt simán megtette. Aludni mondjuk ennél a vezetési stílusnál nem igazán lehetett. A bevándorlási hivatal még jó 20 perc taxival a buszállomástól, és mindig lutri, vajon a taxis, akit kifogok, ismeri-e az úticélt. A telefonomon megvan a hivatal címe thaiul, és lementettem egy fényképet is róla. Az épület elég különleges és könnyen felismerhető, de a trükk az, hogy kettő van belőle egymástól legalább 2 km távolságra. Egyszer a rossz épületnél szálltam ki a taxiból, csodálkoztam, miért nem akarnak beengedni a thai őrök, aztán nagy nehezen megértettem, hogy akármilyen elszántan mutogatok, hogy oda be akarok menni, nem jó helyet céloztam be. Leintettek nekem egy motoros futárt, és szoknyában, 2 táskával felültem mögé. Kalandos volt, de meglett a másik épület.
Pénteken a jó épületet sikerült megtalálni, mert amikor a taxis tanácstalannak tűnt, mondtam, hogy kérdezzen meg valakit. „Ask, ask”, mutogatás kifelé. Megértette, megkérdezte, megtaláltuk. 7.30-kor már a sorban álltam a hivatal ajtaja előtt, pedig csak 8.30-kor nyitott. Előttem úgy harmincan lehettek, nyitásra felgyűlt mögöttem egy olyan 150 fős sor. Az ember csak úgy kap sorszámot nyitás után, ha a kezében van egy kitöltött kérelem, ami a konkrét ügyhöz szól (van csomó féle intézhető dolog ott), igazolványképek (nekem már 3 méretben van, csak hogy tuti jó legyen), útlevél. Ezek bemutatása után a 7-es sorszámot kaptam, ami a laoszi 654-es után kifjezett sikerélmény volt. 1 óra múlva sorra is kerültem a 7 napon belüli irataimmal, minden flottul ment, amíg az ügyintéző rá nem kérdezett, hogy hol van a nemtommilyen nyomtatvány. Nem tudtam, hogy kellett volna olyat hoznom, a suli elfelejtette ideadni, mint kiderült. Nagyon sajnált a hölgy, mert a lakcímemből látta, hogy délről utaztam fel, és még rá is kérdezett egy kolléganőjénél, hogy mindenképpen kell-e a papír, de mindenképpen kellett. Mondta, hogy menjek vissza hétfőn. Majdnem elsírtam magam. Elég fárasztó egy ilyen utazás, a hajnali kelés mellé a minibuszos zötykölődés, aztán a taxiknál figyelni, hogy tudja, hova megyünk plusz lehetőleg ne verjen át (kapcsolja be a taxiórát, ne kerülőúton menjen), a bevándorlási ajtaja előtt egy órás álldogálás, aztán bent várakozás, vissza taxi megint, majd busz. Nagyjából 8 órás program.
Szóval a 10.30-as pénteki busszal már vissza is indultam. Mivel ez egy normál, helyi busz volt, majdnem 3 órásra sikerült a visszaút. Még bementem a suliba, hogy rákérdezzek erre a papírra, azt hittem, talán nem tudnak róla, hogy létezik ilyen, de tudtak, csak elfelejtették. Délutánra megkaptam, de utána még kétszer javítani kellett, mert elírás volt benne. A végén úgy tűnik, jó lett, mert ma elfogadták Bangkokban. Ugyanazzal a korai minibusszal utaztam ma fel, már visszafelé tartok, még nincs dél. A hivatalba később értem oda, 7.50 körül, és legalább 50 ember állt előttem, de az én ügyemben szerencsémre a 3-as sorszámot kaptam. A reggeli forgalom durva volt, hétfőn érzékelhetően többen mennek mindenfelé hajnalban, a bangkoki buszállomás kijáratánál pl. egy darab taxi nem volt, pedig máskor 2 taxisor várakozik 50-100 autóval. Hirtelen tanácstalanná is váltam, hogy akkor most hogyan tovább, amikor odajött egy ürge, hogy „Taxi?”. Mutattam a címet, kérdeztem, hogy mennyi. Azt sejtettem, hogy nem taxiórával vinnének, úgy kb 120-150 baht szokott lenni az út. Azt mondja, 400. (1 baht 7 forint.) Mondom ó, az sok: „Tú mács, tú mács, de 250 oké.” Ó, hát az nem, nem. Nagyon messze van. Legyen 350. Mondtam neki, hogy 150 bahtos útért nem fogok 350-et fizetni, a duplája is sok, de mindegy, legyen 300. Nagyon csóválta a fejét, de aztán később visszajött, hogy okéoké. (Még így is rablás volt, de muszáj volt időben odaérnem.) Erre megjelent egy fószer, aki mutatta az utat egy kis hátsó parkolóba, ahol kiderült, hogy 10-15 taxi álldogál elrejtve az utasok elől. Gondolom arra játszanak, hogy akinek fontos, úgyis többet fizet. Egyébként vicc, hogy egy ilyen fél órás út alapjáraton ugyanannyiba kerül, mint a 2 órás felutazás Sirachából Bangkokba (120 baht).
Nade a lényeg, hogy most egy ideig többet nem kell mennem. Sikerült, végre.

A thaiok általában rendes ruháikban úsznak, fürdőznek – nem divat a fürdőruha körükben. Az is lehet, igy védekeznek a mérges medúzák csipésétől, ami nem egyszer halálos. A kocka medúza csipésének hatására általában infarktust kap az ember, esélytelen mert megfullad, lebénulnak az izmai. A túlélés nagyon ritka.

Hétfő délután besétáltam a faluba, és az útra merőleges irányból kicsörtetett egy elég nagy fekete vaddisznó, kitértem útjából, nem követett csak pár lépést, elég félreérthetetlenül jelezte, ez az ő területe. Rajtam kivül itt senki nem gyalogolt. Sötétedés után jöttem haza és akkor semmi gond nem volt. De másnap reggel…

Először is, a kedves kutyus megint a verandán aludt, majd reggel a falu felé indulva (a mobilom javitása Kinában elkészült és net csak a faluban van és  mobil térerő is) egy darabon elkisért. Az út elején láttam a fekete vaddisznót egy keresztúton, háttal nekünk ment. Hamarosan a kutyus elcsábult az erdőben valami szagtól, én meg a kanyargós úton egyszer csak előttem 10 m-re egy másik vaddisznót láttam, mely lelassitott, pillanatok alatt utolértem, előreengedett. Majd, a robogón érkező thai emberek nevettek, gratuláltak, mert a vaddisznó mögém jött és békésen követett. Egy darabig tartott az idill, majd beelőzött, elém állt és szaglászni kezdett. Kikerültem, de megint erőszakosan leelőzött, feszült lett a helyzet, elővettem az esernyőm a kistáskából, még jókor, mert már harapni próbált, én meg ráüvöltöttem, meg ne próbáld! A hangom megriasztotta, előrébb ment, épp jöttek robogóval, és ment előttem. De ahogy a robogó elment, megint leállt, és elég sunyin nézett. Lélekben felkészültem a küzdelemre.  Azután megváltozott a tekintete és elindult – nem értettem miért, mig hátranézve meg nem láttam a kedves kutyust, aki kiáltásomra hamar utolért. Megjelenése elég volt, hogy a vaddisznó letegyen velem kapcsolatos kostolós tervéről. A kutyus a faluban is sokág elkisért, majd visszafelé mikor indultam, egy másik, fekete kutyussal együtt várt rám.

Mivel a mobil miatt ügyintézni kell, a 11 órás hajóval egy nagy úszás után visszatértem Srirachára. Vettem Napsinak vege ételt útközben, bevásároltam magamnak is az olcsó ételekből 2 napra, sikerült is meglepnem Napsit, nem várt még. Vettem gyümölcsöket is, de Duriant nem találtam sehol.

Nagyon jó volt úszni, lebegni a vizen, szinem is lett, de a szállás túl meleg volt számomra esténként és délután, szieszta időben.

Egyébként, lassan vége az esős évszaknak, jön a hideg idő – ahogy pár thai ember mondja, akár az is előfordulhat, hogy éjjel 20 fokra csöken a hőmérséklet majd!

Ja, és egyikünk ügyes szerelő… először a mosdó alatt tört el a lefolyó rész amit cserélni kellett, majd a veranda ajtó zárja mondta be az unalmast. És mind rendben van persze már.

Október végén úsztam… még mindig nehéz elhinnem.