Álmodom? Egy nap thai kórházban.

Épp pihenni készültünk, mindketten nagyon fáradtak voltunk. Este 22.00 óra előtt bepakoltunk a másnap reggeli indulásra a kis szigetre, mikor megszédültem. Éreztem már pár napja, nem vagyok túl jól, tisztítókúrát kezdtem, fokhagymákkal, itteni gyógynövénnyel, s persze fájt a fejem. De lázam nem volt, eddig. 22 órakor lázmérés, 37.5 de 10 perc múlva már  38.1, hidegzuhanyt vettem, erre 38.5. Bélgyulladástól tartottam mert a hasam is fájt már aznap,  konkrétan éreztem amint valami végigmegy, halad a bélszakaszon, s ahol épp van, ott fájdalmas. Szegény Napsi bekísért, felvételin hamar sorra kerülünk, máj-epe gyanúval kérnek hasi ultrahangot és mondták, valószínű bent kell maradnom. Ultrahangos vizsgálatot végző szerint minden rendben van, egyedül a lépen lát baktériumfertőzést.  De az orvos mondja nem, az nem baktériumfertőzés, hanem egy kis ciszta, fel akar venni kivizsgálni mert meg szeretné találni a láz okát. Menedzser jön:  25 000 baht naponta a kórház, irjuk alá – de van biztositásom.  Végül kiegyezünk 4 000 baht költségen s vérvétel, röntgen lesz. Meg kenet orrból, azzal kezdünk, utána jött a vérvétel, majd infuzió alapizé a kezembe beszerelve. Utána eltoltak kerekesszékben röntgenre. Utána meg fel a 12. emeletre, ott a szoba, ágyba kerülök.

Hát a kórházi szoba – hatalmas, modern, Napsi órákig deríti fel, a sok villanykapcsoló merre lehet, van ami kattintható, van amit csavarni lehet s úgy csökken a fény, csak nézem ahogy vándorol ide-oda, próbálkozik. De nem adja fel, mindet megtalálja. A szobában nagy computer, nem nekem, ott rögzítenek minden adatot a nővérek, s egyből mindent megkap a doktor. Ahogy a röntgenfelvétel is egyből az adataimhoz kerül, minden vizsgálaté. Van konyharész mikroval, sok sok edénnyel, vendégágy Napsinak, fürdőszoba, fogkefe, minden ami kell, tv is persze. Sok hotel elbújhat a felszereltsége mellett, s csodás kilátás a városra… Az ágyam japán, sokféleképpen állítható egy távirányítóval. Végre fogok aludni is lehet? Éjfél van, 2 óra alatt minden vizsgálat megvolt.

S jön az orvos, boldog, megvan a láz oka: Influ Enza jött el hozzám, s hozott rögtön egy havert is magával, Tüdő Gyuszit! Kapok  hamarosan rá kezelést, s ha használ, másnap mehetünk haza. Jönnek a nővérek, kapok 3 féle gyógyszert, egy pezsgőtablettát, közbe Napsi kiment hozni nekem ennivalót mert kaptam antibiotikumtablettát, s arra jó lenne enni. Jön egy nővér, s azt hiszem álmodom… Megkérdi, mit kérek reggelire? Vegetáriust kérek, levest, sok mindent sorolt fel, mikből választhatok, mint egy hotelban. Hajnali háromig gyakran jönnek, vérnyomást s lázat mérnek. Utána kb. 8.30-ig alszok mint bunda, Napsi is elalszik. Csak ő lelóg az ágyról, nem az ő mérete…

Másnap délelőtt a szokásos takarítás, vérnyomás mérés mellett egyszercsak egyszerre két csinos thai növér érkezik, Napsi szerint nagyon elszántnak tűntek, kezükön már gumikesztyű – jöttek megfürdetni. Napsi mondja nekik, boldogulok egyedül, majd sokáig ugrat, milyen szerencsés vagyok itt volt, mire magamhoz térek félálomból, már javában fürdettek volna! Utána infúziót kapok, egy óra alatt lecsepeg. Amint beadta s kiment a növér, döbbentem láttam, hogy egy  1 cm-es légbuborék indul az erem felé, szólok Napsinak, de mire jön a nővér, már belement az erembe. Olvasmányaim szerint a buborék életveszélyes, de a nővér megnyugtat, csak kicsi buborék, Napsi utánanéz a neten, sokkal több a veszélyes.

S hát kérem, a reggeli hatalmas ibrik leves gazdagon zöldségekkel, olyan finom, kicsit omlós tofuval hogy ilyen jót még sose ettem, s egy harmada Napsinak is jutott bőven. De jön tízórai, gyümölcsök, joghurtok, ebédre hatalmas adag vegetáriánus ragu, finom gombákkal, papaja meg dinnye, s még vacsorát is kapunk. Akkora adagok, ketten jóllakunk belőle!  Eszembe jutott, hogy facebookra teszik ki, ki mit kap otthon a kórházban enni…  Hát, ha ezeket lefotóznám s kitennénk oda… Persze azt mondanák, más, mert biztosítást fizetek, de könyörgöm, otthon is szinte mindenki, s mégis mit kap… lenne min gondolkodni, hogy is van ez… itt is fizetek, ott is, de itt minden mint a villám, külön szoba kórterem helyett, finom ételek, minden növér, orvos nagyon kedves, mindent megmutatnak nekem a röntgenen, eredeményeket…  Le a kalappal!

Fél egykor megkérdik, készek vagyunk-e hazamenni? Napsi mondja persze, de arról volt szó, még jön az orvos. Várakozás következik órákon át, orvos jön, mutat mindent s mehetek haza. De ismét várakozás, kiderül a biztositós papirok nagy munka megírni. Majd már este 18 óra felé megjönnek, aláírok papírokat, mutatják a számlát, gyógyszerekkel 5 700 baht a számla. A biztosító állta a többit 20 000 bahtból. Az éves biztosításom 15 000 bahtba került amúgy. Behozzák a gyógyszereket, bankkártyával fizetünk a szobában. Elmagyarázzák az adagolásukat, hatot kapok, de csak kettőt kell szednem, a többi lázcsillapító, s mellékhatások enyhítésére, ha szűkséges. Egy vírus elleni s egy baktérium elleni gyógyszer, amit szednem kell. Végre mehetünk….

Otthon lábadoztam szerda este s csütörtökön, Napsi a fertőzésveszély miatt kiköltözött a Nappaliba, s jön egy üzenet – egyik Ukrán kolléganője lázas, hány, segítséget kér. Persze Napsitól, mindenki másnak van itt autó, motor, nekünk nem, de hozzánk jön a segélykérés. Szegény elindul éjjel, bevinni a kórházba a kolléganőt. Szerencsére kap segítséget egy kedves thai hölgytől, aki a kórházba is beviszi őket. A nővérek Napsit már megismerik, ismerősként üdvözlik. Miután rendbe hozták a napszúrást kapott kolléganőt, nála maradt estére, ápolni őt. Majd pénteken de. hazajött, s mentünk kontrollra délután, ami másfél óra volt:

Addigra kiderült az antibiotikumból naponta 2×2 lett volna az adag, de csak egyet vettem be végig…

Felvételi ismét,  63 kg vagyok, kontroll röntgen, s már vár is az orvos, ugyanaz aki Napsi kolléganőjét éjjel elátta. Mutatja a monitoron a két röntgent, szerinte sokat javultam. Hogy nem szedtem elég antibiotikumot, bevallom… Nem baj mondja, mert nem tudták vírus miatti a tüdőgyulladásom vagy baktériumfelülfertözödéses, de gyorsan gyógyult, tehát a vírus az oka, nem kell már szednem 🙂 Fizetés még a pultnál és vége. Még pár nap pihenés, májusban kontroll röntgen.

Nyelvtanulás nuku, semmit nem tudtam tanulni a mellékhatások miatt, de aludni végre tudtam eleget, s holnap utazunk Bangkokba hivatalos ügyeket intézni, pár napra.

Fecskék, mókusok, tanév vége

Fecskék érkeztek hozzánk, eddig még sosem láttam itt fecskéket, Koh Lantán láttam októberben. Most érkezett egy csapat, kiváncsi vagyok, itt maradnak-e?
Szülinapom is volt, ittunk a californiai Fruity  roséból, ettünk hozzá olajbogyót, sajtokat, Napsi vett sült gesztenyét, mandulát, kirándultunk a tengerpartra, s egy számunkra újabb olasz éttermet is láttunk.
Nagyon fáradtak vagyunk, megjött a nagy meleg is.
Zoéék elmentek… Napsi lett most már a rangidős, másfél év alatt! Ez azért nem semmi, mikor idejöttünk, az angol tanárok, sok valóban anyanyelvi, már sok éve itt dolgoztak. De most már megváltoztak a dolgok. Ukránok, dél-afrikaiak érkeznek angol nyelvtanárnak.
Napsi is látta a Mókust a vezetéken, evolúciós ugrás ez számukra, légtornász mókusok élnek itt már! Mikor kiszúrta figyeljük, végigrohant a vékony vezetéken s több méteres ugrással egy fán landolt, onnan lesett minket.

Napsinak szabadság van már, persze főleg alváshiányt kell pótolnia.
Nyelvtanulások: Ismétlés még mindig, eszperantó, japán kanjik, új anyagot thai nyelvből s malgas nyelvből veszek. Aludni nem sokat tudok továbbra se a nagyon hülye kutyától.

És megpróbált eladni egy motorszerelő nekem egy motort, 600 cm3-est, dehát nincs rá pénz, ellopta a magyar kormány az enyémet is, sok évtizednyi munka gyümölcsét, mást meg tönkretett. S tényleg azt hiszik, vissza tudnának oda csalogatni…  hihihi!

Van egy francia srác a suliban, aki angolt tanít, hát Napsi szerint nem túl szimpatikus fickó, csúnya kavarásai voltak thai barátnője miatt, mert az szakított vele. Aztán beszedett egy pofont, igaz más miatt, de a többiek szerint megérdemelte. Nem Napsi pofozta meg, más.
Napsinak köszönnek áruházban a thai gyerekek akiket tanít, ha meglátják, integetnek ki stb. Vett egy nagyon szép songkran inget is Napsi, valóban gyönyörű.

Húsvétfélét tartok, vege életmódot folytatok 30-40 napig eü. okokból, tartok tőle a candida megint elszaporodhatott a szervezetemben, amúgy is szoktam évente 21- 30 napos kúrákat tartani, koleszterin, vércukor beállítót.
Első thai írásos üzenetem küldöm el holnap thai barátaimnak…  Remélem, nem rontom nagyon el.

Két hétig helyi ételkülönlegességet ettem sokat, garnélát borsosan-fokhagymásan. Napsi vagy én készítettük mindig, Wokban. Sőt, Napsi szülinapomra meglepett egy nagyon gazdag, nagyon ízletes olasz zöldséges tésztával, egyszerűen mennyei volt!!!

Voltunk japán étteremben is, Napsi kedvenc levesét ette, én gyozát, s voltunk moziban, valami egyiptomi istenekkel kapcsolatos filmet néztünk meg angolul, én próbaltam a thai feliratokat olvasni, a film vége felé néha már ment is 🙂

Szeptembertől utolsó thai tanévem kezdődik majd!

S most már, remélem Napsi is fog nektek írni, amint kipihente magát.

 

Már Cius!

Március nem könnyen indult Napsinak…  Míg beszélt otthoniakkal mobilon, összekötötte a kellemest a hasznossal, s közben megmasszírozta talpacskáit, mert talált rajtuk valami dudorokat a gyomor-patkóbél reflexzónák területén. Hát, nem aprózta el, az ajánlott pár perc helyett fél órán át sikerült egy-egy tappancsán keresztül e szerveket ingerelni, válaszreakciót, gyógyulást segítőt kiváltani, s teljes sikerrel járt, bár ez csak másnap derült ki. Este csak fájdalmasak voltak a talpán a helyek, de reggel már szédelegve ébredt, készülődött indulni, de látszott, nincs jól. Sikerült rávennem, itthon maradjon, úgyis nagyon fáradt. Majd rosszul is lett, s utána hiába hogy kortyonként ivott, végül délután még a víz is távozott belőle. Közben kértem telefonos segítséget, megnyugtattak, ez most végig fog menni a szervezetén,s  majd legközelebb… kicsit óvatosabban. Végülis, egy nap alatt rendbejött s végre nagyokat aludt is, s másnap reggel… arra ébredt, a jobb szemét negyedannyira tudja csak kinyitni, mint a balt. Most a szemhéját csípte meg egy hangya vagy szúnyog, s így nem mehetett iskolába tanítani, itt fontos a megjelenés. Nappal énekeltem neki iskoláskoromból ismert dalokat, mint a „Kacsintsál a szemembe”, s hiába próbálta meg a NÉZÉST bevetni, komikummá változott a máskor oly rémisztő fegyelmezési kísérlet, végén úgyis együtt nevettünk. Így két napot itthon volt, pont a két utolsó tanítási napot, de még be kell járnia vizsgáztatni, jövő héten is bent kell lennie, majd végre jöhet neki a pihenés…  Apropó, megijedhettek, ő is elmegy a suliból, mert felhívták hogy adja meg a számlaszámát, a novemberi túlórát ki szeretnék fizetni neki is… Hmmm… mire jó, ha valaki, aki nem szokott hiányozni, tanév végén hiányzik…  Mikor úgyis elmegy egyszerre jó pár külföldi tanár…

Napsinak hoztam japán cukormentes, kyotoi pörkölt teát az áruházból, meg kekszet, mást nem ehetett nagyon…

Nyelvtanulással kissé elmaradtam, de most sok informatikai feladatom adódott, nagyobb rendszer és alrendszerek tervezése, ami a héten lefoglalt eléggé, konkrétan éjfél után feküdni próbálás, de utána már nem sokat tudok aludni, jön a kishülyekutya müsora, stb, de a kakas is óránként, ha egy motoros errejár s fényszórója felébreszti, már azt hiszi hajnal van…  talán hétvégén alhatok.

Kipróbáltam a sulival szemközti étkezdében a Tom Jam Kungot, 100 baht volt, nem olcsó, nagy adag, s nem sajnálták belőle a csilit, kb 16 paprikát szedtem ki belőle… Egyszer elég volt, annyira nem jó, mint a kedvenc helyünkön, ahol úgyis rég voltunk.

Erős a napsütés, arcomnak mindig vörös színe van a bevásárlástól is, elfelejtem még olykor-olykor, a naptejet használni már nem ártana.

Megnéztük a Big Short című filmet, egész jó volt, majd elkezdtük az Arábaia Lawrence-t nézni, az első csaknem két óráját már sikerült.

Jön a 3 kemény hőséges hónap. Vajon El Ninó most ezzel mit fog kavarni?

Közben hangyákkal küzdünk sokat, folyton be akarnak telepedni a hálószobába, igyekszem lebeszélni őket róla, citromfüves kullancsriasztó spray segítségével, de nagyon kitartóak.

S végre hamarosan, még e hónapban, megírom életem első thai nyelvű levelét néhány thai ismerősömnek…  Remélem, túl nagy hibákat nem fogok elkövetni…

Az eltelt hét Napsi hete volt, mindent vitt  🙂

 

Vége a hideg évszaknak

Mondjuk kicsit se éreztem hidegnek…

És eső is volt megint, így lettek újabb szúnyogok. A szúnyogháló kitart, de minden balkonra kimenetelkor gyorsan par szúnyog begyömöszöli magát… A Dengue láz elérte Pattayát, ugyanakkor jó hír, a thai kormány hamarosan engedélyezi a Sanofi oltását Dengue láz ellen, így itt is lehet majd az embereknek beoltatni magukat.

A gekkóknál ismét sok újszülött van, hihetetlen piciket találunk a lakásban is. Egyikre Napsi azt hitte, kis kosz a padlón, fel akarta venni, erre a koszocska elszaladt.

És egyik nap egy szép nagy gyíkot, tarajost, találtam a lépcsőházban, a 3. lépcsőig már valahogy feljutott, kb. 30 cm-es lehetett.

Takarékoskodunk tovább, muszáj, de pislákol némi reménysugár. Lehet, Napsinak lesz a sulin belül 2 kis tanítványa, akiknek adhat különórát. Ugyanis Napsi imád tanítani, ha figyelnek rá, márpedig a különórások figyelnek. És ez némi pént is jelenthet. Majd júniustól, mert már itt a tanév vége, jönnek a nyári foglalkozások, táborok. Addig viszont, a légkondit márciustól muszáj lesz használnom, már túl meleg lesz 3 hónapon át ahhoz hogy anélkül tudjak itthon meglenni. Gondolom, hamarosan jönnek a légkondi karbantartók is. A légkondi pár órás napi bekapcsolása kb. 1 000 bahttal növeli a havi kiadásokat, mivel amúgyis elég minimálison vagyunk, az egyéb havi kiadásokat kell csökkenteni a felére. Reméljük, semmi nem megy tönkre addig. Jellemző a sulira, Napsi túlóráit se fizették még mindig ki, amik hónapokkal ezelőtt voltak. Napsi búcsúzik most több kollégától, ketten hazamennek Angliába, s Napsi kitalált nekik egy búcsúajándékot, amiben sok gyerek részt vesz. Ian is átkerül a sulin belül máshová, így Napsi lesz a rangidős tanár. Hogy már nem az a suli mint korábban, mutatja hogy akik most mennek el, már 6 éve voltak itt, Ian még régebben, és mások is akik mostanában léptek le. Napsi másfél éve van itt, s ő lesz májustól a rangidős!

Az új tantermeket kissé sietve adták át, így ha Napsi odébb húz egy bútort, nagyot szikrázik mondjuk egy vezeték mögötte, s vígan lecsapja a biztosítékot.

Más nagyon nem történt, az eszperantót s thai nyelvet most ismétlem, a japán írásjeleket is, szóval új anyagot csak malgas nyelvből veszek, zseniálisan egyszerű. A Malgas nyelvben a névmások a mondat legvégén vannak, de ami nagy kedvencem, az igeidők, múlt, jelen, jövő. Van egy ige, mondjuk a nimana. Ha most eszem, akkor MInimana lesz a szóból, utána Aho, hogy én, azaz én eszem: Minimana aho. Ha már ettem, NInimana lesz az igéből, ha enni fogok, HInimana. Nagyon egyszerű! Hurrá! Ugyanakkor, náluk a v=f betűvel sokszor, a reo – zse-ként fog hangzani, szép dallamos nyelv.

Még a jövő hét nagyon ismétlős lesz, márciustól veszek új anyagokat, de nyelvtanuláshoz nagyon fontos ismételni. S nagyon jó, hogy teljes kifejezéseket tanít a malgas nyelvű app is, a thai is.

Hát, más nincs, majd legkőzelebb akkor folytatom…

 

 

Függő lettem…

Először is, sikerült a thai nyelvből megismernem a három blokkból a 2.-at is, persze még nem tudom, mert a nyelvtanulás sok sok ismétlésből is áll. Ezért ismétlem az eszperantót s a japánt is. Ugyanakkor sikerül remélem tartani az ütemtervem, s márciusban a 3. blokk jön, előtte az 1. és 2. blokk első átismétlése. Az első ismétlésével a héten végzek, jövő héten jön a 2. blokk ismétlése, majd márciustól a 3. blokk tanulása, majd ismétlés ismét, újra és újra, miközben már más nyelvek lesznek intenzíven tanulva. Hálisten, az olvasássak is haladok, nem könnyű, mert ugye hiába a hangsúly jelek, mikor más szabályok érvényesülnek, melyeket eddig nem ismertem. Példáuk ha H van másik mássalhangzó előtt, akkor a H szabályai szerint kell hangsúlyozni, pont azért írják másik mássalhangzó elé, erre figyelmeztet. Ha meg t+r betük vannak együtt, akkor sz-nek ejtjük. Hogy akkor miért nem írják sz-nek? Fogalmam nincs, bár van 3 sz betűjelük is.

Szóval, eszperantóból most szavakat ismétlek e héten s jövő héten, jobban értsem a videókat, a thaiból a 2. blokkot ismétlem, japán kanjikból a 4. szint kanjijait ismétlem éppen, jövő héten is az lesz, azaz a jövő hét afféle ismétlő hét, kivéve a malgas nyelvet. Végre kezdem tudni olvasni, ott is vannak csodák, most például a családtagokat tanultam a héten meg, apa, anya, nagypapa, nagymama, testvér, ikrek, egyedülálló, házas stb. Előtte üdvözléseket és általános kérdéseket.

Más nagyon nem történik, gyakorlatilag nem jutunk el sehova, Napsi már nagyon fáradt a tanév végére, nem csodálom. Így nem megyünk most a kis szigetre sem, de lehet márciusban par napra átnézünk. Csak ne legyen még nagyon durva meleg. Napsi készül tanártársainak búcsú ajándékkal, s hamarosan új kollégái lesznek.

Amúgy Napsi szerint függő lettem… Ugyanis van egy játék, ami focis, és letöltöttem, majd egyik nap míg Napsira vártam a sulija előtt, lejátszottam egy fél meccset, mikor megjött. Majd mentünk vásàrolni, s mivel neki 6 helyre kellett mennie, nekem csak háromra, gondoltam az áruházban befejezem a meccset. Félrehúzódtam s épp ezen voltam, mikor előkerült Napsi s látta, még el se indultam a Thai Mart áruházba, mert játszom. Amúgy az áruház zárva van valamiért, hiába is mentem oda utána. De Napsi szerint ez már függőség.

Így lettem függő…

A héten kevés édeset ettem, csípőset se nagyon, kicsit jobb már a helyzet. Fokhagymás borsos garnélákat eszem naponta, meg fokhagymás csírkét, hogy takarítsa belül, amit kell. Jövő hétre is ez a terv. Hétfőn Napsinak lesz egy plusz szabadnapja, végre kialhatja majd magát, remélem. Bár tartok tőle, főleg a szünetben lesz majd csak rá igazán lehetősége.

Hát, ennyi, meleg van, s már olcsóbb a dinnye! Nagy örömömre a piacon itt is lett 60 bahtért mangó, egy kilót vettem belőle, finom! Ha pocikám jobban lesz, majd megint kóstolok újabb ételeket, s majd beszámolok róla. KHK, a Kis Hülye Kutya továbbra is nagyon hülye! Viszont láttam egy kisebb varánuszt vagy mit, akkora volt mint otthon egy nagyon nagy szalamandra. A lépcsőházban találtam rá, a 3. lépcsőig jutott, jöttömre úgy döntött, nem próbálkozik tovább a következő 25 lépcsőfokkal, s lefutott a pinceszintre.

Egyik nap pedig a bejárati ajtó előtt egy hal szálkás maradványai vártak. Napsi szerint idáig eljutott, de itt kimúlt. Tekintettel rá, a tenger 2 km-re van minimum, nehezen hiszem el. De akkor vajon miféle rejtély történhetett?