Karácsony és Szilveszter Playa Coronadon

Miután visszatértünk december vége felé Panama Cityből, éjjel kimentem a fürdőszobábas beszippantottam kb 10 cigaretta füstjét egyszerre, s a lakás is cifgifüstős volt… az elszivó reggelre boldogult vele.

3 nap után bejelentettük, addigra utána olvastam hogy szigorúan tilos Panamában a dohányzás zárt tereken, de sokszor nyilvánosaknál is, például buszmegállók… nincsenek is cigicsikkek mindenfelé… alig lehet cigit venni, nagy procedura, csak kijelölt boltokban s inkább pár szálat mint dobozokkal s jó drága is.

Egyik reggel már nagyon fájt a tüdőm, a tulaj azt mondta keresik ki lehet de nem tudják… Napsi esténként a felettünk lévő házba felkopogott arra tippelve, onnan jön – majd kiderült senki nem lakik ott.

De az appartmanház egy mindenese nekem rögtön mutatta, melyik ajtó mögött van a tettes, tőlünk 3 ajtónyira. Tehát a vezetők is biztos tudták. Annyit mondtak rajta vannak, ki fogják irni mennyi a büntetés, tilos a dohányzás – de soha nem tették, közben karácsony lett. Napsi végül fogta s celofánnal leragasztotta a szellőzőt, most már nem minket fog elboritani a cigifüst, mást ha beköltöznek a mellettünk lévő lakásba, amit most ujitanak fel – ők talán nagyobb sikerrel járnak ha ők jelentik be.

Ennek a karácsonynak megadtuk a módját már jobban, lett saját kis műfenyőfánk, Napsi origamizott sokat s feldíszitette tengeri herkenytűkkel is, azaz lyukas csigaházakkal, kagylókkal. Igy volt az igazi! Vettünk rá izzó sort s a lakásba is… illatgyertyákat is. Ilyet több boltban kerestünk, igazi karácsonyit, végül egyet találtunk s Napsi rendelt illóolajat az Amazonból is. Ajándéknak társast vettünk s ugy döntöttünk, idén karácsonykor s ujévkor nem fogunk dolgozni, legyen időnk végre egymásra is.

Az illatgyertyáknál meglepetés ért, ugyanis az illathoz társult a kép, kókuszosnál kókuszdió, fahéjnál fahéj, Narancsosnál naracs van a képen, majd következett Jézus képpel gyertya és Máriával… Mondtam Napsinak, van Jézus illatú gyertya is, erre nevetőgörcsöt kapott.

Békésen, társasozva telt a karácsony sok filmnézéssel (igen, irok majd ajánlásokat mindjárt), cigifüsttől már nem zargatva…

26.-án elmentünk Pizzázni a szomszéd olasz pizzériába, megrendeltük a pizzát, Napsinak a bort , ketten is jöttek az asztalunkhoz felvenni a rendelést. Kb fél óra műúlva megkérdeztük, a bor mikor érkezik, akkor kiderült a rendszerbe elfelejtették rögziteni ezt a rendelést. De megkaptuk, aranyosak voltak a felszolgálók, nagyon igyekeztek s a pizza is nagyon finom volt.

És ettünk később a hétfői akciós pizzériában is Karácsony örömére pizzákat, az is nagyon finom volt.

A szilveszter ébren telt, éjféltől kb fél órán át gyönyörködhettünk a 8 helyszinről inditott, szebbnél szebb tüzijátékokban… Itt nincsenek tiltva, boltokban lehet venni a kinaiaktól a szebbnél szebb s biztonságos tüzijáték felszereléseket… s mi csak élveztük a látványt. Végre volt időnk sokat lemenni du. a tengerpartra, csak nézni a naplementét, s előtte a tengert, keresni szép csigaházakat.. néha itt is találunk egy egy szép darabot.

BUÉK mindenkinek!

Ismét Panama Cityben

Az úticél – Bevásárlás illetve bőrgyógyász. Megsérült egy szemölcs az arcomon többször is, borotválkozás közben, meg napszemüvegnél is útban volt. Mivel nagyra nőtt, ideje volt eltávolitani. Napsi leszervezett időpontot s egy görög származású orvossal aki USA-ban a Johns Hopkins-on végzett, ő lett a kiválaszott, aki az arcomhoz érhet majd.


A busz út hosszabb lett mint terveztük, ugyanis átvertek a megállóban. A nagy, kényelmes busszal szerettünk volna menni, de egy hölgy a megállóban azt állitotta, azok ma késnek, igy beültünk egy kisbuszba – majd hamarosan 2 nagy busz elhagyott minket. A hölgy utazás szervező volt. Ilyen van Thaiföldön is, a különbség az, ott nem vertek át minket soha. És itt se fognak többé.

Vannak utépitések is, igy lassabban haladtunk. Előre megbeszéltük, most veszünk majd metrobérletet, fogunk panamai metróval utazni, már a reptérre is van járat…

A Metro jegy illetve kártya (érvényes sok helyi s néhány távolsági buszra is) vásárlása hosszabb folyamat volt. Először automatához mentünk, de ugy tűnt, ott nem lehet venni. Elmentünk hát egy bodéhoz, ahol ült egy hölgy aki látványosan nem akart velünk foglalkozni. Majd végre elárulta, rossz automatához mentünk. Megpróbáltunk vásárolni, de kiderült hogy maximum 5 dolláros bankjegyet fogad el. Vissza kellett mennünk a hölgyhöz, mert ő váltja a pénzt. Ezután megint elmentünk kártyát venni, Napsi el is kezdte a folyamatot, s mikor befizette a pénzt, ki akarta venni a kártyát, de egy panamai hölgy oh no kiáltással ott termett, s átvette az irányitást. Kiderült, ujra kell pénzt befizetni hogy feltöltsük, még csak a kártyát vettük meg. Az automata nehezen akarta a bankjegyeket elfogadni, a hölgy türelmesen simitgatta őket, ujra s ujra betette az automatába a bankjegyeket s végül sikerült a folyamat, hurrá! Majd az én leendő kártyámmal is végigvitte a folyamatot. Köszönjük ezúttal is!

Sokszor tudtunk kedvenc vega éttermünkben enni, a makitekercsek nekem nagy kedvenceim náluk, sok más mellett.

Ázsiai boltba csak egy közelebbibe mentünk el, ott is tudtunk vásárolni sok mindent – sajnos chili paprikát nem, azt majd legközelebb.

Metroval mentünk a szállásunkig, a szokásos helyen volt, most másik szobát kaptunk. Jó itt, csendes s ismerős a környék. Sajnos a Hahota papagájokat most nem hallottuk, hiányoztak.

A bőrgyógyásznál alapos vizsgálaton estem át, felajánlotta majd leszedi a bőrkinövéseimet is, egyszerre mind. Majd felfeküdtem az asztalra s nagyon ügyesen, fájdalommentesen eltávolitotta a nagy szemölcsömet, ellátott utókezelési ismeretekkel minket. Nagyon szimpatikus ember volt.

Egyik délután kimentem hogy beszerezzek egy védőtokot a mobilomra, a kis kinaira – már rég kerestem, de sehol nem volt. Most elmentem oda ahol a telefont vettük még 2021.-ben, jó kis telo, lassan három éve szolgálgat. De nekik se volt… Vettem vacsit s fagyit Napsinak, s már hazafelé tartottam mikor egy kinai boltba még megpróbáltam… s csoda történt. Megnézte a telefonom tipusát a kinai hölgy, bólintott majd hozott 4 különböző szinű tökéletes tokot a mobilhoz mintha mi sem lenne természetesebb! Kiválasztottam egy élénk piros szint, igy már meg fogom találni a telefont a fekete szöveteken is.

Most nem söröztünk, nem nagyon mászkáltunk – pihentünk mert ránk fért.

Aztán hazajöttünk nagy busszal, kényelmesen!

Helyzet van Panamában

Panamában valamikor, egy korábbi elnök ideje alatt rézbányát engedélyeztek, a cég hajtogatta hogy nekik fontos a környezet védelme, stb… 2017 körül kiderült hogy semmi előirást a környezet védelmére szinte nem tartanak be, vizsgálatok indultak, a lakosság felháborodott s 2019.-ben a Panamai Biróság alkotmányellenesnek itélte a törvényt ami engedélyezte. A bánya nem zavartatta nagyon magát, termelte ki a fémeket – csak rézről tudott a nép de mindent vittek, aranyat, ezüstöt is – s nem fizetett érte semmit, mondván nincs szerződése…

Idén nemrég a panamai kormány és parlament napok alatt összehozott egy új megállapodást, közölték ez sokkal jobb, több pénzt kap Panama.

A lakosság felháborodott, nem akar bányát – már tudták hogy erősen környezetszennyező s tönkremegy az ivóvizbázis is. Persze a politikusokat ez nem érdekli, nem 70 – 160 évig vannak hivatalban, csak 4 évet.

Az elnök közölte, már senki nem tehet semmit, ez már törvény… Igen?

A fiatalok kezdték, környezettudatos fiatalok. Egy idő után könnygázzal oszlatták őket. Erre már sokan felháborodtak. A twitteren ilyen posztok születtek meg: Honnan van a könnygáz? Melyik költségvetésben volt róla szó? Ki engedélyezte a használatát? Hol tárolják? Mennyibe került, ki rendelte el vegyenek ilyet s miért a fiatalok ellen vetik be?

Csatlakoztak a tanárok, előjöttek újra az indiánok is és megint lezárták az utakat. Csatlakoztak az épitőmunkások is, sorba rengetegen, s 2 hét után már elfogyott a zöldség a boltokból, majd a benzin és a gáz is sokfelé elfogyott. A zöldségtermesztőket se hagyták eljutni a földjeikre.

A kormány bejelentette, ha nem lesz bánya, nem fog tudni nyugdijakat emelni, a szegény családoknak idén nem jut karácsonykor csirke ünnepre, stb. Nem érdekelte az embereket.

Egy hires ügyvéd egy podcastban elmondta, alkotmányellenes ez a törvény is, s megmutatta mennyire nem jó Panamának a törvény. A kormány népszavazást hirdetett december végére, húzni akarta az időt… De többen ismét inkább az alkotmánybirósághoz fordultak s maradtak a lezárások. Az alkotmánybiróság hamarosan összeült, 3 nap alatt megállapitotta hogy a törvény 22 helyen ellentétes a panamai alkotmánnyal és a szerződés is. Mielőtt elkezdték tárgyalni, a bánya hirtelen visszamenőleg több évre fizetett pénzt a terület bérletéért (csak azért fizet, 10 USD/hektár/év) . Ezt a kormány viszont elkülönitette, nem nyúlt hozzá. Ha hozzányúlt volna, életbe lépett volna a szerződés.

A bánya nemzetközi birósághoz fordult, majd arról kezdett rendszeres hirdetéseket megjelentetni, ők védik a környezetet, de kiröhögték őket. Akkor arról, még 5 év mire bezárható a bánya s csak ők értenek hozzá, velük kell erre szerződni – sajnos szivárogni fog szennyviz mert olyan technológiát használtak – ez is ellentmondott korábbi állitásaiknak. De már 3. felet akar a kormány, helyesen, bevonni. A bányatársaság azt publikálta, akkor 8 000 panamai család kerül bajba, felmond nekik – erre kiderült, a munkavállalók közül 1000 panamai, a többi fülöp szigeteki és kinai vendégmunkás… mindig öngólt lő a bánya.

Most már úgy jelentetnek meg közleményeket hogy nem lehet alákommentelni.

A blokádokat feloldották az itélet után 24 órával, hogy ki is hirdették közlönyben. Ismét van friss zöldség!

Amúgy, itt nyilvános kik a kormány tanácsadói, kik dolgoztak mely ügyvédek e szerződésen ami ennyire alkotmányellenes lett, név szerint mely birók fogják tárgyalni az ügyet, ki lesz az elnök, a helyettese…

Egy nagyon komoly incidens volt, 2 tüntető tanárt lelőtt egy itt élő kettős panamai-Usa állampolgár mikor követelte bontsák le a barikádot. Kiderült, ő a jelenlegi alelnök egyik közeli ismerőse – börtönbe került. A két tanárnak most állitanak emlékművet. Ők nem érték meg a győzelmet. Update: állitólag házi őrizetben van a tanárokat lelővő ember, s próbálják húzni az ügyét, elfeledkezzen róla a nép.

A panamai nép ismét bebizonyitotta, egységes fellépéssel lehet nyerni s kitartással a korrupt politikusokkal szemben. Most el akarják számoltatni a parlamenti képviselőket is, akik megszavazták.

Egy ügyvéd beperli a bányát mert évekig nem fizettek, mondván nincs szerződésük de termeltek – vagyis akkor az ügyvéd szerint adót kellett volna fizetniük, amit nem tettek meg.

A bányatársaság mostanra belátta, innen mennie kell.

Itt tart most az ügy.



Egészségi állapotom

Hála az égieknek, még ver a szivem tovább. Okosóra jelzi hogy mostanában sokszor nyugalomban 100 felett a pulzusom, de már pihenősebb időszak jön.

Az utolsó nehézfémkivezetések ideje jött el végre…

Kb 3 hónapos kivezetés volt hátra mikor belevágtam, hátha sikerül egyszerre….
Ám egyrészt túladagoltam a koriandert, másrészt nem csak a nehézfémeket szedik ki a szervezetből, egyre fáradtabb lettem, s nagyon fájt már a fejem, igy 6 hét után abbahagytam a kúrát 2 hétre. De ezalatt elfogyott a vörös alga csomag is, amit már nem kell pótolnom, és megvolt az utolsó moringa kúra is ami a májamra hatott erősen, előtte pedig nem sokkal máriatövismagolaj kúrát is tartottam.

A két hét szünetben Béres cseppekkel pótoltam a távozott hasznos ásványi anyagokat s jobban is lettem.

Igy következett a következő kúra, amit maximum 3 hetesre terveztem karácsony előttig. Most már csak 4 összetevő marad, amit szedek:

Koriander, Spirulina alga, Árpafű és az agyam gyógyulásához a Maine állambeli vadáfonyapor… Azt egyedül még hónapokig fogom használni, helyreállitja a higany által végzett roncsolásokat az agyban.

Mivel jó sok koriandert szedtem a 6 hét alatt, dupla adagot mint kellett volna, valószinű elég is lesz ez a 3 hét – ha mégsem, jövőre még jön egy kúra.

De jobban vagyok csak nagyon nagyon fáradt, kimerült s minden napra van még sok feladat. Képtelenség napi 2 órában elvégezni őket.

De ami biztos, jövő évben eljön az idő hogy ehetek, ihatok bármit, kb május végére véget ér a vadáfonya kúra is, utána még talán egy lapacho tea kúra következik s vége…

Már nagyon várom 🙂

Filmek, sorozatok

A Bilions

záróévada méltó volt az egész sorozathoz… Mindenki előkerül, Axelrood visszatér már az elején és zseniális a 10. rész fináléja… igy kezdődik:

https://www.youtube.com/shorts/f5DDWHIAKQI?feature=share

a 11. és 12. rész…

Nagy csavarok, fordulatok, az ügyész is jól játszik – és benne van akár több utódsorozat lehetősége. Talán egyedül Dollár Bill szerepét nem találták el jól az előzmények alapján. És visszatér a börtönbe került ügyész, Axe korábbi emberei és persze jön John Malkovich is, a hideg futkározik az ember hátán a jelenetei láttán…

https://youtu.be/llLkCQCIPEo?si=jVPXkC-7u9iznk-m

10 pont!

Only murder … ez az évad is nézhető, jól felépitett és a „melyik icipici…” dal és próbái mulattatóak . Meryl Streep feltűnése mutatja, a sorozat szintet lépett, magasabb a léc a következő évadra… 7 pontot kap.

Letöltés

Nézhető, érdekes alapsztori s néhány jó szinészi alakitást is láthatunk. De a 2. évadtól már nagyon nem volt élvezhető. 6 pont az első évad.

Invasion

Eddigi 2 évad igen jó, reméljük a folytatás is nagyszerű lesz. Sok helyszinen játszódik, jó karakterek. 8 pont.

Ki éli túl a paradicsomot?

Valóságshow, és vannak benne nagyszerű, emlékezetes jelenetek. Bár mindenki a nagy pénzért jön, nagyon mély emberi megnyilvánulások is előjönnek, van kiknek drukkolni. 7 pont.

A rezervátum kutyái – hát a 3. és egyben utolsó évad óriási lett – minden a helyére került, minden mozaik kocka, mégsem véletlen részek voltak az első 2 évadban mint gondoltam korábban… és a szellem-indián küldetése is a helyére kerül, minden idiótasága ellenére. A 3. évad 5-7. része összehozza az egészet, remek karakterek, felszabadult játék.. Nagyszerű rendezés!!! Még néztük volna! 9 pont

Ez az első évad előzetese: https://www.youtube.com/watch?v=POkrsNVkGNk

Egyik kedvenc epizódom, mikor az egyik fiatal napokon át csak videojátékozik s nem megy a barátaival se sehova, a nagybátyja meglátja ahogy a VR szemüvegben csapkod összevissza s tudja nagy a baj… és eljön a többi nagybátyja is, mind és elmennek együtt az erdőbe – ahonnan mindannyian másképp térnek utána vissza. S láthatunk egy különleges halászati megoldást is, ami működik…

Jó volt nagyon a Wheele of Time újabb évada is – várjuk a folytatást! 8 pont

S akkor várható jövőre a Dűne 2. része, a Sárkányok háza és a Hatalom Gyűrűi 2. évadai, reméljük jön még Időbevándorlók is újabb évad s hátha elkészül a briliáns barátnőm utolsó, 4. évada is… Várható a Stranger Things utolsó évada és a Yellowstone befejező évadának 2. fele…