Augusztus vége felé

Nos, mikor legutóbb elmentünk a kis szigetre, sajnos fürődni nem lehetett. Nagyon zöld volt minden hullám, szóltak is, nem lehet fürödni, tele volt a tenger 3 napig algával. Rengeteg hal, rák s egyéb tengeri herkenytyű tetemét vetette partra a víz. Szomorú látvány volt, mégha ez is a természet rendje.

Viszont kiderült, 4 féle, 50 baht körüli ételük is van, s mind ízlett. Mivel a gyomrom nem volt épp a legjobb, gyógynövényes ételeket ettem, segített is sokat.

Egy lengyel ismerösünkkel s japán férjével kirándultunk állatkertbe is, s Napsinak annyira megtetszett egy ott bérelhető kisautó, hogy biztos vissza is megyünk. A japán férfi mutatta meg nekünk ott a mimózát – megérintettük, s már zárta is össze leveleit… Még soha nem láttam ezt.

Napsi etetett vadállatot is, lehetett venni számukra kis húst, s egy szerkezet segítségévél felkínálni a tirgisnek, párducnak, stb.

Az állatkert után még elmentünk Sziracsa egy érdekes helyére, ahol együtt ebédeltünk, én végre Ojakodont ehettem, már hiányzott nekem. Napsi makikat is ehetett ismét.

Egyik nap míg tanultam, rámírt Napsi, hogy Bangkokban merénylet történt, egy forgalmas helyen. Sokan meghaltak, mert az Erawan szentélynél történt ahol mi is jártunk, s épp sok robogós állt a kereszteződésben. Aratott a halál. Szomorú, a tettest nagy erőkkel keresik. Más bombákat sikerült hatástalanítani.

Nekem megvan a vizumom, Napsinak hamarosan kezdödik a munkaszerzödés, vízum hosszabbítási eljárása. De már tervezzük, hogy októberben a szabadságát hol töltsük el…

A mobilom ugye tönkrement, de végre megjött Kínából az utóda. Feltelepítettem rá mindent, elöször nagyon örültem a 4000 feletti aksinak – de olyan kijelzöje, hogy ay sokat fogyaszt… igaz, beszélgetni sok órán át lehet s bírja.

Tegnap este végre esett eső, de nem túl sok, egyre valószínübb, elmarad az esős évszak…

Duriant még lehet kapni, s sok más gyümölcsöt. Végre Bangkokból meglátogat minket C. barátunk családjával, vendégül látjuk öket, megyünk a kis szigetre.

Nekem a karomon egy szemölcs megsérült, elmentünk vele orvoshoz, le fogja szedni, kaptam már rá időpontot.

Most ennyi történt…

365 nap

A szobában hárman tartózkodnak: Egy férfi, egy nő, és egy palack Kalifornia Cabernet Savignon. Utóbbi nem is sejti az első két említett személy a kivégzésére készül, lassan, napokon át, így ünnepelve, hogy egy éve élnek Thaiföldön élnek egy éve nincs tél számukra, de van sok újdonság, kaland és még nyilván lesz sok.

És megtörtént, a bor kicsit félve megkóstolva, és mintha már ismernénk… Hát persze, pont olyan mint a lellei Cabernet Sauvignonok – napérlelte, tüzes, fiatalos, az alkalomhoz illő!

Egészségetekre, barátaink!

Kalandosan Laoszban

Jóóó Regggellllt VIET – illetve Laosz.

Úgy kerültem oda, hogy az új nyelviskolától megkaptam múlt hét végén szombaton a papírokat, azzal, hogy a vízumom lejárta elött, augusztus 17.-én mondjuk töröltessem az immigration hivatalban, kapok 2 000 bahtért egy egyheteset, s augusztus 23.-án menjek ki az új vízumért Laoszba. Jó.

Átvittük még aznap Napsival az anyagot az ügynökségnek, akik szerveznek víza utakat, hogy velük mennék. Jó, mondták, átnézik s majd kedden hívnak.

Napsi hívta fel őket, kiderült még meg se nézték az anyagom, de akkor elővették s mondták baj van, a nyelvsuli sokat ült a doksin, holnapután lejár az ügyintézési határidő, azaz másnap mennem kell Laoszba. Jó.

Napsi szépen gondosan leirta nekem, mi várható:

18.00 óra körül elindulunk, felveszünk még pár embert szállodákban – így is lett.

Két csomagom legyen, mert ami kell útközben, tanulnivalóim illetve enni, innivaló, az egy kis táskába, mert a táskák amúgy hátulra kerülnek. Ez nem így lett, mert ennek a minibusznak épp nem volt hátsó ajtaja.

Két óránként fogunk megállni útközben a határig – nem így lett, összesen 2x álltunk meg, de jó is volt úgy. A soför végig beszélni fog URH-ba a többi sofőrrel, mert kialakul majd egy konvoj, s csoportos elözések, stb… Így volt.

A határra érkezéskor reggel hatig várni kell, majd csoportban átmegyünk, kapunk a nyakunkba színes szalagot – onnan tudják a szervezők ki hova tartozik. Utána buszra fogunk szállni, a sofőrünk a  kezünkbe adja a jegyeket, mert a határon híd van, s csak ezek a buszok járhatnak rajta. Pontosan így volt.

Ám mi sokáig vártunk, mert pár ember nem érkezett meg – később megtudtuk, számukra véget ért Thaiföld, nem engedték ki őket, hanem kirakják az országból. Túltartózkodás miatt, de nyilván ennél többről lehetett szó, mert a túltartózkodást ki lehet fizetni. Ám ők régóta itt voltak, ismerték a szabályokat, s nem először szegték meg, ráadásul a nem fizetős sorba áltak először,  hátha sikerül…. Nem jött be. Akik rögtön abba a sorba áltak, ahol fizethetnek a túltartózkodásért, átengedték.

Itt összeismerkedtem egy magyar férfival, aki feleségével aki szintén magyar, már egy évtizede itt él, vállalkozása van – túrista vízummal. Kiderült, itt is békén hagyják a bevándorlókat ha rendesen fizet adót, tisztességesen dolgozik, s thai embereket alkalmaz. Mindig van legális lehetőség maradni, most például hamarosan 9 hónapra fogják megadni a túrista vízumot. És van üzletemberi vízum is újra, de évente kell megújítani s háromhavonta el kell hagyni vele az országot legalább pár órára.

Napsi útmutatója ismét: Utána megérkeztek a Laoszi határállomásra, ott megkapjátok a Laoszi vízumot, majd mentek a thai nagykövetségre egyből, ahol sorba álltok, sorszámot kaptok és utána még kell várakozni pár órát, s beadni a papirokat a vízumhoz, előtte kaptok a  kezetekbe kitöltött vízumkérő kérvényt, csak alá kell írni. Elveszik az útlevelet és majd másnap a határon kapjátok meg a sofőrtől már vízummal, mert ő megy érte a nagykövetségre, nektek már nem kell. Majdnem így volt, csak most a sorszám kiadás után máris sorra kerültünk.

Napsi útmutatása: Utána mentek a hotelbe, 14.00 óra körül, ebéd s lehet már aludni, kapjátok a szobakulcsot. Van vacsora is, és másnap reggeli.

Így volt, de mi már 10.30-ra a Hotelben voltunk a laoszi fővárosban, a szobák még nem voltak kitakarítva, de addig várt a svédasztalos reggeli. Utána megittunk egy sört, s mehettünk a szobánkba. Hatalmas szobát kaptam, káddal, sikképernyős TV-vel, a Tv-n fogható volt sok thai tv csatorna, öt Vietnami, a szokásos kábel tvk, főzőcske, hírmagazinok angolul, sportadók, és nagy örömömre japán NHK is. Forró fűrdőt vettem, majd két órát aludtam 14 és 16 között. Arra ébredtem nagyon meleg van, elfelejtettem bekapcsolni a légkondit. Tanultam, majd vacsora, étlapról rendelhettünk, benne volt az út árában. Kértem egy bazsalikomos tenger gyümölcseit, majd evés után eltévézgettem, utána aludtam végre másnap kilencig, akkor reggeliztem, ismét svédasztalos reggeli, utána tanultam. 11 órakor volt a szobákból kiköltözés, kaptunk még egy ebédet, ezúttal kesudiós csirkét ettem. Majd jöttek értünk s mentünk a határra. Előre mondták, csak fél háromkor adják ki az útleveleket a követségen. Addig a határon várakoztunk, majd megjöttek az útlevelek, kiosztották. A Laoszi határon csak lazán átsétált a csoportunk, most nem volt semmi intéznivaló, ismét beültünk a buszba, a thai oldalon útlevél ellenőrzés, majd még kaptunk 20 percet vásárlásra.

Azután, már délután fél hat felé visszaindultunk, s hajnali kettőre érkeztünk meg. Két megálló volt útközben, a pattayai szálláson Napsi már várt vacsorával, japán maki tekercssel, és aludtunk másnap 11.00 óráig. Utána ebédeltünk az olasz pizzázóban, én egy minestrone levest, Napsi a fokhagymás pízzát, majd elmentünk a nyelviskolába és befizettük a tandìjamat. Egy évre megvan a vízumom!

13 000 baht a nyelviskolában a tandíj, 8 000 baht volt a vízumügyintézés. Ebben benne volt a szállás, ami a hotelben minimum 1 000 baht, a 4 étkezés, a laoszi 1 000 bahtos vízumdíj, a 2 000 bahtos thai vízumdíj, a teljes utiköltség, s a kisérők díja.

Jó volt hazajönni a kisvárosba ahol élünk, ma pihenés s Napsinak van egy hét szünete, most van vége a félévnek a suliban, s átmegyünk pár napra a kis szigetre, hátha most nem lesznek sokan.

Utána majd találkozunk a tavalyi tanfolyamon megismert lengyel hölggyel s japán férjével, kirándulunk közösen.

Mivel sikerült pénzt spórolnunk, vettünk pár ruhát, kaptam 3 thai inget, Napsi egy szép gyűrűt s pár apróságot, valamint egy okostelefont rendeltem Kínából, ami jóvő héten meg is érkezhet.

A márkája otthon még nem nagyon ismert talán, de érdemes megjegyezni a nevet: Elephone!

Amit megtanultam már, a thaioknak fontos, hogy bármit végeznek, az Szánúk legyen – kellemes. Akkor jól érzik magukat.

Hát nincs igazuk?

Hogy kerül a gekkó a hütőbe?

Először egy kis megfagyott gekkót találtunk benne, s nem értettük, hogy került bele? Napsi arra tippelt, hogy van az a kis cső, ami a hűtő hátán lévő gyűjtőtartályba vezeti az olvadékot, például mikor leolvasztjuk a hűtőt. Szerinte azon. Logikusnak tűnt… Azon már meg se lepődök, ha esti félhomyályban fel akarok venni egy darab szemetet a padlóról, fürgén elmászik vagy felmászik a falra. De egy nap nyitom a hűtőt s potty egy gekkó zuhan a tojástartóra! Sikerült kiszabadítanom, elengednem, s akkor jöttem rá, hogy bemászik a hűtő és a hűtőajtó kis résébe a tetején, a gumi szigetelésre, s amikor kinyitjuk a hűtő ajtaját, bepottyanhat szegényke. Azóta már több gekkó életét sikerült odafigyeléssel megmenteni. Feltettem a szúnyoghálót, de lejött a ragasztás.. még túl meleg van, mégsem jött meg az esős évszak, szárazság van továbbra is s visszatértek a 36 fokok. El Nino vagy Nina jelenség van, azaz felborul az időjárás világszerte. Egy nap a Tops áruházban most először láttam egy számomra óriási rákot, 69 bahtra volt leértékelve mert már 18 óra után volt… Kettő volt, egyet megvettem, megettem itthon. Nos, a kisebb rákok számomra finomabbak. Az áruházban gyakran van akció, s mivel sokszor 18 után vásárolok a meleg miatt vagy akár este 20 órakor, elég sok árut 5-10 bahttal olcsóbban megkapok. Kinyitott az a pad thai árus ismét, aki közel volt a nénihez, így ismét ehetünk egész jó pad thait, de itt tesznek bele kis bolharáknagyságú rákocskákat is amit nem kedvelek annyira meg tofut…  Hát a nénié volt az igazi. Örömmel tapasztalom, tovább fogyok! Annak ellenére, Napsi születésnapjára kapott egy barátnőjétől rengeteg csokit, s megosztotta velem. A nyelvtanuláshoz eszem az étcsokit, s macha teát iszom, nagyon szeretem. A porból készült zöld tea… de mindennapra nem lesz jó, sima zöld teát fogok inni, s hetente egyszer macsa teát. Két hét múlva eszperantóból ismét a középfok szintnél tartok, az útolsó lecke jönne hétfőtől de Napsinak végre lesz 2 szabad napja hétvége előtt is s inkább akkor addig átismeltem az eddigi 10 leckét… s ráfeküdtem a thai nyelvtanra is, valamint a japán írásjelek ismétlésére. Most naponta 10 kanjit ismételek és 50-100 kanjis szóösszetételt, valamint a kanjik jelentését magyarul átvettem 2 200 darabét, s százasával naponta ismételve gyakorlom. Kb. fél évig a kanjikon a japán nyelvtanulás hangsúlya, ezer kanjit s ötezer összetételt akarok fejben tartani… Találtam egy thai nyelvtan alkalmazást, aminek angol szövegét Napsi naponta fordítja. Igy már be is gyakorolhattam a befejezett régmúlt, a közelmúlt formáit s az egyszerű jelen időt s jövő időt. Valamint igékből, főnevekből s melléknevekből határozó képzés 8 lehetséges formáját. A thai ember azt választja ki automatikusan, ami legdallamosabbá teszi a nyelvet. Tényleg elég egyszerű a thai nyelvtan, ha ige elé a „köy” szót teszem, befejezett múlt időt jelent, ha a mondat végén van a „leo” szó, akkor jelen helyett egyszerű múlt idő, ha ige előtt a „Dzsá” szót használom, akkor jövő idő… Folyamatos jelen a gámláng szó az ige előtt. Ezek az igeragozások. Határozószók képzése is könnyű, legegyszerűbb a szó duplán kimondásával: Tuk – olcsó. TukTuk – olcsóbban. Vagy képzőkkel:  Az autó neve rotjon. Autóval : Doy Rotjon. Tárgyaknál ezt használják inkább. Másik képzővel példa: Az orr thai nyelven: Dzsámúg. Orral: Duáj Dzsámug. Száj: Phák. Szájjal: Duáj Phák. Még pár lehetőség:  Támnám: Munka. Dí: Jó. Támnám Dí: Jó munka. Ez az alapmondatunk most.  Most ha a Dáj szót tesszük a kifejezés elé, tényt fejezünk ki, pld. a számítógép jól dolgozik: Kompjutör dáj támnán dí.  Ha a dáj helyett a Háj szó szerepel, megkapjuk ahogy egy fönök kiadja az ajánlásokat.   Ráu háj támnám dí: Jól kell dolgoznunk. A Ráu azt jelenti, mi. A Ben előszó változást is jelent, pl. a papír csíkokra hullik… Ősszesen 8 féle lehetőség van arra, hogy egy főnévből, igéből, melléknévből határozót képezzünk, ez se annyira bonyolult. A yáng szó is határozót képez. S vannak olyan szavak, melyek magukban is határozó szavak is. A pit (rossz) egyben rosszult is jelent. Egyszerűsíti az alkalmazást, hogy a Yáng s a Doy és a Háy igéknél is, mellékneveknél is lehet, de a Háy utasításkor használatos, a Doy s a Yáng közül a szövegben jobban, dallamosabban hangzót választjuk, tehát ha a Páy Báán – megyek haza , a hazáig megyek kifejezést a Doy szóval fogom mondani, nem a Yáng-gal. Túl sok lenne az á betűs szótag. A Dáy csak melléknevek esetén fordulhat elő. Főneveknél csak a duáy vagy a ben lehetséges. A duáy használatos élőlény testrészek esetén, illletve Kwám előtagú főneveknél, a Ben főleg az élettelen tárggyal kapcsolatos szavaknál. Végül egy hír arról, egyik nap Napsi épp hogy elment dolgozni, mail érkezik nyelvtanulás közben: Kapcsold be a telefonod légyszi. Kiderül, már úton van hozzám egy kolléganőjével, mert a kolléganő talált egy fa alatt 4 kismadarat az általam Rikoltónak hívott helyi madárból, de három már halott volt, a madárnak 33 fok kell s a suliban légkondi megy. Hamarosan meg is jöttek szegeny árva jószággal, s kajára már tátotta is a csőrét. Valami pépes gabonaételt kaptam mellé, készítettünk neki gyorsan fészekfélét egy dobozból, régi pólóból, s hamarosan itt voltam egy életben lévő aprósággal, s a feladattal: Maradjon életben. Alig tanultam aznap, folyton ránéztem nem éhes-e, s bizony vagy 12x etettem meg mire ismét jöttek érte a nap végén. Addigra eléggé félreérthetetlenül jelezte, elég egyoldalú neki ez a táplálék. Ha minden jól ment, s életben maradt, hétfőn megint megkapom. Nagyon kicsike szegény, nagyra kell még nőnie… Napsival tegnap elindultunk kedvenc éttermünkbe Tom Yam Kungot enni, de be volt zárva – viszont még ideköltözésünk után nemsokkal egy mólón egy elegáns tengeri herkentyűs éttermet fedeztem fel. Végre Napsinak volt kedve odáig elmenni, s nem bánta meg: Vegetáriánus zöld curryt kapott, de akkora adagot, mellé hatalmas adag rízst, hogy meg se bírta mind enni! Én meg kesudiós garnélákat ettem, chilis szósszal. A legjobb konyhák talán a világon az olasz, a japán s a thai… S itt mindhárom van. Ma vízumügyben megyünk Pattayára, s jöhet ismét az olasz étterem is! Napsi bevallotta, valójában jobban ízlett neki  a múltkor az a fokhagymás pizza, amit én rendeltem…  Most hát ehet nagy adagot belőle! S valamit én is kipróbálok megint…

Júliusi események

Nos, az ágy szétesett alattunk, így megszereltük, szerencsére találtam facsavarokat és a deszkákat az ágytámlához csavaroztam, remélhetőleg stabil lesz. Egyenlőre kitart.

Júliusban sajnos nagyon tragikus esemény is történt, még mindig nehéz róla írnom. Egyik nap elindultam Phad Thait venni a kedves nénitől – és ki volt ürítve a lakás, ahol laktak. Mellette motoros bolt van, hiába érdeklődtem, csak irányt mutattak, merre költözött a néni szerintük. Bejártam azt a városrészt, de nem találtam meg eddig. Ráadásul, a másik, a közelben lévő phad tai árus is eltűnt…  A távolabbi piacon találtam még pad thait, majdnem a tengerpartig kell menni, de ott üvegtésztával készítik s nem az igazi…   De még nem adtam fel a reményt, ha egyszer lesz pénzünk robogóra, nagyobb területet is be tudok majd járni.

Napsi születésnapja volt, és névnapja, megünnepeltük, de mivel a májtisztító kúrával épp csak végeztem, magam csak egy pár korty Rosé borral koccintottam vele. Egy kolléganőjének is majdnem ugyanakkor van a szülinapja, igy megint tanári buli lett belőle, gondolom majd Napsi ír róla.

Amíg tartott a májtisztítás, kívántam nagyon az édességet, bár lehet inkább a sok tanulás miatt. Hamarosan zöld teákat fogok inni, ellensúlyozni a csokikat, mert 81-ről 88 lett a haskerületem , most már 86, de nem az igazi. 80 a cél, visszafogyni.

Végre voltunk ismét a kis szigeten, le is égtünk, mert csak az első mártózás és kagylókeresés után kentük le magunkat. De van Aloe Vera kenőcsünk, úgyhogy nem lett nagy baj.

Körülöttünk épül-szépül a vàros, a bevásárlóközpontban a lépcsőkkel is végeztek, szépen haladnak és a toronyépület mellette a város legmagasabb épülete lesz, úszómedencével, kilátással a tengerre…

Bár már nem a nagy hőség volt, de a monszuneső csak nem jött meg tegnap estig, akkor végre nagy eső volt, ideje a valódi esős évszak elkezdődjön, nagyon száradnak a rízsföldek el.

Amit tarisznyaráknak hittem, kiderült a neve kék rák, azt ettem mostanában. S sor került a kék kagylókra is, sziracsa szósszal… nos, a kisebb fehér kagylók nekem jobban bejöttek, de nem volt rossz. 

Japánban nagy kedvencem volt a szőlőlé aloe vera darabokkal – és itt is van már! Korábban volt lichi lé aloe vera darabkákkal már, de most szőlőlés változatban is kijött…  Nagy örömömre itt csak 20 baht 3 dl, japánban 120 jen.

Nekem bejön a Tamarind tea is, gyümölcstea, s Napsi a narancsdzsúzok nagy rajongója, s a mangó dzsúzé.

A KV-ról lejöttem, a májam védelmében nem iszom, helyette a teák jönnek, imádom a matcha teát. Napsinak névnapjára Peter Vella  kaliforniai borász Fruity Roséjával szereztem örömet, kiegészítve olajbogyóval, sajtokkal, francia kenyérrel.. Így lakomáztunk. Szülinapja alkalmából felkerestük a nemrég nyílt Olasz éttermet, ahol nagyon finom pizzát evett, én meg Carbonara spagettit, finom volt. De még Pattayára is eljutottunk moziba, ahol a Jurassic Worldot néztük meg angolul, én gyakoroltam a thai feliratok olvasását. Utána meg egy ottani, plázabeli olasz éterembe is elmentünk, s csodák csodája, még finomabb volt, mint a másik olaszban a pizza. Itt én is vega pizzát kértem, mindkettőből kóstolhasson. Nem tudtuk eldönteni, a paradicsomos amit ő kért, vagy az én oreganós fokhagymásom, amit én kértem, volt-e a finomabb?

S rákttantam egy japán ételre, a piacon ahonnan Napsinak az okonomijakit szoktam hozni, volt Gyoza, amit frissen készítenek és nagyon nagyon jó volt… Máshol is ettem már, de náluk nagyon ízletes, omlós, s a szervezetem kívánja is.

Duriant még lehet kapni mellettünk, de már nem olyan ízletesek, a mangók már el is tűntek a piacról. De van rambután például, kókuszdió aminek a leve nagyon hűsít s jól esik a melegben, mangosztán stb.

Haladok a nyelvtanulással, eszperantóból már hamarosan meglesz a középszintű tudásom visszaszerzése, s jön a  teljes thai nyelvtan megtanulása s a japán ismétlése, mellette megy tovább az indonéz szavak tanulása.

Itt így telnek a napok, kezdek reménykedni, hamarosan megint találkozhatom a baby elefántokkal s lehet őket majd etetni…

S a pad thai nénit is jó lenne megtalálni… az ő pad-thai ételének nincs párja!