Helyzet van Panamában

Panamában valamikor, egy korábbi elnök ideje alatt rézbányát engedélyeztek, a cég hajtogatta hogy nekik fontos a környezet védelme, stb… 2017 körül kiderült hogy semmi előirást a környezet védelmére szinte nem tartanak be, vizsgálatok indultak, a lakosság felháborodott s 2019.-ben a Panamai Biróság alkotmányellenesnek itélte a törvényt ami engedélyezte. A bánya nem zavartatta nagyon magát, termelte ki a fémeket – csak rézről tudott a nép de mindent vittek, aranyat, ezüstöt is – s nem fizetett érte semmit, mondván nincs szerződése…

Idén nemrég a panamai kormány és parlament napok alatt összehozott egy új megállapodást, közölték ez sokkal jobb, több pénzt kap Panama.

A lakosság felháborodott, nem akar bányát – már tudták hogy erősen környezetszennyező s tönkremegy az ivóvizbázis is. Persze a politikusokat ez nem érdekli, nem 70 – 160 évig vannak hivatalban, csak 4 évet.

Az elnök közölte, már senki nem tehet semmit, ez már törvény… Igen?

A fiatalok kezdték, környezettudatos fiatalok. Egy idő után könnygázzal oszlatták őket. Erre már sokan felháborodtak. A twitteren ilyen posztok születtek meg: Honnan van a könnygáz? Melyik költségvetésben volt róla szó? Ki engedélyezte a használatát? Hol tárolják? Mennyibe került, ki rendelte el vegyenek ilyet s miért a fiatalok ellen vetik be?

Csatlakoztak a tanárok, előjöttek újra az indiánok is és megint lezárták az utakat. Csatlakoztak az épitőmunkások is, sorba rengetegen, s 2 hét után már elfogyott a zöldség a boltokból, majd a benzin és a gáz is sokfelé elfogyott. A zöldségtermesztőket se hagyták eljutni a földjeikre.

A kormány bejelentette, ha nem lesz bánya, nem fog tudni nyugdijakat emelni, a szegény családoknak idén nem jut karácsonykor csirke ünnepre, stb. Nem érdekelte az embereket.

Egy hires ügyvéd egy podcastban elmondta, alkotmányellenes ez a törvény is, s megmutatta mennyire nem jó Panamának a törvény. A kormány népszavazást hirdetett december végére, húzni akarta az időt… De többen ismét inkább az alkotmánybirósághoz fordultak s maradtak a lezárások. Az alkotmánybiróság hamarosan összeült, 3 nap alatt megállapitotta hogy a törvény 22 helyen ellentétes a panamai alkotmánnyal és a szerződés is. Mielőtt elkezdték tárgyalni, a bánya hirtelen visszamenőleg több évre fizetett pénzt a terület bérletéért (csak azért fizet, 10 USD/hektár/év) . Ezt a kormány viszont elkülönitette, nem nyúlt hozzá. Ha hozzányúlt volna, életbe lépett volna a szerződés.

A bánya nemzetközi birósághoz fordult, majd arról kezdett rendszeres hirdetéseket megjelentetni, ők védik a környezetet, de kiröhögték őket. Akkor arról, még 5 év mire bezárható a bánya s csak ők értenek hozzá, velük kell erre szerződni – sajnos szivárogni fog szennyviz mert olyan technológiát használtak – ez is ellentmondott korábbi állitásaiknak. De már 3. felet akar a kormány, helyesen, bevonni. A bányatársaság azt publikálta, akkor 8 000 panamai család kerül bajba, felmond nekik – erre kiderült, a munkavállalók közül 1000 panamai, a többi fülöp szigeteki és kinai vendégmunkás… mindig öngólt lő a bánya.

Most már úgy jelentetnek meg közleményeket hogy nem lehet alákommentelni.

A blokádokat feloldották az itélet után 24 órával, hogy ki is hirdették közlönyben. Ismét van friss zöldség!

Amúgy, itt nyilvános kik a kormány tanácsadói, kik dolgoztak mely ügyvédek e szerződésen ami ennyire alkotmányellenes lett, név szerint mely birók fogják tárgyalni az ügyet, ki lesz az elnök, a helyettese…

Egy nagyon komoly incidens volt, 2 tüntető tanárt lelőtt egy itt élő kettős panamai-Usa állampolgár mikor követelte bontsák le a barikádot. Kiderült, ő a jelenlegi alelnök egyik közeli ismerőse – börtönbe került. A két tanárnak most állitanak emlékművet. Ők nem érték meg a győzelmet. Update: állitólag házi őrizetben van a tanárokat lelővő ember, s próbálják húzni az ügyét, elfeledkezzen róla a nép.

A panamai nép ismét bebizonyitotta, egységes fellépéssel lehet nyerni s kitartással a korrupt politikusokkal szemben. Most el akarják számoltatni a parlamenti képviselőket is, akik megszavazták.

Egy ügyvéd beperli a bányát mert évekig nem fizettek, mondván nincs szerződésük de termeltek – vagyis akkor az ügyvéd szerint adót kellett volna fizetniük, amit nem tettek meg.

A bányatársaság mostanra belátta, innen mennie kell.

Itt tart most az ügy.



Egészségi állapotom

Hála az égieknek, még ver a szivem tovább. Okosóra jelzi hogy mostanában sokszor nyugalomban 100 felett a pulzusom, de már pihenősebb időszak jön.

Az utolsó nehézfémkivezetések ideje jött el végre…

Kb 3 hónapos kivezetés volt hátra mikor belevágtam, hátha sikerül egyszerre….
Ám egyrészt túladagoltam a koriandert, másrészt nem csak a nehézfémeket szedik ki a szervezetből, egyre fáradtabb lettem, s nagyon fájt már a fejem, igy 6 hét után abbahagytam a kúrát 2 hétre. De ezalatt elfogyott a vörös alga csomag is, amit már nem kell pótolnom, és megvolt az utolsó moringa kúra is ami a májamra hatott erősen, előtte pedig nem sokkal máriatövismagolaj kúrát is tartottam.

A két hét szünetben Béres cseppekkel pótoltam a távozott hasznos ásványi anyagokat s jobban is lettem.

Igy következett a következő kúra, amit maximum 3 hetesre terveztem karácsony előttig. Most már csak 4 összetevő marad, amit szedek:

Koriander, Spirulina alga, Árpafű és az agyam gyógyulásához a Maine állambeli vadáfonyapor… Azt egyedül még hónapokig fogom használni, helyreállitja a higany által végzett roncsolásokat az agyban.

Mivel jó sok koriandert szedtem a 6 hét alatt, dupla adagot mint kellett volna, valószinű elég is lesz ez a 3 hét – ha mégsem, jövőre még jön egy kúra.

De jobban vagyok csak nagyon nagyon fáradt, kimerült s minden napra van még sok feladat. Képtelenség napi 2 órában elvégezni őket.

De ami biztos, jövő évben eljön az idő hogy ehetek, ihatok bármit, kb május végére véget ér a vadáfonya kúra is, utána még talán egy lapacho tea kúra következik s vége…

Már nagyon várom 🙂

Filmek, sorozatok

A Bilions

záróévada méltó volt az egész sorozathoz… Mindenki előkerül, Axelrood visszatér már az elején és zseniális a 10. rész fináléja… igy kezdődik:

https://www.youtube.com/shorts/f5DDWHIAKQI?feature=share

a 11. és 12. rész…

Nagy csavarok, fordulatok, az ügyész is jól játszik – és benne van akár több utódsorozat lehetősége. Talán egyedül Dollár Bill szerepét nem találták el jól az előzmények alapján. És visszatér a börtönbe került ügyész, Axe korábbi emberei és persze jön John Malkovich is, a hideg futkározik az ember hátán a jelenetei láttán…

https://youtu.be/llLkCQCIPEo?si=jVPXkC-7u9iznk-m

10 pont!

Only murder … ez az évad is nézhető, jól felépitett és a „melyik icipici…” dal és próbái mulattatóak . Meryl Streep feltűnése mutatja, a sorozat szintet lépett, magasabb a léc a következő évadra… 7 pontot kap.

Letöltés

Nézhető, érdekes alapsztori s néhány jó szinészi alakitást is láthatunk. De a 2. évadtól már nagyon nem volt élvezhető. 6 pont az első évad.

Invasion

Eddigi 2 évad igen jó, reméljük a folytatás is nagyszerű lesz. Sok helyszinen játszódik, jó karakterek. 8 pont.

Ki éli túl a paradicsomot?

Valóságshow, és vannak benne nagyszerű, emlékezetes jelenetek. Bár mindenki a nagy pénzért jön, nagyon mély emberi megnyilvánulások is előjönnek, van kiknek drukkolni. 7 pont.

A rezervátum kutyái – hát a 3. és egyben utolsó évad óriási lett – minden a helyére került, minden mozaik kocka, mégsem véletlen részek voltak az első 2 évadban mint gondoltam korábban… és a szellem-indián küldetése is a helyére kerül, minden idiótasága ellenére. A 3. évad 5-7. része összehozza az egészet, remek karakterek, felszabadult játék.. Nagyszerű rendezés!!! Még néztük volna! 9 pont

Ez az első évad előzetese: https://www.youtube.com/watch?v=POkrsNVkGNk

Egyik kedvenc epizódom, mikor az egyik fiatal napokon át csak videojátékozik s nem megy a barátaival se sehova, a nagybátyja meglátja ahogy a VR szemüvegben csapkod összevissza s tudja nagy a baj… és eljön a többi nagybátyja is, mind és elmennek együtt az erdőbe – ahonnan mindannyian másképp térnek utána vissza. S láthatunk egy különleges halászati megoldást is, ami működik…

Jó volt nagyon a Wheele of Time újabb évada is – várjuk a folytatást! 8 pont

S akkor várható jövőre a Dűne 2. része, a Sárkányok háza és a Hatalom Gyűrűi 2. évadai, reméljük jön még Időbevándorlók is újabb évad s hátha elkészül a briliáns barátnőm utolsó, 4. évada is… Várható a Stranger Things utolsó évada és a Yellowstone befejező évadának 2. fele…












Panama City 3-5. nap

Ha Panama Cityben vagyunk, akkor Casco Viejo kihagyhatatlan…

Sétálni ezen csodás részen, enni egy jó kis szendvicset a Subwayben, inni egy jó kávét vagy finom sört és lemenni a partra, keresni csigaházakat…

Több koldus megtalál megint, kezdett elegem lenni. Közben Napsi talált egy nagyobb csigaházat, de nem volt nagyon szép ott hagyta.

Ezután egy elég elhanyagolt külsejű férfi kezdett utánunk jönni s kiabálni, igy inkább elindultunk, már nem maradt apróm s elegem lett abból, sorban jönnek a kéregetők. De kiderült, ő egy nagy csigaházat akart adni Napsinak, megvártuk mert szóltak, hozzánk sietett és Napsinak ajándékozta a szép csigaházat… jó tanulság volt, nem mindenki kéregető, aki Hermano-nak szólit…

Este a szállástól nem messze beültünk még egy sört meginni este, s nagyon finom söröket ihattunk e nap befejezésére…én angol IPA sört választottam. Napsi világosabb, de nagyon finom sört.

Igy telt a 3. nap s jött a negyedik!


Ahogy felébredtünk s megreggeliztünk – elindultunk egy parkba, ahol előfordulnak Tukánok. Ilyen madárral még nem sikerült találkoznunk.

Jó sokat gyalogoltunk felfelé, s először rossz irányba fordultunk – de nem csak mi, mások is. Kerités zárta el az utat. Már az is furcsa volt, házak mellett mentünk – de mivel láttunk kis emlősöket, érdekes gyikokat, nyilméreg-békákat, reméltük jó felé megyünk. A keritésnél visszafordultunk, s ekkor már jó irányba tartottunk.

Suli szabadnap volt és rengeteg nagyon zajos tanulócsoport kisért minket – akkor már sejtettük, nem sok esélyünk van élőlényeket látni, mármint növényeken s rovarokon kivül.

Igy is lett, szegény Napsinak a pulzusa is felment mikor már majdnem a tetejére felértünk a dombnak… volt vagy 30 fok, déli hőség és 75%-os páratartalom hegymenet közben… le kellett ülnie 10 percre. Aztán felmentünk a tetőpontra, és eltöltöttünk egy jó időt a kilátással, ha már élőlények nem nagyon vannak… Ekkor pár kisemlős megszánt minket s előjött, de Tukánnak nyomát se láthattuk.

Mikor leértünk, az őr mondta is, tukánt kora reggel lehet esetleg látni, gyakorlatilag hajnalban… a park du 15 órakor ugyanis bezár. Ez a nap nem volt igazán sikeres, kárpótlásul eszünk később finom vacsorát. Chow mein tésztát és wonton levest, nagy adagot…

De előbb még az Ázsiai bolthoz mentünk vásárolni. Ott pedig beszereztünk 3 féle thai curry pasztát, vöröset, zöldet, massaman -t… valamint igazi thai chilipaprikát!

És lőn ötödik nap…

Az ötödik napi feladat – megkapjuk a sárgaláz elleni oltást.

Ugyanis ha a környéken (Dél Amerika, Karib szigetek) szeretnénk egyszer körbenézni – márpedig szeretnénk – akkor sárgaláz elleni védőoltással kell rendelkeznünk. Például ha mondjuk egyszer ellátogatnánk a Bahama szigetekre vagy Arubára… Vagy Peruba, esetleg Braziliába.

Nem jókat olvastunk az oltóközpontról, de szerencsére mi nagyon kedves emberekkel találkozunk végig.

Először befizettük a pénzt, kaptunk elismervényt, utána mentünk egy másik épületbe, ahol hamar sorra is kerültünk. Végig kedvesek, figyelmesek voltak.

Utána már jöttünk is haza, és hozták végre a jó TV-t, és a szerelő mikor megtudta, semmi előfizetésünk nincs, adott belépési lehetőséget ami kb egy hétig működött, a HBO-hoz. Köszöntük nagyon!

Az oltás később okozott nekem kis fejfájást, karfájást, de pár nap alatt elmúlt s ezt egyszer kell az életben megkapni – most már ha sikerül, mehetünk majd bárhova!

Panama City, 2. nap – Bálnalesen!

Régóta szerettünk volna bálnákat látni, csodálni… most végre van rá lehetőség. Sajnos összesen 2 órát tudtam aludni a szálláson (nehézfémkivezetés végzek épp) de megnyugtattam Napsit, birni fogom… A hajóhoz korán kellett menni, átszeltük Uberrrel a fél várost, majd a város külterületét is és megérkezünk a mólóra…

Az utazási iroda munkatársai egy cukrászda előtt fogadnak, ami itt már reggel 7 órakor is üzemel egy ideje… vannak akik fagyiznak, kávéznak, Napsi is iszik egy kávét. Majd kb egy óra múlva odébb megyünk, nemsokára érkezik is a hajó s beszállunk. Mi kint maradunk a fedélzeten, a tetején, hadd érjen a szél.

Indulás, a legényég áll kapitányból, idegenvezetőből, matrózokból és egy DJ-ből, aki nyomatja a zenét, csak akkor hagyja abba ha bálna megtekintésére van lehetőség.

A társaság nem mondható fegyelmezettnek, amint esély van bálnát látni s ezt bemondják, rohannak a hajó orrába vagy egyik oldalára, hiába mondja a túravezető angolul is, senki nem marad le, a kapitány úgy fog manőverezni a hajóval… igy többször félbe marad a bálnales mert a hajó orra veszélyesen süllyed s a kapitány kénytelen volt leállítani a hajót. A bálnák meg lemerülnek a zajtól, hogy újra s újra hangosbemondón kéri az utasokat a vezető, jöjjenek már hátrébb, addig nem megyünk tovább úgyse…. Ez sajnos sokszor előfordul, van aki hatalmas objektivval felszerelt fényképezőgéppel felszerelkezve érkezett s mindig ott akar lenni az első sorban, nehogy lemaradjon… s persze a gyerekek, a gyerekekkel lévők s szinte mindenki más.

Így bálnát nem nagyunk tudunk nézni, de odaérünk egy szigetre, ott lehet snorkolni.

Felhivják a figyelmünket a szigetre lépés előtt, van egy mérgező bogyós fa, ha hozzáérünk az is életveszélyes. Aztán nem sokkal később boldogan találunk árnyékos helyet egy fa alatt, ami alá lehajolva megyünk be s miután lepakoltunk, felfedezem hogy kis bogyók vannak rajta… Inkább odébb költözünk óvatosan majd megkérdem a matrózt, erre van-e a veszélyes fa, de megnyugtató a válasza – nem, az odébb van, oda nem visznek utasokat csak egyénileg lehet oda kóborolni.

Snorkolunk, úszunk, én óvatosan mert már nagyon régóta keveset alszom. Egyik merülésnél be is jelez a szivem, ki kell jönnöm pihenni, de Napsi nagyon ügyesen gyűjt szép csigákat. A parton lehet venni a matrózoktól hideg kólát, sört, élünk a lehetőséggel. Jól is esik.

Ebédre finomságokat kapunk később már a hajón, több féle ételből lehet mixet kérni. Van csirke, hal, garnéla… Finom volt s bőséges adag.

Mikor indulunk, a velünk szemben lévő sziget előtt látunk viszonylag messziről egy nagyobb bálnát kiugrani… igy vadásznak mint kiderül, egy bálna kiugrik, a halak pedig a többi bálna felé indulnak s azok jóllaknak…

Nem sokkal később szerencsénk van, egy mama bálna a kicsinyét tanitja a hajókra – igy megállunk, először óvatosak majd teljesen körbeússzák a hajót, a a mama a borjával – és aztán még egy anyuka 2 bálnaborjúval csatlakozik, hurrá!!! Teljesen az öröm a hajón! Szerencsénk volt hogy épp a hajók jelentette veszélyre oktatta a tengerbiológus vezető szerint a borját a mama.

Ennek örömére, miután elhagyjuk a bálnákat, félreteszem a takarékoskodást s koktéllal ünnepeljük a nagy találkozást! Mármint mi, a bálnák másképp.

Végig szól már a zene a hajón, jó a hangulat.

Kiszállás után még a kikötő területén megvacsorázunk. Mikor kihozzák a választott ételeinket, Napsi kis adag ételt kap, én hatalmasat – de megosztozunk természetesen rajta. Tintahal, hal és Garnéla ismét amit választottam.

Ezután még vissza ubereztünk a szállásra, vettünk ivóvizet s mentünk aludni. Igy telt a 2. napunk.

Évek óta szerettünk volna bálnát látni – Bali felé már nem nagyon járnak azt mondták az ott élők, már meleg nekik ott a tenger. Aztán Uj Zélandra utaztunk volna egy meghivással, de a covid járvány meghiusította. De most, ez az álom is végre valóra vált. Még jó lenne nagy fehér cápákkal úszni együtt, óriás rájákkal… Hátha ezek az álmok is valóra válnak.