Pedig közel voltunk!
A cél Boquete, kemencés olasz pizza sütő… Az odaúton minden sikeres, ahogy kiérünk a kis utcánkból a fő útra, pont érkezik a busz, majd a másik főutra e busszal átérve, pont elértük a Boquetei buszt is! Eddig teljes siker, minden jön s korábban érkezünk meg!
Rögtön a Sabrozó étteremben kezdünk, eszünk helyi sancocho levest ketten egyet, lasagnat én, halat Nóri, minden finom ahogy szokott itt lenni.
Még ott vagyunk a kévézóban, mikor esni kezd… előbb alig alig, el is indulunk a pizzázóhoz, ami 16 órakor nyit – még söröznénk előtte, de egyre csúnyábbak a felhők, igy rövid tűnődés után visszafordultunk s felszáltunk a várakozó buszra hazafelé. S jól tettük, mert mire hazaértünk, ömlött az eső igazi trópusi módra, pillanatok alatt bokáig ért a viz hazafelé mindenütt, s esernyő ide vagy oda, teljesesen eláztunk.
És utána még két hétig esett, igy sokáig nem mentünk sehova.
Ilyenkor Napsi kicsentrigázza a ruháinkat mert más módja nincs, megszáradhassanak.