Egészség helyzet, filmek stb

Ismét elkezdtem a nehézfém kivezetést, most maximum 4 hónapos lesz, májtisztitó 2 kurával együtt. Ha lehet próbálom egyszerre végezni őket ha birja a szervezetem, akkor hamarabb vége lehet.

Májtisztitásra máriatövismagolaj áll rendelkezésre és moringa, nehézfémkivezetésre vörös alga, spirulina alga, árpafű, coriander száritott s remélhetőleg néha friss levelek, valamint vörös áfonya örlemény.

Ha ezzel végzek,utána még 2 évig havonta 1 hét nehézfémkivezetést érdemes majd tartanom, de végre célegyenesben vagyok, 2017 óta… Gyerekkorom vagy születésem óta ment a szennyezés, s 7 év kellet ahhoz, kitisztuljon a szervezetem.

Térdem begyógyult teljesen a balesetből, a bal kezem gyűrűsujja még gyógyul, helyesebben az ujj alatti szalagok amiket nagy trauma ért. De már az is sokkal jobb.

S persze nincsenek most sütemények, fagyik, bor vagy sör egyáltalán – gyümölcsöket ehetek s egy kocka 80%-os csokoládét naponta.

Túl vagyok az első héten s eddig csak egy nap voltam elég rosszul, jobb oldalon fájt a hasam, de Napsi több órán át kezelt s elmúlt a fájdalom. Szóval egyenlőre birom a kurát, egyszerre a májtisztitást s nehézfém kivezetést.

Hatalmas dinnyék vannak itt, most 11.5 kg-ost sikerült vásárolni egy teherautóról, amivel hozták eladni.

Egy ideje takarékosságból nem utazunk a közeli Boquete-be sem, igy filmeket nézünk.

Az utolsó befutók 2.évada elég jó volt, a last of use-t megnéztük de nem fogjuk folytatni. Jó volt az éjjeli őrség sorozat is. A yellowstone nem jött be, de előzménysorozatai közül az 1923-at fogjuk folytatni, az 1883 egy évados csak, de talán a legjobb filmsorozat, amit az utóbbi években láttunk…

Jó továbbra is a Kör, az Ellenállhatatlan kisértés, a Szerelem Vak? sorozat…

Nem volt rossz a Sárkányok háza sem, de jobban tetszett a Hatalom gyűrűi első évada.

Várjuk nagyon a Billions következő évadát mert lehet visszatér, talán csak a legvégén az eredeti főszereplő, Damian Lewis, s akkor még sok jó évad lehet…

Szép sorozat az agancsos fiú is, várjuk a hamarosan érkező 2. évadot belőle.

Bejön az őslakos filmesekkel s őslakos szereplőkkel készitett amerikai sorozat is, a rezervátum kutyái, bár még csak az első évad 4 részét láttuk. Napjainkban mutatja be az indiánok életét, humorral, öniróniával s rengeteg a poén… Ahogy mondták, ha mások készitenek róluk filmet, mindig a nehézségek szerepelnek, pedig sokat nevetnek is, vannak sztorijaik is, s ilyen valóban megtörtént őslakos sztorikból épül fel a sorozat, ami teljesen más mint a teljesen megtervezettek – s nagyszerűek a karakterek, a 4 kamasz, a 2 rapper, a hires őslakos szinész által (legutóbb a Son sorozatban játszott komancs főnököt s ehhez a lakota indián megtanult komancs nyelven beszélni) alakitott, nos eléggé ütődött rezervátumi rendőr figurája is jól kidolgozott. És jön majd még a Maguát az Utolsó Mohikánban alakitó szinész is 3 epizódban fog játszani. A szereplők nagy részét a rezervátumokban castingolták, sok tehetség indult e sorozattal el filmes lehetséges karrier felé.

Sok sorozatra várunk, a Billionson kivül az Severance, a Only Murder in the House uj évadát is várjuk, a norvég Időbevándorlók 3. évadát is, az Időkerék uj évadát…

Szóval ennyit az egészségről s a filmekről, sorozatokról.



Igy telnek napjaink

Kissé olyan már, mintha letelepedtünk volna, ritkábban irunk blogbejegyzést – pedig még nem telepedtünk le, megyünk majd tovább, csak itt nincs robogónk, se autónk, igy nem sok helyre tudunk eljutni. Ha igen, akkor szállás is kellene s erre most nincs keretünk.

Marad tehát Boquete vagy David, ami elérhető.

Davidban meglátogattunk egy idős házaspárt akik már rég meghivtak magukhoz, de aztán hol nekik, hol nekünk nem volt alkalmas – de végre eljutottunk hozzájuk. A férfi, E. megmutatta a kis kertjüket, tele növényekkel… még thai chili féléje is volt, meg édes mini chili paprikát is termel. Ananász is, Papaya is, Mangó is és Banán is, Utifő is terem nála, s gyógynövények. Beavat a kis titkokba, sokat tud a növényekről, az állatokat annyira nem kedveli, a kolibrire szinte ügyet sem vet.

Két órát vendégeskedünk, kapunk vizet, ventillátort hoznak a kertbe s kis süteményt s fagylaltot eszünk, finom nagyon. Aztán esőre áll s el kell jönnünk, meghivjuk előtte őket hozzánk, reméljük sor is kerülhet majd rá.

P. barátainkhoz vendég érkezett, J, és összefutottunk egyszer Boquete-ben, megkávéztunk, fagyiztunk együtt, aztán mi még mentünk meginni egy sört, ők meg már haza.

Pár héttel később felhivtak s együtt elmentünk öten egy másik kisvárosba, Volcanba. Megálltunk egy étteremnél, amit P jól ismer s felesége, mert korábban itt éltek, s ott rántott féle csirkét kapunk, 2 egészet, sült krumplival és sült patacon chipssel… nagyon nagyon finom!

Az ut mellett árulnak friss zöldségeket nagy zsákban mint egyszer vettünk Bocasban, most is 20 dollár, de nem veszünk, több napra van otthon étel készen, csak megromlana. J. fotozik sokat, 5 hetet tölt Panamában, sok élmennyel megy majd haza.

Aztán már indulunk is haza, s még egy Mekiben fagyizunk, eszünk, aztán mi hazaindulunk busszal, P.-ék még vásárolni mennek.

Ezenkivül sok minden nincs, dolgozunk, hetente bemegyünk vásárolni kétszer Davidba, ugyanaz a program szinte mindig. De április végén lesz uj beszámoló, mert mielőtt költözünk majd, megnézzük a leendő uj főhadiszállásunkat, ahol élünk esetleg…. Tehát április végén legkésőbb lesz uj kaland, beszámoló érdekes!

Itt nagyon nyugis, jól alszom végre, füldugóval. Igy nem hallom a kutyaugatásokat, kakasokat, a kora reggel érkező fémgyűjtő autót s tudok aludni, ez évben, sok év óta először jól alszom, 7 óra felett áll a napi átlag alvásom. Márciusban tudtam már jól aludni, igy emelkedik az éves alvás átlag.

Csökkentenünk kell a havi kiadásainkat most, 200 dollárral kevesebb a bevételünk idén a korábbinál, a kiadások nőnek viszont, összesen 230 dollárral, tehát 430 dollárral kell korrigálni a költségvetésünket. Le is ültünk Napsival, elhagyjuk a Boquetei utakat, ugyis hamarosan itt az esős évszak s amit szeretünk ott, Davidban is van ugyanolyan étterem (Sabrozo önkiszolgáló étterem) olasz fagyizó, kávézó is ugyanolyan. Igyekszünk kevesebbet utazni, nem nagyon fogunk költeni beszerzésekre – eddig vásárolgattunk amazonról, például a füldugómat. Otthon fogunk enni, s igy remélhetőleg kitartunk mig a dolgaink elindulnak. Sajnos a munkavállalási engedély nincs meg, de most már a munkaügyi minisztériumnál van az ügyünk, nem a bevándorlási hivatalnál, valamit haladtunk, de 1 hónapra igérik, ami itt 2.5 hónapot vagy hármat is jelenthet… Addig ki kell tartanunk, az már nem sok! Utána 2-3 hónappal már könnyebb lehet, de utazgatni még egy darabig – évekig – nem nagyon fogunk tudni várhatóan.

Viszont áprilisban ugye megnézünk egy lehetséges helyszint ahova költöznénk, igy április végén lesz megint egy kis utibeszámoló!

Igy nem jutottunk el olasz pizzát enni

Pedig közel voltunk!

A cél Boquete, kemencés olasz pizza sütő… Az odaúton minden sikeres, ahogy kiérünk a kis utcánkból a fő útra, pont érkezik a busz, majd a másik főutra e busszal átérve, pont elértük a Boquetei buszt is! Eddig teljes siker, minden jön s korábban érkezünk meg!

Rögtön a Sabrozó étteremben kezdünk, eszünk helyi sancocho levest ketten egyet, lasagnat én, halat Nóri, minden finom ahogy szokott itt lenni.

Még ott vagyunk a kévézóban, mikor esni kezd… előbb alig alig, el is indulunk a pizzázóhoz, ami 16 órakor nyit – még söröznénk előtte, de egyre csúnyábbak a felhők, igy rövid tűnődés után visszafordultunk s felszáltunk a várakozó buszra hazafelé. S jól tettük, mert mire hazaértünk, ömlött az eső igazi trópusi módra, pillanatok alatt bokáig ért a viz hazafelé mindenütt, s esernyő ide vagy oda, teljesesen eláztunk.

És utána még két hétig esett, igy sokáig nem mentünk sehova.

Ilyenkor Napsi kicsentrigázza a ruháinkat mert más módja nincs, megszáradhassanak.