Panamai helyzet megoldódott

Sokáig nem jelentkeztünk, szorgos munkás napok vannak kérem, s mivel a La Nina jelenség továbbra is aktiv, itt kb déltől mindennap nagy esők vannak, néha csak du. A páratartalom 85-91%, máskor nem ilyen esős errefelé. Szóval nincsenek felfedezőutak most, majd decembertől kb.

Nos, a tárgyalás hónap befejeződött, s teljes béke van Panamában. Rengeteg élelmiszernek levitték az árát. Amiért régebben 20-22 USD-t fizettünk a kisboltban, most 8-12 dollárba kerül. Nem csak a szegényeknek fenntartott boltokban, mindenhol. Szeptemberben muszáj voltunk több légkondit használni, akkor volt a legmagasabb a páratartalom a lakáson belül is – és pont akkor jött a rezsicsökkentés panamai módra, ugyhogy mig korábban 2-3 órát ment a légkondi, szeptemberben fél napokat – de a számla ugyanannyi maradt 🙂 Pont ugy csökkentették az áram diját.

Nem csak alapélelmiszerek árát csökkentették, hanem kb 120 élelmiszerét. A benzin még olcsóbb lett, literje kevesebb mint egy USD. A tanárok fizetése a legkisebb faluban is már 1-el kezdődik minimum – azaz 1000 dollár minimum. A munkanélküliek is kapnak egészségügyi ellátást mostantól, a gyógyszerek árát levitték s ezentúl az állam közös beszerzésben nagy tételben vásárol, ráadásul jobb minőségű gyógyszereket. És olcsóbbak lettek azok is. Létrejött korrupció ellenes csoport is, illetve árellenörző, hogy betartják-e a kereskedők az árakat. A GDP 6.5%-át ezentúl oktatásra forditják. Szóval béke van, mindenki örül, kivéve a munkaadókat – ők is követelték a részvételt de a püspök csak a második fordulóra hivta meg őket, a vállalkozásokat érintő kérdésekről egyeztethetnek – de ők azt akarták hogy mindent vizsgáljanak felül, eddigi megállapodásokat – nyilván mert eddig a panama csatorna profitja az ő zsebükbe került, főleg a leggazdagabb családokéba – de erre se a munkavállalók, se a kormány nem volt hajlandó, igy nem volt második forduló..

Ja s emelték a minimálbért is, szóval kénytelenek jobban megfizetni az embereket a vállalkozók most már.

És megjött a kedvenc maja függőágyam, most már néha van időm kifeküdni bele, fél vagy 1 órát pihenésképp, s csak nézni a madarakat, hallgatni őket.

Egyenlőre ennyi, a nagy munkák után, valamikor november 2. felében folytatjuk!