Első napjaink Davidban

Első este lefekvés előtt még vásároltunk – kiderült a kinai bolt 5 percre van gyalog… vettünk 2 napra ennivalót. Mikor hazafelé tartottunk, hangszórós autó érkezett s többen kijöttek vásárolni tőle – árult marhahúst, csirkehúst s SAJT-ot! Átmentem Kvarg Lipibe s felismerték, komoly vevővel állhatnak szemben. 2 dollár volt a gomolya szerű fehér sajt, egyből kettőt vettünk s nem bántuk meg – pár nap múlva ismét jött s addigra már el is fogyott, megint vettünk hát.

Másnapra csak kirámolást terveztünk de a magyar pár már nagyon várta a találkozást, igy velük töltöttük a délutánt. Kisétáltunk a kinai bolthoz s láttuk, érkezik egy busz – leintettük s már fent is voltunk! Megmutatták a városban mit hol érdemes venni, melyik plazaban mik vannak, sokat beszégettünk is és felmentünk egy kávézó teraszára ahol kávéztunk, előtte meg elvittek kedvenc kinai vendéglőjükbe – ami megegyezett a taiwani pár éttermével ahol előző nap is ettünk… s korábban mig lakást kerestünk… fogyasztottunk rendesen s beszélgettünk, elmesélték hol éltek, merre jártak… mivel foglalkoznak stb.

Utána elvittek a buszmegállóhoz s máris jött a busz!

Esőben érkeztünk ugye a Hurricán miatt s még napokig kitartott a sok esős idő… Napsütés először csütörtökön volt, csaknem egy héttel érkezésünk után.

Jó hir, most kezd teljesen begyógyulni a térdem. Sokat fájt heteken át, mivel e hetekben sikerült teljesen kiegyenesitenem, s most megy teljesen minden a helyére… jó érzés. Kb 2 évig tartott a felépülés. A bal kézfejem is sokat javult, de még fájdogál időnként s vastagabb is, mint a másik tenyerem, de már csak a gyűrűsujjam nem hajlik be teljesen. Remélem az is meg fog gyógyulni.

Elkezdtük a beszerzéseket is – hanyadjára is? Sriracha, majd Bali szigetén Amlapurában majd Uluwatunál, azután következett Nakorn si Thammarat majd Bocas del toro s itt Davidban ismét…

Először ugye 2-3 napra ételt vettünk, majd bevásároltunk zöldségeket egy supermarketben, a neve Baru… boldogan láttuk a zöldégek árait vettünk sokat s házi patikánkat is megujitottuk.

Bár most is bútorozott helyen vagyunk, sok mindenre van szükség – itt például kis kézikocsira gázpalack cseréhez, takaritó szettre, a kezelőágyhoz vettünk kisszéket, paravánt, vékony matracot hogy kényelmesebb legyen, kellenek majd még lepedők rá…

Sok konyhafelszerelési cikk, kistörülközök, párnák, takarók, a Balin vett ágyneműgarnitúránk is feladta a szolgálatot… fürdőszoba kilépőre is szükség volt, szappantartóra, rengeteg kis apróságra s nagyobb dolgokra.

Aztán jött a Price smart, ahol 37 dollár az éves tagsági dij – cserébe olcsón lehet vásárolni nagyobb tételben. Rászabadultunk!

Rostos üditők, nagy szőlőlevek, kolbászok, sörök, borok, cólák, műzliszeletek s műzli, brownie sütemények, svájci lyukacsos sajt, mozzarella rudak, röszti, wonton, humuszok, legalább 1 hónapra sok mindent megvettünk… tejföl, joghurtok, krémsajt, Ricotta sajt sütihez, sok finomság…

Szinte mindent meg tudtunk venni.

folytatás következik!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük