Nos, egyik nap elaludtam a légkondi alatt, nagyon meleg volt, s ennek egyre több következménye lett…
Lényeg, jött egy virus, valószinű a Covid – leteritett, majd másnap Napsit, de addigra jobban voltam s reggel egyből tudtam őt kezelni, előtte ő kezelt órákon át – s igy folytattuk heteken át. Visszaestünk, de egyikünk mindig jobban volt s kezelte a másikat, felváltva húztuk ki magunkat. Elment az izérzékelésünk, szaglásunk – szerencsére 3 hét után visszatért. Gyenge lettem, alig tudtuk felhozni a 20 literes vizet.
Minden összejött, elmegy a net, áramszünetek, a városi viz ihatatlan, szűrhetetlen sárga, ivóvizet kell vennünk. 3 napig vizünk is alig volt – kiderült a szomszéd társasház lopta a vizünket a medence feltöltéshez mert vizkorlátozás volt.
A gondnok megtalálta a csövet s eltette, majd keresik ha kell nekik. Aztán megint megtették, akkor felhivta őket hogy ez elfogadhatatlan. Azóta nem lopják a vizünket. De a szivattyú gyengén muzsikál már, alig van viznyomás.
Nagyon nagy a zaj, a benzinkút, az ócska teherautók, a madarak december óta hangosan párzanak állandóan… valaki mindig műanyagot éget, be kell zárni az ablakokat, nem lehet a teraszokon lenni – sajnos ellepték a csitrák a teraszt. Minden mutatja, innen menjünk el. Juliusig él a szerződés. Addig kitartunk.
Folytatódik mögöttünk az épitkezés, szóval nagy a zaj, sokszor este 23 óráig, mert megy a hangos zene is – az mondjuk legtöbbször kellemes, jó zene. Néha a szomszédok is hajnali háromig mulatnak.
Napsütéses napok alig vannak, beborult ég, alig jutunk el strandokra – hiába élünk a tenger mellett. Ráadásul a közeli strand is elalgásodott, szerintem a beleömlő szennyviztől – megy tönkre jelenleg ez a sziget szép lassan.
Szóval, egyre kellemetlenebb itt az élet, örülünk hogy továbbmegyünk. Szép a természet, de az emberi tevékenység tönkre fogja tenni e szigetet úgy érzem, ujabb utat fognak épiteni, s igy egyre kisebb lesz a dzsungel területe.