Karácsony napjai után visszatértünk a sok sok munkához s repültek a napok… De eljött a Szilveszter napja is. És sokáig munkával telt. Megigértem Napsinak, délre befejezem, de munkatársaink is dolgoztak még s kerestek néha… Takaritani is csak délután négy után tudtunk nekiállni, ebédet a kis étteremből hoztam. De takaritás után végre letettük a lantot, és jöhetett a szilveszter… Meglepően csendesen telt, ismét a városban volt a buli, örültünk az itteni csendnek…
Néztük a kolibriket, majd este a csillagokat, koccintottunk Muskotállyal, koktéllal és hajnalig fent voltunk… Voltak csipszek, pattogatott kukorica is. Szép este lett hát, s utána több napos pihenőt tartottunk.
Január elsején sokáig aludtunk végre, majd kiadós ebéd után sétáltunk a tengerpart mellett, több mint egy órát a Paunc beachig, ott kerestünk tengeri süniket, csodáltuk az élővilágot… Megállapitottuk, mekkora szerencse volt hogy első itteni sétánkon láthattuk a bőgőmajmokat – azóta se találkoztunk egy csapatukkal se. Hát ezért álltak meg az itt régóta élők is akkor, mert ritka hogy talákozhat velük az ember…
A séta után hazafelé az olasz pizázóba ültünk be, ez csak itt van s csak heti 4 nap van nyitva. Előre megbeszéltük, a szilveszter másnapján itt eszünk majd.. Én ismét a szardellás pizzát kértem s finom volt, ám sajnos az egy évvel korábbi, Koh Samuin élvezett pizzakölteményhez képest azért gyengébb kiadás, de itt ez a csúcs… S tényleg finom. Napsi vega pizzát evett, annak is nagyon jó ize volt.
Ittunk hozzá sört, azután szépen hazaballagtunk… S élveztük még 2 napig a pihenést.