Indul a mandula!!! I. rész

Ugye dolgozni is kell, mármint gyakorolni szabadon választott hivatásunkat, amit a legjobban szeretünk a világon – ezt másképp ugyanis nem lehet.

Kaptunk tippeket, itt hogy mennek a dolgok, ajánlásokat is. Igy jutottunk el egy Spa üzletbe, ahol adnak ki kezelésre helyet, sőt van kezelőágyuk is, nem kell nekünk venni, kezelőhelyet berendezni. Vagyis dolgozó és kreativ szoba lehet bátran a kisszobából otthon, illetve vendégszoba amikor vendég van.

A Spa pár nm-es helységei igazi karibi fabódék, nekem nagyon bejön. Nincs nagy forgalmuk, az emberek járnak masszázsra oda néha, előfordul jön csontkovács, más gyógymód képviselője s itt dolgozhat, a bevétel egy része pedig a helység fenntartójáé.

Bár hirdetnek a helyi ujságban, de nem onnan jönnek a páciensek, mindenkinek magának kell bemutatkoznia sorban az éttermek vezetőinél, illik ápolni a jó kapcsolatokat. Ajánlott meginni velük egy sört, egy pohár bort akár, s mivel amugyis szeretünk uj barátokat találni, ez nagyszerű. Itt szájhagyomány van, vagy ha valaki keres valamit, akkor beir egy helyi fórumba s ott válaszolnak rá. Ezért is kell, tudjanak rólunk, mindenki igy végzi itt ezt.

Két lehetőség is akad ahol dolgozhatunk, most elsőnek a Spaba mentünk. Kedves idősebb hölgy fogadott, a lánya is részt vett a megbeszélésen. Mikor mondtuk a japán gyógymód közismert nevét, közölték ha itt leszáll egy repülő, lejön róla e módszer egy mestere aki itt szeretne persze élni s képzést akar tartani, de nagyon nincs sikere, elmegy… s elég rossz itt a hire…

Elmondtuk, hogy mi hol tanultuk, hogyan gyakoroljuk, mennyi ideje, milyen kevés gyógyitónk vagy tanitónk van, mennyi idő minimum egy gyógyitó képzése, milyen betegségek esetén gyógyultak meg emberek – hát akkor meglepődtek.

Elmondták náluk hogy mennek a dolgok, a szervezés a mi dolgunk, mondtuk ez teljesen rendben.

Ugy láttam, a végén már örültek jelentkeztünk s másnap mire felébredtünk, már várt egy üzenet – ha visszajöttünk a pihenésből, lehet meghirdetnének egy bemutatkozó lehetőséget, s meglátjuk jönnek-e rá – hát nem szuper ez a hely?

Ma olvasta Napsi, itt a Carib tengeren lehet egy Bitcoinnal foglalkozó csoport ötlete megvalósitva, a panamai kormány áldását adta rá. A tengerre épitenének házikókat, a prototipus gyártása el is kezdődött már, s abban is laknának családok, emberek. Jó helyre jöttünk, na!

És igen, elmegyünk pihenni – nagyon nagyon el vagyunk fáradva, már a spanyol tanulásra se nagyon volt agyam. Amikor pár órára elugrottunk másodszor is a lebegő párba hogy usszunk kicsit a tengerben, összebarátkoztunk a legfiatalabb dolgozóval. Ő ajánlott pihenésre egy olcsó helyet Bastimentos szigetén – ahol lehet előtte egy mini öbölben uszkálni is. Boldogan köszöntük, Napsi beszélt velük – de már foglalt volt a hely a nekünk jó időszakban. Nem adtuk fel, kikerestem az összes szóba jöhető nyilvánosan hirdetett lehetőséget, s találtunk is egyet e hely mellett s onnan is át lehet járni úszni – hurrá! Lefoglaltuk s megyünk 2 hetet pihenni. Amint visszajöttünk, jön az itteni bemutatkozásunk s amint beindultak a kezelések, nekem jönnek informatikai feladatok is meg sok minden más, Napsinak is. De kipihenten vághatunk bele, erős év van megint előttünk.

Alig várjuk a pihenést – noha esős évszak is van, tehát lehet nem lesz olyan mint Thaiföldön – de ott a főszezonban mehettünk pihenni. Lehet ott nem lesz kávézó se a környéken, de a lényeg a pihenés, sok alvás lehetősége. Szóval a kalandok folytatódnak!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük