Indul a mandula!!! I. rész

Ugye dolgozni is kell, mármint gyakorolni szabadon választott hivatásunkat, amit a legjobban szeretünk a világon – ezt másképp ugyanis nem lehet.

Kaptunk tippeket, itt hogy mennek a dolgok, ajánlásokat is. Igy jutottunk el egy Spa üzletbe, ahol adnak ki kezelésre helyet, sőt van kezelőágyuk is, nem kell nekünk venni, kezelőhelyet berendezni. Vagyis dolgozó és kreativ szoba lehet bátran a kisszobából otthon, illetve vendégszoba amikor vendég van.

A Spa pár nm-es helységei igazi karibi fabódék, nekem nagyon bejön. Nincs nagy forgalmuk, az emberek járnak masszázsra oda néha, előfordul jön csontkovács, más gyógymód képviselője s itt dolgozhat, a bevétel egy része pedig a helység fenntartójáé.

„Indul a mandula!!! I. rész” bővebben

Felfedezünk, kirándulgatunk I. rész

Végre kirándulgatunk!

1. Első túránk ismét Caranero szigete volt. Megint sokat sétáltunk, most már elmentünk addig amig már ösvény se nagyon volt és szinte semmi étkezde nem volt nyitva ezúttal – kivéve az eddig mindig zárva talált vega éttermet, ahol húsos ételek is vannak. Nagyon büszkék voltak a vega burgerükre, nem volt rossz Napsi szerint, de azért a Koh Lanta szigetén talált vega burger jobb volt. Sajnos rengeteg chitra is volt, szegény Napsi tele lett csitra csipéssel, több mint 80-at számoltunk meg másnap, és eléggé leterhelte az immunrendszerét. Nekem kevesebb csipés jutott (a szőrös lábaknak vannak előnyei…).

„Felfedezünk, kirándulgatunk I. rész” bővebben

Igy kaptunk végül oltást

Mielőtt Orbanistánba kellett mennünk a letelepedéssel kapcsolatban, hónapokkal korábban regisztráltunk oltásra. 2020-ban még. Mikor ott voltunk, Napsit hivták is oltásra – az egyik országhatár mellé, egy kisvárosba, hogy ott várják akkor másnap – autóval 5 óra lett volna az út… ha lett volna autó. Csak nevetni lehetett rajta, ezt is tették a telefonálók is, Napsi is. Napsi cime húsz éves kora óta sosem változott.

Panamában 2021 márciusában kezdtek oltani. Amikor megkaptuk az ideiglenes letelepedési engedélyt, május utolsó napján regisztráltunk itt is egy honlapon, alig kellett pár adatot megadni. Mi választhattuk ki, hol kérjük az oltást? Mivel tudtuk ide fogunk jönni, hát Bocasba kértük… és júliusban értesitettek e-mailben hogy augusztus elején oltanak…pontos információt kaptunk hol lesz az oltás. Félóra volt az egész, minden tökéletesen meg volt szervezve. Egy udvaron ültünk egymástól távol iskolaszékekben, soronként ment 6 ember oltásra egyszerre, de folyamatosan mert sok tanteremben oltottak. Elmondták spanyolul s angolul a tudnivalókat, s megkaptuk az oltási könyvet, benne az első oltás idejével az oltás után egyből. Kicsit kellett várni a másik szobában 5 percet s kész is volt. 1 napig voltak karfájdalmaink, 3 napig nem lehetett inni alkoholt, de ez nem jelentett gondot .-) És ennyi. A második oltást is megkaptuk szeptember elején. Az oltási igazolásban benne van mindkettő, utazhatunk szabadon! És QR kód is érkezett a mobilunkra, fel tudjuk mutatni s ellenőrizhető. Jelenleg Panama lakosságának 63%-a 1 oltást kapott, 45 % 2 oltást, novemberre meglesz 2 oltása a lakosság 80%-nak!

Csak oltással lehet dolgozni.

Év végére az a terv, mindenkit beoltanak.

Tegnap óta Bocasban feloldották a korlátozásokat, nincs itt járvány. Nem kell arcpajzs itt már a buszra, sokan már maszkot se hordanak pedig kellene. Nncs kijárási tilalom se.

És hab a tortán, ma bejelentették, törvényjavaslatot nyujtottak be a cryptodevizák legalizálásáról Panamában! Nem lesz kötelező elfogadni fizetéskor, de vállalkozók, szolgáltatások a jövőben dönthetnek úgy, elfogadják… Salvador volt az első ország, ahol teljesen hivatalos fizetőeszköz lett a Bitcoin, s az az érzésem, ez a térség gyorsan át fog térni a cryptodevizák elfogadására… Először Bitcoin, majd Ethereum is…

Ki gondolta volna, ez a térség lesz ebben a modernizációban az első? Salvador, Paraquay, Panama eddig, Argentinában eddig is használták az emberek, Braziliában is használják az emberek, Costa Rica és Honduras is tervezi hivatalosan elfogadottá tenni … Több kis szigetország szintén ezirányban tervez itt a karib tengeren.

Előtte évekig volt felmérés, szakemberek, lakosság, szolgáltatók – és ime, elkezdődött! Vajon a panamai bankok mikor fogják elfogadni ügyfeleiktől az ilyen tranzakciókat? Ha sokat várnak, kimaradnak, s bizony a cryptorendszer a bankokra veszélyt jelent – átutalási költségek sokkal olcsóbbak a crypto devizák esetén…

Érdekes évek jönnek a pénz s tőzsde világában…is, és minden szolgáltatásnál, az államiakat is beleértve. Én szóltam 🙂

Pillanatképek, Bocas Town

Egyik reggel a házunk előtt egy ló legelészett friss füvet. Nem volt nála boldogabb élőlény azon a reggelen szemmel láthatóan…

Néhány napja kint reggeliztem a teraszon, mikor egy kis fekete-piros szinekben pompázó kolibri felrepült a terasz magasságába, majd egy helyben lebegve nézett engem, s közelebb jött, eglsz az asztal széléig… csodás pillanatok voltak, rácsodálkoztam szépségére – majd ő balra el a reraszon s kirepült… Meglátogatott egy kolibri….

Készitettem nektek egy galériát Bocas Tonwról, nézegessétek….