Két júniusi nap 17 boldog pillanata

Júniusban történt még, hogy 17 csodás pillanatot élhettünk át két nap alatt…

  1. A kutya, amelyik fellökte a kukát hogy ételt keressen magának. Látszott hogy van már benne gyakorlata, rutinos volt.

2. Egy másik kutyus vitte viszont el a primet számunkra. Egy kisboltban a kutyaeledelek voltak felhalmozva nem messze a bejárattól, s hát a dolgozók itt is a mobiltelefonukba temetkeznek, ha épp nincs a cassánál senki. Ha ember lép be, a hőmérő jelez, beszél, hallatszik, akkor felnéznek a mobilból. S szemtanúi voltunk, ahogy egy kiskutya kijöve a boltból, szájában tartott egy kis zsák kutyaeledelt de olyan óvatosan mint aki nagy törékeny kincset cipel. Szemlátomást elégedett volt e bevásárlással… Több panamai ember is látta, de senki nem kezdte kergetni a kutyát, tudomásul vették ügyességét s békén hagyták…

3. A parknál ahol először laktunk Bocason, szintén voltak a kedves zöld papagájok, de itt csapatban. Reggelente beszélgettek, majd messzire elrepültek. Azután naplemente előtt visszatértek, repülgettek. Jó volt látni, hallani őket…

4. Az egyik nap a kettőből ismét a Csillagos strandon jártunk. Addigra vettünk snork felszerelést, s a viz alatti kamerával Napsi sok szép rövid filmecskét készitett a tenger élőlényeiről.

5. És útközben a strand felé korábban 3 gyönyörű tengeri süni házat is találtunk, Napsi nagy örömére! Zöldes szinűek voltak.

6. A csillagos strandon ezúttal nem a bébi lajhárt láttuk, hanem a mamát… A nösténynek van egy csik a hátán, meg persze nagyobb is volt, mint a kislajhár.

7. Ezen a strandon most sok csőrös csuka volt. Bali szigetén, Amednél talákoztam először velük, de messze benn a tengernél. Itt viszont egészen kiúsztak a parthoz, egy idő után megszokták a jelenlétemet s egész közel jöttek hozzám. Nem bántanak maguktól, de ha megijesztik őket, akkor előfordulhat hogy zavarukban nekiusznak valakinek s a csőrük súlyos sebet képes ejteni. De békések, nem vetik rá magukat az emberre.

8. E napunkat bearanyozta egy delfinraj, mely pont erre vette útját nagy boldogságunkra. Persze biztonságos távolban voltak, de jó volt látni őket nagyon…

9. Már a strandról hazafelé történt, hogy megláttam a kisbuszból egy kopár fa tetején ülve az egyik bőgőmajom csapatot. Biztonságos magasságból néztek le az útra, s békésen ücsörögtek a fán.

10. Hatalmas kék lepkét is láttunk, annyira csodálatos volt… Malájziában a pillangóparkban láttunk csak ilyen nagy lepkéket eddig… de ott nem volt ilyen fajta. Jó pár percig repkedett előttünk. A csillagos strandtól a kisbuszállomás felé gyalogolva találkoztunk vele egy ösvényen, lenyűgöző volt a szépsége…

11. A tengerparton sétálva még mindig a csillagos strandról a kisbusz felé, egy sekély kis öbölben kicsi tüskés rája úszott… Nagyon gyönyörű volt, s beálltam elé a vizbe hogy jobb felvételt késztihessek, kedvesen kikerült. Ő is nagyon békés, ha nem bántod, ő sem bánt. Korábban egyszer már láttuk, de csak alig mert a homokba fúrta magát, s mikor odaértünk odébb ment, akkor is még sok homok volt a hátán… ők szeretnek igy pihenni a homokba temetkezve. De aki figyel, észreveheti időben a kirajzolódó körvonalait.

12. Rengeteg minihal is volt, hatalmas raj 1 cm nagyságú halacskákkal…. be tudtam úszni közéjük, s ha nyugton maradtam, szinte körbevettek teljesen.

13. Napsi öszebarátkozott a nagyobb halakkal. Lábával vagy ujjaival feltúrta nekik a tenger homokját, ők meg körbevették, csipegettek az élőlényeket onnan boldogan… akár meg is foghatta volna őket ha akarja, annyira megbiztak benne.

14. A sok csodás tengeri csillag között feltünk valami furcsa… végül rájöttem, neki nem 5 hanem 6 karja van..

15. Találkoztam egy nagyobb rákkal, mely szivesen játszott velem… Elbújt a homokban én pedig megpróbáltam kiemelni a homokkal együtt. Eltartott egy ideig mig sikerrel jártam, olyan ügyesen keverte fel maga körül több helyen a homokot, nem volt könnyű rájönni, valójában hova bújt el. Párszor sikerült megfognom, elengedtem rögtön, de utánam jött többször is, s folytattuk még egy ideig. Szemlátomást cseppet sem tartott tőlem.

16. A kisbuszon hazafelé mellettünk a másik oldalon egy kicsi lány ült, egy neylonszatyorral, amiben volt valami… egyszer csak kis motyogás félét hallottunk. Vajon kiskutyát rejtett a zsákba? Kiváncsian néztük, s akkor megmutatta Napsinak mit vitt… Egy kéttenyérnyi papagájt, ami még bébi volt, valószinű Ara papagáj bébi lehetett, még a szemei csukva voltak. A kislány szemlátomást meg volt illetődve a bébi papagájtól. Később láttuk e papagájt ujra, akkor egy kis zöldséges előtt egy férfi etette, akkor már egy bicikli kormányán üldögélt e hatalmas bébi madár s talán banánt evett, ha jól emlékszem… Valószinű kiesett a fészekből de a kislány megtalálta s gondját viselték… Amikor már tud repülni, akkor persze elengedik.

17. Napsi több alkalommal élő tengeri csigát talált. Nem a veszélyes kúpcsigát, hanem Queen conch fajtát, s mikor felvette, észrevette még benne van a csiga s él. Boldogan mutatta nekem – a csiga minket nézett cuki kis szemeivel… persze lehet nem sokat látott belőlünk, ahogy mi viz alatt nem látunk jól… visszavittük a tengerbe természetesen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük