Egészségügyi helyzet

Ugye, még 2016 év végén derült ki hogy elég komoly nehézfém mérgezésem van, nem is kicsi. 2017 januártól kezdtem a nehézfém kivezetést, igazából főleg 2017 áprilistól. 4 éve… Már kezdetben rengeteg nehézfém távozott, egyszerre több szert is használtam.

Aztán volt több balesetem illetve elkaptam a H1N1-et s ilyenkor hónapokra fel kellett függesztenem a kivezetést. S sokáig nem volt igazi javulás.

Jelenleg már nem jelent gondot ha megeszek egy pizzát, akár egy hét alatt többet is, a Candida nem szaporodik el azonnal még jobban a táptalaján (élesztő), ettem kovászos kenyeret is rendszeresen már, s nem okoz gondot meginni 1-2 pohár bort időnként, sőt jelenleg hetente 2-3 alkalommal 3-5 dl sör fogyasztása esetén sincs candida túltengés.

Ahol a testem jelzi még a nehézfém kitettségeket – még mindig a tüdeim, az egyik vesém, a gyomrom, s persze az agyam. De már tudok tanulni, nincsenek rövidtávú memóriazavaraim annak ellenére, hónapok óta szüneteltetem a nehézfém kivezetést. A szüneteltetés oka hogy a szervezetem kimerült már a sok éves méregtelenitésben, s két hónapos pihenőt tartok épp, annak közepén vagyok. Ezalatt csak a candidát tartom karban grapefruitmag cseppekkel, s nálam van 2 csomag heavy metal detox por, amiket majd már nagykanállal szedhetek naponta, nem teáskanállal, mint eddig. Valamikor júliustól. Két hónapig.

Ugy érzem még 2 hónap kúra s túl leszek a nehézfém problémán, beleértve a candida fertőzést is, ami vele jár. Utána még egy éven át azért havonta 1 hetes kivezetést tartok majd korianderrel s algával, iszok lapacho teát amit úgyis szeretek, de ennyi.

Végre jól érzem magam, s úgy is ürül ki belőlem némi nehézfém, hogy semmit nem szedek rá – azaz az immunrendszerem is erőre kapott.

Bizony több évtizedes állandó mérgezést évekig tartó kivezetés követett, de már látszik a vége… S a szerveim igy gyakorlatilag meg tudtak újulni 🙂

Hát, ez az egészségügyi helyzet, 54 évesen.

Ja, és ehetek naponta 1-2 csokis kekszet akár, egy jó ideje eszem naponta 1-2 kocka étcsokit, s ez nem okoz semmi problémát 🙂 Végre!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük