Ázsiai kedvencek

Az a helyzet, elköltöztünk Ázsiából… Ezért voltunk főleg nagyon elfoglaltak, másik földrészen folytatjuk életünket. Az a vállalásom, hogy életem során igyekszem a kis közösségünk nemzetközivé válását segiteni s minden földrészen legalább egy központot létrehozni. Ázsiában találkoztam olyan emberrel aki segiti ott ezt a tervet megvalósitani, igy mehetünk tovább. Valamint valahol le is szeretnénk telepedni, ahol mindketten dolgozhatunk egyszerre, amit szeretnénk, s persze kalandjaink folytatódnak. Hogy hova költöztünk, 2 hónapon belül kiderül, addig pótoljuk a blogon a mulasztásokat. Több bejegyzést elkezdtünk de egyet se tudtunk befejezni, van a hol már csak a kisvideók hiányoznak (december végi nyaralásunk) vagy a képek (kedvenc parkunk madárvilága) s van ahol a szöveget kell befejezni. A következő egy hónap során e bejgyzések meg fognak végre jelenni – ez az első.

10 kedvenc étel Thaiföldön?

Hősünk: Zöld Curry, Sárga Curry rákkal, Vörös Curry, Penang Curry, Tom Jam Kung, Tom Kha Gai, Pad Thai, Szomtám, Láb Mú, Thai Herb kacsa vagy sertéscsülök

Napsi: Tom Kha Seafood, Tom Jam Kung, Pad Thai, Sült hal, Édes-Chilis sült hal, Sárga curry seafood, Seafood leves, Mangó ragacsos rizzsel s kókuszöntettel, sült banán, és persze a gyümölcsök: (durian, jackfruit, mangosztán, rambután, dinnye, maracuja, kókuszdió, papaja)

3 legjobb sziget Thaiföldön?

Mindkettőnknek ugyanazok: Koh Samui, Koh Chang, Koh Lanta

10 kedvenc hely, étterem, stb. Thaiföldön?

Hősünk: Olasz pizzéria Koh Samui, Francia pékség Koh Samui, titkos partunk Khanom, Koh Sichang, Koh Lantán barátunk Rock étkezdéje, Saxophone bár Bangkok, Srirachán a Tom Jam Kungos családi étterem, Pattayán a Central Plazában a libanoni étterem, Koh Changon a Tiger Bungalow étkezdéje s mellettük a cölöpös tengerparti házak… A kis közeli park Nakhonban.

Napsi: Bangkoki kis park a Phayathai állomásnál, Srirachán a japán kávézó, az élő zenés söröző, Samuin az olasz nápolyi pizzéria, a Tiger Hut étkezdéje, Saxophone bár Bangkok, Sizzlers salátabár, a Swensens sütiző, Srirachán a nagy ételpiac, C barátunk étterme.

3 legjobb strand Balin?

Mindkettőnknél ugyanaz: Pandawa beach, valamint Sanur beachen a zenés hely, Amlapurai Virgin Beach

5 legjobb hely Balin (parkok, ilyesmik)?

Hősünk: Tirta Gangga, Majomerdő park, Vizipalota Karangasem, Charlie Csokigyára, Zenés hely Sanur.

Napsi: Uluwatu templom, Vizesés ahol rituális tisztálkodás is lehetséges, Tirta Gangga, Vizipalota, Majomerdő park Ubudban.

Jó éttermek Balin?

Hősünk: Jamie Olivér étterme Kuta, Karangasem a kerthelyiséges a közelben, a strandon Amlapurában az étkezde, Ubudban ahol először ettünk, Amedben a néni étterme, a rockos éttermek, a pizzás hely.

Napsi: Ungasan olasz pizzázók, Jamie Olvér étterme, Sanur zenés tengerparti étterem, Ubudban ahol először ettünk, Bali Buddha, Ubudban a dombon lévő pizzéria, Amedben a kemencés pizzás hely, Amlapurában a kerthelyiség a lakásunkhoz közel.

Kedvenc helyek Malajziában?

Hősünk: Penang hill, Pillangópark, Georgetown éjjel…

Napsi: Pillangópark, Georgetown éjjel, Falfirkák Georgetown

Kedvenc ételek Malajziában?

Laksa leves, aszalt szilvás csirke, Captain curry bengáli kenyérrel

Összesen 10 kedvenc hely?

Hősünk: Singapore, Koh Samui, Koh Chang, Koh Lanta, Sriracha, Bangkok, Kyoto, Nara, Georgetown, Gili Meno

Napsi: Gili Meno szigete, Kurama hegy Japánban, Nara, Pillangópark Malajzia, Koh Muk smaragd barlang, Koh Chang szigete, Kyoto Aranytemplom, Tirta Gangga, Karangasemben a Vizi Palota, Koh Samui

Összesen 10 kedvenc étel, ital?

Hősünk: Tom Jam Kung, Tom Kha Gai, Zöld Curry, Nigiri sushik, Ramen leves, Aszalt szilvás csirke, Laksa levesek, Sárga curry rákkal, Tempura, Szomtám dobverőkkel (rántott csirkecombokkal)

Napsi: Avokádó smoothie, Tom Jam Kung, Tom Kha Gai, Mangó ragacsos rizzsel, Miso leves, Pandan kókuszos zselé, karamellizált kókusszal töltött palacsinta, Pad Thai, Durian, Jackfruit

10 legjobb élmény?

Hősünk: Mikor valamit elhagytunk, de mindig meglett. A thai hivatali ügyintézés. Az első Tom Jam Kung leves Srirachán. Gili Meno szigetén a pihenés. Koh Changon ahogy vigyáztak ránk a helyiek. Singaporeban a vizi állatkert. Narában az őzikék etetése. Lovina Beachen Balin a delfinek. Bangkokban a Jazz-Rock bár és ahogy C családja fogadott minket.

Napsi: Amikor a kis ovisok először élnek át valami élményt s ezt láthattam. Balesetünkkor ahogy 2 perc alatt rengetegen megálltak és segitettek éjjel. Amikor többször is defektet kaptunk a kietlen, elhagyatott utakon s mégis azonnal jött a segitség. A thai emberek mosolya. A kis sárga madár Nakhonban, aki többször beköszönt az iroda ablakán. A balinéz szertartások s hogy részt vehettünk rajtuk. A balinézek vendégszeretete. A japán emberek figyelmessége. August, a lúd barátsága Charlie Csokigyáránál Balin. Óriás teknősökkel úszás Gili szigeteknél.

Hányszor voltak 7 év alatt bunkók, faragatlanok veled Ázsiában?

Hősünk: Velem egyszer fordult elő hogy egy nagyon részeg thai ember Srirachán valami sértőt mondott nekem, de ő már nagyon nem volt magánál.

Napsi: Velem egyszer sem, még csúnya pillantás se, haragos szó sem.

Állatok, amiket szabadon itt láttál először?

Gekkók, delfinek, majmok, tengeri kigyók, ráják, muréna, mindenféle tengeri halak-élőlények, ázsiai elefánt, hornbill madár, centipede, skorpió, malájziai pillangók, főleg az Atlasz lepke, huntsman pók, pacman béka, varánusz, triggerfish ami Nórit kergette, a gyönyörű madarak (sárga és kék madár főleg).

5 kedvenc időtöltés?

Hősünk: Séta Nakhon Si Thammarat parkjában, kávézni a hangulatos thai kávézókban, pihenni a csendes tengerpartokon, snorkolni, a Bali napi szertartások.

Napsi: Fotózni a Nakhoni parkban, csigákat, kagylókat s egyéb tengeri érdekességeket keresni a parton, naplementét nézni, lebegni a tenger felszinén, hangulatos kávézókban kávézni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük