Több mint három hete utaztunk volna el nyaralni egy szép helyre. Le volt foglalva a szállás, már másnap csomagoltunk volna, mikor jött a baleset.
Napsit vittem péntek éjjel fél év záró ünnepségre a szokott törzshelyére a tanároknak. Az utat jól ismerem, fel a gyorsforgalmira, majd sokat azon menni, a 2. lámpánál lekanyarodni balra s azon sokat menni majd ismét balra a főútnál s hamar ott vagyunk. Éjjel volt, de az utak eddig jók voltak.
A gyorsforgalmiról lekanyarodva Napsi szólt, hogy fel van marva az út – valóban igy volt, de nem volt lezárva s nem számitottam egyáltalán arra ami jött. Szerencsére csökkentettem már a sebességet s épp mondani akartam Napsinak lassabban fogok menni mert nem látom jól az utat, mikor ő is szólt, lassabban, kátyúk. Sajnos nem láttam a kátyúkat, a fényszóró vacak, világitás se volt jó az úton s már benne is voltunk az elsőben. Megtartottam a robit de nem tudtam kormányozni, jött egyből a következő majd a következő, fékeztem s a fékezéstől a 4. jó mély kátyúnál oldalra zuhantunk.
A többit főleg Napsi elmondásából tudom, bevertem a fejem a bukó ellenére alaposan, tettem amit mondtak. Láttam Napsi feláll, én is felálltam. Emberek jöttek, kérdeztek angolul, Napsi forditott, tovább megyek e a robival? Hát persze, csak fájt a lábam. De vérzett is s egy nagyon mély seb látszott, nem is kicsi. Mondták ezzel nem mehetek, de nem is tudtam volna. Leültettek, hoztak betadint de ilyen sebbe nem szabad tenni, intettem azt nem kérem. Hivtak mentőt.
Napsi mondta ő kapcsolta le a motort mert még járt. Mögöttünk jövő nagy motorral egyből keresztbe fordult a thai ember mikor látta elesünk hogy nehogy valaki belénk jöjjön. Szemből is azonnal megállt minden jármű s a házakból kijöttek a thaiok, egy emberként hogy segitsenek.
Pár perc múlva megérkezett a két mentőautó, de csak egy kellett, engem tettek hordágyra, Napsi beült mellém. Egy szóval se korholt, nem hibáztatott. Eddig minden egyes kátyú körbe volt kerítve. Mikor később megláttuk ezt az utat napfényben, arra jutottam, esélyem se volt este rajta végig menni…6-8-20 kátyú egymás után, párhuzamosan sorokban… az egész főúton. Csak akik itt laknak, ők tudják melyik hol van. Az autók 10 km/h sebességgel mentek itt mikor kötözésre jártunk már.
A kórházba jutva egyből vittek minket a balesetire. Azonnal jött orvos, megnézett minket. Napsinak véraláfutás és sok horzsolás volt a hasán, oldalán, hátán. Seb a könyökén és a térdén. Nekem a fejem fájt, agyrázkódást kaphattam, de a fejem nem nézték különösebben meg. A lábam miatt betoltak röntgenbe, majd jöttek azonnal a felvételek – nincs törés. Jöhetett az érzéstelenités és a sebem kimosása, a másik ágyon Napsit látták el, az ő sebeit nem kellett varrni. Nekem sok cm nagyságban emeltek fel a szöveteket a sebemnél, Napsi szólt is, ne nézzem. Sokáig mosták, fertőtlenitették. Tetanus nem kellett, két éve kaptunk mindketten. Mondták bent fognak tartani, kaptam a kezembe infúzióhoz való csatlakozást. Még mindig nagyon kába voltam, csak az érdekelt Napsi jól van-e, de ő mondta rendben van. Aztán varrták a sebet, bekötözték, felvittek szuper kórházi szobába, Napsi velem maradhatott s maradt is. Mondták 1-3 napig tarthat mig bent leszek.
Azután jöttek rendszeresen lázat mérni, antibiotikumot kaptam a kezembe injekcióként, kaptam erős fájdalom csillapitót s izomlazitót, rendszeresen mértek vérnyomást, lázat éjszaka. De igy is többet aludtam mint eddig általában. Napsi másnap délben elindult ruhákért. A robit utánunk hozták a baleset helyszinéről a derék thai emberek. Kaptam a kezembe injekcióban infúziót továbbra is, majd jött az orvos. Én még reménykedtem utazhatunk de mondta nem javasolja. Kiengednek, mert jól van a seb, megnézte közben. De két hétig naponta kötözésre kell járnom. Napsinak 3 naponta. Épp 2 hetünk lett volna, s most nem lesz nyaralás… Valahogy a robin, előre nyújtott lábbal, egy visszapillantóval hazavezettem. Napsira maradt a teljes háztartás otthon, a bevásárlások, Grab autóval ment naponta, hozatott ennivalót, sokat vásárolt is ételeket, engem is ellátott, vizeket is ő hozott s naponta 3-4 óra volt bemenni a kórházba kötözésre, hősiesen zokszó nélkül mindent végigcsinált, sőt sokat tréfálkozott is. Az ő sebei 2 hét alatt szerencsére begyógyultak, először még ő is sántikált aztán már hálisten nem.
Egy tréfája: Volt egy piros-fehér tasakban törlőkendő a lenti fürdőben. Mikor már ráállhattam a lábamra s kicsit járni is tudtam, megkért azt hozzam ki. Ott is volt a piros-fehér tasak, hozom ki, s meglepődtem mennyire hasonlit a Kinder Buenora. Még 2 külön hosszú rúdfélében voltak láthatóan a törlőkendők is, s már mondani akartam jé, mennyire hasonlit a Kinder buenora, mikor láttam a feliratot: Kinder Bueno. Még mindig nem értettem, lehet a fájdalomcsillapitótól s antibiotikumtól de Napsi már fulladozott a konyhában ahová bújt a nevetéstől, mire leesett nekem hogy megtréfált, csokit tett a törlőkendő helyére… mindent elkövetett ne érezzem rosszul magam, mondta csak az számit neki hogy együtt vagyunk, mindegy hogy hol s nem baj hogy ellátásra szorulok… Igy nem volt nehéz. Vigyázni kellett neki is, nekem is hogy nehogy vizes legyen a sebünk, az esős évszakban ez nem volt könnyű de sikerült.
Két hét után megtanitották Napsit hogyan kötözze ő át a sebeim, varratszedés után. Először tartott tőle, hogy itt nem olyan steril mint a kórházban de mondtam ez már nem nyilt seb, varratszedés is volt, sima sebellátás… s csodásan végezte! Most hogy irom ezt a blogot, több mint 3 hete volt a baleset, a sebem még mindig naponta át kell kötni, sok hús hiányzik amiket ki kellett vágni mert elhaltak, de gyógyul minden nap. A fejem viszont fáj tovább, sokszor a tarkómnál.
A kezem ugye korában megsérült a projecteknél a sok számitógépezéstől, most már az is javul kicsit, de már az egész csuklóm is nagyon fájt csak a fájdalomcsillapitóktól sokáig nem éreztem. Azt gondoltam a balesettől fáj, de megnézte egy orvos s mondta hogy a számitógépezéstől ment tönkre a tenyerem, benne szalagok megvastagodtak azért nem hajlik jól az ujjam. Vagy elmúlik vagy igy marad mert sok idő telt el- kezelem hát mindennap most van rá időm. Napsi meg a fejem kezeli, az is javul végre.
Napsi e héten már dolgozott, én nem tudok még, csak a legfontosabb maileket vagyok képes megirni.
Ami nélkülem tud menni project, azok mennek most. Az látható, hogy amihez külsősök magyarországon kellenek, lektorálás például – sokkal lassbban megy, mint ha más országbeli van felkérve. Már több mint egy hete kész minden lektorálás több nyelvre, de két nyelven magyarországról végzik, egyik végre kész lett pár napja… De a másik aminek 20.-a volt határideje, mai napig se.
Magyaroknak általában 2x annyi idő kell, mint más népek munkavállalóinál van.
Hát, igy nem tudtunk menni nyaralni, pihenni. De kb egy hét múlva ismét járhatok ki, begyógyul a seb. Addig olvasgatok Rejtő összest, el vagyok velük 🙂
Azt gondolom nagyon szerencsések vagyunk, sokkal rosszabb is lehetett volna a baleset. Az utat azóta se zárták le, hónapok óta igy van mint kiderült, valószinű csak az esős évszak után állnak neki aszfaltozni.
A thai szomszédok azonnal mondták, hogy látták nem érkeztünk haza, reggel is égett a kinti villany, aggódtak értünk s bármi kell, segitenek. De Napsi mindent megoldott.
A gépét Napsinak nem tudták megjavitani, egyik lábam előre tartva elrobiztam már érte a hét elején, ugyis szervizbe is kellett vinnem a robit. Bár jól megúszta, a bal visszapillantó tropára ment, azt kicserélték.
Hihetetlen ez a vékony, a Lidl-ben még magyarországon vásárolt széldzseki ami rajtamvolt … azért úsztam meg törzsemen sebek nélkül, mert mindent felfogott s csak egy kicsit megkopott… Napsin sajnos nem volt ilyen dzseki, meleg volt akkor éjjel, csak póló volt szegényen. Viszont volt rajta hosszú nadrág, rajtam csak egy rövid. Szóval szerencsésen megúsztuk, sokkal rosszabb lehetett volna. Bár hosszú nadrágot Napsinak vennünk kell újat, a széldzseki jobban birta a balesetet.
De most már, ha felmart utat látok este valahol, azonnal vissza fogok fordulni s kerülök akár nagyot.
És kaptam új bukósisakot is 🙂