Kezdődik a hőség

Itt van ismét a 3 hónapos thai nyár, nagy meleggel, hőséggel. Holnap szétszerelem a függőágyat s a kertben fogom felállitani, árnyékban. Ezentúl nappal ott töltöm majd a szieszta időt a nagy hőségben ez a legjobb, amit tehetek, igy a légkondi is pihenhet majd.




Az amerikai nő összetörte a kölcsönzött robogóját de nem volt hajlandó az okozott kárt kifizetni, igy visszavették tőle. De máris szerzett másikat magának. Már csak 2-3 hét amíg itt van…

Megvolt ismét a fennállási évfordulóm. Titkos kérésem az volt, bárcsak kialhatnám magam… s teljesült! Péntek este 8 órát tudtam aludni majd nappal még egyet, szombat este 7 órát még s nappal még 46 percet…

Pénteken elmaradt Napsi thai nyelvórája, igy 18 óra felé már a pizzás helyen voltunk ahol kikértünk 2 pizzát, majd odajött Napsi fiatal lengyel kolléganője is egyedül – igy odaült hozzánk s angolul társalogtak Napsival. Aztán felbukkant az amerikai nő is a lányával, egyből inkább fizettünk s eljöttünk. Elmentünk a Swenseshez, én fagylaltkelyhet ettem. Napsi a szokásos banános brownies kelyhet.

Néztünk egy Miyazaki rajzfilmet is, a Mononoke hercegnőt. 2 nap alatt tudtuk csak megnézni, beleszúnyókáltunk a fáradságtól. Ahogy korábban a star wars 9. részét is 3-4 nap alatt tudtuk megnézni csak. Láttuk az Élősködőket is.

Szombaton hát sokáig alhattam, aztán jött a Tom Jam Kung, majd pihenés s elmentünk a Macroba algalapot venni, s ott tényleg volt igazi szusinak való algalap. Vettünk 100-at, egy darabig elég lesz. Napsi készitett is finom maki tekercseket. Végül ettünk sütit hazafelé a Shéf cukrászdában. Vasárnap megint alhattunk sokáig, aztán reggeli, majd Tom Jam Kung ismét s közben filmnézések s csak élveztük hogy együtt lehetünk. Így telt a hétvége…

Napsi meglepett egy szép pólóval, van olyan napocskás (igy neveztük el őket) amit itt szeretnek az emberek hordani, Napsinak vettünk már, de rám nem volt még megfelelő eddig – de ő talált.

Aztán vettünk még egyet…

Kaptam robogós szemüveget is és egy szép kulcstartót. De a legjobb, hogy együtt tölthettük a hétvégét, végre nem kellett sulira készülnie ezen a hétvégén.

A candida szorul vissza, azt vágok hozzá amit csak tudok a héten: Lapacho tea 1 liter, fahéj egy teáskanállal, huminiqum 2x 5 ml, lilahagyma, fokhagymák, c vitamin, algatabletták… szorul is vissza, a nehézfémek meg ömlenek kifelé még mindig. Esténként óránként ébredek fel s megyek kisdolgot végezni majd alszom tovább… Még egy hét kb a lapacho tea ideje, addig ilyen intenziven végzem, mert ez az utolsó adag lapacho tea.

Nyelvtanulás döcögős, japán forditások elmaradnak mert tűzoltás van s rengeteg más feladat érkezik, azonnal megoldandók. Legalább pár project már véget érhetne…. Befejeződhetne… Már biztos, a március hónap is a japán fordításokkal telik, mert többet kell forditani mint gondoltam korábban, s közben már lektoráltatni is kell.

Még egyenlőre birom ezt a sok projectet, feladatot s remélem márciusban néhány tényleg véget ér vagy új szintre lép. Most olyan helyben járós a helyzet, sok a feladat de sok minden áll.

Az utolsó napokban ismét rosszul alszom. De már csak 3 napig lesz suli jövő héten s végre legalább egy hónapig úgy alhatok ahogy az én szervezetemnek most jó.

Thaiul olvasok hireket: a királyi család egyik tagja a lakosságnak kurkuma, gyömbér fogyasztását javasolja a járvány megelőzésére s hogy cinket tartalmazó ételeket egyenek, az erősiti az immunrendszert.

Mi olyan részen vagyunk ahol jó meleg van most hónapokig, szóval nem valószinű a virus itt nagyon tudna terjedni, de vannak bőven hűvösebb részek Thaiföldön. Attól is tartanak helyi szakemberek hogy a dél-koreából hazatért kb 150 000 prostituált nem jelentkezett visszatértekor, igy esetleg ők behozhatják a járványt.

Nekünk a Balis vulkánkitörés óta van pp3 maszkunk pár, adtunk a lengyel főnőknőnek mert nagyon aggódik, mivel ő is krónikus beteg. Hálás is volt Napsinak, mondta lehet ez menti meg az életét. Napsi meghallgatott a neten egy szakértőt aki feltételezi hogy a járvány végigsöpör a világon, ujra s ujra fertőzni fog, mignem már az átesettek lesznek többen s immunissá válnak, igy szórványos járvány lesz végül. De addigra szerinte sok millió ember is bele halhat a járványban világszerte. Ugy véli, belégzéssel terjed valójában a vírus s a kézmosás csak amolyan megnyugtatás az embereknek hogy ne pánikoljanak. Hát nem túl rózsás hirek. Vigyázzatok magatokra, mert a választott kormányotok most nem propagandagépezet által gyártott képzelt ellenségeket győz le, hanem valóban nehézzé válhat a helyzet. S a szakemberek ugye 10 éve már le vannak cserélve hű bábokra, bólógatójancsikra… Szóval nem túl rózsásak a kilátások.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük