Repülővel jutottunk el Bangkokba. Mivel eredetileg nemzetközi járatra szólt a jegyünk, amit nem használtunk fel, és le lehetett vásárolni az árát, így enni is kértünk a gépen, mert valamivel nagyobb keret állt rendelkezésünkre. Én ettem koreai ételt, nem volt nagy szám, valamint mangós rizst. Napsi vega ételt kért s üdítőt, meg kaptunk még vizet. Bankokban a szállás közel volt most is a Jazz bárhoz, hátha lesz kedvünk elmenni – végül nem volt, túl fáradtak voltunk hozzá. Megérkezés után hamar ágyba zuhantunk. Napsi hagyott másnap aludni mivel csak hajnalban tudok mostanában elaludni.
Elment a követségre intézni az iratokat s mivel várhatóan kora délutánig tart, megbeszéltük utánamegyek majd és találkozunk valahol. Aztán jöttek a takarítók s mindenárom akartak takarítani, hiába tette ki Napsi a táblát hogy ne zavarjanak… Folyton rámkopogtak, porszívózták a folyosót s az ajtó előtt beszéltek hangosan. 11-re feladtam hogy alhatok majd, bekapcsoltam a mobilt – s Napsi üzenete várt, már végzett s jön vissza a hotelba, hoz kaját. Megebédeltünk s a takarítók nagy örömére elindultunk. Most a fordítóiroda volt a cél, ahova Skytrainnel, busszal majd Grabbel értünk el, kb. másfél óra alatt.
íme a thai megoldás arra, hogy a rengeteg féle busz Bangkok egyik központjában, Chatuchaknál felvegye az utasokat:
A Skytraint amúgy meghosszabbították máris egy egyetemig C. barátunk felé, már most majdnem elér a Don Mueang reptérig… több mint 15 megállóval bővült ez a vonal is. Kicsit gyorsabb mint a jóval kisebb Budapesten a metró építések…
Egy nagy irodaházba mentünk, ami az egyik minisztériumé, s sok benne a fordítóiroda.
Már jóval a bejárat előtt megállitottak minket, hogy hova megyünk? Mondtuk a fordítóiroda s az ügyintéző nevét, rázták a fejüket hogy ott nincs ilyen… de ők is tudnak forditani, majd ők elintézik. Na persze, hamar rájöttünk ez megint a szokásos eltérítős trükk, köszöntük de mutattuk beszéltünk már ma vele, így elengedtek. Még 3x próbáltak épületen belül is más irodák emberei leállítani s meggyőzni, ma az nincs nyitva de ők… de végül megtaláltuk a fordítót s némi plusz pénzért azt is elvállalták, ők adják be a minisztériumnak, így nekünk nem kell várni pár órát a helyszínen. Hurrá, délután közepére hazaértünk, s este a kedvenc parkunkba is ki tudtunk menni, még zárás előtt kb fél órára. Utána meglepően jól aludtam, kb. 11 óráig… Jó álmom volt, ami azt jelenti, hosszú távon céljaink megvalósulnak, megéri a sok áldozathozatal. Álmomban más földrészen voltunk már s oda érkezett egy általam ismert japán ember s amit mondott, az jelenti hogy végül sikerrel járunk. Napsi is jól aludt, délben pedig kijelentkeztünk. Napsi nagyon ügyesen rámol, s mindössze 2 kézipoggyáasszal érkeztünk. Ebédeltünk s a kedvenc parkunkba mentünk akárcsak este…
Napsi sokat fotózott, én egy idő után leültem az árnyékba s egyszercsak spontán az egységélményt éltem át megint… mióta Napsinál elkezdődött a lélek sötét éjszakája, nem volt benne részem. A végén vettem észre hogy 4 galamb ül a lábaimnál… nagyon nagy volt a harmónia, cseppet sem féltek.
És akkor, amit ígértem:
Én így emlékszem: Még éjjel történt, már félálomban voltam, mikor Napsi megkért, kapcsoljam fel a villanyt. Kitapogattam az állólámpát, biztattam Napsit hogy mindjárt – de nem emlékeztem, hogy a lámpa oldalán van a kapcsoló vagy az alján? Esetleg vezeték lóg ki belőle s azon? Tapogattam még javában a lámpa testét, mikor Napsi elunta s felkapcsolta ő a világítást a teljes szobában és….
Napsi:
… azt láttam, hogy a Kedvesem egy másfél literes ásványvizes palackot tapogat az éjjeliszekrényen. Először nem tudtam mire vélni, hiszen számomra egyértelmű volt, hogy a villanykapcsolót fogja megkeresni a falon, mivel a szobánkban nem is volt állólámpa. Aztán rájöttem, mit csinál, és nem bírtam abbahagyni a röhögést vagy tíz percig. Várhattam volna, amíg megtalálja szegény palackon a kapcsolót.
A palack így élte át:
Este a sötétben egyszercsak egy tapogatózó kezet éreztem magamon. A rémülettől lebénultan álltam. Levegőt se vettem… A kéz siklott lefelé rajtam, hol itt tapogatott, hol ott. Moccanni sem mertem, csak reméltem hátha abbahagyja. Hálisten a másik ember felkapcsolta a villanyt, így menekültem meg. A fényben elvette rólam a perverz a kezét s azt állította társának, hogy azt hitte én valami lámpa vagyok, s csak kapcsolót keresett rajtam. No persze! Aznap éjjel már nem próbálkozott többet, de soká tartott míg el mertem aludni…
Azután felültünk a repülőre s hazajöttünk.
U.I. Napsitól: ide még leírnék két esetet, ami e héten történt, már a kis városunkban, reggel, munkába menet. A robogónk elég régi már, de azért még jól bírja a gyűrődést, hűséges jószág, csak reggelente, ha nem járatjuk egy ideig mielőtt elindulunk, akkor néha útközben leáll. Most is ez történt, csak picit indította be Gy. indulás előtt, és így amikor kikanyarodtunk a főútra a házunk kis utcájáról, leállt a robi. De még a szembe sávban voltunk, és gyorsan át kellett jutni a másik sávba. Gy. úgy gondolta, hogy ha lábbal hajtja, az gyorsabb, mintha újra beindítaná, így halkan átrollereztünk a sávunkba, ott beindította újra a robit, aztán mentünk is. Az idős házaspár a sarki boltban csak annyit látott, hogy a két farang rollerezve szeret kigurulni a főútra, ők lemaradtak arról a részről, hogy eredetileg járt a robi motorja, csak a csendes kifordulást nézték végig, és nagyon nem tudták mire vélni, de tetszett nekik, hogy hangosan nevettünk mindketten.
A másik sztori hasonló, munkába menet le kell fordulnunk egy kisebb utcára, és ott általában vannak autók, motorok, amik sorban állnak, és a nagy útra fordulnának ki épp. Levágtuk egy kicsit a kanyart, mert most csak autók álltak sorban, és mellettük robogóval el lehet férni, tehát besunnyogtunk a várakozó autók mellett a szembesávban (ez itt normális), de akkor megjelent egy idősebb úr velünk szemben robogón, és a manőverünkkel feltartottuk, meg kellett állnia. Én sűrűn kértem az elnézéseket thaiul, ahogy megkerültük, és Gy. átvezetett a mi sávunkba, de nagyon csúnyán nézett ránk. Mondtam is Gy-nak, hogy ez most nem volt szép tőlünk, és hogy milyen szúrós tekintettel nézett rám az úr, erre Gy. meglepődve kérdezte, hogy: „Igen? Pedig olyan kedves arca volt!”
Hát, én csak annyit mondok, hogy az urat a fizimiskája alapján simán beválogathatták volna a Breaking Bad c. sorozat valamelyik drogkartell vezetőjének szerepébe, és ha egy szót sem szólna, akkor is meggyőzően játszana el bármilyen gengsztert, ritka félelmetes és szigorú arca volt, engem legalábbis sűrű bocsánatkérésekre késztetett már a puszta nézésével, de Gy. meglátta benne is a kedvességet. 🙂