Először is, végre az orbanisztáni hivatalos ügyek lezárultak… Hála ottani képviselőnk sok fáradozásának, utánjárásának.
Ami meg orbanisztán vezetését illeti – csak ennyi, OK Boomer – hamarosan elsöpörheti őket egy egész Europát érintő változás, úgy érzem. Felnőtt közben egy generáció, mely iskolás kora óta tapasztalhatta, mit jelent ez a rendszer… sok éven át tűrtek, nyögtek mert muszáj volt, de hamarosan ők jönnek s visszavághatnak elcseszett gyerek s ifjúkorukért.
És a zenekar tust húz… dobpergés….. Japán kanjik utolsó ismétlése is kész, napi 1-2 órám felszabadul!! Yupppi!
Japán fordításokkal bár szépen haladok, de még 4x annyi lesz, mint akár e hét elején gondoltam… egyre csak szaporodnak e nyelven a feladatok… de hát úgyis kellett volna forditást gyakorolnom napi 1 órát – most egy évnyi ilyen tevékenységet letudok pár hét alatt 🙂
Sajnos hibáztam komolyat… Totál elfeledkeztem róla, e térségben az I-OS a menő, nem az android… s csak androidra fejlesztettünk…. s most se anyagilag, se másképp erre nem készültünk, miattam. Ha minden jelenleg rendelkezésre álló, napi megélhetésen kivüli pénzt felhasználok, akkor se lesz elég várhatóan… Hacsak nem az eddigi fejlesztő vállalja be az IOS alá fejlesztést is… nagyon kedvező áron… hamarosan kiderül. Ha nem tudunk elindulni év végén, az az én hibám. Mindenki más készen lesz, készen van. Most kell megint a csodának bekövetkeznie…. s hát megvan az esélye, mert a munkákat becsülettel elvégeztük.
Egy nagy öröm ért a héten… Tönkrement a kotyogós kávéfőzőnk, s Napsi fizetés után rendelt másikat. Előre örültem az új kotyogósnak, a régi is évekig, több országban szolgált minket, de már folyik oldalt. Nemrég hozott Napsi hozzá gumitömitést, de már az sem segített. Nem, baj, kell majd az új kotyogóshoz is tartaléknak. Szerdán a suliból Napsi óriási dobozzal sétált ki, s csak itthon derült ki – egy presszókávéfőzőt rendelt, nem kotyogóst, tudja mennyire szeretem a presszót frissen. Álmom egy kisméretű, automata darálós presszókávéfőző, de az majd csak akkor, ha már letelepedünk valahol tartósan. Ami még odébb van. De ez amit Napsi hozott, egy thai gyártmányú presszókávéfőző, Duschess márkanevű… talán Kruppsra hajaz s nagyon jó kritikákat kapott.
Mivel a gyártó azóta 2 újabb modellel is kijött, ezt a régebbit akciósan árulták, 6 000 baht helyett 2 000 bahtért, s 1000 baht lett volna egy újabb kotyogós – igy Napsi ezzel lepett meg. Ma reggel ki is próbáltuk. Nem automata, nekünk kell lekapcsolni a kávéfőzést amikor gondoljuk, látszik hogy változik a folyadék szine. De kis gyakorlással ez nem gond. Ráadásul 15 bar nyomású, igazi HABOS presszót készit, Napsi kedvenc helyi arabica kávéjából. Szép krémes hab a tetején…. Nagyon meg vagyunk vele elégedve, igen jó vétel volt!
Ő meg itt Otto, a thai rizsfőzőnk..

Floridai barátainkkal megbeszültük, Napsit meglepjük egy Canon kamerával, mert meghibásodott kb. 10 éve vett Canon fényképezőgépe… Fekete Péntek alkalmából hátha… Kiszedtem Napsiból milyen paraméterű Kamerát szeretne egyszer majd, s elküldtem az adatokat. Sikerült ugyanazon típussorozat egyik tagját megvenni s USA-ból Thaiföldre küldeni… 20 megapixeles, 25x optikai zoom, nem cserélhető objeltiv, Canon – ezek voltak a paraméterek s a powershots családból származott a korábbi Kamera. S a mostani is… Meglepetésnek szántuk, el is terveztem hogy egyik reggel Napsi maga mellett találja felkeléskor…de a thai posta meghiúsította a tervet… Naponta sokszor figyeltem a nyomkövetőt. Pénteken írták hogy kiállítottak egy értesítést hogy vámot kell fizetni. De nem hozták ki. Gondoltam eljött az időm s mivel a posta 20.00 óráig nyitva, miután Napsit leszállítottam szokásos heti suli utáni nyelvórájára a thai nyelvtanárnőhöz, elindultam szakadó esőben a csomagot felvenni… de elkéstem, a csomagkiadó már bezárt. Mondták szombat reggel 9 után mehetek… Fel is ébredtem, Napsi aludt még, de felriadt. Mondom megyek vásárolni, aludjon csak… Visszaaludt, én meg száguldottam a postára, ahol kifizettem a vámot majd rájöttem, a csomagot így észreveszi ha már felébred mire visszaérek… Gyorsan elrobogtam vásárolni is, 20 perc alatt megvolt s a dobozt alulra rejtve érkeztem haza. Napsi ébren fogadott, küldött már Viber üzenetet mondta, mert hogy menni kell postára, megjött egy csomag a nevemre. Vámot kell fizetni. Ugyanis itt járt a postás, Napsi felébredt. S kiment a cetliért amit bedobtak… Sajnos azon rajta volt hogy CAMERA, igy már sejtette mi érkezett s valójában kinek… De igy is nagy volt az öröme, átadtam, felesleges lett volna tovább játszani… Kapott hozzá vízálló tokot is, memoriakártyát is, rendes tokot is stb… Nagyon nagyon boldog lett, sikerült nagy örömöt szerezni. Szóval korán megjött idén a karácsony… Köszönjük Floridában élő barátianknak!
íme az új és a régi Canon:

Megjöttek a munkások hozzánk is, megy a betonozás kora reggeltől, előtte a téglák rakása az udvaron… s a kertből az egyetlen nagy papaya fa kivételével mindent kivágtak… egy mini kert marad, a többit lebetonozzák. Biztos vagyok benne, a kobrák miatt, ne ide rakják le a tojásokat. Figyelmeztettem a munkásokat a kis kobrára, köszönték de nem aggódtak. Nem is került elő… Remélem nem lett bebetonozva, hanem eliszkolt még időben… A munkások kedvesek, szorgalmasak, egyik nap szakadó esőben is dolgoztak sokat… még a betonozás előtt, a kert rendezésben. Egyik nap megkérdezték, egy órára elzárhatják-e a vizet, kellene a munkák miatt. Persze, mondtam. Alig fél óra lett belőle s már vissza is nyitották, végeztek a feladattal.
Ilyen lett a kert 🙁
A nehézfémekkel is javul a helyzet, ismét váltottam kivezetőt, lapacho helyett algákra, korianderre huminiqummal. Jó erős hármas, keveset is alszom, de ömlenek ki a megmaradt nehézfémek. A kevés alvás ellenére nem vagyok nagyon fáradt. Nincs meg a napi 6 óra alvás se átlagban, 4 nap alatt 2x is 4 órát sikerült csak aludnom, mégis 74 pont lett a heti átlagom… a legfurcsább a csütörtöki alvásom volt, 5 óra 44 perc alvásra 81 pontot kaptam! 5x ébredtem este fel, de azon kívül most először a mélyalvásom 41%-os volt, általában 20% körül van, 2 óra 22 perc volt a mélyalvás… Az éber alvásom is középérték közepe körül volt és a Rem alvás pontosan középértéken… Szóval javul az állapotom. Sok algát szedek, napi 20 tablettát, 10 grammot kétféléből, ezt most próbálom igy először, s hatásos. Viszont kb. 10 nap alatt el fog fogyni a készlet – hátha elég lesz ennyi idő is a maradék nehézfémekre….
Szerda este Napsi elment a kollégákkal sörözni, mivel a csütörtök szabadnap volt itt. Sajnos korán értünk oda s vagy fél órát csak az amcsi nő volt ott még vele… persze azt mondta csak egyet iszik, majd még egyet majd még egyet… Aztán csak elment a lányával, s végre a dél afrikai lánnyal s másokkal is tudott jókat beszélgetni.
Előre örültünk a másnapi szabadnap miatti sok alváslehetőségnek – csak arra nem számítottunk, a munkások ünnepnap is jönnek s sikító téglavágás hangra ébredtünk:-) Nekem sikerült dél felé még egy órát aludnom, aztán elmentünk a salátabárba s mire visszaértünk, már elmentek a munkások.
Péntek este is ment Napsi sörözni, a fiatal lengyel nőnek volt szülinapja (ez nem a főnöknő, ő már 2 éve itt van, a fiatal idén jött) s Napsit is elhívta egy eddig általunk nem ismert helyre. Igy a mi belga sörözésünk tolódik a jövő hétre várhatóan. Éjfélkor mentem érte, addig aludtam egy órát már, s utána is mint a bunda… Erre a péntek esti bulira nem ment már el az amcsi nő – kiderült hogy a lánya miután hazamentek pénteken tombolt, hatalmas balhét csapott s az amcsi nő attól félt, még mi is halljuk 2 házsorral odébb – de nem voltunk otthon, én akkor mentem Napsiért hogy vigyem majd a nyelvsuliba. E balhé miatt nem ment a pénteki buliba el. Nagy balhé lehetett mert eddig nem sokat számitott az óvodás lányának mi lenne jó… hozta minden buliba sőt a dél afrikai lányhoz egy időben míg az engedte, minden nap….
A nagyfőnök minden hónapban beszél minden tanárral, Napsit is hívatta. Elmondta neki Napsi hogy nem fognak nyíltan az amcsi nővel szembeszegülni a dél afrikai lánnyal ahogy ő tanácsolta nekik. Elfogadta s mondta, ő attól fél csak ha az amcsi nő rájön, mindenki tudja már hogy valami nem stimmel vele, kiszámithatatlansága miatt valami nagy balhét csinálna, ami nem tenne jót a sulinak. Vagyis az a terve a sulinak, majd tanév végén csendben nem hosszabbitanak vele s kész. Hát, az még sok hónap…
Az amcsi nő még próbálkozik, elkezdett Napsinak olyanokat mondani hogy hajnalban kel s csak gyönyörködik a napfelkeltében – azt mondja amit szerinte Napsi hallani szeretne tőle. De Napsit nem ejtették a feje lágyára, kiismerte már.
Hála kis csapatunk lelkes segitségének, e térségben a munkám tényleg egy esetleg két év alatt befejezhetem. Minden előre meghatározott országban felajánlottuk segitségünket, kerestünk s keresünk partnereket – a többi nem rajtunk múlik, ennyi a mi munkánk. Elvetni a magokat a földbe ott, ahol ezt engedik, szeretnék. De mindenhol felajánlani. S e héten ez a rész, a felajánlás megtörtént a térségben – meglátjuk a válaszokat majd. Eddig egy ország már van, ahol van igény munkánkra, tapasztalatunkra – de ott nagyon. S egy is elég, virágba szökkenjen idővel s gyümölcsöt hozzon, amit elkezdtünk.






