Sikerült! Négy év után ismét Koh Lantán pihenhettünk kicsit több mint egy hetet. Gyönyörű sziget, innen kb. 4 órás úttal oda is lehet érni. Nekünk hosszabb volt, mert a közvetlen járat csak 15 órakor indul, mi viszont reggel korán kimentünk, igy Krabin át jutottunk el a szigetre. Már megépült a hid, igy csak egy komppal kellett mennünk, a másik komp már a híddal ki lett váltva.
A szállásunk kicsit előrébb volt kb 3 km-el mint a múltkor. Viszont egyből a tengerpart mellett, igaz sziklás volt, csak egyszer úsztunk itt, mert nagyon sziklás sajnos – ugyanakkor lelőhelyes, Napsi szép csigákat, kagylókat talált. Van olyan, amit eddig csak itt, e szigeten talált, most is.
Az élővilág bámulatos! Láttunk szabadon sokszor majmokat.
Láttam egyik reggel, ahogy lopni indulnak egy üzletsorra. A legnagyobb majom a villanyvezetékeken mászott, két kisebbel, s volt egy figyelő majom, amelyik drukkolt nekik s vigyázott rájuk. Izgatott lett mikor engem meglátott, figyelmeztettem az árusokat s abban a pillanatban a nagy majom ráugrott egy bolt tetejére, az árusok elkergették fél perc alatt s visszaültek mosolyogva – úgy látszik ez itt rendszeres esemény. A majmok eltüntek a fák között üres kézzel…
Láttunk varánuszt is :
Valamint pávákat melyek mint kiderült, itt őshonosnak számitanak az Andamán tenger körüli részeken.
Láttam kis fakúszó zöld kigyót, olyan gyorsan menekült el hogy nem tudtam lefotózni.
Napsi beszámolója következik egy kismadárról:
„Egyik délután, amikor egyedül sétáltam ki a parta, láttam egy sast körözni felettem, és hallottam egy kismadár kétségbeesett hangját is lentről, aki láthatóan félt a sastól. Volt egy patak, ami valahonnan a dombok közül folyt le és a tengerbe tartott, hol erősebben, hol gyengébben áramlott, a kismadár ennek a közepén állt, és nézte a sast. Ahogy lépegetett, arrébb-arrébbsodorta a víz, és amikor megpróbált felrepülni, csak épp addig tudott felemelkedni, hogy egy kövön landoljon és ott megpihenjen. Mondtam neki, ne aggódj kismadár, jövök, megmentelek. Levettem a papucsom és bevetettem magam a sodró vízbe (térdig ért), elég erős volt most a sodrás, és közelítettem a madár felé. Sirály nagyságú lehetett, de a csőre hegyesebb és hosszabb volt, a tolla pedig fehéres szürke. Furán nézett rám, hogy mi célból közelítek, de nem volt ideje feleszmélni, mert fel is kaptam gyorsan és kivittem a partra. Kalimpált szegény és teljesen fel volt háborodva, de biztonságban letettem a homokban. Nem tudta mire vélni ami történt, döbbenten meredt maga elé, majd szépen visszasétált a sodrás közelébe, és később, amikor már visszafelé sétáltam, megint a kellős közepén láttam. Valószínűleg nem szorult megmentésre, és baromira nem értette, ki ez a hülye nő a kék esőkabátban, aki kéretlenül lerohanta, felkapta és letette 3 méterrel arrébb.”
Folytatom Napsi után:
Snorkoltunk is, de most nem volt tiszta a viz vagy hozzászoktunk a Gili szigetek körüli tiszta tengerhez? Láttunk ugyan halakat, de fura fehér szemcsékkel volt tele itt a tenger most, nem volt túl nagy élmény. Egy napos 4 sziget programra fizettünk be. Főleg mert benne volt a smaragd barlang, amibe 4 éve nem tudtam eljutni miután a medúzák öszecsiptek előtte.
De most sikerült!
Egy olyan szigetet képzeljetek el, ami a tenger felől egy hatalmas, magas sziklának tűnik csak. De van egy bejárata, amelyen át beúszva egy 80 méter hosszú, sötét alagútba jutunk. Ezen kell átúszni. Az alagút nem teljesen egyenes, többször elkanyarodik, így csak a bejáratánál és a kijáratánál van némi fény, a többi rész teljesen sötét. Egymás mögött haladva, libasorban kell beúszni, követve a vezetőt, akinek a fejére elemlámpa van rögzítve, így világítja be az utat némileg. Apály kezdetekor mentünk, magas volt még a barlangban a tenger… A bejáratnál szinte bevertük a fejünket a sziklafalba felettünk, de pár méterrel arrébb szerencsére magasabb volt már a barlang belül. Ketten vissza is fordultak az alagút végén, mikor látták, hogy visszafröcsköl a cél felől a tenger egy szűk, keskeny nyíláson át nagy erővel…
(Napsi: „Én voltam az egyik a kettő közül. Szerencsére 4 évvel ezelőtt már láttam a smaragd barlangot, akkor nem volt ilyen magas a vízállás, és sokkal simább volt az átúszás, de ez most nagyon durva volt, rám tört a klausztrofóbia. Annyit éreztem és hallottam, hogy süvít át a szél az egész alagúton, és ahogy a vége felé közeledtünk, láttam, hogy a kijárati résen szinte plafonig ér a víz olyankor, amikor befúj a szél. Süvítés, óriási hullám, a kijárat eltömítve, és közben a szél fújja be a vízpárát ezerrel, na mondom nem, én ebből nem kérek, viszlát, sziasztok. Odakiabáltam Gy-nak a sötétben, hogy visszafordulok, hallottam, hogy mondja, hogy jó, aztán úsztam is gyorsan kifelé. Ugyanez a süvítős-hullámzós dolog várt a bejárathoz visszaúszva is egyébként, és ott ráadásul tök egyedül is voltam, mert a második visszaforduló pajtás csak kicsivel később jött, úgyhogy nagy levegőt vettem, és amikor pont nem volt bejáratot elöntő vízbeáramlás, akkor kiúsztam a sziget elé. Később visszaszálltam a hajóra is, és ott megvártam a csapatot. Ők nagyon bátrak voltak mindannyian, hogy ilyen viszonyok között végigcsinálták az egészet, le a kalappal előttük.
Folytatás Gy. tollából: Ahol Napsi visszafordult, az volt a legdurvább rész… Valóban félelmetes volt, de láttam hogy néhány másodpercre abbamarad a vizpára, akkor innen tőlünk áramlik arra be a viz, sebesen. Ilyenkor egy ember át tudott jutni e szuperkeskeny nyiláson. A vezetők kiabálták hogy Swim! Swim! Erre kellett tempózni. Aki nem tudott úszni (mindenkin kötelezően mentőmellény volt, ami nekem nehezitette az úszást) azokat alaposan meglökték, átlökték a nyíláson. Utána egy folyosón át egy tágasabb teremben vártuk be egymást, s az előttünk levő csoportot hogy kijöjjenek, ők már visszafelé tartottak a sziget belseje felől. Együtt sodródtunk e teremben, egymásba is kapaszkodva sokszor. Voltak kisgyerekkel is, s a kislány nagyobb fiútestvére itt énekelt neki hogy ne féljen. Sokat vártunk itt, lebegve, közben a tengerszint sokszor egy m-t is emelkedett, akkor a barlang tetejénél a sziklafalba kellett kapaszkodnunk különben besodor a veszélyes részhez. Itt azután a túravezetők mondták, mikor lehet menni s akkor erőből úszni kellett megint… Itt jobb volt a helyzet, kb 5 ember tudott egyszerre átjutni egymás után, majd máris emelkedett a vizszint. Elég veszélyes tényleg, 3 ember figyelt ránk, ne legyen baj. A végén le is nyomták a fejünket mert egy kiálló szikla bizony fejmagasságban volt, ott volt az egyik hajós aki mindenki fejét lenyomta e szikla előtt. 80 m a teljes, többször elkanyarodó barlangszakasz, ha a vezetőkön nem lenne lámpa akik eloszlottak köztünk, semmit sem láttunk volna. Kalózok titkos kincstárhelye volt sokáig e hely.
De miután bejutunk, ez a látvány fogad… s mivel kevés csoport volt, kb. 20 percet is eltölthettünk benn, mig 4 éve kb 8 perc jutott egy csoportnak bent.
https://drive.google.com/open?id=11nHPQNAxqwkkTDNubF8cKVPPOJFI87EU
A hajón kaptunk friss vizet, hideget, enni dinnyét, ananászt s finom ebédet, massaman curryt s vega étel is volt… és mindenkinek jutott repeta is. Épp hogy ettünk mikor beborult s jött az eső, ami hazáig már el sem állt.
S hogy mibe került az egész koh lantai pihenés?
Utazás összesen 2300 baht, robogóbérlés 900 baht, szállás: 4 800 baht, benzin 200 baht, snork út 1400 baht, vizálló hátizsákot vettünk 700 bahtért, 30 literest valamint a mobilomnak a felvétel készitéséhez vizálló tasakot 150 bahtért.
Megtakaritottam 16 000 bahtot a sulis fizetésből végül, amíg Napsi távol volt, és felvettünk még 6 000 bahtot pluszban. Tehát 22 000 bahtból jött ki ez a 9 éjszakás út… csaknem 200 000 ft. Napi 1000 baht ment el kajára kb, általában egyszer ettünk étteremben, reggel, este a sevenben (helyi bolthálózat) vettünk rizsháromszögeket, hamburgereket, ahogy a túristák is általában. De az étkezdékben sokkal drágább volt az étel, mint a nem nyaralós helyeken. S azért lecsúszott pár üveg sör is, jutott palacsinta, smoothie.
Alig vártuk felkeressünk pár régi kedvenc helyet – s voltak nagy csalódások. Pár éve Napsi nagyon finom vega szendvicset evett egy nagyon kellemes helyen… a hely továbbra is kellemes, de az étel bár nem olcsó, sokat vesztett a minőségből – mig 4 éve szinte naponta ettünk itt, idén egyszer elég volt…
A másik csalódás: Elmentünk az Old Townba, s Napsi ismét véletlenül azt az éttermet választotta ott, mint 4 éve…
Ott volt a hinta, a függőágy beépitve a padlóba, a rákokkal teli akváriumok… s sok túrista vendég, az étlapon rengeteg finomság… Napsi Tom Jam Kungot kért, én Chilis kacsát… s jött a döbbenet… teljesen csipős mentes volt még a Chilis Kacsa is… minden thai étel ezek szerint chilitlenitve, kiherélve… nem volt jó élmény.
Ám volt ami szintén változott, de nagyon pozitívan… 4 éve mikor megérkeztünk, a kisbusz nem vitt fel meredeken a szállásra, ott álltunk 2 nagy bőrönddel, s elindultunk fel… Akkor egy ottani étkezde tulajdonosa-s szakács s egyben felszolgálója, felpattant robogójára s felvitte Napsit, majd küldetett értem s a csomagokért kis teherautót… Este nála ettünk s még 2x, a pad thai rock and roll nevű helyen és nagyon finom Pad Thai-t… Idén odébb találtuk meg, egy sokasztalos étterme van, ahol a családja is lakik a felső szinten, három alkalmazottja van, s továbbra is ő késziti a pad thait… Ami már nem olyan mint volt, hanem még jobb! Felismert minket 4 év után, s barátaimnak szólitott. Tudtunk beszélgetni is, utolsó este is nála ettünk. Természetesen pad thait. Kiderült hogy Nakhonban született ahol most élünk, ide visszajár gyermekével kórházba mert a gyereknek valami baja van, s mondta nagyon jók itt az orvosok s a térség oktatási központja Nakhonban van. Mesélt egy csodás faluról a közelben amiről már hallottunk de még nem voltunk ott – ott a legcsodásabb a levegő egész Thaiföldön, a legózondúsabb. Ő is nemzetközi suliba küldi gyerekét Koh Lantán ami nem olcsó – nagyon örülünk hogy jól megy neki, láthatóan boldog ember, s látszik hogy nagyon jó ember is…Ismét van újabb thai barátunk.
Egyik este egy elég elegáns tengerparti étteremben vacsoráztunk, néztünk naplementét, s mi voltunk egyedül vendégek, nagy örömmel fogadtak, az étel is finom volt. De pár nappal később ugyanezen a helyen egy elég barátságtalan felszolgálóval hozott össze a sors, s mintha irritálta volna hogy a naplementét nézzük. Az étel se volt olyan finom, akkor voltunk ott másodjára s egyben utoljára.
Ettünk finom mangó-ragacsos rizst is, de ritkán volt sajnos. Napsi több helyen kipróbálta a Tom Jam kungot s meg kell állapitanunk, hogy Srirachán volt a legjobb, s a második legjobb itt, Nakhonban…
Az andamán tenger gyönyörű… egy nagy gond van, árnyék csak délelőtt van a parton. Kivételesen nem én lettem rosszul a naptól, hanem egyik nap Napsi de csap pár órát fájt a feje, egyből visszatértünk a szállásra s hamarosan jól is volt. Aznap ő keveset hűtötte magát a tengerben, én többet úsztam jóval, s lehűtötte testem a viz. Igy szerencsém volt…
Délidőben általában éttermekbe húzódtunk be ebédelni. De ott is meleg volt. Viszont délutánonként utolsó napunk kivételével, menetrend szerint jött az eső – de volt esőkabátunk, nem volt zavaró, kellemes idő volt akkor is.
Napsi nagyon jó szállást választott. Beköltözéskor kiderült, hogy a légkondis házak penészesek… ezért maradtunk ventillátorosnál s az már tökéletes volt. Mivel az olcsóbb, a robogóért fele annyit kellett csak fizetnünk, arra kaptunk kedvezményt.
A szállással egy baj volt, mikor korán keltünk elutazáskor, elaludt a srác aki kivitt volna a minibuszhoz a főútra – de szóltunk másik ott dolgozónak s ő kivitt minket időre, s már jött is a minibusz ami egész Nakhonig elhozott minket, a lakóhelyünkhöz közel ki is szállhattunk belőle.
Most eljutottunk Koh Lantán az ezüst ékszer készitőhőz is, sajnos elég drágák a termékei s egy sem volt, ami megfogta volna Napsit, de szép munkái vannak.
S jelentem, nagyon barnák vagyunk…
Utolsó nap már egész jól voltam, ami biztató.
7-8 órákat tudtam aludni, egyszer 10 óra 1 percet, s az egy perc miatt megbüntetett az óra programja, túlalvásért…
Hát, volt egy kis pihenés, de sok munka vár még ránk…
Pár nap múlva, közzéteszünk egy új bejegyzést, egy képgallériát Koh Lantáról.