Ujabb két kemény hét…

Ezüstkolloidra áttérés után 2. éjjeltől rengeteg nehézfém kezdett távozni, rosszul alszom. Néha 2, gyakrabban -4-5 órákat esténként s nappal csak 20-25 perceket sikerült még hozzáaludnom. Aztán rájöttem, ha az ágyat elforgatom derékszögben, máris jobban alszom. Valahol egyszer olvastam, a fej legyen észak felé vagy dél felé, de ne kelet vagy nyugat felé.

Nekem bejött, azóta se alszom többet 4-5 óránál esténként, mert 3x kelek fel minden éjjel a nehézfémek miatt s egyik alkalommal legalább egy óra, mig vissza tudok aludni – de nappal ha elvittem Napsit a suliba, utána visszafekszem s 2-3 órákat simán alszom még hozzá. Sajnos hiába fekszem le 20.30-21.30 között, akkor se alszom többet, gyakorlatilag éjjel 1 előtt ritkán tudok elaludni. De ennek is vége lesz egyszer.

Robogó ismét rossz volt miután visszaérkeztünk, Napsi ki is akadt s igaza van. Azt mondták azért került vásárláskor 15 000 baht-ba, mert majd nem kell rá költeni… igaz sok apróságot ingyen elvégeztek, de már újabb 7 500 bahtba került… ugyanis több baj volt vele s legutóbb 4 800 lett a motor javitása, s egy nappal később mikor mentünk a plázába heti salátabár látogatásunkra, hirtelen elment az ereje s leállt a motor. A forgalom közepén. Jöttek többen segiteni, félretoltam a mocit egy járdára ne legyen útban, jött egy suzuki szerelő s angolul azt mondta, a motor el van törve… szóval az a baj megint szerinte, s nagyon forró a lábunk alatt is a padozata. Ezt sokszor mondtuk a yamaha szervizben, de nem foglalkoztak vele…

Másnap trailer jött a robiért, azonnal be is indult, mondták nincs baja – de szerencsére Napsi levideozta előző nap, amikor a susuki szerelő se tudta beinditani. Elvitték a robit s pár óra múlva hivtak, mehetek érte… azóta jó, s a fogyasztása is sokkal jobb. Azt mondták, most valami cső tört el, az volt a baj, kicserélték ingyen.

Ahogy visszaérkeztünk a tengerpartról, egyből Tom Jamot ettünk itt a mellettünk lévő étteremben, az a Tom Jam a nyerő… Napsi mondta, azt bármikor tud enni…

A medúza vagy egyéb csalánozók csipései 7-10 napig nagyon viszketnek mindig. Most tele lett velük a testem, s gondoltam kipróbálom a C vitamint… 5 000 mg-ot vettem be naponta 2 napig, s alig látszódtak, 3 nap alatt teljesen elmúltak s ami a fő, nem viszkettek addig se! Nekem bevált!

Megjött a kezelőágy s az ezüstkolloid is, valamint Napsi rendelt a kezelőágyra japán stilusú lepedőket, azok is megjöttek. Viszont Napsi főnöknője, aki eddig kérdezte mikor kezdek betegeket kezelni, most nagyon nem foglalkozott vele mikor Napsi szólt neki, kezelek hamarosan. De lehet a dél-afrikai kolléganőjét érdekli majd.

Megérkezett a vízumhosszabbításhoz minden thai nyelvű fordítás ami kell az én vízumomhoz, minden dokumentumról, már csak Napsi sulijának kellene igyekeznie, mert már csak 2 hét van a 3 hónapos határidőből hátra.

De állítólag ha a suli hibájából kell megint elmenni más országba s vissza, akkor a suli fizeti az utat, s mivel egyszerre most elég sok tanárnak jár le a 3 hónap, remélhetőleg a suli odafigyel a határidőre…

Ma voltunk az immigrationban a motor miatt, kellett tőlük igazolás hogy be vagyok jelentkezve Thaiföldre – persze ehhez megint nekünk kellett minden papirt beadni, nagyon megy itt a papirgyártás, megint mindenről fénymásolat, lakástulajdonos id kártyája, lakásról tulajdoni lap féle, útlevelek, adás-vételi, lakásbérleti szerződés, motorvásárlási szerződés, jogosítvány – itt persze észrevették már lejárt, de nem csináltak belőle ügyet, mondtam úgyis le szeretném tenni a thai jogositványt.

Napsi nagyfőnöke hetente 1x jár be a suliba s Napsi szerint egyre rosszabbul néz ki. Mikor kérdezte hogy van, annyit felelt – kitartok… Ráadásul beadta a felmondást az általános iskolavezető nyugati tanár, feleségével együtt. Eddig ő végzett sok mindent el a betegeskedő nagyfőnök helyett.

Tehát a nagyfőnök az összes nyugati tanár főnőke, ovis s sulis tanároknak is, két kisfőnök van: az oviban a nyugati tanárok vezetője, és a suliban a nyugati tanárok vezetője – utóbbi adta be a felmondását.

Ismét megyünk a tengerpartra mert a hétfő ünnepnap, igy szombat reggeltől hétfő délig ismét a tengernél leszünk… Hurrá!

Az ezüstkolloid hatására a Candida kezdi megadni magát, ezért is vagyok sokszor rosszul esténként. Sok méreganyagot önt ki magából ahogy meghal, sok vizet kell innom – igy viszont a nagy hőségben ismét hőguta közelébe kerültem. Szerencsére időben ittam sópótló folyadékot, s Napsi vett tengeri sót is, teszek majd az ételeimre. Milyen fura, orbanisztánban túl sok volt a só, itt túl kevés… Tart még a nagy hőség, emiatt is vigyáznom kell.

S ami miatt két kemény hét van – törekednem kell teljesen cukor, élesztő mentesen enni. Nincs kenyér, se gyümölcs, se pizza, semmi ecetes, édes, élesztős… s erre itt a durian szezon, lement 20-30 bahtra egy durian ára s nem ehetek…. se más gyümölcsöt. De nem ihatok colát se a salátabárban, sem a KFC-ben… se máshol. Nincs kávé sem, se egy sör, jaj de szomorú, brühühühühü…. Viszont szükséges ez a két hét, illetve már csak 9 nap… igy, ebben a formában ugye, cukor nélkül…azért kibirható.

Remélem jövő héten elkezdhetek betegeket kezelni – hiányzik már nagyon.

Most ennyi, azután remélem érdekesebb bejegyzések jönnek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük