Bangkok, te csodás!!!

Hmm…. épp eszünkbe jutott, először Napsinak mennyire nem tetszett Bangkok, kérte ne itt éljünk… azután megmutatta értékeit, csodáit s azóta túlzás nélkül mondhatom, nagyon megszerettük… noha sokszor zsúfolt, órákig dugókba lehet kerülni, ám nagyon nagyon sok mindent ad is…

Igen, Thaiföldre jöttünk ismét s Bangkokban vagyunk épp!

Na de ugye a bőrönd…. Még Bali repterén épphogy az első lépcsőfoknál tartottunk, a csomagok átvilágításánál, mikor utána le akartam szedni a legújabban vásárolt Marco Polo bőröndöt – a kezemben maradt a fogantyúja, anyagfáradásos törés! És 5 másodperc múlva hopp, ugyanigy leesett magától az egyik kereke is a kettőből… Ezek után e bőröndöt vonszoltuk csak magunkkal. Szerencsére volt bőröndkocsi, arra felpakoltunk. Így adtuk fel, jeleztük már törött, örültek neki. Nem annak hogy törött, hanem annak hogy ezt jeleztük.

Jó volt a repülőn Bangkok felé indulni, hamar kaptuk az ebédet s meglepetésemre nem a Teriyaki csirkét amit szoktam kapni, hanem finom PanAng curryt! Ez még gyári kaja volt, de már a thai ízvilág!!! Azaz A THAI ízvilág!

Leszállás után a Victory Monumentig mentünk a reptéri busszal, s ott megcsapott minket a gyógynövényes egyik kedvenc ételem illata, s míg vártuk a Grab autót ami olyan mint az Uber, addig megvehettem egy adagot vacsorának. 40 bahtért kaptam levest s gyógynövényes mártásban kacsahúst s nagy adag rizst. Mikor 4.5 éve megérkeztünk, ez 280 ft értéket képviselt de mivel a forint folyton megy a pince (békapopo) felé, most már 360 ft-nak számít. Így se drága, nem igaz?

Oh, a Thai street food…. a csodás ételek… első teljes napunkon ettem például Pad Thait egy nagy áruház ételsarokjában, este Napsival együtt vega tészta levest a szállásunk mellett amit mi ízesíthettünk 5 féle mártással, fűszerrel – kiszúrtuk itt rengeteg helyi thai ember eszik jóízűen, nem lehet rossz… pedig csak egy ételt főznek…. Másnap ettem gyógynövényes sertéscsülköt ebédre egy supermarket ételsarkában majd este gyógynövényes garnélát (ami másfajta gyógynövényekkel jár mint a csülök), Napsi meg nagyon finom krémes vega tom jam levest… Óh, Indonézia ételei után ez az ízorgia… S még van vagy 30-40 jaj de szeretem thai étel s ott vannak még a japán éttermek amik itt nem drágák…

Hiányoztak az édes gyümölcsök, végre ismét mézédes görögdinnyét, mangót ehettünk – alig tudunk velük betelni, s a papaya is nagyon édes itt, főleg most mikor a forró évszakban érnek be s persze ettünk már duriant is itt is. A Durian az Balin is nagyon finom volt, de itt sokkal több a durianon a gyümölcshús.

Voltunk C. barátunknál is máris s még megyünk majd…. feleségét jövő héten műtik ismét de ez már kicsi műtét lesz, lézerrel, kis lyukon át. Nagyon lefogyott, keveset tudott enni első műtétje óta.

Napsi elmesélte, elhagytam őt egyszer Balin, erre C. nevetve mondta, ő is otthagyta a feleségét egyszer autóval… de ő soká vette észre, csak mikor felesége felhívta.

Azt is elmeséltük, hogy a Mandiri Bankba mikor egyszer mentünk, a biztonsági őr háttal támaszkodott az ajtónak, amelyre angolul írták, tolni.. de én nem beszélni angol, jó erősen meghúztam az ajtót s a fegyveres őr gyakorlatilag csaknem kiesett rajta. Mikor legközelebb mentünk s meglátott, máris nyitotta nekünk az ajtót 🙂

Itt egy hónapra Napsi egy úgynevezett Condoban bérelt ki kb. 25 nm-es egyszobás lakást, wifivel, légkondival s mikroval, vízforralóval. Ez 12 000 baht+rezsi, egy hónapra megengedhetjük magunknak. Máris kapott több konkrét állásajánlatot, illetve már Balin túl volt több állásinterjún skype-on keresztül, kb. 8 álláslehetőségből választhat. 5 egy ügynökségen át elérhető, van egy Dél-Thaiföldön Krabival egyvonalban csak a másik oldalon, van egy nemzetközi iskola s Bangkokban még egy iszlám iskola is várja nagyon. Jövő héten megnézi az iszlám sulit (ott szeretnék ha máris kezdene) s utána még a jelenlegi tervek szerint lemegyünk a Songkran ünnepek után Dél-Thaiföldre megnézni azt a sulit, a többi még alakul.. lehet meg tudjuk nézni az új király koronázását is a Smaragd Buddha templomnál. Thai barátaink úgy vélik, ő is jó király lesz, az előző király már nem túl fiatal fia. Eddigi megnyilvánulásai méltóak tisztségéhez. Utána hírdetik ki a választások eredményét, ne terelje el a figyelmet a Koronázásról. Valószínű nyert az eddig kormányzó volt katonatiszt, sok thai ember kedveli őt így lehet marad miniszterelnök.

Szóval, jó újra itt lenni e világvárosban.

Szerettem volna pár dolgot beszerezni… először is az Acer gépet, az aranyszinűt bevittük a szervizbe. Jó ez az új work gép is, de nagyon megszerettem a másikat… azt használnám a mindennapokban, ezt pedig az újabbat a tengerpartokon, szabadban, amire tervezték is igazából.

Upgrade: Már azon írom a javításokat ugyanis volt alaplap s máris kicserélték…

A Xiaomi Redmi 4x kis telefonom szükségmegoldás volt, brutálisan melegszik s már naponta 2x kell töltenem noha nem sokat használom. Ideje újat beszerezni. A jelöltek voltak: Sony Ericsson XA2 Ultra, Xiaomi Pocophone F1, Oneplus 6, Xiaomi Mi-9. Aztán belefutottam hogy van Sony Ericsson AX3 de már Xperia 10-nek hívják s van fejlettebb változata az Xperia 10 plus dual simes… Árakat megnézve ez utóbbi volt a legolcsóbb, így ez nyert. S egyenlőre elég volt a kínai telefonokból… De Bangkokban se kapható, csak Hongkongból tudtuk megrendelni. Mivel a szívemet leterhelték az utóbbi évtizedek, Napsi javasolt egy okosórát is. Először csak gyengéd ébresztés lehetősége miatt egy Xiaomi Brand 3-at néztünk ki, azután végül a Honor Band 4 mellett döntöttem, mert nagyon jó Huawei orvosi alkalmazással dolgozik együtt s monitorozza a szívet, alvások időszakjait s tanácsokat is ad s rengeteg ember elégedett vele. Ezt se kapni itt, igy Hongkongból fog szintén érkezni. Amúgyis jó lenne egy óra. Sajnos a rendelést nem fogadták el csalás gyanúja miatt, erre levélben elküldtem az útlevelem, hogy a szállás előtt állok arról egy dátumos fotó, a diplomám s hogy miért vagyok épp Thaiföldön – végül elfogadták a rendelésünk, s már útban van.

Napsi izgatott az álláslehetőségek miatt, most nem szeretne iskolában gyerekeket, főleg nem kiskamaszokat s kamaszokat tanítani, hanem óvodában szeretne dolgozni, kicsikkel. A déli suliban főleg anyanyelvi tanárok vannak de Napsinak olyan jó az angolja hogy ajánlottak neki pont amit szeretne, óvodai állást, ott a felettese egy szintén nem anyanyelvi angol tanár, egy lengyel hölgy lenne. Viszont itt a legkevesebb a fizetés. 35 000 baht, éves bónusszal 37 000 baht/hó… Az iszlám suli 45 000 bahtot fizetne neki. Most tudott meg egy havi 60 000 bahtos lehetőséget, de nem a pénz a legfontosabb, hanem hogy ne legyen stresszes a munkahelye s a gyermekek ne legyenek agyonhajtva…Meglátjuk, most Napsié a döntés joga.

Sok most a feladat Napsinak hát: állásokat nézni, lejárt a nyelvvizsgája így újat fog letenni 2 héten belül, kell a diplomáiról hiteles másolatot beszereznie, erkölcsit otthonról s Thaiföldről s mindezt angolra fordíttatni, szokásos magyar módon 3 minisztériummal engedélyeztetni, azután majd Malájziába vagy Laoszba menni új vízumért… Minden nap ügyintézés volt a Songkranig, s most akkor van 4 nap pihi… ma csak fél órára mozdultunk ki.

Fáradtan érkeztünk meg nagyon, de a Condoban múlt hétvégén nagyokat aludtunk mindketten, mellettünk suli van de hétvégén nem…. ilyenkor lehet jó nagyot aludni!

Egészségemről hírek: Megkaptam a várt intuíciót, egyenlőre elfelejthetem a nehézfémkivezetést, véget ért jó időre, esetleg jövőre 1-2 hónapot még lehet kell majd, szokták ajánlani – de idénre vége! Jégkockás szingapuri Leo sörrel ünnepeltem meg (itt most van a forró évszak közepe, nagy a hőség) s ittam már Arabica kávét is, most már ihatok kávét. Sört csak néha még, de megjött mire ideértünk az ezüstkolloid s igy már nem a grapefruitmagcseppeket szedem Candida ellen hanem a kolloidot, sokkal jobban s számomra gyengédebben bánik el a Candidával. Hát akkor utolsó szakaszba juthattam, jön 2 x 1 hónap ezüstkolloid kura s 2 x 1.5 hónap Lapacho tea kúra a Candidára váltakozva s utána készen vagyok…

Nyelvtanulás nem könnyű itt, mert sokfelé kell menni, de azért ha nem is mindennap jut idő mindenre de haladgatok azzal is. A 3. szintű kanjik anyagát is megismétlem máris.

Volt egy baleset pont egy alagútban előttünk pár perccel… Keresztbe állt egy autó s beleszállt egy robogó… s busz volt előttünk. Nos, 10 perc se kellett s máris megoldódott, a buszt kimanőverezték a balesetes autó mögött, 3 cm-re ment el végül mellettük, máris jött rendőrautó, 1 perc alatt lefényképeztek mindent s máris mehettünk tovább.

Közben kiesett az ügynökség mert nem válaszoltak Napsi kérdéseire, szóval ők csak kezdőket akarnak elhelyezni akik nem kérdeznek… Az iszlám suli nagyon szigorú a kicsikkel, az is kiesett. De van még ajánlat.

Hát, most ennyi, üdvözletünk küldjük Bangkokból!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük