Sziasztok!
Baleset ide vagy oda, mennünk kellett…
Jártunk Denpasarban vízum ügyben ismét kétszer is, valamint Ubudban találkoztunk egy hölggyel akit Napsi egy előző túrán ismert meg s most ismét Balin volt. Sajnos M. barátnőnkkel nem sikerült találkozni.
De azután ismét útra keltünk s Amed felé egy óra alatt lenyomtam az autópálya végéig az utat, ott ittunk finom kókuszdiólét… Azután találkoztunk ismét G.úrral a Tirta Gangánál, megnéztük az új éttermét. Ezúttal is vendégül látott minket az Amedi hotelben, több napra.
Amedben nem volt jó idő, esőben érkeztünk. Snorkolni nem tudtunk, de gyönyörű s eddig nem is ismert csigákat találtunk a parton sétálva, s persze végre ismét tudtunk pihenni… Finomakat ettünk az Enak vendéglőben is.
2 éjszaka után továbbindultunk Lovinára, delfinlesre. Gyorsan lehetett haladni, s a parton egy vendéglőben nagyon finom grillezett halat ehettem, amit frissen mentek el vásárolni a kedvemért. Napsi is finomat evett természetesen. A szállás is csodás volt, kár nem sokat tudtuk élvezni mert korán lefeküdtünk s hajnalban keltünk.
Jött a delfinles, ami nagyon jól sikerült. Korábban Napsi volt már itt csoporttal, de ami akkor volt, nem tetszett neki. Sok hajó üldözte a gyönyörű állatokat ha felbukkantak, sőt egy jetskis azzal szórakozott hogy megpróbált rájuk száguldani. Sokan ezt jó mókának tartják, mondván a delfineknek ez játék… hmm…
Most átadom a szót Napsinak:
Sziasztok! Igen, a múltkori élmény után én félve mentem vissza delfint nézni, mert akkor a kis motoros hajók szabályosan üldözték őket, olyan volt az egésznek a hangulata, mint egy vadászatnak. Amikor valahol felbukkant egy delfincsapat, az összes hajó motorja felzúgott és üldözőbe vette őket. Szabályosan rájuk mentek, arra kényszeritve a delfineket, hogy lebukjanak a felszin alá. Benzingőz keringett a levegőben, és a legalább 20 csónak motorja együtt tök hangos volt. Megsajnáltam nagyon a delfineket, gondolom nem lehetett túl jó móka ez nekik. Ráadásul mi a második turnussal mentünk, azt hallottam, hajnalban ennél még több hajó van kint egyszerre.
Most viszont teljesen más élmény volt, direkt olyan hajóst kerestünk, aki nem üldözi őket. Olvastam egy jó értékelést egy helyi emberről, fent volt a neten a telefonszáma, igy nála foglaltuk le az utat. Kivitt minket arra a helyre, ahol a többi hajó is volt, de mi nem reggel 6-kor indultunk, mint a többiek, hanem 7-kor, igy el tudtuk kerülni a tömeget. Még 6-7 hajó ott volt, amikor érkeztünk, de a vezetőnk leállitotta a motort, félreálltunk, zenét kapcsolt, és megkávéztunk. 🙂 Mondta, hogy megvárjuk, amig elmegy az összes hajó, és végül tényleg csak egy maradt rajtunk kivül. Tök nyugis volt igy az egész és hatalmas élmény! A delfinek sokszor hozzánk közel bukkantak fel, a hajó irányába úsztak, hatalmas csapatokat láthattunk, gyerek delfinek is voltak, akik boldogan úsztak a felnőttekkel. Néhány delfin az ugrótudományát is bemutatta, pörögtek a levegőben, tapsot is kaptak érte tőlünk. 🙂 A viz alatt is megpróbáltam megszemlélni őket búvárszemüveggel, de az esőzések miatt zavaros volt a viz, igy nem láttam az orromnál tovább. De a kis sipoló hangjukat hallottam néha! 🙂 Kiülhettem a hajó orrára egészen a viz felé (mintha egy ugródeszka két oldalán lógattam volna le a lábaim), és amikor mellettünk úsztak el, olyan volt, mintha én is a csapatuk tagja lennék. Nagyon nagyon jó volt, olyan szépek és ügyesek, barátságosak a delfinek.
Napsi után megerősitem, nagy élmény volt… A vezetőnk szerint ha nem kergetik őket, a delfinek sokkal barátságosabbak. Reménykedve megkérdeztem, bálnát is lehet-e látni esetleg errefelé? Azt felelte, gyerekkorában mindig voltak itt bálnák, de a hidegebb vizet szeretik. Az utóbbi években itt már melegebb az óceán, s már ritkán lehet bálnát látni, ha erre jár átutazóban… Na, majd Új-Zélandon, ahová remélem eljutunk a következő években…. A delfinles után már mehettünk is összerámolni, mert a munka még várt minket. Előtte a parton még mellénk szegődött pár percre egy balinéz ember, s elmesélte, az ő munkája leszedni a kókuszdiókat a fáról. Nem becsülik sokra az emberek, majomemebrnek nevezik, ez itt nem egy jó munka, mondta. Pedig nem sok ember lenne képes felmászni a szúrós pálmafákra, levágni a kókuszdiókat…
Lovináról a hazaút nagyon kalandos lett. Meredek szűk utakon vánszorogtunk 20-25 km/h sebességgel fel a hegyre, s mikor azt hittük ez a teteje, fordult az út s jött egy újabb felfelé szakasz – hosszú órán át. Nagyon hideg lett 2 200 m magasan, s felhőben is voltunk. Egy helyen megálltunk a kilátásban gyönyörködni, s egy árus megkóstoltatta velünk a saját pörkölt kesudióját – ami annyira finom volt hogy kettő csomaggal is vettünk 100 000 rúpiáért s kaptunk mellé egy kis csomagot még ajándékba. Teljesen más mint a bolti… nagyon finom! Ugyanitt Maracuját is termesztenek s árultak is, nagyon édes maracuját – abból is bevásároltunk.
Azután felvettük a felhőket látva az esőkabátjainkat s mert már nagyon fáztunk – s jól tettük – leszakadt az ég, 3 perc múlva a robogón a lábainkig ért a viz! Átmentünk motorcsónakba, de nem álltunk le. Napsi remekül bírta, a nagy esőben a látási viszonyok miatt csak poroszkáltunk… igy megállás nélkül érkeztünk el kb. 2 órányi vezetés után Denpasarba, egyenesen a japán ételek áruházához s persze a felette lévő Starbucksba is benéztünk – de előbb átöltöztünk mert csurom vizesek lettünk persze. Ott megkávéztünk, vettünk finom japán szusikat, makikat, egyéb finomságokat. Azután már száraz időben hazajöttünk s jót ettünk, majd aludtunk mint a bunda!
És persze a kalandjaink folytatódnak tovább, ismét megyünk majd Sanurba, s azután…. nos az legyen meglepetés, de nincs vége a kalandoknak! Munkánknak hála, több országba el fogunk még jutni idén s a következő évben!