Egy nagyszerű, zseniális spanyol filmsorozatra találtunk rá, amelynek már az első epizódja olyan volt, hogy naponta 4 részt megnéztünk belőle….
Eddig két évada volt a netflixen, az eredeti spanyol egy évados sorozatot ujravágták, több rövidebb részt készitettek belőle, igy az eredeti 9+6 részből jóval több lett.
A sorozat egy rablás története, de milyen zseniálisé… s a sok rész mindössze kb. 5 nap történetét mutatja meg, s persze vannak visszatekintések mert 5 hónapig gyakorolják a rablást.
Egy Professzornak nevezett zseni összegyűjt maga köré 8 embert, akiknek már minden mindegy s valamiben szakértők, specialisták. Láthatóan elég jól ismeri az ilyen esetekben várható rendőrségi akciókat, próbálkozásokat.
A terv zseniális: Bejutnak a pénzjegynyomdába, felmarkolják az ott lévő pénzt – majd megnyomják a riasztót s megvárják mig a rendőrség kiérkezik. Akkor úgy tesznek mintha épp lelépni akarnának s visszamenekülni kénytelenek az épületbe s túszokat szedni …. de valójában pont hogy minél tovább szeretnének bent maradni s nyomtatni maguknak pénzt, tetszőleges sorszámokkal… S ki is kellene mindezzel jutni…. Mindnyájan Salvador Dali álarcban tevékenykednek.
A rendőri akciót egy tapasztalt nyomozónő vezeti, s a Professzor vele szemben külön frontot nyit, külön igen fordulatos személyes játszmát…igy állandó a lelepleződés veszélye.
Ami fontos a Professzornak: Egy túsz s egy rendőr se halhat meg, fontos hogy a közvélemény is mellettük álljon. Az akciót végrehajtó emberek nem ismerik egymás nevét, városneveken szólitják egymást: Berlin, Moszkva, Helsinki, Oslo, Denver, Rio, Tokyo és Nairobi.
A professzor kint marad, koordinál s ha kell, varrja el a szálakat. Ám a túszok sem tétlenkednek s hiába minden zseniális terv, mert az emberek képesek elszúrni… vajon itt mi lesz a végkifejlett? Kinek drukkoljunk? A rablóknak, a rendőröknek vagy a túszoknak?
Hihetelen fordulatos, izgalmas sorozat, olyan szinészekkel akik egy kivételével nem voltak ismertek, de a sorozattal világhirűek lettek.
A Netflix berendelt egy újabb évadot, de szerintem ez igy kerek, ahogy most van.
Rég találkoztunk ennyire profin megirt sztorival, azt zseniálisan előadó szinészekkel s nagyon profi a stáb is láthatóan…. hátha más is kedvet kap hozzá.
