Sziasztok, itt Napsi. Anya meglátogatott októberben 2 hétre, és együtt részt vettünk egy csoportos, szervezett programon, ami mindkettőnknek nagy élmény volt. Sok olyan helyen jártam, ahol azelőtt még nem itt Balin, és sok szép emlékkel gazdagodtam. Írok egy beszámolót róla, amíg még fel tudom eleveníteni azt a sok mindent, ami történt. Rengeteg kép lesz ehhez a bejegyzéshez, készüljetek. 🙂
A csapat éjjel érkezett a reptérre, másnap reggel bemutatkoztunk egymásnak, délután pedig egy közeli stúdióban balinéz virágfelajánlásokat készítettünk együtt. Ezek kis virágkosárkák, amiknek a kosár részét levelekből tűztük össze, de nem tűzőgéppel, hanem egy kis vékony fapálcikát törtünk bele, mintha összevarrnánk. Nem volt egyszerű, a balinéz lányoknak sokkal könnyebben ment, mint nekünk. 🙂 Aztán virágszirmokat tettünk a kosárba, többféle színűt.
Gy-val anno használtuk ilyen kosárkákat minden nap az amlapurai házunkban, naponta egyszer elvégeztük a szertartásos felajánlást, amikor füstölőt gyújtottunk, amit rátettünk a virágkosárkákra és szenteltvízzel is meghintettük azokat, amikor letettünk őket a ház kapuja elé, az oltárokra és azok lábához is. De még soha nem vettem részt az elkészítésükben, nagyon érdekes, nem gondoltam, hogy így tűzik össze őket.
Másnap reggel egy indonéz kulturális park meglátogatásával folytattuk a programot, ahol egy hatalmas szabadtéri területen Indonézia népeinek építkezési szokásait mutatták be, valós méretű házakat építettek meg, hogy lássuk, melyik régióra milyen stílus a jellemző. Kiállítótermek is voltak, ahol tárgyakat nézhettünk meg, valamint kóstolhattunk italokat, kipróbálhattunk egy textilfestési technikát, és az egyes népek viseletét is magunkra ölthettük. Jöjjön néhány kép:
Másnap a szálláson festés volt a program, szállásadónk, aki elismert helyi festőművész, beszélt nekünk a színek használatáról. Mindenki kapott aztán egy vásznat, ecsetet és festékeket, és nekiállhattunk megfesteni a bennünk lakozó színeket. Szép képek születtek:
Este tűzszertartáson vettünk részt, ez egy nagyon erőteljes hindu szertartás, amit helyi papok és papnők vezettek le. Hangos kántálással kezdődött, még a szél is megélénkült, az eső is eleredt egy kicsit, nagyon érdekes volt. Bevonódtunk mi is a kántálásba, és a tűzre magvakat dobtunk mindannyian, amikor jelzést kaptunk rá. Közösen énekeltünk, majd szentelt vízzel áldottak meg minket a papok és virágesővel borítottak be minket. Még nem vettem részt ilyen szertartáson, nagyon erőteljes élmény volt, örülök, hogy megtapasztalhattam.
Másnap reggel pedig vízszertartással kezdtük a napot. Egy szent vízesésben fürödtünk meg, ahová a helyiek is járnak tisztulni. Sok lépcső vitt le a patakhoz, több szentély mellett is elhaladtunk útközben, ahol kis virágkosárkákat, füstölőket hagytunk ott felajánlásként. A patak hűs vizében állva várakoztunk a sorunkra, hogy a vízesés alá álhassunk. Nagy erővel zúdul bele a patakba a víz, szinte nehéz aláállni, olyan ereje van. És hideg is. 🙂 De megéri, mert nagyon jó, felszabadult érzés keríti utána hatalmába az embert.
A vízesés után elmentünk reggelizni, majd a Tegallalang rizsteraszok meglátogatása volt a következő program. Ez egy gyönyőrű hely, megéri a sok lépcsőt a kilátás. Gy-val is voltunk már itt többször is, a képek nem adják vissza azt az óriási szabad teret, ami ott van, és a csodás zöld színeket.
Kihagytam, hogy voltunk tengerparton is az első napokban, de arról nem készítettem sajnos fotót. A programok közt volt még egy távolabbi kis falu rizsültetvényeinek meglátogatása, ahol helyi túravezetőnk mesélt is a rizs termesztéséről. Szép madárkák is voltak:
Aznap ellátogattunk egy sokkal nagyobb vízeséshez, mint aminél a tisztító szertartást csináltuk. Itt rajtunk kívül sok más turista is volt, lehet fürdeni is itt. Mi is fürödtünk, csak kicsit lejjebb mentünk a folyóhoz, ahol kevesebben voltak. Képem sajnos arról nincs, de a vízesést megörökítettem:
A következő program a kókuszolaj és kurkumás gyógyital készítése volt egy helyi fiatal házaspárral, akik nagyon finom ebéddel vártak minket az otthonukban, és aztán együtt készítettük el a fent említett dolgokat. Egy öreg kókuszdiót törtek fel, amiben a kókuszhús jó vastag volt, azt reszeltük le egy fakéregből készült gyalun (majd aztán rendes reszelőn, mert bár tök jól működött a gyalu is, gyorsabb volt azért a fém reszelő). Egyébként az eszközök nagy része kézzel készített volt, pl. fél kókuszból csináltak szedőkanalat. Beáztattuk vízbe kétszer is a kókuszreszeléket, majd kinyomkodtuk a levét, ebből lett a kókusztej, amit aztán feltettünk a tűzre forrni, és a végén óvatosan lefölöztük a pöttyökben megjelenő kókuszolajat a felszínéről. Mint egy húslevesen a zsírpöttyöket, úgy képzeljétek el. A kinyomkodott kókuszreszelék sem veszett kárba, tofu-szerű dolgot tudnak belőle készíteni.
Reszeltünk kurkumát is, ami egy gyökér, és befogja az ember kezét narancssárgára, így műanyag védőkesztyűt kellett húznunk. Mindenféle más fűszerekkel, gyógynövényekkel tettük fel a kurkumareszeléket forrni, amiből aztán gyógyital készült:
Kaptunk gyümölcsöket is a kertből, a házaspár kisfia szorgalmasan ajándékozott mindenkinek egy-egy általa szedett mangosteent a kerti fáról. Mindig elszaladt hozni egy újat, ha gazdát talált egynek, tök cuki volt. 🙂
Másnap raftingolni mentünk, én még sosem próbáltam, nagyon jó volt! A vízszint nem volt túl magas, így sokszor fennakadt a gumicsónakunk a sziklákon, olyankor mindannyiunknak ülő helyzetben fel-alá rugóznia kellett, hogy kimozgassuk a helyéről a beragadt csónakot, ez elég vicces látvány volt. Anya nagyon élvezte ezt a programot, elöl ült, hősiesen evezett végig, és amikor egyszer ki lehetett szállni egy részen a hajóból, kis is ugrott gyorsan, de nem a jó oldalon, így elkezdte sodorni a víz, én meg csak néztem, hogy mi van, mert nem is szólt előre, és egyszer csak vitte a víz, papucsostul. De elkaptam a karját és visszahúztam a csónakba. 😀 Átadta magát az élményeknek, teljesen belefeledkezett a raftingba. Mondtam, hogy azért ha legközelebb így meg akar lógni, legalább szóljon, hogy felkészülhessek. 😀
Másnap kora reggeli meditatív sétával kezdtük a napot az Ubudban lévő sárkányhát sétaösvényen. Beértünk egy kis faluba a végén, ahol kávéztunk egyet és tudtam fényképezni szép lótuszvirágokat. Képek a sétáról:
Következő nap egy hangpiramisba mentünk, ami nemrég nyílt, egy éve talán. Egy sátor-szerű piramist képzeljetek el, ahová kb. 50-70-en férhettünk be, ha jól idézem fel az agyamban rögzített emlékképet. 🙂 Próbálom így a fejemben lévő kép alapján megszámolni az embereket, ennyire saccolok. Mindenki szépen leheveredett hanyatt, relaxált, és közben a piramisban hangtálakon játszottak nekünk, gongokat is használtak, szép ének is volt. Tök kellemes volt, és finom kaját is kaptunk, nyugati desszertekkel, aminek én nagyon-nagyon örültem. Volt sajttorta! Juhé!
Egy kis faluba utaztunk át másnap, most váltottunk először szállást, egész idáig Ududban laktunk. A falucskában egyet aludtunk. Itt főzőiskola volt az első nap délutánján a program, a helyi nők pikk-pakk összeütöttek egy csomó rendkívül finom fogást, mi meg segédkeztünk nekik a főzésben, de azért túl nagy részt nem vettünk ki a munkából, olyan gyorsan és hatékonyan dolgoztak. 🙂 Itt az eredmény:
Este jógáztunk, általában napi egyszer volt jóga, kora reggel vagy estefelé. Most a természetben voltunk, kint a fák között jógáztunk alkonyatkor, a füvön. Nagyon jó volt, hogy vittem szúnyogriasztót, mert ilyenkor szinte rajokban támadnak, amúgy egész nap nem jellemző, hogy lennének szúnyogok. Szuper volt egyébként kint jógázni, teljesen más, mint egy teremben. Aztán egy balinéz hölgy OM meditációt tartott nekünk, ami abból állt, hogy az OM-ot kántáltuk. Ezt fogom még máskor is csinálni, nagyon tetszett.
Másnap reggel erdei sétára mentünk, rizsmezők mellett vezetett az utunk, és láttunk durianfát, kakaófát (a friss kakaóbabot meg is kóstolhattuk, egy fehér, nyálkás, kicsit édeskés-savanykás belsejű gyümölcs), ananász bokrot, megálltunk sült banánt falatozni egy háznál és balinéz kávét inni, tök jó volt. A balinéz kávé olyan, hogy az őrölt kávét leforrázzák, majd hagyják a zaccot leülepedni, és a tetejéről isszák le a kávét. Ha az ember cukrot vagy tejet tesz bele és felkavarja, várni kell egy kicsit, amíg újra leülepszik. De jöjjenek a képek a reggeli sétáról. A rizsmezőn még megült a hajnali harmat:
Útközben behívtak minket egy házikóba, ahol pálmacukrot készítettek, többen közülünk vettek is. Ezt folyékony állapotban egy fél kókuszdió héjába öntik, így az összeállt cukor végül kisebb, félgömb alakú adagokban vásárolható meg. Képet elfelejtettem csinálni, csak egy kirügyezett kókuszdiót örökítettem meg a kertben: 
A sétánkból visszatérve megreggeliztünk, összepakoltunk és elindultunk autókkal egészen északra, Lovinába, ahol az utolsó 4 napot töltöttük. Nagyon szép volt a szállás, gyönyörű kilátás volt az óceánra.
Másnap delfinlesre mentünk. Ez az egy program volt, amire nem mennék el újra. Sajnáltam őket, ahogy mindig üldözőbe vette a felbukkanó delfincsapatot az összes vízen lévő csónak egyszerre, a hangos motorjaikkal. Nem is maradtak a felszínen sokáig, ahogy odaért az összes csónak, alábukott a csapat és később jóval arrébb bukkantak fel. A mi turnusunkban nem is voltunk olyan sokan, kb 10 csónak lehetett a vízen, de olvastam, hogy kora reggel kint van vagy 50, és egyszerre üldözik őket. Nem esik bántódásuk és persze nem is kötelező ott lenniük, gondolom, ha nagyon zavarná őket, messziről elkerülnék a helyet, és elvileg szeretnek játszani, versenyt úszni a csónakokkal, de nekem mégis az jött le az egészből, hogy nincsenek oda értünk. Itt nem versenyeztek, nem ugráltak ki, hanem inkább elbújtak mindig, mire odaértünk. Hangzavar volt a berregő motoroktól, érezni lehetett az üzemanyag éles bűzét, szerintem mindez nem tesz olyan jót nekik. Ha kellő távolságban megálltunk volna és csendben bevártuk volna, hogy felbukkanjanak, vagy akár snorkel felszerelésben bementünk volna közéjük úszni, nekem az jobban bejött volna. Képek:
Dálután lementünk a lovinai partra, ami fekete homokos a múltbeli vulkánkitörések miatt. Fürödtünk, és finomat ettünk egy helyi warungban (étteremben). Találtunk kávégépet is, aminek nagyon örültünk. 🙂
A következő napon snorkeling volt a program egy közeli sziget körül, nagyon szép korallzátonyokat lehetett látni a víz alatt, ilyen gazdag víz alatti élővilágot szerintem még nem is láttam egyik snorkelezésen sem.
Az utolsó előtti napunkon egy buddhista ashramba látogattunk el, aminek a felépítésében a thaiföldi kormány is segédkezett, ennek tökre megörültem. Szép hely, még nem teljesen fejezték be. Meditáltunk is a szerzetesek meditációs helyén.
Az utolsó nap már a pakolásé volt, délután indultunk a reptérre, ahol ebúcsúztam mindenkitől, értem pedig jött Gy. robogóval. Kihívás volt megtalálni egymást, de sikerült, és a cuccaim is felfértek a robira, főleg Gy. elé, úgyhogy 2 nagy szatyorral a lábai előtt kellett manővereznie, de ügyesen hazavezetett.
Hát, ennyi. Háttal nem kezdünk mondatot. Puszi Mindenkinek! 🙂