Nos, ismét eltelt egy hét. Dolgozunk, tanulunk, hetente 3-4 alkalommal pár órát a strandon eltöltünk. Igaz, utóbbi időben már nem…
Ott minden nap más, az apály-dagály miatt is, illetve mennyire mély az apály, előjönnek e szárazra a korallszirtek? Ha igen, akkor bejárjuk mi is, nézve a sok csodát… ilyenkor néha találunk élő rákokat, kis mini tavacskákban megrekedt kishalakat, sok tengeri csillagot, emiatt óvatosan lépkedünk a korall cipőinkben rajtuk. Vannak mások is akik nézelődnek, de egyes helyiek egy fémbottal járnak – találgattuk mit keresnek mert néha leszúrtak valamire s a zsákjukba tették. Napsi arra tippelt, tengeri sünökre vadásznak. Megkérdeztem indonézül az egyik vadászt, aki megerősitette, bulu babi, mondta – azaz tengeri disznó (sün). Ugyanis megeszik a helyiek őket, de más tengerparti népek is.
A sünhal kalandról már írtam korábban.
Napsi egyik nap talált egy másik elég veszélyes vizi lényt, a kékpöttyös ráját. Ő se agresszív, de ha a homokba fúrja magát s nem vesszük észre s rálépünk, a tüskéjét belénk vágja s erős a mérge neki is. E példány már nem élt sajnos.

Gasztronómiai hirek:
Napsinak egyik nap mondtam, készítsünk megint Tom Yam levest, megkívántam. Vettünk garnéla rákokat is hozzá, én azt is kaptam az enyémbe. Előtte mondtam neki, érzem hogy nagyon jó Tom Jamot fogunk készíteni – így is lett, persze Napsi érdeme, ő adagolta a fűszereket. Végre sikerült thai gyömbért venni, a citromfüvek nagyon zamatosak voltak, s a lime levelek is aromásak. Mivel elfogyott már a thai barátainktól kapott chili paszta, boltit használtunk, abból elég volt 1 evőkanállal. Felvágtuk a zöldségeket, előkészítettük a fűszereket s Napsi megfőzte először a krumplikat majd elkészítette az alaplét a fűszerekkel (chilipaprika 2 db, chilipaszta 1 evőkanál, lime levelek 12 db, citromfű 8 szál, ebből 4 nagyon vékonyka volt, gyömbér egy hüvelykujjnyi, fokhagyma 2 gerezd), majd mehettek bele a zöldségek. A végén megfőzte a garnélákat is külön, s a főtt krumpli a levesbe került, a garnélák az én mély tányéromba.
Kb. 6 zöld citromot facsartunk ki, és fél kispohárnyi sűritett tejet nyomott ki Napsi a konzervdobozból. Folyamatosan adta hozzá a citromlevet s a sűrített tejet. Az eredmény – miután kiettem a rákokat s zöldségeket, a lé maradt csak – s ez a lé pont olyan volt, mint a legfinomabb Tom Yam leves, amit Thaiföldön ettem valaha! Nagyon jól sikerült!!!
Tanulási eredmények:
Dobpergés….. a zenekar tust húz…. Egy újabb lépés a nyelvtanulásban: Japán nyelv 2. szintű kanjijait megtanultam. Már az 1. szint kanjijaiból is kb 100 tanulása megvan. Persze ebből van a legtöbb… kb. 1150 vár rám. Ezeknél már csak a japán s kinai nevüket tanulom, szóösszetételt már keveset, így is van már biztosan 6 000-es szókincsem e csodás nyelvből, s ha ezeket s pár összetételt megtanulok, már 8 000-es lesz a szókincsem, több mint elég. A kanjik felét tudom hát jelenleg.
Így elkezdődött számomra a japán nyelvtan ismétlése is, s persze japán újságcikkek olvasása s forditása. Tehát októbertől a nyelvtanulási idő csaknem fele de legalább harmada már bizony a japán nyelvé, s szintén sok idő a thai nyelv. Most értem oda a thai olvasókönyvben, ahol már számomra új dolgok következnek s kevés lesz az ismert anyag. Az első kötet utolsó 110 oldala nehezebb, nagyobbak a fejezetek is, egy fejezet egy hét minimum. Így várhatóan csak jövő év január végére leszek készen az első kötettel, mert ismételni is fogom ezt a nagy szakaszt. A nyelvtankönyv első kötetéből már csak 20 oldal tanulása van hátra, október végére kész leszek vele. Abból jöhet a második kötet hát még idén. Indonézre s olaszra kevesebb időm van, de azokkal is haladok. Az olasz alapfok 6 leckecsaládjából a másodikat hamarosan befejezem, s még reménykedem elég lesz az idei év az alapfokhoz nyelvtanban. Szókincs már megvan hozzá. De ha átcsúszik jövő évre, sebaj, mert év közepére biztos meglesz a középfok is. A japán kanjikból naponta akár 15-25 amit meg tudok tanulni, így a japán nyelvet a tervezettnél hamarabb fejezhetem be. Akkor kicsit pihenek, nem kezdek helyette másik nyelvet majd amíg a thai s olasz nyelv tanulása is véget nem ér. Azután pedig, friss erővel az indonéz s meglepetés nyelv mellé jöhet még három majd tanulni. Az egyik természetesen a maláj lesz, mellette jöhet majd a Francia és az Africaans…
A szókincsről jut eszembe – a szókincstanitó appban, a buborékban nagy meglepetés ért – mikor ránéztem a statisztikára, ott mennyi thai szónál tartok az 1720-ból (1350 körül) kiderült már 2500 szóra bővitették minden nyelven a szókincset – igy ismét tanulhatok esperanto újabb szavakat is. Igy már biztos, meglesz minimum 3 500 szavas szókincsem idén a thai nyelvből, a könyvek s a szoftverek alapján. És olasz nyelv is van már végre, tehát olasz szavakat is tanulhatok még majd bőven 🙂 Gyanítom, mire elérem a 2500 szót e két nyelvből, már lehet 3500 lesz a szókincs, ami már jó középfoknak is.
Indonézből kicsit zavaró, hogy eddig olyan dolgokat tanulhattam az appból hogy ismerkedés ami nem érdekel, de végre jönnek hasznos tananyagok mint az évszakok például. A leglassabban sajnos az indonézzel haladok, igaz, arra nem találtam jó nyelvtani appot.
Hivatás, munka:
A hivatásunk folytatásához szükséges segédanyagok lassan elkészülnek, még néhány videoanyag vágása s angolul feliratozása van hátra, kész a képzésen vetitendő tananyag angolul, a zárt facebook csoport oldal, a honlapok is, csak még ott lesz design meg még pár oldalt el kell készíteni. Ehhez valami nagy rendszert vettek a fejlesztők amit heteken át tanulnak egyenlőre, s utána jöhet a honlapok befejezése. Elkezdtünk partnereket is keresni, s talán az első megvan, biztosan novemberben derül ki. Remélhetőleg első angol nyelvű képzéseink megtartásra kerülnek év végéig.
Szóval munka és munka, most strandra se nagyon jutunk le napok óta, de nem baj.
Egyik társunk ott volt a napokban Japánban egy fantasztikus eseményen, ami nekünk is nagy öröm.
Amúgy pedig:
Szivattyú problémáink voltak, először a főszivattyú rendetlenkedett, néha éjjel ébredtünk arra, a tetőről a tartályból ömlik ki a víz. Valahogy túltöltött, máskor be sem akart indulni… Végül sikerült valahogy javítanom rajta, aztán a szerelő is megjött, beállította. Ám mire kijött, a Jacuzzi szivattyúja is bemondta az unalmast, de ahhoz nem nyúlt, másik cégé… így majd ha novemberben itt lesz a tulaj, ő foglalkozik vele. Remélem a kerti villanyt is megjavíttatja… Lassan keresünk másik lakást, vagy csak egy hónapra, vagy hosszabb időre ha olyat találunk, ami jobban megfelelne.
Tehát haladunk.
Egészség: VÉGE a nehézfémkivezetésnek!!!! Hála a lapacho teának, mert azzal sokkal hamarabb vége lett, mint korábban a koriander-huminiqum-alga hármassal. Intuiciót kaptam, hogy a lapacho-alga párt próbáljam ki s nagyon bevált.
Elég kalandos lett, lapacho teát ittam jó erőset, s akkor ételmérgezést kaptunk… Napsi készített mascarponés cukkinit tésztával, s bár még nem járt le a mascarpone szavatossági ideje, már nem volt jó. Napsi szegény felül engedte ki a cuccot, én alul. Felváltva jártunk a mellékhelységbe éjszaka s másnap. Engem jobban leterített, gondolom sok volt a nehézfémkivezetés is a májamnak. Egy napot nem is ettünk, s utána már jól voltunk. Előtte már egy hete nem ürültek nehézfémek éjszaka sem, nem éreztem azt az ízt amit az aluminiummal azonosítottam be,a higany már korábban távozott. Pedig ettem koriandert, sok fokhagymát, korábban erre már elöntöttek a kifele tartó nehézfémek. Már nem szedek se algákat, se lapacho teát nem iszom egyenlőre, mivel a rosszullét megszakította. Igy most grapefruitmag cseppekkel tartom kordában a Candida gombát. S hamarosan érkezik majd ezüstkolloid, ami nálam a Candida biztos ellenszere, most már jöhet s kisöpörheti hamarosan. Csak még előbb a májtisztitást elvégzem, pár napja szedem a máriatövismagolajat, a májam máris nagyon örvendezik, megújul. Szóval, idén véget ér az egész procedura, esetleg jövőre még érdemes lesz 1-2 hónapra megismételni a nehézfémkivezetést, hátha még valahonnan előkerülnek addig…
De hamarosan, 1-2 hónap még s ihatok megint kávét, bort, sört akár, ehetek pizzát, kelt tésztát ismét, bármit 🙂
Mégse kellett hát két év hozzá… A lapacho tea amit Napsi hozott, sokkal erősebb mint a korábbiak amiket ittam. Valószinű nagyon öreg fa kérge van benne….
Hát, igy telnek napjaink, meleg van, dolgozunk – tanulunk s élvezzük is!