Egyik nap robogóval mentünk a szokásos bevásárló körutunkra – piac, áruházak – s visszafelé már tankolnunk is kellett. Mielőtt lekanyarodtunk volna a főútról hazafelé, találtam is egy kis kutat, magánt. Megálltam, leszálltunk, ám előttünk a kereszteződésben sok rendőr volt – s hallatszott templomi zene.
Napsi szólt, ne itt tankoljunk, mert szerinte le fogják zárni az utat, menjünk gyorsan. Gyorsan felültünk a robogóra, s elindultam. Benéztem a kis utcába s szóltam Napsinak – nem fogják lezárni, legalábbis nem most, még megy a szertartás, de azért megyek másik kúthoz. Nem válaszolt, ami fura volt, de nagy volt a forgalom, figyelnem kellett. Befordultam balra hazafelé s 200 m-el odébb megálltam egy másik kis benzinkútnál. És döbbentem láttam megállás után, Napsi eltűnt! Eszembe jutott, nem szereti ha kerülgetek-cikázok az autók között, lehet gyorsan leszállt s elindult hazafelé jelezze nem tetszett neki a vezetési stílusom? Előrefutottam, de nem láttam. Mögöttem se volt az utcában. A benzinkutas kérdezte: tele kérem? Kértem várjon, s hogy nem látta hova ment be az utasom? Csak nézett rám… 4 kisbolt volt ott, mindegyikbe bekukkantottam, mert arról is volt szó, nadrágot veszünk, lehet oda ment be gyorsan mert meglátott valamit – de semmi… Olyan rejtélyes volt, hogy Napsit senki nem látta rajtam kívül. Mint egy X-akták epizód, olyan volt. Én tudtam volt Napsi, de mindenki más szerint nem létezik… Próbáltam visszaemlékezni, hol láttam utoljára… hát a kereszteződés után még beszéltem is vele…. Bár nem válaszolt…. Az előző benzinkút mellett, a Warungnál még megvolt! Le sem eshetett…. s elővettem a telefonom azért hogy felhívom, szabad a gazda, hova bújt? Ekkor hivott épp ő… S most átadom a szót Napsinak:
Szóval szóltam Gy-nak, hogy ne itt tankoljunk, vettem is a bukósisakomat, ő is. Felszállt a robogóra, gondoltam kitolat egy kicsit, hogy fel tudjak ülni. Kitolatott, majd egy újabb lendülettel el is indult. Ekkor gondoltam, kicsit messzebb áll meg, hogy ne legyen akkora tömeg körülöttünk, és ott tudjak felülni, de amikor nem állt meg, és csak a kék pólóját meg a fekete bukósisakját láttam egyre távolodni, akkor már nem gondoltam semmit. Mondjuk úgy, nem tudtam mire vélni a dolgot, nem akartam elhinni, hogy itthagyott. Elinalt. Lelécelt. Egyedül egy robogón, úgy, hogy meg volt győződve róla, hogy mögötte ülök. Én, az én termetemmel. Nem vette észre, hogy nem vagyok rajta. 😀
Körülöttem szerencsére volt jópár ember, akik épp várták a ceremónia kezdetét, és gondosan figyelemmel kisérték a történéseket a két külföldi körül, akik megálltak tankolni, de aztán a pasi az első adandó alkalommal hirtelen meglépett, a magas szőke lány meg itt maradt bukósisakban, egy bazi nagy, tömött hátizsákkal a hátán. Nem értették. Voltak ott forgalomirányitó rendőrök is, ők sem értették. Senki sem értette. Rajtam meg csak annyi látszott, hogy rebootolok. Pár másodperc után, mikor már a sarkon is láttam Gy-t vidáman befordulni nélkülem, felfogtam, hogy ő valóban nem szándékozik visszafordulni egyáltalán, sőt, meg van győződve róla, hogy mi most boldogan együtt robogózunk a lemenő nap felé. Ekkor nagyon elkezdtem röhögni, próbáltam visszafojtani, arrébb is sétáltam, hogy ne ott buggyanjon ki belőlem a fel-feltörő kacagás, ahol mindenki figyel. Emellett persze próbáltam természetesen is viselkedni, gondolhatjátok, mennyire sikerült. Bukó már a kezemben volt, nem a fejemen, elővettem a telefont is, hivtam Gy-t, de persze nem vette fel, hiszen épp úton volt velem. Elkezdtem hát sétálni hazafelé, arra, amerre ő is ment, és hivtam még egyszer. Felvette. Mondom itthagytál. Erre kétségbeesett válasz: „Hool?”. Mondom a benzinkútnál. De már sétálok hazafelé. Kiderült, hogy megállt még egy másik közeli kis kútnál tankolni, és ott észrevette, hogy csak nem vagyok mögötte… Befordultam a sarkon, elsétáltam még egy húsz-harmincfős, szintén ünnepségre összegyűlt társaság előtt, nekik is tetszett a fura külföldi lány, aki motor nélkül, de azért bukósisakkal a kezében közlekedik az óriási zsákjával a hátán, majd megláttam Gy-t a távolban, és integettem neki, hogy nehogy elmenjen onnan is. Amikor megérkeztem, és felültem a mocira, annyira elkezdtünk röhögni, hogy vagy 2-3 percig nem is tudtunk elindulni. Sirtam a nevetéstől, folytak a könnyeim, vinnyogtam. Nem hittem el. A benzinkutas megvárta, amig elindulunk, nem tudom, mit gondolhatott szegény, mi ütött belénk vagy mit szivtunk. Annyit látott, hogy megérkezik egy pasas, aki az utasát keresi kétségbeesetten, az asztal alá is benéz kb, hogy hol veszthette el, majd megérkezik az utas, felül mögé és sirnak. Vagy röhögnek. Mai napig nem tudja, mi történt szerintem.