Sziasztok, voltunk megnézni a Vizi Palotát, Napsi fog írni róla – érdemes volt megnézni!
De most nem vidám dolgokról írok…
Illetve, az első még egész jól sült el:
Tankolni mentem a mellettünk élő családhoz akik palackban árulnak félig kész molotov koktélt, azaz benzint s roppant leleménnyel nem állítottam le a motort, csak a sztenderrre akartam dönteni – de láttam hogy visszahajlik, eldőlne a Robi, így gyorsan elkaptam a kormányt ami jó ötlet volt – s közben véletlenül meghúztam a gázkart ami nem volt életem legjobb húzása. A robi lelkesen elindult, én nem értettem mi történik miért megy a gáz, de hamar feleszméltem s elengedtem, a robi meg kilőtt előre egyenesen, büszkén, kihúzott derékkal – látod kisgazdám, egyedül is megy ez nekem – hálisten a főúttal párhuzamosan. Én meg rohantam utána s elkaptam a csomagtartót, majd a kormányt is most a gázkar mentes oldalon, mielőtt eldőlt volna a robogó – s ekkor a főút közönsége megtapsolt. Tényleg különleges mutatvány lehetett, megismételhetetlen – aki nem volt ott, így járt, lemaradt!
Pár nappal később a strandon hirtelen hatalmas hullámok jelentek meg, s nagy erejük volt – ahogy kifelé igyekeztem, kitépte a kezemből a búvárszemüveget s pipát, s nem találtam többé meg őket, pláne hogy a jobb lábamról is letépte a korallcipőt, s legalább azt sikerült megtalálnom – Napsi hamar jött segíteni keresni a többit de olyan átláthatatlan volt a tenger, hogy hiába kerestük órákon át…
Két nap múlva ismét lementünk, inkább csak tanultam majd a parton kerestünk csigákat, s végül a korallcipőket le akartam mosni, bementem a tengerbe – s hirtelen jöttek megint hatalmas hullámok, átbucskáztattak a fejemen a csaknem 2 m-es monstrumok 2x is, és megint letépte a korallcipőt a jobb lábamról – s nem került már meg ezúttal.
Napsi közben foglalt repjegyet mert vízumért kell kiutaznunk s thai barátainkkal is már rég találkoztunk, az volt a terv hogy kb. két hetet Thaiföldön töltünk. Nem csomagoltunk sok holmit mert inkább viszünk majd thai barátainknál maradt holmijainkból. 23.-án délelőtt érkezett Romeo értünk hogy kivigyen a reptérre autóval s Napsi észrevett egy kistáskát az autóban, amire Romeo mondta az az övé, mert lehet kitör az Agung s felkészült. Javasolta, iratainkat hozzuk el. Felesleges óvatosságnak tűnt még kissé akkor, de ártani nem árt, hát így is tettünk, de minden mást otthagytunk kb, hisz ruháink vannak Thaiföldön, stb. Az emberek elég nyugodtak voltak, kivéve Romeot – elmondta, sokan javasolják, vigye családját el a környékről. Ugyanis ők közelebb laknak az Agunghoz, mi 13 km-re. Nem tűnt komolynak, még egy kávéültetvényt is meglátogattunk Chandidasánál, ahol láttuk a ketrecben tartott cibetmacskákat, akik a luwak kávé előállításának fontos sőt nélkülözhetetlen élő erőforrásai. Ugyanis ők eszik meg az arabica kávészemeket, amiket aztán kicsit emésztenek majd kiürítenek… vajon ki volt az az első bátor, aki halált megvető bátorsággal megkóstolta azután? Megmutatták az ültetvényt, nem csak kávé van hanem teacserjék s ananászbokrok is és más gyümölcsöket de kakaót is termesztenek. Azt állították, a cibetmacskákat estére kiengedik, akkor esznek az ültetvényen kávét, de ebben nem vagyunk biztosak. Mármint abban hogy kiengedik őket. Megmutatták hogyan készül kézműves feldolgozással a kávé, majd kóstolhattunk 6 teát s kávét. Nekem a mangosztán és a citromfű tea ízlett a legjobban, és a kókuszos illetve vaníliás kávé. Napsinak a kakaó, nagyon lágy volt. A luwak kávé nekem nem a kedvencem, de kellemes íze van. Mikor kijöttünk, Romeó mondta, vissza kell mennie ne haragudjunk, keresett másik autót s sofőrt. Ugyanis haláleset volt megint a családjában s érkezett már a test, s ilyenkor minden családtagnak ott a helye a menetben.
Mi aludtunk egyet Denpaszártól nem messze a reptér mellett, s végre voltak finomabb, változatosabb ételek. Másnap reggel irány a reptér. Ekkor kiadták a legmagasabb riasztást az Agungra. Pár óra alatt mi Bangkokba érkeztünk, ahol C. barátunk már várt ránk. A viszontlátás öröme s a csodás pad thai elfogyasztása után lepihentünk, másnap beutaztunk Bangkokba s ott aludtunk. Jaj, ez a sok finom ételkavalkád… Azóta ettem már zöld curryt, tom yam kungot, mangót ragacsossal rizzsel s duriant is ragacsos rizzsel s finom tofus zöldséglevest, itt könnyű kávét inni… Voltunk olasz étteremben is persze már.
Nagyon fáradtak voltunk, eredetileg akartunk kikapcsolódni is, de nem volt már erőnk. S hétfőn irány a magyar nagykövetség ahol megkaptam az új útlevelem ami február óta várt rám. Majd az indonéz nagykövetségre siettünk – ahol kiderült, nem kapjuk meg a vízumot most meg, mert már fél évet idén ott voltunk s most 90 napot várni kell… Esetleg egy hónapot ott tölthetünk… a reptéren kért turista pecséttel. S ekkor érkezett a hír: az Agung mozgolódik nagyon, gyorsan döntöttünk s irtunk G. úrnak hogy a lakást nyugodtan adja oda a kitörés elől menekülőknek mert nem tudunk visszamenni 90 napig. Repjegyünk későbbre szól, de a vulkánkitörés miatt nyilván nem tudnánk már odaérkezni.
így hát egyenlőre itt maradunk Thaiföldön, s úgy néz ki, kapunk 90 napot hogy eljuthassunk olyan helyekre, amikre csak később terveztünk eljutni…
Hogy hogyan s hova megyünk, még mi sem tudjuk pontosan, barátainkért aggódva figyeljük a híreket épp – egy appon jönnek a történések illetve a Jakarta Post weboldalán. De maradjatok velünk s ki fog derülni!
Figyeljük most a híreket s kérjük a magasabb erőket, vigyázzanak barátainkra s minden ott élőre természetesen… Hatalmas tragédia egy vulkánkitörés s nemcsak amikor megtörténik, hanem utána hónapokra is, de akár évekre visszavethet dolgokat. Még mindig van esély rá, nem fog kitörni… szakemberek szerint 80% hogy órákon belül vagy legkésőbb egy héten belül… és 90% hogy hetek vagy 1-2 hónapon belül. A hegyen maradt idős emberek szerint még hónapok, mire kitör a vulkán – azok szerint, akik az 1963-as kitörést átélték. Azt mondják, előbb olyan hamu esne, ami viszketést okoz, s ez még nem történt meg, az az utolsó előjel. így bizony vannak, akik fent maradtak a hegyen… Egy faluban erős férfiak maradtak az állatokat ellátni, a nőket, gyerekeket, öregeket kimenekítették, de ők maradnak az utolsó pillanatokig. A kitelepítés előbb 6 majd 12 km lett, majdnem a mi bérleményünkig tart. Amikor ezt írom, helyi beszámolók szerint megjelent már a hegy tetején a pára, ami azt mutatja, jön felfelé a magma s hatalmas kitörést várnak – 3 óra alatt a láva letarolhat akár 10 km-t. Bezártak a nagyáruházak, a benzinkutakban nincs már benzin, az ATM-ekből nem lehet kivenni pénzt már Amlapurában. Nagyon veszélyesek a kitöréskor megjelenő mérges gázok, a veszélyes forró hamu belélegzése is. 500 000 maszkot vittek az emberek számára, de nem biztos annyi elég lesz… kemény a helyzet. A mi vízumunk még érvényes volt hó végéig, de Napsi valamit megérezhetett, mert korábbra foglalta a repülőjegyeket le. így mire kiderült, tényleg nagy lehet a baj, mi már Bangkokban voltunk két napja.
Az előrejelzések szerint az Anyatemplomot most sem fogja elérni a láva, de ki tudja mi hogyan alakul?
Vajon ha ottmaradtunk volna, tudnánk-e segíteni az embereken úgy, még alig beszélünk Indonéz nyelven?
Ezek járnak most a fejemben.
Valószínű nagyon nehéz 24 óra, napok s hetek következnek a vulkán körül élők számára… s a világ más részein is.
Ezt a posztot nem tudom derűsen lezárni.