Kis Csöpi kapott egy új esélyt

Van elég sok pókunk a házban, kb minden helyiségben egy. Huntsman spider a nevük, vadásznak mindenfélére, de emberre nem veszélyesek. Gy. nevezte el Csöpinek az óriási, tenyérnyi pókot, amit a konyhában fedeztünk fel. Azóta viszont megjelentek a kisebbek itt-ott a házban, így most már van a Nagy Csöpi és a kis csöpik. Nagy Csöpi egyébként még mindig nagyon rejtőzködő, sokáig azt hittük, kiköltözött tőlünk, de Gy. boldogan újságolta egyik reggel, hogy látta a nappaliban késő éjszaka a falon. A kis csöpik közül vannak félénkebbek és olyanok is, akik már megszokták a társaságunkat és nem bújnak el, ha meglátnak.

A wc-ben két kis csöpi van, az egyik egészséges, 8 lábú, mindig a falon van, lesi a hangyákat. Szegény másik meg a fal legalján gubbasztott folyamatosan, mert csak négy lába volt, valahogy elvesztette a többit. Sajnáltam is mindig, mikor láttam, hogy lassan tud csak mozogni, a társai nagyon gyorsak, gondolom ez kell is a hatékony vadászathoz. Ő meg csak ott álldogált mindig a fal alján. Gondoltam még elkap egy-egy arra tévedő hangyát, de már nem sok esélye van a hosszú életre.

Tegnap éjjel beléptem az ajtón, és 3 pókot láttam. A gyors kis csöpit az egyik falon, a négylábút a másikon, és közvetlenül mellette egy másik pókot. Először azt hittem, jött egy új pók és megölte a négylábú kis csöpit. Aztán megláttam, hogy ennek a póknak a négy rendes lába mellett négy átlátszó lába van. Felvillant bennem egy gondolat és kirázott a hideg. Valóban lehetséges lenne? Nem akartam elhinni. Megnéztem közelebbről őket, és képzeljétek! A négylábú csöpi levedlette a régi bőrét, és ezzel együtt lett négy új kis átlátszó lába! Újra 8 van neki! Kapott egy új esélyt! Annyira csodálatos ez. Csak várt és várt a 4 lábával türelmesen, és eljött a pillanat, amikor újjászülethetett. Engem ez olyan nagy örömmel tölt el, arra döbbentett rá, hogy mindig van új esély. Volt, hogy elnézve őt azon tűnődtem, mi értelme van, hogy még itt van és vegetál. Soha, de soha nem gondoltam volna, hogy újra teljes egészként élheti majd az életét. Nekem ez egy csoda.

Csináltam képeket, de mivel sötét volt már, nem a legjobb minőségűek. A lényeg viszont látszik, azt hiszem.

Ez a levedlett, négylábú, régi élet:

És itt az újjászületett pók:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük