Szentelnék egy bejegyzést az egyik kedvenc gyümölcsünknek, a duriannak. Nagy szerencsénk van, hogy mindketten szeretjük, mert ha nem így lenne, vagy nem ennénk egyáltalán, vagy különköltöznénk a durianszezon idejére. 😀
A durian megosztó gyümölcs ugyanis. Az ember vagy nagyon szereti, vagy ki nem állhatja, és hiába van egy vastag, tüskés, külső burka, a gyümölcshús átható illata / szaga 2-3 nylonszatyorba csomagolás ellenére is átüt mindenen, és belengi a teret. A múltkor a tetőteraszról megéreztem, hogy Gy. hazahozott egy duriant és letette a bejárati ajtó elé, egy emelettel lejjebb. Pedig szatyorban volt az is.
Thaiföldön ki van tiltva a gyümölcs a metróból, a taxikból és nagyon sok hotelből is. Van, ahol büntetést kell fizetni, ha duriant csempészel be a hotelszobádba. Ilyen komolyan veszik. Azt mondták nekem, hogy aki nem szereti, az rosszul van a szagától, émelyeg, és egyszerűen nem bírja elviselni.
Az illata egyedi, ha hasonlítanom kellene valamihez, akkor talán az érett banán és a fokhagyma keverékét mondanám, édeskés, erős, testes illat. A gyümölcs íze pedig szintén édes, és persze fokhagymás. Az állaga vajszerű, a magokról lemállik, mint mondjuk egy nagyon-nagyon érett avokádó húsa. De ez nyálkás.
Viszont rengeteg jót olvasni róla, a gyümölcsök királyának is hívják, annyi benne a tápanyag, és állítólag nagyon jót tesz az emésztésnek, valamint élénkítő, frissítő hatása is van.
Én eleinte ódzkodva ettem, de később megszerettem. Gy. már az első pillanattól kezdve odavan érte. Lehet kapni kevésbé érettet, aminek az illata is visszafogottabb, és a húsa ropogósabb, de mi a durván érett, nyálkás, gyilkos szagúra megyünk, mert az a legfinomabb.
Köröz az interneten egy olyan tévhit, hogy ha az ember kólát iszik mellé, akkor az egyenlő a biztos halállal, de ennek utánanéztem, és találtam cáfoló videókat, ahol duriant kólával kísérnek le. Nekem még anno a filippínó kolléganőm mondta, hogy vigyázzak, ez egy tiltott kombináció. És ez az intelme akkor jutott eszembe, amikor jóízűen lehajtottam egy pohár kólát durianevés után. Gyorsan rákerestem, hogy túlélem-e a dolgot. 😀 Sejtettem, hogy igen, de azért jobb az elővigyázatosság.
Ez a bejegyzés egyébként azért született, mert lencsevégre kaptuk a gyümölcs kibontásának folyamatát, rájöttem, hogyan tudom úgy szétnyitni a nagy, tüskés labdát, hogy nem szúrom szét közben az összes ujjamat. Így mivel most van valami szezon-féle itt Balin, vettünk már kétszer is a piacon, meg a ház tulaja is hozott nekünk kettőt a kertjéből. Gy. rám bízza a veszélyesebb gyümölcsbontási műveleteket (lásd még: kókuszdió felnyitása bárddal), így kis gyakorlással már rájöttem a technikára. Újságpapírral fogom meg a tüskéket, és így már kevésbé élesek.
Jöjjenek akkor a képek. Ez itt egy átlagos méretű durian. Bocsánat, hogy homályosak a fotók, a blog kicsit lebutította az eleve sem tökéletes élességű képeket:
És a tüskéi kicsit közelebbről. Nem látszik rendesen a képen, de nagyon szúrósak, kb mint a rózsáé.
Egy késsel megvágtam hosszában, és kukucs! Ott a durianhús. Nagyjából el lehet találni a cikkek szélét, hogy ne vágjunk bele a gyümölcshúsba, de van, amikor nem sikerül.
Így fekszenek a fészkükben a darabkák, mint egy nagy lárva. 😀
Ez itt egy közeli az ehető részről:
És a végeredmény:
Jól jártunk, egész sok ehető részt találtunk belül. Ezekben még vannak elég nagy magok, mondjuk a fele még mag belül a tányéron lévő daraboknak, de mivel laktató, így is maradt még másnapra is úgy, hogy mindketten ettünk belőle.
Vinnék majd haza egyszer szívesen, hogy Ti is meg tudjátok kóstolni, de szerintem leszednék a bőröndömet a repülőről. 😀
Ez most csak egy rövid bejegyzés volt, de majd még jövök.
Sziasztok!