Sziasztok, gondoltam bemutatok pár érdekességet.
Kihagytam az első cápa élményt…. volt már ugye rája, trigger fish, kőhal, skorpió halat is láttunk már, s tudjuk hogy a kúpcsigák halálosak emberre is, nincs ellenszer…. Szóval, amikor a Gili Meno szigetén pihentünk, a strand egy részén snorkoltunk épp. Itt olyan a korallszirt, hogy pár méterre mögötte, mondjuk kb. 50 m-re, a mély óceán volt. Mikor arra néztem, a korallszirt szélére, három nagyobb halat láttam, megfordultam s mutattam Napsinak, arra nézzen, nagy halak…. arra nézett s jelezte, menjünk onnan. Nem értettem, utána derült ki hogy mikor arra nézett – és most átadom neki a szót:
Napsi: Sziasztok. 🙂 Beugrom egy pár mondat erejéig. Szóval, amikor Gy. elkezdett egy adott irányba mutogatni a víz alatt, akkor én nem lefelé néztem a korallszirtekre, hanem azokon túl, előre a mély, sötétkék vizek felé. Tényleg baromi mély lehet arrafelé a tenger, mert a korallzátony vége felé már olyan érzés, mintha egy szakadék peremén úsznánk. Ott még világos-türkizes a víz, pár méterrel beljebb már mélykék. Szóval elnéztem előre és fókuszáltam erősen, mert nem tudtam, Gy. mit akart mutatni. Ekkor láttam meg egy hatalmas halat elúszni szemmagasságban, úgy 10 méterre tőlünk. A vízben persze minden közelebbinek és nagyobbnak látszik. De ez a hal hatalmas volt. Csak pár másodpercig néztem, és utána mutogattam, hogy menjünk gyorsan el onnan. Amikor elmondtam, hogy ott egy óriási hal, szerintem cápa, és szerintem menjünk innen, Gy. persze egyből visszaúszott megnézni, de már nem látta. Nem vagyok benne száz százalékig biztos, de a mozgásából, a körvonalaiból és az érzésből ítélve, ami elfogott (menekülj!!!!! 😀 ) szerintem cápát láttam. De a jellegzetes hátúszóját nem tudtam kivenni a pár másodperc alatt. Mindenesetre durva volt ráeszmélni, milyen közel van hozzánk a nyílt tenger és annak élővilága.
Gy. egyébként akárhányszor találkozunk valami veszélyes élőlénnyel, mindig közelebb akar menni, hogy jobban megszemlélje. 😀
Na ennyi voltam, visszaadom a szót. Nem felejtettem el, hogy még tartozom egy hajóroncsos snorkeling beszámolóval is. Puszi!
Ahogy leírta, hogy nézett ki, már én is tudtam mit látott. Persze nem lett volna baj, akkor se ha odaúszunk, mert erre a szirti cápa fordul elő, ami nem barátságtalan az emberekkel, s ha valami zavarja, akkor azt egyértelműen időben jelzi, s akkor ki lehet hátrálni a barátkozásból. Tehát, megvolt az első cápa élmény is.
Mint írtam, itt van olyan fa, ez
ami egész évben ontja a virágait…
Szent fa, s ilyen szépek a virágai,
így mindig van nekünk is minden nap szép virágunk a virágfelajánlásokhoz. Ugyanis mindennap sok virágot lehullat,
s csak fel kell őket szedni… jut belőle bőven az utcánkban lakóknak, minden nap.
Itt kapható a híres nevezetes luwak kávé,
ami máshol nagyon drága, de itt ahhoz képest olcsó. Mi is megengedhettünk magunknak egy zacskó őrölt luwak kávét, hogy megkóstoljuk. 150 gramm kávé kb. 3 000 ft-ba került. Amit erről a kávéról illik tudni, hogy a vadon élő cibetmacskák a legjobb kávészemeket eszik meg a kávécserjékről, ebben nagy tapasztalatuk van, s emésztés során csak bizonyos fehérjék bomlanak le, a kávészem kiürül…. s a kávé ínyencek esküsznek rá, hogy az ebből készült kávé az igazi, a világ legjobb kávéja. Amúgy szumátrai arabica kávé az alapanyaga, ott élnek a cibetmacskák. Persze van ahol tenyésztik szegényeket s kávéval etetik őket – más a vadon élők által megtermelt, s a nem vadon élőkből származó… mindenesetre megkóstoltuk, s az biztos, jóval lágyabb ízű cukor nélkül, mint más kávék, amiket inni szoktam. De hát én nem vagyok nagy kávé szakértő, az arabica kávékat szeretem persze, s nekem a guatemalai, kenyai, jávai kávék jöttek be, mikor kóstoltam őket. Sokan szeretik a Mc. Donaldsban kapható kávét ott megvenni, s otthon lefőzni, állítólag nagyon finom. A meki afrikai kávékat vásárol. Nekem az olasz kapszulás lavazza caffe crema dolce volt eddig a nagy kedvenc.
Napsi viszont másképp issza a kávét, s egyik nap elmerengett, vajon mit tennének vele a nagy kávé-fanatikusok, ha megtudnák, hogy ő hidegen, vízzel és kakaóval felöntve issza a luwak kávét… Inkább ne tudja meg soha, szerintem.
Jövő héten ismét újabb ünnepségről tudok beszámolni, megyünk a szent hegyre az anyatemplomba, az Agungra, hogy G. úr engedélyt kérjen a gyógymód tanulására, olyan napon, ami erre a legalkalmasabb. S akkor lesz a képzés, amikor alkalmas rá az idő a balinéz naptár szerint, amiből már nekünk is van egy példányunk. Benne van a telihold ünnepség időpontja is, azaz hogy mikor lesz telehold. Arról is be fogunk majd számolni.
Dayak barátunkkal, akit a jövőben a N. barátunk néven hívok, beszéltünk telefonon hosszabban, s nagyon érdekes dolgokat mondott. Neki egy leguán volt otthon a háziállata, illetve elmesélte hogy ifjúkorában még a krokodilok is barátságosak voltak. De most már, hogy fegyverekkel járnak arra, már nem barátságosak a krokodilok. Elmondta, hogy gyógyító szeretne lenni (nem tudja még, mi azok vagyunk)… hát vele se véletlenül találkoztunk. Azt mondta, ahhoz hogy együtt menjünk hozzájuk, a törzséhez, jobban meg kell ismernie minket. Aminek örülünk, igy egész biztosan még találkozunk, s lesz még egy utunk a Gili szigetekre. Az is kiderült, valóban amerikai indián táncot láttunk tőle, s ennek is nagyon érdekes története van. Még ifjú korában kanadai indiánok érkeztek hozzájuk. Azt mondja, nagyon komolyak voltak, sose nevettek. Sok mindenre megtanították őt, azóta ismeri a táncaikat, s elhívták Kanadába, fizették volna az útját – de ő nem ment velük, mert ott volt a családja, s nem akarta elhagyni őket. Természetesen hosszú házban laktak, nagyon szerette is az ottani életet. Aztán kínaiakkal lett konfliktus, kínaiak érkeztek, a hivatalos verzió szerint kereskedők, akikkel aztán a dayakok összecsaptak, elűzték őket, sok kínai meghalt, gyerekek is. Aztán beavatkozott az indonéz hadsereg. A dayakok szerint eladták a földjeiket a tudtuk nélkül, végül az ottani dayakok egy részének el kellett jönniük. Ő is már több mint 10 éve nem él a törzsével. Családjával Lombok szigetére költözött, s a Gili szigeteken szokott indián táncokat előadni, abból él most.
A dayak népnek nagyon nehéz a sorsa egy jó ideje, egyik oka lehet, hogy ahány törzs, annyi nyelv… igy nehéz összefogniuk. Valószínű, földjeik azok közé tartoznak, ahová olajpálmákat akarnak ültetni… vannak törzsek, melyek már keresztények, s vannak amelyek iszlám hitűek. S ugye egy részük Malayziához tartozik, másik államhoz. S egy kisebb részük még őrzi az eredeti vallásukat.
A müezzinekről is írnék itt… hát, nem igazán illik Bali tradíciójának központjába ez a sok müezzin éneklés, illetve éneklésnek itt nem nevezném – úgy tűnik, itt csak énekből felmentett férfiakból lehet müezzin… szóval nem olyan szép a hangjuk, mint Thaiföldön Koh Lanta szigetén volt vagy Krabiban. S nem illik ide igazából. Bekapcsolják az erős hangszórókat, s ezt a balinézek se szeretik, hogy naponta legalább ötször harsognak az énekek, pláne hogy naplementekor is, mikor a balinézek az esti felajánlást végzik, csendben – így inkább ők váltanak más időpontokra. Toleránsak. De tudják, az iszlámban valóban az a cél, mindenhol ők legyenek többségben. Úgy tűnik, a tradíció fővárosa különösen kiemelt hely számukra, itt rengeteg már a mecset, de az is igaz, ez az iszlám negyed, nem messze van tőlünk a hivatalos iszlám önkormányzat.
Tanulásról már csak havonta egyszer irok majd, hol tartok.
Végül még beszámolok arról, a candida kúra 12. napján először sok slejm jött fel belőlem, majd megfázásos tüneteim lettek, s másnap megjelentek a Thaiföldön kb. két éve elkapott influenza tünetei is, a hasfájásokkal. Napsi már előtte nap kezelt a japán gyógymóddal, s most ismét. Aztán magamat akartam kezelni, hogy az öngyógyítást gyakoroljam. Megtaláltam magamban a gócot, de nem tudtam teljesen kioldani csak egy kisebb részét. Napsi folytatta a kezelést, én meg belealudtam, körülbelül egy órát bóbiskoltam, majd ismét kezelt s megint egy órát bóbiskoltam. Utána a megjelent kis láz elmúlt, majd újra kezdődött, s akkor éreztem, ezt már ismerem… átfolyik csak rajtam a viz, hiába iszom, nem izzadok, szinte egyből megyek wc-re s távozik a folyadék – sóhiány! Szerencsére volt még nálunk 4 tasakkal a sópótlóból, Oredából amit még Thaiföldön szereztünk be, s ahogy megittam, már múlt is el a lázam. Tegnap este már egész jól aludtam, miután Napsi még órákig kezelt éjfélig, amibe ismét belealudtam…
S hogy mi volt ez az egész? Nos, valószínűleg ez az amit a gyógymód japán ismertetőjében a belső láznak, visszamaradt láznak neveznek. Az influenzával mint korábban írtam, ott kórházba kerültem a hasi panaszaim miatt – s egy nap kórházi kezelés s egy nap lábadozás után már mennünk kellett egy fontos megbeszélésre Bangkokba, szóval nem volt idő kikezelni magam, s nyilván a vírusok egy része átmentette magát jobb időkre, elrejtőztek – de a grapefruit kúra aktiválta, s a japán gyógymódnak is van olyan hatása, a kezeléseknek, hogy régebbi fertőző betegségeket most teljesen rendbe hoz, kihajtja a maradékot a szervezetből. Napsinak hála, elég hamar túlestem most rajta. Most hogy ezt irom, már izzadok, Napsi hozott izotóniás italt, főzött kímélő ételeket hogy ne csípőset egyek, s bár vannak megfázásos tüneteim, jó a közérzetem nagyon. Holnap már jöhetnek ismét a betegek is kezelésre.
S megérkeztek a vízumhosszabbításból ma az útleveleink is, hamarosan már adhatjuk be újra, az utolsó hosszabbítás következik. Egy vízumhosszabbítás kettőnknek 1 400 000 rúpia, kb. 30 000 ft. Fejenként 15 000 ft. Thaiföldön a vízum beszerzése s hosszabbításai fejenként tanulói vízum esetén 35 ezer baht, 280 000 ft. Itt, Indonéziában 57 000 ft fejenként, viszont erre rájön fél évente a repjegy, mert el kell hagyni az országot. A repjegy jó esetben kijön 80 000 ft-ból fejenként. Azaz repüléssel együtt olcsóbb, sőt ha 2 repülést veszünk, akkor is olcsóbb. S az itteni élet is olcsóbb, mint Thaiföldön.
Hát akkor, hamarosan jön újabb beszámoló, s még sok kaland vár ránk, úgy érzem. Tartsatok velünk