Korábban lehet nem irtam meg – még Krabin ettem ismét mangót ragacsos rizssel. Amig ott nem ettem, fogalmam nem volt róla, miért dicsérik annyira a nyugati emberek… C. barátunknál ettem már, de nem nyűgőzött le… De Krabin adtak hozzá banánszószt, s igy ez a három – a mangó, a ragacsos rizs s a banánöntet – a mennyország, a paradicsom…
A kis szigeten naponta kb 30 perc strandolás jutott, mert elsősorban tanulni, dolgozni voltam ott, ne a nagy hőségben kelljen. A légkondis szállás felséges volt, sajnos keveset tudtam aludni. Nem annyit mint kellett volna – stresszelt már, hogy semmi nem érkezik meg, se csomag, se bankkártyák… Se a pénzutalások.
Vasárnap az első jó napom volt, szép volt a tenger, először élveztem igazán hogy ott vagyok… felderitettem minden útját a szigetnek robogóval, kivéve egyet, amit utolsó nap tettem meg. Az utolsó volt egyedül nehezebb út, mint a strandra vezető út meredek emelkedői, kanyarjai, hajtűkanyarja. Az utolsó utat az étterem étlapjának boritóján vettem észre, egy térkép volt – azt nem mutatta hova vezet, de végigmentem rajta, s a kikötőhöz nagyon közel vezetett.
Leégett nagyon az orrom, s korábban egy esti hullámfürdőzéskor megcsipett egy medúza.
Az utolsó három napra már 800 bahtért kaptam a szobát, de az is fantasztikus, mert másoknak 1300 bahtért adták ki. Hétvége után egy 8 lakásos épületben egyedül voltam…
Tudtam tanulni, be is fejeztem az olasz 50 leckés in a month képzést, az utolsó ismétlését is.. gyakorlatilag elvisz középfokra, kivéve a múlt s jövő idő tanitását, az rám marad megtanulni. De 1500-as szókincset is adott, elégedett vagyok. Mostantól szókincsfejlesztés kezdődik s hetente egyszer olasz film nézés…
És befejeztem a 105 leckés thai anyagot is, az utolsó ismétlés még lesz a 36-105 lecke között azon szavaké, melyek nem ugranak be egyből. Napi 10 lecke szavait ismétlem át.
Végül eljött a búcsúfürdés ideje is szerda este, majd elköszöntem a dolgozóktól is, másnap reggel korán keltem, kipakoltam, kicssekkoltam, még megreggeliztem, majd a robogót visszavittem a tulajdonos hölgynek, aki meg se nézte a robogót milyen állapotban van, viszontlátást köszönt angolul. Aztán hajókázás, majd hazaérkezés… Ahol döbbentem látom, semmi nem érkezett meg azóta se, a postaládában egyetlen irat van…Háziakat kérdem, csomag jött-e – nem jött. Rohanás postára, az Erste Bank küldte a kártyát, mellette egy levél – ha átvettem, hivjam fel őket, mert csak utána küldik ki a pin kódos boritékot külföldre… Brávó, 21. században, ez is három hétig jött – hát hihetetlen, addigra rég el is költözünk. Szép, hogy az Erste magyar vezetői bankot próbálnak játszani, de be kéne látniuk, ez nem megy nekik. Végre a thai bankba 3 hét alatt megérkezett a pénzem, amiből a szigetre szerettem volna menni, az most itt egy-két hétre elég, s nyitottam egy karibi bankban is számlát, oda megérkezett az utalás. Ugynevezett offshore bank, a netnomádok is ezeket használják, hisezn a magyar bankok katasztrofálisak, a Citibank volt az egyetlen profi eddigi 40 évnyi tapasztalat alapján, el is üldözték Orbaniszánból, több meg már nem lesz, az Erstetől is megszabadulok hamarosan. De ott is irnom kellett nekik 10. napon, mi van már, mire válaszolták megvan már a pénz, másnap a számlámon is lesz. Másnap zárás előtt egy órával rájuk irtam, s láss csudát, 10 perc múlva a számlámon volt a pénz. Ugyanis hetente egyszer lehet bankkártyát rendelni – most talán még ideér tőlük futárral indulás előtt, reméljük…
Még egy e-pénztárcát is nyitottam, biztos ami biztos, de még nem jött meg hozzá a bankkártya.
Közben csomagot is küldtek, de a postán azt mondták először, ott nincs. Messenger üzenetváltás magyarokkal – itt a csomag 15.-e óta. Vissza a postára, adatokkal, keresik, nincs. Nyomkövetést megnézik, hát vámoltatni kell, másik postán van, más városban… illetve vámhivatalban, de hétfőn menjek vissza, s felvehetem a csomagot. Ez már legalább alakul.
Mikor érkeztem a városba vissza a ki szigetről, a hajóval, néztem, lehet utoljára látom innen. Jó volt itt, látom a szabadidőparkot, az éttermet a tengerparton ahol először voltam igazán felszabadult 2014 karácsonyán mióta eljöttünk Orbanisztánból, nem messze tőle van az étterem ahol először ettünk Tom JUM Kungot, s jó hely volt, de ez még nem az, ami az otthonunk lesz majd.
Megérkezésem után a szomtámos nénitől egyből kértem egyet, majd piacra is mentem, kimostam, s végre egy nagyot tudtam is aludni, s most érzem igazán, milyen fáradt vagyok….