Hát itt vagyok, valószínű utoljára, hacsak Napsinak ha visszatért, nem lesz kedve még ide eljönni búcsúzóul.
Annyi mindennek kellene érkeznie címünkre, de felismertem az energetikai akadályoztatást, ilyenkor semmi nem megy rendben, késik minden, így hát otthagytam az egészet, s igazam volt… azóta se érkezik meg szinte semmi, nem történnek meg a folyamatok.
Akkor hát inkább itt tanulok, ez is napi 6 óra, de sokkal kellemesebb az időjárás. Mig városunkban este 10 órakos is még 32 fok, itt 5 órára már csak harminc, sokat hűt a tenger. A városban ez kínlódás, a melegtől tanulni se nagyon tudok.
A szálláson 400 bahtért megkaptam a szokott bungalow-t, 600 helyett, de első nap délben miután aludtam, a hőség miatt rosszul voltam, ezért átkértem magam légkondisba -az 1100 baht naponta – s ugyanúgy 400 bahtért odaadta a hölgy!
Így hát kellemes nagyon…kitart a pénz is, több ideig maradhatok.
Végre robogózom is, a kikötőben van akik adnak ki, másnap reggel mentem de még nem voltak nyitva. Egy thai férfi elhozott a strandtól odáig robogóján, megmutatta azt is útközben, ahol lakik, s azóta is sokszor látom. Vártam kinyisson a kölcsönző, de egy taxis leszólított, elvitt egy kis utcába, feldudált valakit, egy hölgyet, akinek a robogóját kaptam meg ugyanannyiért mint a kölcsönzőben, de papírok, s útlevél átadás nélkül.
Hát más mint a motor, bedönteni nem érdemes, akkor nem stabil, nem lehet elengedni a kormányát mert jobbra súlyoz, borulna egyből, volt már pár balesete… elég elhasznált is, egyik féke alig fog, ezt el is mondták-de hát ilyenekre lehet számítani. Kb 2 liter benzint már elfogyasztottam. Eszi rendesen, de 33 baht egy liter – 240 ft.
Először tartottam a strandhoz vezető úttól, nagyon meredek, éles kanyarok, egy igazi hajtűkanyar is… de nem lett baj, azóta már megtettem vagy 50 alkalommal ezt a szakaszt.
Második nap épp este hosszabb útba vágtam bele, mikor megéreztem, valami nem stimmel. Leálltam, s átnéztem Robit. Alig lötykölődött 1-2 cl benzin a tank alján, megdöntve Robit…. hálisten a szállásig elég volt igen takarékos vezetéssel, s ott vettem egy litert. Azután persze visszamentem túrázni. Mára, 3 nap alatt, bejártam a sziget útjait. Elég kihalt részeken is jártam, s már látom, a szigetet tovább fogják fejleszteni, lehet lesznek új strandok is.
A Beach disznók – igy nevezzük mi farangok a vadmalacokat – mivel lejárnak ők is néha strandolni – aranyosak s félénkek inkább, kivéve a nagyokat. Most vannak kismalacaik is éppen. Simán bejárnak a faluba, s a thai emberek adnak is nekik enni. Előttem egy robogós thai hölgy egyszer csak megállt, kíváncsiságból tőle 50 m-re én is. Kitett rizst az útra, s várt – s már meg is jelent egy szemlátomást igen éhes közepes termetű malac, de míg a hölgy el nem ment, nem mert az ételért menni. Én távolabb álltam le, s annyira éhes volt, fél szemmel lesve, elkezdett enni. Még fotót is készíthettem róla, s lassan jöttem el, nehogy megzavarjam.
És itt is élnek a büszke gyíkok – azért hívom így őket, mert nekünk hihetetlen magasra emelik a fejüket s úgy futnak, mennek. Farkuk nagyon hosszú, minimum 4x nagyobb a testüknél.
A varánuszokat még nem láttam most.
A thai emberek együtt élnek az állatokkal, még ha megtámadja is egy kÍgyó, nem akarja megölni, inkább odébb viszik ha sikerül. S nem bántják őket. Együtt élnek velük.
A robogó meglétének sok előnye van… egyrészt, gyakorlok mielőtt költözünk olyan helyre, ahol szemből sávunkban és jobbról-balról jönnek robogóval, miközben egyszerre indul el átkelni előttünk egy kakas balról, egy kutya jobbról… Legalábbis ezt blogolják, akik már ott élnek. Másrészt, olcsón eszek s nem a Sevenben, itteni piacon. Egyik nap 30 bahtért vettem olyan tarisznyarákos ételt, ami itt a szálláson 150 baht… Gyümölcsöt is olcsón tudok venni, egy kg mangó 70 baht, nem rossz ár szezon elején.
A robogót először 2 napra béreltem, ma meghosszabbítottam még 4 napra. Visszavittem, meg se nézték, s megkérdeztem, még bérelhetem-e? Lehetett. Jó ha van, kell gyakorolni. Most hétvége jön, nagyobb forgalom lesz, jó alkalom a gyakorlásra.
Az nehéz, a lábaim magam elé tenni, nem oldalt mint a motoron. Élvezem hogy itt nem hordanak bukósisakot, s az itteni rendőrök nem állítanak meg, nem bírságolnak.
Napom így néz itt ki: reggel korán kelés, robogóval reggeliért megyek, bevásárlok, utána tanulok, 9-10 között fél óra strand, majd tanulás, ebéd, pihenés (még nem nagyon sikerül, új a környezet, s mindig közbejött eddig valami), majd tanulás, 17-18 között ismét kis úszás, vacsora, robogózás, tanulás, majd alvás…
Esténként eddig mindig hullámfürdő volt, feltámadt a szél. Nagyon kellemes itt a városhoz képest, csak a 10-16 közötti időt kell fedél alatt tölteni.
Japán tanulást tartom, az olasz nyelvből 4 lecke maradt ismételni, a thaiból még elég sok, Addig már csak 4 nap… S szeretem az olasz nyelvet is, csak ott egy lecke sok sok új szó, kifejezés mindig, míg a thai leckék 6-6 új szót tartalmaznak csak. Az olasz legalább 25 új szót, s sok sok eddig nem használt kifejezést.
Hát, legközelebb már a városból írok megint, de addig élvezem még a könnyített tanulást.