Pihenőnap nélkül,heteken át, igen fáradtan már most is II. rész

Még egy kicsit irok a Ted Bandről – Bangkokban sikerült őket mint irtam, megint meghallgatni, s óriási, hatalmas kedvvel játszottak azon az estén – rengeteg szóló, a fiatal basszusgitáros mindig a szólót játszó felé fordult, úgy adta alá az alapot. Ted az első rész végén megpróbálta szivatni a dobost, mert a gitárjával ő jelzi, ha jön a lezárás, s többször belekezdett a mozdulatba majd inkább a haját simitotta le, de hiába próbálkozott, a dobos nem hibázott, nem tudta átverni. A billentyűsük valami hihetetlen volt – ez a zanakar igazi blues zenekar, nem marketing szárnyán szálló. A Nősülni akarok cimú számot vagy 10 percig játszották nagy boldogságunkra, rengeteg szólóval, ők se akarták abbahagyni s mi is élveztük nagyon.

A vizumügyintézés egyébként 6 perc volt, mikor felutaztam az útleveleinkért, ennyi idő alatt végeztem egy nagykövetségen. Egy más ország nagykövetségén, ahol megszervezik a munkát.

Egyik nap itthon pár napja lepihentem kora du, s arra ébredtem, nem vagyok jól. Már éreztem, közel a kidőlés ideje…  3 oltás, plusz egy fertőző betegség amit elkaptam az eleve megterhelő nehézfémkivezetés mellett – s most hirtelen 35 fok lett kint. De alvás előtt borult volt az ég, jó szél is volt, igy nyitva hagytam az ablakot – s a trópusi nap 13 óra körül egy órán át tűzött rám.

Nem sokkal rá a magyar nagykövetségre kellett mennem már a virusfertőzéssel, s hiába vittem pulóvert, polárkabátot, váltás ingeket…. A minivan légkondiját s a Sky Trainét még birtam jól, de a nagykövetségen már hányingerem is lett, s addigra a magammal hozott 3 ing már mind csuromviz volt… Elindultam Sky Trainnel egy áruházba venni száraz ingeket, de az áruházban már túl sok volt a hideg, kimenekültem száraz ing nélkül. Meg akartam száradni a napon, de elment a nap. Motortaxi vitt el a buszig, amivel hazajöttem. S akkor leszakadt az ég…  Eláztam. A száraz, esőmentem évszakban.

Közben a bankkártyám is benyelte egy automata-nem csoda, mert az Erste olyanra vállalkozott a Citibank fiókjainak átvételével, ami túl nagy falat nekik. Kiküldték először egy 3 éve nem létező magyar cimre a bankkártyám… a Citibankost már letiltották persze. Végül nekem kellett a rendszerükben módositanom a lakcimet, noha a Citibank rendszerében jól szerepelt. Végre megjött a kártya, s a leirás, hogy vagy vásárlással, vagy lekérdezéssel ATM-ben aktiválódik – nyilván magyarországon belül, itt nem lehetet vásárolni vele, mert nem volt még aktiválva, a thai ATM meg mint kacsa a nokedlit, úgy nyelte be. Kiküldik külföldre, de nem gondolják végig, hogy lesz aktiválva. Szokásos magyar látszat-buta-hasztalan-eredménytelen kirakatmunka, látszólag mindenki renegeteget dolgozik, de eredménye, az sajnos nincs neki.

A magyar nagykövetségen meg külföldi számlanyitáshoz kellett útlevél hitelesités. Elsőre sikerült angolul megkapnom egy hónappal ezelőtt,  de azt a magyar posta persze elvesztette. Másodszorra pedig most magyar nyelven irták meg, amit már csak itthon vettem észre. Egy magyaroknak segitő, rég külföldön élő honfitársunk elmondta, ez rendszeres probléma a magyar nagykövetségeken, ennyire nem tudnak gondolkodni, nem értenek hozzá, hogy külföldön nem magyar nyelvű igazolásokat kérnek. Ki a fene akarna magyar bankszámlát nyitni magyarországon, ha kint él már jó ideje, s magyarországon ott lenne maga az utlevél… úgyse lehet abban az elmaradott, félfeudális-fél fasiszta helyen online bankszámlát nyitni.

Lényeg, nem biztos jó lesz igy, harmadjára is lehet kell mennem, közben hetek teltek el, s más országok hivatalaiba csak egyszer kell mennem, s mindig minden rendben. De magyar hivatallal ez kiskorom óta esélytelen. Hát röhögjenek a külföldi bankban is a magyar ügyintézésen, muszáj már velük nevetnem s várni, soha többé egyetlen magyar hivatallal ne legyen gondom, mert már más állampolgár leszek s akkor végre EMBER-nek fogok számitani s el lesznek intézve elsőre a hivatalos ügyek. Akár egy afrikai országnak is szivesen leszek állampolgára, bármely fejlett országnak. Mert kelet-közép európa a legsötétebb részek egyike saját állampolgárai számára, kivéve a politikusokat és macskajancsi csatlósaikat.

Ám ha rájuk gondolok s a Dubaiban rejtegetett összelopott vagyonaikra, mégis sajnálom őket. Hiába a fényűző életmódjuk, soha nem jutnak el olyan szép helyekre mint mi, s főleg nem élhetnének ott.

Nos, hazaérkezésem után 13 inget izzadtam még össze, Napsi is kezelt s másnap sokkal jobban voltam, de még rázott a hideg 31 fokban is. Thai masszázsra elmentem s mondtam mi a  baj, célzott masszázst kaptam rá, valami olajakkal is bekentek s utána simán vásároltam a légkondis áruházakban, csak estére estem vissza.

Most hát hétvége van, de nincs pihenés mert sok a feladat a költözés miatt. Napsinak viszont már csak 2 munkanapja van hátra, hurrá!!!!

Jövő héten vagy végén megjön a száraz forró évszak, s remélem a nap felmelegiti testem, addig is igyekszem a sót pótolni, mert sóhiány is lehet oka hogy ennyire felborul a hőháztartásom, bár a fent emlitett ismerős szerint ez a trópusi sokk, neki errefelé mindig torokfájása volt.

Azért biztos a nehézfém kivezetés is játszik ebben szerepet, mert sok izzadással jár.

A Candida teszt jó eredményt hozott pár napja, utána ettem kis sütét, csokit, s persze a következő tesztben már jelen volt. De nem baj, ahogy távoznak a nehézfémek, úgy hivja vissza a szervezetem. Hamarosan jön majd még a koriander kúra hónapokon át s végül lezárásnak lapacho tea…

Jövő héten ismét kapok oltást, szóval még 3 hétig gyengébb lesz az immunrendszerem, de utána remélem már csak a nehézfém kivezetés megpróbáltatásai maradnak, az meg fontos nagyon.

A Francia nyelvet erre a félévre vagy évre feladom, ilyen állapotban nem megy hogy költözés előtt sikerrel elsajátitsam középfokig… Igy az Olaszt ismétlem sokat s a thai nyelvvel haladok, meg tanulom azt, amelyikre szükség lesz hamarosan, s a japán kanji összetételeket még. Ennyi is elég bőven most.

Jövő hétvége se pihenéses még számunkra, hát ez van…  De nem baj, mert jó itt lenni, már csak egy magyar hivatallal van dolgom, bár az is kimeritő.

S Napsi utolsó munkanapját meg fogjuk ünnepelni!!!!  Végre felszabadul szegény, legalábbis ez alól, de még hetekig nincs igazán pihenés számára hisz hazalátogat, s sűrű lesz a programja. Ami nyilván kellemes is, s fárasztó is. Utána itt remélem pár napot tud pihenni, a költözésre amit tudok előkészitek addig. S utána, már remélem új kalandok mellett pihenés is lesz, nem is kevés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük