Óriás palacsintával dicsérd a napot!

Már régóta terveztük, hogy együnk óriáspalacsintát. Napsi csillogó szemmel mesélt róla mindig, mióta kollégáival egyszert ott járt. Hangsúlyozottan külön kiemelve hogy TEJSZINHABOS, s ilyenkor mély sóhajtással kisérte a mondanivalót. Mivel thaiföldön a tejtermékek drágák, tejföllel, tejszinhabbal nem is találkoztunk a  boltokban, érthetőnek tűnik álláspontja olyan személy számára is, aki nem osztozik a tej iránti vonzalmában.
Igy hát, a 2. éve ittlétünket, Óriás Palacsintázásal ünnepeltük meg.  Ő sok fagyis, tejszinhabos, rengeteg gyümölcsös palacsintát kért, én pedig lazacosat. Ha az ember nem vegetáriánus, nagy előnye, hogy a vegetáriánus ételt is megkóstolhatja, igy mindkettő élvezetében volt részem. S kijelentem, a lazacos is nagyon nagyon finom volt. És ami a legjobb sztámomra, hogy Erdinger barna sörük is volt, a sokat igérő PIKANTUS került az asztalunkra, kettőnknek is bőven elég volt, sokáig tartott, mert e sör kortyonként is nagyon nagyon évezhető, karamellás utóize kifogástalanul passzolt a palacsintákhoz.
És múlt héten láttam egy gyümölcsöt, amit még nem ismertem, a piacon. A mobilon lévő thai szótárba beirtam a thai szöveget s máris megjelent a megfejtés: Maracuja!
Vettem 100 bahtért egy nagyobb csomagal, hazahoztam, s napokig ettük. Ize igen jellegzetes, tele van ásványi anyagokkal, egyszerre max. 5 db belsejét tudtam elfogyasztani. Késsel félbe kell vágni, s a belsejét kiskanállal kivenni, s megenni, magokkal együtt, ehetőek a magjai is. A héten sikerült még Duriant is venni olcsón, jól is esett…
Ezenkivül számomra a tanulás van, a nagy meleg miatt most nehezebben megy. Hálisten, 2 napja jobb a hőmérséklet, esett végre megint eső, méghozzá éjjel, majd másnap hajnalban, igy elviselhetőbb.
Japán nyelvből a 3. szintű kanjikból mára 250 biztosra megvan, s ráadásul jó hanganyagot találtam. A 30 leckés in a month japán anyagból 10 teljesen tutira megy. A szókincsben még csak a 4. szint szókincset tanulom, vége lesz hétvégére, jövő héten már a 3. szint 1800 szavas szókincsébe vágok bele. Idén még a 2. szint ugyanennyi szavas szókincse a kitűzött célom.
Külön tanulom a nyelvtant is, az 5. szint átismételve, a 4. szint nyelvtant veszem épp át, hétvégén kész lesz, jövő héten a 3. szint nyelvtan anyagába vágok bele. Nyelvtanban mindent végig akarok venni idén, az 5 szint teljes anyagát, jövőre abból már semmi ne maradjon. Jelenleg épp a szenvedő, a műveltető, s a külön szép, a műveltetőből szenvedőt képző nyelvtani formákban gyönyörködöm. Vagyis a raru, rareru, saseru, saserareru remek igevégződésekkel például…
Thai nyelv még mindig szintentartáson van, ám itt is találtam egy remek szótanitó alkalmazást is, s gyakorlom az olvasást is mindennap egy szoftverrel. Még pár leckéig felolvassák a szöveget előre, de utána már egyedül kell hangsúlyoznom az 5 féle tónust.
Olasz nyelvből az első 10 lecke tuttira megy az 50-ből. Jövő héten továbblépek vele. A franciát nem tudom mellette folytatni, mert ugyanaz a szoftver, ugyanazok a képek, s eléggé zavaró. Maslgasból mondatokat rakok össze hétvégente gyakorlásként, eszperantót is persze szinten igyekszem tartani.
Hát, egyenlőre ennyi, s takarékoskodunk, e hónapban félre tudunk végre tenni 5 000 bahtot, jövő hónapban 10 000 baht kell megtakaritásra, októberben is. Akkor tudjuk az eddigiek mellett kifizetni a biztositásokat, vizumhosszabbitását Napsinak s nekem, mert az enyém 3 havonta megújitandó, idén október végén az is magában 5 000 baht, plusz a felutazás…  Napsinak most jön az éves hosszabbitás, s a suliban végzik, az ügyintéző nem az a tüzes, szárnyas pegazus féle, eddig sokakét elbaszikálta, az ukrán lánynak csak a határt kellett emiatt elhagynia s visszatérnie, de a kinai tanároknak haza kell utazni kinába s újra visszajönni onnan. S most jön Napsi anyaga, persze az ügyintéző szerint mindenre van még elég idő, de amiket eddig Napsi elvitt neki s előtte lefénymásolta, berakta dossziéba, ahonnan csodák csodájára nyomaveszetten nem került elő, igy ujra kellett Napsinak bevinnie iratokat eddig. Majd, mikor végre megkapta az igéretet, most hétfőn már el fog indulni s beviszi az anyagát Napsinak az immigration hivatalba, mikor utána érdeklődőtt, közölte hogy hát nem vitte be mert kell még 24 db fotó is, s mikor este az is megvolt s násnap megkapta, megigérte, valaki biztos megy majd a hivatalba s az el fogja vinni az anyagot… Most állitólag jövő hétre ez kész is lesz keddre, de van még a work permit amit közben szintén intézni kell, s persze majd a Brothernek, a sulivezető szerzetesnek még alá kell irnia, ami néha 3 hétig is eltart, s már csak összesen 2 hét van hátra. S ha Napsi nem fakad ki, hogy mindig csak azt hallja, holnap, jövő héten elkezdik intézni, lehet még el se kezdte volna a munkaerők gyöngye a műveletet.
Itt tartunk most.
S akkor a kávéról… Elfogyott a Dao Arabica, vettem az Aeonban másfélét, több féle pörköléssel árusitják. Elsőnek a Klasszikot vettem meg, itt azért drágább a kávé mint Laoszban volt, de megérte, mert ez a kávé még jobban izlik, mint a Dao Arabica….  A kotyogós remekül használható, most én daráltam kávét a boltban, közepesnél finomabbra. Ez remekül bevált, jó sokat olvastam utána a neten mások tapasztalataiból, hogyan kell kotyogósban jó kávét késziteni. Ami nekem a kinai kotyogóssal bevált, hogy már forró vizet töltök a kávéfőzőbe, a kávéval nem spórolok de nem is tömöritem, csak lenyomom a fedővel a végén, s ha nem elég még a kávé, teszek kicsit, de nem lesz tömöritve, csak a fedő rátéve. S igy, hamarosan ahogy bekapcsolom a készüléket, elkezd csepegni, lassan folyni a csodálatos nedű… s kotyog is hozzá elégedetten. Azt hiszem, egymásra találtunk. Három adagot főzök le, egyet reggel iszom, egyet kora délután, a harmadik mindig Napsié a reggeli tejeskávéjához. Az igy lefőzött kávé nem csersavas, ha kiskanált meritek bele, nem látszik a kanál alja mikor megszemlélem, olyan amilyennek lennie kell, s nem ég el a kávé se közben….  Mert sokak szerint, ha hideg vizzel töltjük a kotyogóst, akkor a kávé amig felmelegszik, megéghet s nem lesz jó ize. Persze nem teljesen presszó minőség, habot nem várhatunk a kotyogósnál, de nagyon jó, igazán élvezetes kávéital igy is a végeredmény.

Második éve a mosoly országában

Először is, megjött a kinai kotyogós! Aluminium, olasz koppintás. Kipróbáltuk, második alkalommal már egész jó kávét sikerült vele késziteni. Egyenlőre csak úgy, ha 3 személyes adagot teszünk fel, 2 személynyi vizzel, akkor egész jó kávé a végeredmény.

Azután, ismét Bangkokba kellett utazni, s nagy élmény lett! Már előre megbeszéltük, valami jazz blues helyet kellene találni….

Szombaton indultunk, estefelé érkeztünk, ettünk egy finomat a Terminal 21-ben, én egy rákos ételt ami jó csipős volt, utána gyalog mentünk a közelben foglalt szálláshelyre, ami megfelelő minőségű volt, átöltöztünk, beszéltünk kicsit a barátainkkal skypeon, s mentünk egy Jazz klubba, a Saxophoneba, ahol épp a Ped és zenekara játszott, a Peds Band. Ha valakit érdekel, youtube-on fent vannak… Fantasztikus szólók, jazz és blues, profi zenészek, nagyon csodálatos hangulat, a helység nagy, mi az emeleten kapunk olyan asztalt, ahonnan jól láthattuk a zenekart, s ittuk a finom söröket mellé, jég nélkül mert kerámiakorsóban hozták, s tartotta a hőmérsékletet! Nagyon jó hely, s belépő nem volt! És vacsoráztunk is. Éjfél előtt vége lett a koncertnek, jött másik banda de nem vártuk meg, visszamentünk a szállásra s húztuk a lóbőrt. Kicsit fáradtak vagyunk.

Vasárnap sokáig szundi, majd Terminal 21-ben az olcsó ebéd elfogyasztása, most egy thai levest próbálok ki, halpéppel, rákokkal, s nagyon nagyon finom… Napsi az itt szokásos ételét eszi, rizst 3 féle feltéttel, nagyon gazdag feltétek! Délután elindulunk egy hotel tetejére, ahol jazz lesz szintén, de nem jön be a hely. Viszont már útközben láttunk egy szimpatikus helyet, zenekarral, odamegyünk. Finom hideg sör mellett hallgatjuk a jó kis blues zenét, majd Napsi eszik egy pizzát, én is kapok belőle, finom is. Utána még mikor a zenekar befejezte, átmegyünk az itt elsőnek felfedezett kerthelységes helyre, de most nem olyan jó a zene, hamar el is megyünk. Kicsit szomorú vagyok, de pont a hotellal szemben még nyitva egy hely. Élő zene nincs, de lehet billiárdozni!!! Napsitól nagyon kikapok, talán 1 vagy 2 partit nyerek meg a kb 10 partiból. És itt van belga sör, fehér is, piros is azaz búza sör is, és meggyes is! Finomak, ezt a helyet érdemes megjegyezni.

Már jóval elmúlt éjfél mikor befejezzük, s a hotelben álomra hajtjuk fejünket. Hétfőn dél előtt még kijelentkezünk, utána intézzük a hivatalos ügyet, s hazamegyünk. Bevásárolunk, 5 táskával tuk tukba ülünk, s hazavitetjük magunkat. Kirámolunk, s én nem találom az irattárcámat, benne az egészségbiztositási, bank, stb. kártyákat. Visszaemlékezem, a tuk tukban még megvolt. Visszamegyek az állomásra, csekély thai szókincsemmel elmondom, mi történt, mondják üljek le, telefonálnak, elérik a sofőrt. Utána mondják, holnap jöjjek vissza a tárcáért. De egy fiatal sofőr azt mondja, ne kelljen várnom, tanakodnak, majd egyikük int, s elvisz a város határába, jó messze, ott lakik a sofőr, aki már lefürdött a vacsorához. Hozza a tárcám, bocsánatot kérek tőle a kellemetlenségért, mondja nincs semmi baj, s a másik sofőr hazavisz. 200 bahtba ugyan került végül a sok utazás, de minden rendben van. Imádom ezt az országot, azt is hogy minden megvan, előkerül.

Tegnap Napsinak volt helyben ügyintézése, messzebb, kolléganője elvitte robogóval, én meg már ott vártam. Hamar végzett is, s utána elmentünk a piacra, meg a Topsba és ott egy fura, nagyobb gyümölcsfélét lát Napsi, nem tudjuk mi az, de valami italt árulnak belőle. Veszünk egy pohárral, majd 1 perc múlva még eggyel: CUKORPÁLMA! Nagyon finom üditőnek jéggel a leve, s gyümölcshúst is ad az árus a poharunkba bőven…

Mivel eltelik a 2 év, mióta itt vagyunk, egy számvetés:

Szállás:  Amit meg tudunk fizetni, ott van légkondi is, ami a nagy melegben jól jön. Idén kellett is bőven használni. 7 000 baht felett is van olyankor a havi rezsink s albérlet, ami kb 52 000 ft akkori árakon mikor jöttünk, ma már a forint nagy romlása miatt 56 000 ft havonta, de van amikor 5 500 baht mindössze a számla. A körülmények: Egy néni elég gyakran éget, akkor ablakokat gyorsan csukni kell, de lehet, mindenki más folyamatosan légkondit használ s nekik nem probléma. Műanyagot éget, s nagyon durva a szag olyankor. A szemetesautóra már fel se ébredek sokszor hajnalban, kakas se hangos már, a hangos kakas már nem itt lakik. A kis hülye kutya aktiv, de kezdjük megszokni, illetve lehet a többi kutya elunja már a provokációit.  7 pont.

Szúnyogok, hangyák stb: Elég jó szúnyoghálót sikerült végül beszerezni, gyakorlatilag szúnyogmentesek az estéink. A csúnya csipésű hangyákat kiszoritotta egy másik, kisebb, nagyon sebes mozgású hangyafaj, őket szeretem mert nem csipnek meg. Az ugrópokot pedig kifejezetten szeretjük, beköltözésünkkor élt itt két kis csótány, de ők már nincsenek s nem jöttek újabbak. 8 pont.

Megélhetés: Másfél havi jövedelmből élünk, nekem csak otthonról érkezik. Utóbbi elég a vizumhosszabbitásokra. Igy is megvagyunk, s más lesz a helyzet, ha két fizetésünk lesz. 8 pont.

Egészségügyi ellátás: Nagyon olcsó a biztositás, s ha baj van, gyors és profi az ellátás. Talán erre adom itt eddig a legtöbb, maximális pontot. 10 pont. Évi 15 000 baht fejenként a dija. Ami havi 10 000 ft-nak felel meg. Persze a gyógyszerek, vizsgálatok, vannak dijai, de biztositottaknak olcsóbban.

Ételek: Nagyszerűnek tartom hogy nem csak a thai konyha csodái elérhetőek, hanem a japán s olasz konyha csodái is. Persze drágábbak, de jót tesz a változatosság. Itt sok japán él, tehát oda van figyelve a szusira, szasimire is. Egyszerűen jár a maximum pontszám szerintem, 10 pont. Külön kiemelném a gyümölcsválasztékot, bőséget, s izgazdagságot. Egész évben ehetek itt görögdinnyét!!!

Ivóviz: Itt jó a viz, sajnos néha előfordul vizellátási probléma, nincs viz fél napokon át, volt hogy szivattyú probléma miatt napokon át, emiatt 8 pontot adnék rá.

Emberek: Csodálatosak, segitőkészek, elfogadóak, türelmesek s nagyon vidámak. Tőlem megkapják a 10 pontot.

Boltok ellátottsága: Mióta az Aeon itt megnyitott, a közelben is minden van, nekem 10 pontot megér.

Kávé: A thai kávékkal most ismerkedem, de amit most iszom, a Dao premium arabica, s ez nem vicc, számomra a Lavazza kávéit is leelőzi. Presszó kávét is egyre több helyen lehet kapni, sajnos sok helyen, ahol nagyon olcsó a kávé, a nekem nem izletes, egy másik thai kávéból készitik. Kávékészitményekre  8 pontot tudok adni itt, a választék rendben van, az árak magasak sajnos, ha nem maga késziti az ember.

Sörök, borok: Borból keveset kóstoltunk, anyagilag ritkábban engedhetjük meg, Peter Vella borai nagyon finomak. Helyi bort még nem kóstoltam, de Ko Changon már termesztenek szőlőt s bor is van, amint lehet, kipróbálom. 9 pont.

Időjárás: Idén nagyon meleg volt, meleg van, viszont fűteni nem kell, s ha az ember 11-16 között ugy tesz mint thaiok s szúnyokál, pihenget, akkor teljesen OK is. Novembertől márciusig kifejezetten kellemes ráadásul.  Nekem 7 pont.

Bankok, pénzügyek: Bankszámla nyitás nem egyszerű, dollárszámla érné meg, de nehézkes az utalás is. Netbank se mindenhol van. Valószinű, valami elektronikus bankszámla lesz itt a megoldás. 3. pont.

Szórakozás, Kikapcsolódás: Erre 5 pontot tudok adni, mivel nem olcsó, s itt elég korlátozott a mozi, illletve zenés szórakozóhelyek, elég sok olyan ünnepnap van, mikor zátva vannak, s néha rendelet is jön ki, hogy másnap zárva kell legyenek.

Honvágy – az nem volt még mindig.

Politika: Sokat nem tudunk róla, annyi biztos, volt egy thai hatalmas család akik eléggé adták a miniszterelnököket s állitólag nagyon korruptak, de az iskolázatlan tömeget elbüvölték. A hadsereg lépett közbe, azóta rend van, most volt alkotmánymódositásról népszavazás, s akik megszavazták azt mondták, kell a hadsereg most a korrupció visszaszoritására. Sok helyen fel is léptek, helyi kiskirályokat tartoztattak le. Nem értek hozzá, de mindenesetre békén vagyok hagyva. Erre nem adok pontot, mert nincsen elég rálátásom.

Rendőrség, hatóságok: Addig komoly gondom nem volt, igazoltatás gyakorlatilag nincs, robogóm nincs, azoknál ellenőrzik nagyon a külföldieket is. Az ügyintézés mindig gyors, de mindig gyors, de mindig ügynökségen át, ami drágitja. 5 pont, mivel Napsi ügynöksége nincs a helyzet magaslatán, és az iskola ügyintézője sem, ahol dolgozik.

Közlekedés: Belföldön is vannak repülőjáratok, kényelmes buszok, a kisbuszok viszont inkább csak rövidtávra jók. Nekem bejön a platos taxi is, nagyon olcsó, pattayán ha vagyunk, sokat használjuk. Nekem 9 pontot megér, de a thai vasutat még nem próbáltuk.

Ruházkodás: olcsó, de nem túl tartós darabok, ugyanakkor nagyon változatos. Nekem 9 pontot megér.

Mi hiányzik? Nekem semmi, tavaly egyszer volt a rántott sajt, de utána már meg is találtam. Termék semmi, emberek akikkel együtt lehet menni ide-oda, az egy kicsit.

Az egészet nézve, nagyon nem bánom, itt élek, élünk, már csak anni kellene, az otthoni ügyek elrendeződjenek, a végre teljesen ide tudjunk koncentrálni.

Mindent nézve, 7.8 pont a 10 pontből nálam.

Ahol biztos thaiföld veri az otthoni dolgokat: Szállás, étkezés, egészségbiztositás s ellátás, ételek (főleg a japán ételek elérhetősége miatt), emberek, hatóságok, közlekedés (belföldi légijáratok s nagy buszok kényelme miatt), ruházkodás.

Ami Magyarországon lehet jobb: Borválaszték s árai, Szórakozási lehetőségek (igaz ott nem futná rá), bankszámla nyitás (viszont itt olcsóbbak jóval a bankszámla dijak).

Viszont egy jelentős kérdést még nem néztünk, minket it nem nagyon érint: Adók. A szegények adómentesek, a vállalkozásaik is, a tehetősek edója sem magas, úgy tudom. S nincs százezerfajta adó.

A királynő születésnapjának környékén

Először is, az új olasz étteremről irnék, mert kipróbáltuk múlt héten. Közel van a tengerparthoz, kerthelyiséges. Az itallapon nem láttunk alkoholokat, de kértünk sört, kicsit összenéztek, tanakodtak, majd kihoztak egy üveg nagy Heinekent, 2 pohárral. Napsi pizzát kért, minden pizza 300 bahtba került, s mondta, vegetáriánus. Megoldották, hatalmas zöldségfeltétekkel kapta a pizzát, aminek a tésztája viszont nem helyben készült, bizony mirelit volt. Én carbonara spagettit kértem baconnel, mindössze 120 bahtba került.Ennyi volt a Heineken ára is, boltban 80 baht a heineken, szóval jó árak.  Olasz ételnél ez itt igen jó ár. Hatalmas tányér közepén van egy kis adag, de már ismerem ezt, a Kistücsök balatonszemesi éttermében is igy adják sokszor az ételeket, a hatalmas lapos tányér közepe valójában nagyon mély, igen jó adagot kaptam. Ahogy megittuk a sört, elvitték az üveget, akkor nem értettük miért, de kaptunk még egy üveggel, s be volt bugyolálva az üveg. Kedvem támadt sörözni még a finom vacsora után, s akkor jött a meglepetés…. Zárva a helyek, sehol nincs sör, pedig nincs ünnepnap. Kiderült, alkormányról szavazás van másnap, ezért kormányrendelettel tiltották meg előző nap 18 órától az alkohol fogyasztást…. Lehet,a  városban egyedül mi kaptunk sört mégis…

Sokan mondják, diktatúra van Thaiföldön, a katonai kormányzás miatt, ám ez tévedés. A király nagyon öreg, sokat van kórházban, már nem tud figyelni az államügyekre, s most a hadsereg kormányoz. De nem diktatúra, hanem a nemesség helyett ilyenkor a katonaság tartja fent az ügyek vitelét, amig a trónutódlás le nem zajlik. Erről volt a szavazás, 5 évig hosszabbitották meg a hadsereg befolyását a kormányzásra.

Eszembe jutott egy pattayai esemény, mikor mentünk a vizum ügyintézés után a tengerpartra, s az iroda ugye a buli negyedben van, de még kora du volt… ennek ellenére már a szerelem első látásra hölgyek s ladyboyok már megjelentek, s egy ladyboy előttünk talán 50 m-re vitatkozott egy nővel, s a vita hevében ledobta magáról a felsőruházatot, s megmutatta a melleit….  Épp mondat közepén voltam, de minden kiment a fejemből, Napsi fulladozott a nevetéstől, de nekem a retinámba égett a látvány…

Azonkivül tanulás volt nekem s tanulás, minden nap reggeltől estig, mégis erős hét lett ilyen szempontból. Ma jöttem rá, a 45 irásjegy gyakorlás leckéből a 30-tól ismétlésre szorulok…  Nagyon fontos az első 500 kanji s öszetételek ismerete, szókincs, ezek mindenhol alapok, ebből az 500 iraásjegyből jön létre a japán nyelv közös alapszókincse, majd fejlődik 1000 kanjival egy műveltebb közös szókinccseé, s onnan jönnek a szakmai elágazások… Jelenleg a 3. szint kanjijaiból 140-et tudok teljesen, olvasatokkal, s folytatom a tanulásukat. Közben az 5. 4. szint szókincs ismétlés, s a 3. szint szókincs tanulása van folyamatban, de az első szint kanjijaiból is van, amiket felismerek, szóval mára elértem a biztosan felismerésben 591 olyan kanit, ami álmomból felkeltve is működik. S persze van még párszáz, aminek legalább a jelentését s egyik olvasatát ismerem…  azokat ismétlem, mig nem mennek.

 

Ezt szeretném októberre megduplázni csaknem…

Tegnap este viszont kedvünk lett lazitani, most 4 nap ünnep jön, s tegnap este Napsit kollégái elhivták sörözni. Nekem is kedvem lett sörözni, de ott voltak a tanulnivalók is, s 21.30 körül a lefekvés mellett döntöttem. Ám nagyon meleg volt, nem tudtam aludni, elindultam az Aeon felé, de zárva volt a japán étterem. A felső szinten egy másik nyitva volt, tele japánokkal, igazi japán szobával, tatamissal, s csak 10 bahttal volt drágább a csapolt 1 liter japán sör, mint a lenti helyen. Félve megkérdeztem, meddig vannak nyitva, s mondták, hajnali 5-ig. Elküldtem Napsinak, mit találtam, kortyolgattam a sört s gyakoroltam a japán leckéket, amiket vittem magammal oda is. Napsi éjfél után csatlakozott hozzám, vacsoráztunk egy igen jót, udon levest két személyest. Utána hazamentünk. Hajnali kettőkor aludtam el, de másnap délig szinte egyhuzamban aludtam… a sátán kutyája se tudott felébreszteni. 10 óra alvás, nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára… olyan jól esett. S megjött már a városba a kinából rendelt elektromos kotyogós kávéfőző, de Napsi sulijába kértük, s bár odaért a csomag, Napsi nem tudta felvenni, mert a személyzetisekkel is tárgyalnia kellett tegnap munka után, s utána a postahelységes bácsi már nem volt bent, kedden jöhet legközelebb igy meg sajnos… akkor főzhetek végre majd először, illetve szerdán reggel, valódi, olaszos presszó kávét idehaza…

Alig várom!!!

 

Vizumhosszabbitás idején

Nos, ismét megvolt a vizum út, újabb egy évig biztositott a thaiföldi tartózkodásom. Az út nagyon fárasztó volt, 3 pihenő, 18 órakor indultunk, 04.00 órára voltunk a Laoszi határon, ami 06.00 órakor nyitott. Most 1 napos túltartózkodást kellett fizetnem, ami 500 baht. Kb. 4 200 ft, mivel a forint sokat romlott. De a sofőr szerzett nekem sorszámot, 4. lettem, gyorsan túl voltam rajta. A határ után a nagykövetségen jött a sorbanállás, na ott utolsó lettem, majdnem elájultam a tűző napon, már le is kellett ülnöm. Addigra elfogyott a másfél literes vizem. Kicsit elég volt belőle, de még egyszer majd kell ezt végeznem, mikor vizumtipust váltok. Laosz fővárosa rengeteget változott egy év alatt. Mindenhol épitkezések mint thaiföldön is, rengeteg autó a forgalomnak már kicsit utakon, csúcsforgalom folyamatosan, japán cégek képviselete, német laoszi utépitő cég, japán szusi éttermek, japán robogók, motorok, autók keresledései, Oppo, Zippo telefon csúcsmodellek, apple bolt,  szóval beindult Laosz fejlesztése az ISEAN országok közötti együttmáködés alapján + japán…  s néhány europai, időben ébredt cég. Vietnami bank is megjelent, sok fiókkal. Nagyon hamar vége lesz a földszintes házas laoszi fővárosnak. De most még sok a zöld terület. Laosz bizonyosan nagy fejlődés előtt áll, ahogy Kambodzsa és Myanmar is. A térség fejlett állama, Thaiföld ebből biztos sokat fog profitálni, s a japán termékeknek is új piaca lesz.

A szálláson délben várt a svédasztalos maradék, még sikerült enni, majd jöhetett az alvás, majd vacsora, remek zöld curryt ettem,  laoszi sörök s forró vizben relaxálás a kádban majd  alvás… Másnap is még reggeli után, ami ismét svédasztalos volt, pihengettem (illetve japán kanjikat tanultam) 11.00 óráig, azután ebéd, most kesudiós rákot kértem, majd indulás a határra. Hamar megérkeztek az útleveleink a határra, addig volt 30 perc vásárlás. Volt egy aranyos japán házaspár a csoportban, most vásárláskor egy sör mellett már beszélgettem kicsit velük. Ők is két éve élnek Thaiföldön mint kiderült. Végre tudtam japánokkal kicsit gyakorolni a japán nyelvet, hacsak 20 percre is. Sokan az olcsó laoszi whiskyre vetették magukat, én egy pink Hoegardeent vettem Napsinak, meg nagyon finom thai darált Dao kávét, arabicát, 150 baht volt a határon 200 gramm. Szerintem ez itt a legfinomabb kávé, tényleg nagyon finom, tényleg prémium kategória.

Azután a hosszú visszaút… Amikor már lazulnak el az emberek. Kósza fingok keringtek a minibusz légterében, szerencsétlenség: leghátul ültem. Szerencse: a légkondi sokat segitett. Ennek ellenére, fingkeringősnek tudnám nevezni a visszautat. Mellettem fekvő orosz utitársunkból pedig áradt másvalami, eszembe jutott fizika óráról a testek párolgása rész, most gyakorlati bemutatót kaptam, noha nem kértem.  Előttem egy hölgy mindig kicsit mocorgott, mig kilövőállásba helyezte magát. Azután Pattayán a szállás következett, Napsi foglalt egy hotelben szobát számomra, amit már ismertünk. Ejfél után Paraaya ezen részén vacsizni már nem lehetett, csak csajozni, néhány igen ittas német idős úr a szállás felé tartott azesti barátnőjével. Egyikük észre sem vette,hercegnője egy ladyboy, aki szemlátomást igen büszke volt partnerére. Igy hát maradt a minibár,  még jót táplálkoztam, mandulát s chipset, leöntöttem chang sörrel (1 órát vártam mig lehűlt a mélyhűtőben addig francia tv adást néztem, s talán 2 szót is megértettem), majd még egy rambután konzervet felfaltam. Utána szundikáltam. Korán felébredtem, 4 óra alvás után sajnos. Kijelentkeztem, s felfedeztem egy libanoni éttermet, oda Napsit el kell majd vinnem, finomságok várnak rá… Aztán uccu neki, nyelviskola! Lemásolták a nyelviskolában az útlevelem, majd hazautaztam. Hamarosan megjött Napsi is munkából, addig vásároltam neki vacsorát. A japánoknak köszönhetem, felfedeztem egy rizs izesitést. Láttam, valami barnát tesznek a rizsre a laoszi hotelben a svédasztalnál, én is tettem a riszemre s nagyon erőteljes ize lett. Hozzá kell tennem, a főtt rizshez akkor már csak egy iztelen növényi feltét volt, de ezzel a barna fűszerrel s némi zöldfűszerrel, varázslatosan finom ize lett. Egy boltban addig kerestem itthon a füszerek között, mig rá nem leltem, s jött a meglepetés – száritott hagyma! Mint a rostélyoson, csak itt ha lehet jobban van piritva s sokkal kisebb darabokból áll. 45 bahtért vettem egy szép nagy csomaggal… Igaz, a hotelé finomabb volt, gondolom ott még valamivel izesitik. Vajon mennyi felfedeznivaló vár még ránk? Napsi is talált még általunk soha meg nem kóstolt helyi gyümölcsöket a neten…

A vizumút előtt pár nappal még be kellett mennem Pattayára, mert a suli elrontott egy papirt, amit az ügynökség szerencsére észrevett. Kijavitotta a suli, s elvittem az ügynökségre, s megajándékoztam magam utána egy korsó sörrel a tengerparton. Hajszás hét van mögöttem, hisz mindennap reggel 8 órától este 22 óráig csaknem folyamatos nyelvtanulással telt, utazások alatt is, de még a sör kortyolgatása közben is kanjikat tanultam, ismételtem.

Nyelvtanulásban a japán kandzsik 2. szintjének irásjegyeit végre tudom végig, s átnéztem a 3. szintét is, egyből volt 80 kanji, amit simán felismertem olvasataikkal együtt, azaz jelenleg a biztos kanji ismeretem, tudásom kb. 530 kanji, most jön még 500, helyesebben 400, mert az úton még 100 kanjit megtanultam, azaz 630 kanjit tudok olvasatokkal, s még 400 hátravan. Akkor utána, végre megvan az 5. 4. 3. 2. szint minden kanjijának, olvasatainak biztos tudása, ismerete. Utána már csak kb. 1200 másik kanji vár rám 🙂

E héten kevésbé terhelő tanulást tervezek, egyrészt fáradt vagyok az úttól, másrészt a 4. szint szókincsét át szeretném még ismételni egyszer, s közben a 3. szint 1800 szavas szókincsét összeállitani, s a japán nyelvkönyv első 24 leckéjét a 10. körültől átismételni, a nyelvtani részeket, jobban rögzüljenek s be is gyakorlom őket feladatokkal. A 2. szint szókincse szintén kb. 1800 szó lesz. Ez év végére a célom 6 000 szavas japán szókincs elérése, de akár 8000 is, ha sikerül.

Augusztusban viszont intenzivre veszem az olasz nyelvet, de nagyon, a japán intenziv mellett. A Francia s Thai nyelv ismétlésekkel telik majd addig. Malgas s eszperantó pedig hétvégén csiszolandó marad. Malgasból már csak területi nyelvjárásokkal tudnék haladni, minden megyében más a nyelvjárás, de azt mondják, a malgasok értik egymást, de számunkra nagy különbségek vannak. Szóval Malgas nyelven az alapfok alapszintje marad tökéletes elsajátitásra. De, beszélik ott a Francia nyelvet, tehát ha eljutok oda, valahogy csak boldogulok majd.

Hát akkor, a cél szeptember közepéig 1000 japán kanji alapos ismerete, olvasatoké is, s teljes japán nyelvtan átvétele, megtanulása felsőfokra ami összesen 48 lecke és kiegészitések, és persze társalgás gyakorlása, ami egyedül nem is olyan könnyű…

Thai nyelvből pedig addigra 70 leckénél szeretnék tartani, Olaszból stabil alapfokon, azaz 50 leckéből ott 30, leckéig kenni-vágni az anyagot….