A majom nyomában

Napsi teljes gőzzel már munkában, két magántanítványa is lett, akiket suli után oktat egy este. S találkozott ő is a majommal, le is tudta fotózni. Egy tuk-tukosnak is mutatta a fotót, ő meg valamit magyarázott thai nyelven, hogy kb. honnan jöhetett a majom. Szemlátomást jól érzi magát az iskola területén, a sok gyerek közelében.

Visszajött a meleg, ismét kell a légkondit használni, állítólag hétfőtől jobb idő lesz. Érkezhet a monszun, mert Krabi környékén sorra borulnak fel hajók sajnos. Vannak halálos áldozatok is.

Nagyon élvezem a thai ételeket továbbra is, s persze a gyümölcsöket, most épp mangosztán szezon van, s a mangó s durian élvezete után most ez esik a legjobban. Napsi nagyon nagyon finom smoothiekat készít. Neki most a jackfruit a kedvenc gyümölcse.

Ismét kókuszléval hűsítem magam, pár napja a boltban dinnyelével adták, nagyon finom volt. De van zöld teás is, lehet kipróbálom.

Még mindig nem tudok olyan könnyen tanulni, mint szeretnék, a hőségtől, de azért haladok.

Eszperantó nyelven középfokú vizsgaanyagokat elevenítek fel, s filmet nézek.

Japán nyelv: 500 kanji megvan, amit biztosan átismételtem s tudom. A 4. színt szókincsét tanulgatom, sajnos a főiskolán annak idején sok kimaradt, vagy változott azóta a követelmény. Naponta hallgatok hanganyagot is.

Thai nyelv: Találtam még jó programokat, amelyek felsőfokú anyagokat is tartalmaznak. Most még az első 35 lecke ismétlése köt le, a 20. leckéig nem sok problémám van, de a 21-25 a legnehezebb szakasz számomra… utána a 35. lecke jelent még nehézséget, ami afféle vizsga, lezárás. De azért, már ki tudom mondani: Komún giáó gáp tiáó bín káóg jú bon tárángánbín án jáj. Azaz: Az induló járatokról információk a nagy kijelzőtáblán találhatóak. S mindezt a helyes hangsúllyal ráadásul, ami a legnehezebb. Emellett olvasni tanulok egy szoftverrel, ahol thai kisgyerek olvassa fel a szöveget, amit látok.

Malgas nyelvvel haladok, most a számokat tanultam meg a héten.

Olasz nyelv: mind az ötven lecke kiszótárazva, jöhet a szótanulás s az első 30 lecke ismétlése, legalább 5 alkalommal. 1200 szó a passzív szókincsem. Hihetetlen, egy hónap alatt… Thai nyelven másfél év után 1400 szó… S következik jövő héttől intenzíven a francia nyelv…  szintén kb. 1200 szavas szókinccsel.

Utána pedig novemberig új nyelvbe nem kezdek, a japán nyelvvé novemberig a főszerep, meglegyen az a fránya 6 000 szavas szókincs, s a 2200 kanji ismerete.

Közben a többi nyelv szorgalmas ismétlése, malgasból, olaszból, franciából biztos alapfokig s franciából, olaszból, thaiból a középfok a valódi cél év végére. Esperantóból pedig szókincs bövítés még szükséges lesz szintén.

Jövő évben pedig a maláj-indonéz és az afrikaans nyelvek a célkitűzés, azok nagyon könnyen tanulhatóak.

Voltunk kontrollon a kórházban, gyönyörű a mellkasom is, szívem is a doktornő szerint, aki a kontroll röntgent megnézte. Hurrá!

Nagyon más nem történik, jön néha eső, ami lehűti akkor a levegőt pár órára, de bizony éjjel is 32 fok a hőérzet, ez még nem a nekem való idő…

De majd eljön az is!

 

 

 

 

Még mindig meleg tud lenni

Napsi meghozta a jó időt! Vasárnap még nagyon meleg volt, végigaludta kb, de hétfőtől jobb idő lett, s kedden már nem forró víz jött a zuhanyzóból! Péntekre sajnos visszamelegedett, de hétfőtől ismét lehűlést mutat, sőt most már csak 14-16 között van a nagyon meleg, nem egész nap. Volt olyan nap, ventillátort se kellett használnom. Légkondit se, de általában 14-16 között még használom, használjuk.
Sok minden nem történt, dolgozunk, tanulok.

Japánból végigismételtem az NJLT 5. szintjét, nem csak az írásjeleket, hanem a szókincset is. Jövő héten jön a 4. szint. Olasz nyelvből már több mint 1000 szó az ismert szó számomra. És egyre hosszabb kifejezéseket értek meg. A thai nyelv ismétlésénél megvan 2. alkalommal is az első 35 lecke, de még legalább egyszer vagy kétszer végigismételem. Itt már tanuljuk a nyelvtan jelentős részét, a múlt idő kétféle lehetőségét s a jövő időt, jelen s folyamatos jelen időt. És persze az udvarias társalgási stílust. A Malgas nyelv dallamossága mindig felüdit, Esperantóból naponta középfokú feladatokat, fordításokat gyakorlok. S hamarosan belevághatok a Francia nyelv tanulásába is, már most nagyon várom. Utána már újabb nyelvet csak akkor tanulok, kb. november felé, ha az eddig tanultak a többi nyelvből már rögzültek, főleg a nyelvtan, s már inkább csak szókincsfejlesztésre van szükség. Direkt idén év végére a legkönnyebb nyelveket, az indonéz-malájt hagytam.

Ételek továbra is finomak, a gyümölcsök is. A mangosztán most nagyon nagy kedvencünk lett. Ismét ettem egy jó nagy halat is, már a szervezetem jelezte, szükség lenne rá…  Finom is volt, a fehér husa nagyon ízletes, s hát a tengeri népek értenek hozzá, hogyan készítsék el. Napsi első bulija is megvolt visszaérkezése óta pár kollégájával. Megnéztük a Trónok Harca újabb 3 részét, s bepótoltuk az egyszervolt sorozat három epizódját is. Lehetséges, hogy hétvégén elkezdjük nézni a Fekete Vitorlák sorozatot, vagy az amerikai elnökös sorozatot is…

Apropó, 18 éves koromban vettem első fizetésemből az Aranypók körúti üzletében 3 thai inget, és még 30 évvel később is az egyiket hordhattam… De már ilyen ingek itt sincsenek  állítólag, amiket veszünk, kb. egy évet bírnak ki, ugyanakkor olcsók nagyon.

Vettem új sütőt, Napsi most ismerte meg, tetszik neki, s vettem kis zöldségreszelőt is számára. Ő meg sok finom csokit hozott, amit rokonaitól, barátaitól kapott, illetve megvette nekem a Semmi című könyvet, hát ez a könyv nem semmi….  Elöszőr betiltották a gyerekeknek hazájában, Dániában majd rá egy évre kötelező olvasmány lett s világhìrű könyv…  És van egy folytatása is, a Minden…  Kiváncsi leszek rá…

Hétvégén elmennénk egy japán éterembe, csapolt japán sört is inni, de közben kiderült, most 3 napos vallási ünnep van, s lehet nem lesz sör, akkor elhalasztjuk. Vár rám egy kontrollvizsgálat is a tüdőmmel kapcsolatban, azt is megejtjük, már felvettem a korábbi tempómat tanulásban, munkában. Csak a hőség menjen el ismét háromnegyed évre, ahogy kell…

Elmaradás III.

Na, először is arról, nagyon nagy meleg lett a napokban, annyira, hogy hőkimerülésem lett végül. Először csak azt vettem észre, hogy inkább esténként iszom vizet,  utána hogy nem izzadok s nem kívánok inni… Akkor tudatosan figyeltem rá s ittam, erre egyre több vizet kívántam s fájt a fejem. Ki szinte nem bírtam menni, egyből nagy fejfájást kaptam, s mivel a légkondi már csak a kisszobát volt képes 39 fokra hűteni napközben, beköltöztem a kisszobába, s esténként az akkor 24 fokra már hűteni tudó légkondi alá ültem, s még akkor is kissé melegnek éreztem… Szzoval nem stimmelt valami, rájöttem sóhiányom van, így elvonszoltam magam egy éjjel az eonba, vettem főt kukoricát meg 4 palack ásványvizet. A kukoricát otthon megsóztam. Az első sós falat után órákig nem tudtam enni, de utána megettem a fél kukoricát, s kezdtem helyrejöní, 1 napig csak ásványvizet ittam, így 2 nap alatt túl lettem rajta. Ráadásul ma nagy eső is jött déltől, órákig esett s lehűtötte a hőmérsékletet. Még vasárnap meleg lesz, de már hétfőtől pár napig enyhül az idő, ami nagyon jó lesz. Lassan véget ér a májtörő meleg ideje.

Napsi közben három hetet Magyarországon töltött, nagy rohanásban, sok pihenése nem volt szegénynek. Most épp úton van haza a repülővel.

Akkor végül lássuk, hogy állok a nyelvtanulásokkal:

Esperantóból új anyagot júlisutól veszek még egy keveset, szakmai szókincset. Addig most csak videó, filmnézések s fordítások vannak naponta. Szintentartás.

Japán nyelvből a teljes szókészletet ismétlem, az 5. 4. szint anyagát, ami több ezer szó, tehát nemcsak a kanjikat, a teljes vizsgaanyagokat átismétlem, utána a 3. szint anyaga következik júnistól kb. 2 hónap ismétlés, végül a 2. szint anyaga idén. Közben júliustól a japanese in a  mounth 30 leckéjét is átveszem majd. Akkor fogom ismételni a Dekiru I-II tankönyvanyagokat is. Addig most még naponta 1 órát hallgatok japán nyelvi, társalgási anyagot, majd utána két, legutóbbi japán utamon kapott szakmai cd anyagát hallgatom, gyakorlom. S van 5 szakmai anyag, amiket júliustól fordítok is. Szóval látható, a japán nyelv nagyon hangsúlyos helyet foglal el. Még jövőre is, mert akkor már az első színt anyagát is elsajátithatnám akár…

Thai nyelven most kb 5 alkalommal ismétlem a 105 nyelvleckét, jelenleg egyszer már az elsö 35 leckét átvettem, s ismétlem, míg nem tökéletes mind. Utána jön a 70. majd 105. leckéig ugyanez, amikor mind megy, a thai nyelvtan teljesen elsajátitva s kb. 1500 szó ismerete lesz meg. Utána idén még szókincs bövítést tervezek, szeretnék 2 300 szóig eljutni, stabil szókinccsel. Emellett az olvasást gyakorlom, s napi 10-20 perc thai filmnézés is szerepel a programomban.

Malgas nyelvből továbbra is heti egy témát veszek, most a kérdőszavakat tanulom éppen.

S ötödik nyelvként az olasz nyelvnek feküdtem neki, sajnos a tüdőgyulladás közbe jött, de így is már több mint 700 olasz szót ismertem meg, kb. egy hónap tanulas alatt, s teljes kifejezésekkel tanít az … in a month sorozat, fantasztikus! 50 leckéből áll, harmincig jutottam, ez az alapfok anyaga, s most máris ismétlem az első 30 leckét, közben hétfőtől megyek tovább a 31-50 közötti leckékkel, és :

Júniustól már a francia nyelv is felkerül a tanulandók közé.

Nem nehéz, nem sok, mert eszperantó, thai, japán ismétlés, a malgast lazán tanulom, addigra az olasz is ismétlés e szintig, s a francia után már intenzíven a japán nyelv következik. Akkortól viszont naponta fogok délutánonként 1-2 nyelvet gyakorolni, sok lenne már egyszerre. Olasz nyelvből a középfok szókincs 2300 szó, kb. 1500 szóig szerintem eljutok a tananyaggal, s a többi már szókincsfejlesztő programmal év végére meglehet olaszból.

Nagyon tetszik a malgas nyelvben, hogy a mondat végén van az alany, ilyennel még nem találkoztam.

Az olasz nyelvet nagyon nagyon könnyű tanulni, ami meglepett. Eddig ez a legkönnyebb számomra, persze az eszperantó után. A legnehezebb a thai nyelv eddig számomra.

Kíváncsi vagyok, a franciával hogyan fogok boldogulni, az afféle próba, hogy tényleg e módszerrel meg lehet azt is tanulni legalább alapfokra 1 hónap alatt? Majd kiderül!

Még idén év végén szeretném folytatni az indonéz s maláj nyelv tanulását, de most várom, hátha keleti nyelvekre a kínain s japánon s törökön kívül elkészítik az indonézt is… s ha még a thai nyelvvel is megtennék, nagy öröm lenne számomra!

Most ennyi…

 

 

 

 

 

 

 

Elmaradás II.

Nos, még a tüdőgyulladás után átmentünk a kis szigetre mikor már jobban voltam, a tengerben egyszerre én 5 percet birtam bent lenni, mert akkor már fázom. Bizony, ilyen volt még az állapotom, vigyáznom kellett még a tüdőmre.  Törülköző volt rajtam este a számomra hűvös szélben, úgy vacsoráztam. B. thai barátnőnk kedvencét eszem, nagyon jó. Hogy mi is az? Rákollók megtörve, de rengeteg! És nagyon tápláló, nagyon jól is esett. Nem olcsó, de igen finom, rég fájt már rá a fogam. Megbeszéltük,kivételesen nem számoljuk a pénzt, nem kell 2 000 bahtba beleférnünk, így belefért nekem ez az étel. Nagyon örültek nekünk így Songkrán elején, s 500 bahtba került csak  a szoba nekünk, de nincs viz s wc papir pótlás, ami filléres költség itt. A szoba csodálatos, terasza is van, hihetetlen jó ott este kiülni! ÉS ittunk nagyon nagyon nagyon nagyon finom kávét ismét! Finom ételek, napfény, és Napsi ápol minden nap.  Vissza sajnos pont délben kellett eljönni, mert sokan jöttek az ünnepekre. Így még egy ebédelést ott megejtettünk.

Ami itt még sosem volt, bár alig voltam a vízben, megcsípett medúza több helyen, de Napsit is rendesen mikor hullámfürdőzött, mert hatalmas hullámok voltak. Napsi kezére öntöttek ecetet, én vizzel mostam le a csípések helyét. Hetekig megmaradtak a helyei a csípéseknek, viszketett is, de most nem lettem rosszul. Nem is láttuk a medúzát, egyikünk sem, s itt még ilyen nem volt soha…  Melegszik fel a tenger s felúsznak már idáig is.

Songkrankor mentem vásárolni, s persze a gyerekeknek nagy élmény lelocsolni a robogósokat, autókat, stb. Mikor én közeledem, elbizonytalanodnak, de intek, jöhet, s apuka is szól nekik, lehet. Kapok a vizipisztolyokból, jól is esik a nagy hőségben!  Igen nagy hőség, kell a légkondi, Napsi kiköltözik hát a nappaliba. A füldugó beválik a kutya s kakas ellenszereként, kezdek esténként végre jól aludni.

Újabb thai étellel ismerkedtem meg, s lettünk barátok, darált húsos bazsalikomos-lilahagymás étel, Lab Moo a neve.

Napsi a kagylóhéjakra kék tollal gyönyörű képeket festett egyik nap, nagyon kreatív, szépek lettek a kagylók, sokat nekem is adott, aminek nagyon megörültem.

És a haskerületem lecsökkent, a nagy melegben kevesebbet eszem, s például elhagytam a cukrot egy ideje.. 79 cm, a nadrágszíjon új luk kellett, s még úgy is néha laza!

Mivel egyik nap alvás közben, illetve ébredéskor kiment egy csigolyám a hátam közepén s emiatt szúrt a szívem, elmentem thai masszázsra. Nagyon megdolgozott szegény nő velem, míg kiropogtatott, még szinte fejre is állított, de meglett a jutalma: Roppant végre a csigolyánál, a fájdalmam megszünt, s ami utána történt:Korábban le kellett vetnem a felsőt amit ott adnak ruhát, hogy láthassák a csigolyáim, s felfedezték a mell szőrzetemet – s mikor már hanyatt feküdtem, éreztem hogy megérinti a masszőr, majd szól egy kolléganőjének, majd kissé félve beletúrtak… úgy látszik, itt ez újdonság!

Rengeteg dinnyét ettűnk, én sok mangót, papayát, a hőség túlélésére nagyon jó a kókuszdió leve, a vörös babos péksütemények, és végre van Dúrian is. És a tofús zöldségleves nagyon nagyon finom!

Óvatosan tudok még csak tevékenykedni a nagy hőségben, s már nagyon fáradt is voltam, 2002 óta nem nagyon volt pihenésem… Most van heteken át.

Napi 2-4, 3-4, 2-6, 4-8 óra tevékenységet végzek, fokozatosan térek vissza a napi 8 órához. Először napi 2 óra is elég volt. Most már napi 6 órákat is bírok.

Napsi volt habpartin Songrankor, kollégáival s thaiokkal,  csuromvizesen jött haza persze 🙂

S mikor egyik nap már szédelegtem a nagy hőségtől du. 14 órakor hazafelé bevásárlás után, egy angyal jött értem… Egy nő megállt mellettem robogóval, mondta ő ismer engem s hazavisz – így is lett, thai szomszédjaim nagy derültségére!

S persze ha hőség, akkor menni kell Immigrationba, először a nyelvsuliba, majd pár nap múlva a hivatalba. Kis riadalmat okozott, áthúzták a vízumom, de kiderült, most utolsó hosszabbításkor ezt teszik, de a másik oldalon ott a hosszabbítás dátuma.

S tegnap egy nagy élmény volt még – séta közben egy majom ült tőlem 2 méterre egy szemetesen, s mangót evett amit ott talált. Néztük egymást, majd le szerettem volna fotózni, de akkor felmászott a suli kerítésére, s háttal helyezkedett nekem, nem a legelőnyösebb felét fordítva felém – így fotóztam hát le.

Folytatom jövő héten!