Karácsony 2015 I. rész

Halihó, újra itthon, de csodás 9 nap van mögöttünk!

December 25:

25.-én  5 órás minibuszos utazás után érkeztünk meg (mienk volt az egész kisbusz 🙂 ) , most a KP Hut volt a szálláshelyünk, ahol pont azt a szép cölöpökre épült házat kaptuk, mint amelyet tavaly csodáltunk. A díja 2x annyi csaknem, mint a Tiger Hut kunyhójának, viszont itt a ház alá is bejön a tenger, van nagy teraszunk, kényelmes kinti ágy is ha kint aludnánk, feküdnénk a csillagos ég alatt, tágas a szoba, s nem volt szükség a rovarhálóra s nem voltak bent bogarak érkezéskor. Napsi enni Tom Jum levest kért, volt vege változatban, annyira megtetszett neki, sokszor ette utána is. Kicsit aludtunk, úsztunk, majd megkerestük a faluban Jonit és megköszöntük neki hogy segített szállást foglalni, itt ugyanis nem igazán lehet, aki odament addig marad amíg akar, akkor megy amikor gondolja, ha már kifizette de még maradna és újra fizet, simán lehet, akinek korábban kell mennie, nem probléma: ameddig maradt, annyit fizet. Joninak mondtuk, még nem tudjuk mikor megyünk túrára, pár napig csak pihennénk, mondta hogy csak lazán vegyük a dolgokat, ami az itteniek szállóigéje – vedd könnyedén!  Vacsorázni olasz étterembe mentünk, ahol kék raviolit sikerült választanom, finom is volt. Napsi pizzázott. Vettünk finom gyümölcsöket, például 50 bahtért egy kg mangót, s a hangyák elől Napsi ügyesen felkötözte a verandán a szárítókötélre egy neylonban. Majd pihentünk a verandán s nagyot aludtunk. A nap negatív élménye az volt, tavalyi kedvenc éttermünk Joni boltja mellett, zárva volt…Sőt üres.

Dec 26-28

Reggel kávéznánk, elindulunk a Tiger Hut-on át oda, ahol emlékeink szerint lehetett finom Kv-t inni. Második sokkoló élmény, a kedvenc parti helyünk nagyon le van pusztulva, ahol tavaly finom koktélok voltak s még bbq-t is adtak szilveszter után s hajnalig ott koktéloztunk, játszottunk… néhány kiöregedett rocker aludt a függőágyakban vagy töltötte magába a sört, délelőtt már. Harmadik sokkoló élmény, a remek kávézó sincs nyitva, le is van bontva, de az étkezde sincs meg. Kicsit lehangoltan megyünk visszafelé s a Tigerben eszünk. Finom a konyhájuk, mint tavaly! Napsi kap zöld curryt vege stílusban, sok zöldséggel, én a borsos-fokhagymás garnélát eszem, itt is nagyon finomra készítik el. Utána pihi, snortozunk a tengerben. Sok finomságot ettünk ismét, zöld curryt és pirosat, massamán csirkét illletve Napsi vege módra, zöld chilis ételeket, sült rízst mindenfélével, bazsalikomos csilis tenger gyümölcsei…  És amint kipróbáltuk, kiderült a KP Hut konyhája is kíváló, sőt van hűtöjük s hideg kóla, jeges kávé, hideg sör kapható, s max 5 bahttal drágább, mint a boltban! A sör így nagyon olcsó a tengerparton itt. Karácsony örömére a nyugati vendégeknek karácsonyi dalokat játszanak. Napsi  majdnem lenyelte a kanalat, mikor az ABBA happy new year dalának egy felgyorsított diszkós változata hangzott fel, fejhangon énekelve gyorsan, s a nagy sikerre való tekintettel többször leadták egymás után. Ismét bementünk vásárolni is, és megkérdeztük Jonit, nem tudja, mi lett a mellette volt étteremmel? De, természetesen tudja, meg is mutatja hova költözött, Hurrá! Egy sokk élmény kihúzva, megvan a kedvenc étterem, talán 150 m-el arrább, s ugyanolyan finomak az ételek, kétszer annyi vendég fér el, itt ül a tavaly már látott két öreg német hobó a sörükkel, már rég nincs mit mondaniuk egymásnak, viszont a felszolgálás lassabb a sok vendég miatt, ami érthető. Ráadásul mellette pékség van, s Napsi nagyon finom péksüteményt fedez fel, napokig kitűnő reggeli! Felderítettük kagyló-lelőhely után a tengert is, s találtunk egy zátonyos részt, dagálykor remekül lehet ott csodás kagylókat találni. Egyszer egy nagy rák őrizte az egyik nagyobb csigát, de Napsi megkűzdött vele s felhozta a csigaházat. Igaz, több merüléses akció volt. Három fajta rákot is találtunk, a kis tarisznyarák féléket, a nagyobb fekete rákokat, amik oldalra fordulva sebesen gurulnak el előlünk. Napsi észrevette, a korábban vásárolt fejlámpa messzire világit, egyszer így egy fekete rák vagy fél km-re gurult a fény elől folyamatosan, csodás látvány volt. Elmászkáltunk esténként a tengerben egészen a tavalyi szilveszteri étteremig (örömmel láttuk megvan) sőt tovább is, jóval. Ott találtunk mustárszìnű nagyobb rákokat. Még odafelé egy nagyobb tarisznyarákfélét csak lazán két újjal szedtem ki a homokból, mire hatalmas ollóját minden erejével a hüvelykujjamba vágta, de olyan erővel, kiserkent a vérem, Napsi nagyon jól mulatott ahogy a rák ollóján tartva magát ágaskodik az égnek, s én AUÚ ez csíp kiáltással ráztam le. Szerintem döntetlen volt, a rák azzal henceg ő győzött, Napsi szerint tiszteletlen voltam vele, mert most nem ággyal együtt (a homokkal amibe búvik) szedtem ki. Lehet benne valami, pár nappal később egy talán még nagyobbat a homokkal együtt szedtem ki, s elmászkált a karomon, nem csípett meg. 27.-én egy szép pólót is találunk Napsinak, egy indiai kedves hölgy üzletében, s ugyanitt pár nap múlva kaptam egy thai úszónadrágot, ami csaknem térdig ér, viszont könnyen szárad, snortozáshoz, esti tengerben sétáláshoz ideális. Napsi vett nekem fiatal kókuszt, aminek levét kiittam, hát ennél hűsítőbb ital a világon nincs! 27.-én kipróbáltuk a KP HUT masszőreit thai masszázsra s nagyon ügyesek voltak.  Masszász közben szóba került a masszőrök között az ottani Tom Jum leves, ami könnyeket csalt Napsi arcára, mert itt csípősen adták, a Tigerben alig csípős nyilván a túristák miatt – és az itteni Tom Jumra azt mondta a masszőr a másiknak lenézően: Tom Jum Kung? Itt ami van, az Tom JUM FARANG! Vagyis hogy nyugatiaknak való alig csípős ez itt szerinte…  De lehet nem tudták, Napsi médium csípősen kérte, mert így is lehet!

Függőágy kalandok 1:  Már itt kezdem: vettem még Pattayán függőágyat madzaggal, s a 2. nap óta lelkesen próbáltam a verandán felkötözni. Majd beleheverni. Utána nagyot puffanni. Mikor elszakad a kötél. Egyszer jól bevertem a tomporomat, Napsi akkor javasolta, inkább elhiszi nekem hogy képes vagyok egy függőágy felszerelésére, csak hagyjam abba a próbálkozásokat, hisz maga a függőágy se ideális, nem sok szálon megy, egy vászon az egész. Kell majd egy másik, ami alkalmas.

28.-a drámai nappá vált, még most is nagyon nehéz írnom is róla, elszorul a torkom… Pedig olyan szépen indult az a nap…  Szokásom lett, reggel mikor felkelek s Napsi még alszik, kifekszem a verandára a kinti ágyba, s ott alszom tovább, majd snortozok. 28.-án a szomszédban a búvárok már korán indultak, aludni vissza nem tudtam, így elkezdtem snortozni, szép kagylókat keresni. Elmentem a zátonyokhoz is, és pár csodásat találtam. Visszafelé már gyalogoltam a vízben, egyik kezemben a zsákmány, másikban az összeszerelt szemüveg-pipa kollekció, aminek a pipa részét tartottam. Lábújjhegyen felsettenkedtem a lépcsőn a cölöpház verandájára, csendben elrendeztem a zsákmányt, Napsi megtalálja majd ha felébred s indultam vissza, s a vízben vettem észre – nincs meg a búvárszemüveg, leoldódott a pipáról. Sajnos hamar kiderült, még a tengerben, ugyanis a parton, verandán nem volt. Reméltem megtalálom, órákon át kerestem.  De hát vízszínüt megtalálni, s nyilván a hullámok befelé sodorták… Mindennap reméltem meglesz, de nem került elő. Mikor Napsi megtudta, elment kagylókat keresni, de hamar rájöttem, valójában ahogy a tengert pásztázza, a szemüveget keresi, ő is mindent megtett, de nem találta meg. Kérdeztem halakat gondolatban minden reggel, nem látták-e, s mentem utánuk. Hol erre, hol arra, míg egyik reggel a kérdésemre válaszul egy nagy halkakákkal teli szakaszhoz vezettek, tolmácsolva Posseidón üzenetét. Onnantól nem kerestem tovább, csak kicsit. Este besétáltunk a faluba s Joninál foglaltunk egy Snort időpontot másnapra, Napsi kérdezte nem ment-e el a kedven, de nem. Elefánt tracking is szóba került, Napsi mondta ő nem szeretne mert nem bánnak velük szépen az idomítók, de kiderült Joni tud egy Alapítványt, ahol szépen bánnak velük, s lehet oda majd még elmegyünk. Az is kiderült, hazafelé Joni is tud Minibuszt, így rajta keresztül rendeljük meg a hazautat is.
Napsi még e nap épített homokból egy csini kis hóembert, még virág-sisakja is volt! Söröztünk, s egy egy koktélt is ittunk ott, ahol majd a szilveszter is lesz reméljük. 99 baht volt ismét egy egy koktél, én kipróbáltam a Mai Thait, finom is volt, Napsi a kedvenc ananászos-kókuszos, némi szervről elnevezett koktélját itta, mely nevének második része a Colada. Én mindenhol függyőágyakat látok, mutatom Napsinak, nézd az milyen szép, milyen jó…  Közben többes számban beszélek rólunk, néha egyesben, erről majd Napsi ír bővebben…

December 29:

Korán kelünk mert jönnek értünk a Snort miatt, Kv-t iszunk, viszünk magunkkal elemózsiát, a szuper szerpentines utak ahol a mitfáhrerek korán halnak (balkanyar 70 jön … illletve…  ) . Mielőtt a hajóra megyünk, van idő kis reggelit is venni, innivalót is. A hajó s legénység ugyanaz mint tavaly ami jó, és van kínai bácsi is, akiről később kiderült, thai. Első dolga volt kicserélni családtagjai mentőmellényeit a legújabbakra, minden különösebb protokoll nélkül egyszerűen leszedte a hátad mögül amit neked szántak, mögülem is, s odavágta helyére a kopottabbat s kis méretűt, amit hozott, nem zavartatta magát egyáltalán.

Az első merülőhely tavaly a 3. volt, nagyszerű. Jó szemüveget s pipát kapok ezúttal, könnyen boldogulok. Sok szép halakat látunk, koralzátonyos, sziklás hely. Egymásnak mutatjuk, mit érdemes nézni. Jó bemelegítés. A 2. hely a csúszdáról beugrós, közben ebédelős. Már rengetegen állnak sorba ebédért, így előbb úszok egyet, majd visszaállok a sorba, ahol Napsi hősiesen állta a sort. Három feltét is van a nagy adag rízshez, a zöld currys jön be a legjobban nekem. Azután máris megyünk a 3. helyre, ez az ahol egy kötélkörön belülre lehet beúszni, s a világ egyik legszebb snortos helye tárul fel… Tengeri rózsák, van mikor a sziklák csak 10 centire vannak alattunk, nekem van egy búváruszonyom is, egy matróz adta kölcsön. Most jó hasznát veszem. A  mélyebb vízben a lemerülést is gyakorlom több m mélyre, nagyon jó!!!  Találok egy korallon étkező nagy halrajt, Napsinak is megmutatom. Csodás szép halak fölé úszunk, nem félnek. Varázslatos élmény ismét, csaknem egy órán át…  A 4. helyen most nem a mólón kötünk ki, horgonyzunk, beúszok az elkerített strand részre snortozni s jön a meglepetés! Ez is korallos hely, szép halak, csak nem annyira tiszta a víz mint az előző helyeken. Csaknem egy órát töltünk itt is, majd a hajón kapunk főtt kukoricát hazafelé, dinnyét s ananászt és csirke BBQ nyársakat, fejenként kettőt. Most szinte megrohanják már útközben az osztókat, nem csak a kínai-thai bácsi, nyugatiak is. Egyes családok minden tagja visz az egész családnak, szóval lehet valaki hoppon maradt…  Más már, mint tavaly, mikor mindenki nyugodtan várta, szétosszák. Kikötés után a kikötői árusoknál sikerül venni függőágyat, 350 bahtért. Joni segítségével este vettem hozzá erős kötelet is, s kezdődhetett a Függőágy 2. fejezete, amiről majd később írok. De még vacsoráztunk is, Joninál foglaltunk elefánt túrát január 1.-re, december 31.-re szerettük volna mint tavaly, de már tele volt. Este hazafelé egy nagyon poénos esetünk is volt. Idén senki nem vett fel minket ahogy bóklásztunk a szállásra, igaz volt fejlámpánk, s egész sokan gyalogoltak. Hogy nem teljesen veszélytelen, arról lesz szó, s most nem skorpióról vagy kobráról írok majd, hanem olyan veszélyről, amitől még a thaiok is tartanak. Ja, Jonit kérdeztük a medúzákról, mondta tavaly a Tigernél ahol volt tavaly a szállásunk, főszezonban is láttak medúzákat melyek csípnek, de nem életveszélyesek errefelé, de fáj a csípésük. De ha thai ember meglátja, megfőzi. Nevetve mondta, ha veszélyes állatok között élsz, megtanulod hogyan semlegesítheted, mit kezdj vele. Na, és akkor a poén: K.P. Hut pólós K.P HUT-os dolgozó jön robogóval, lassit, megáll: Where You Go? Kérdi. Kí Pí Huts – feleli Napsi, azaz odamegyünk, ahova ő. Á – bólint, és otthagy minket, percekig nevettünk. Valószínű rájött, kis 50-es robogójára nem férnénk fel… De legalább megkérdezte!
Na, akkor BUÉK, jövő héten folytatom a karácsonyinyaralásunk beszámolóját!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük