Persze hogy jött a kukásautó…
De sikerült ráállnom arra, hogy dél-fél egy felé egy órát, másfelet szúnyókálok, az nagyon pihentető, illetve letöltöttünk kutyasíp alkalmazást a mobiljainkra, s mikor KHK kezdi a műsort és felébredünk, ráirányítjuk… Müködik, és már NHK megoldása is folyamatban, Napsi Sasvijjogást fog lejátszani, ha rákezdi!
ÉS akkor jöjjön valami egészen más!
Mi? Milyen Makréla? Arról írok, amiről akarok!
Örök hálám Napsinak, egyik nap szólt, a kolléganője dél körül szokott féláron szusit venni az Aeonban. Próba szerencse, én is hát nem este mentem, s valóban! Sikerült 2-2 lazacos, maguro tonhalas csomagot vennem, 45 bahtért 90 helyett. S persze van ott Onigiri is, és van ott Makitekercs is, néha a tonhalas féláron megvehető…
Egyébként, az Aeon ajtói tisztelegnek Douglas Adams emléke előtt. Valahányszor kinyílnak, agresszív „Hello! Welcome” üvöltéssel köszöntik a vásárlót. Még ez kissé egyoldalú, de hamarosan nyilván jön az elégedett, Hmmmm… Mmmmm hanggal nyíló, vagy a boldogan, kéjesen felsóhajtó ajtó, mely sóhajtása után megköszöni, hogy betöltheti életfeladatát és kinyílhat előttem. Vagy biztosít róla, ennél nagyobb öröm, hogy elöttem kinyilhatott, még nem érte létezése alatt….
És szerelmes lettem… első látásra, egy 125 cm3 motor is ki volt állítva a Robinson áruház első emeletén, de el akarták takarni mindenféle csilivili Honda CB 500, Kawasaki Ninja 750, egy számomra eddig ismeretlen olasz gyártó, a Bellini amúgy dizájnos modelljei, mellette még próbálták KTZ-k magamra vonni a figyelmem, de én csak őt láttam…. Szerényen a háttérbe húzódott, de egyből felfedeztem… Felismerem a valódi értéket. Fekete szépség, kecses alak, hibátlan megjelenés… cruiser… 39 000 bahtba kerül, s Ryuka a márkaneve – sose hallottam a cégről, de egyből beleszerettem a mociba… Utoljára egy 600 cm3 Yamahát nyűhettem, a tündérmacskát, az 17 évesen többe került, mint ez a Drààagaszààág…
De persze még nem lehetséges. Várnia kell rám, de érzem, megvár… Ha tényleg engem választott, még találkozunk. Látam rajta, senki más nem ülhet a nyergébe, csak én…
Addig pedig, valóra váltottunk egy rég tervezett beruházást, megvettünk 1350 bahtért egy Philips 5 fokozatú mixer gépet, ami jéggel is megbírkózik, kávét is darál, s Napsi fel is avatta, nem is akárhogy! Kókusz, Banán, Mangó, ananász, kókusztej – ebből készìtett csodálatos koktélt, nevet még nem adtunk e koktélnak, de nagyon finom volt!
Most még sokféle gyümölcs van, még sikerült egy darab mangót 47 bahtért vennem, van még sárkánygyümölcs, dinnye, ananász, kókusz, rengeteg mézédes mandarin, de akár szamóca is kapható. És a piacon sült gesztenye! És persze a banán, amit szinte naponta eszünk reggelire.
Na jó, akkor a Makréla!
Tehát, akkor a makréla!
Igen, mondtam hogy a makréláról fogok írni! De légyszi ne sürgess!
Hát ha ilyen türelmetlenek vagytok, bele se kezdek!
Szóval, Japánban ettem nagyon nagyon finom grillezett makrélát, s azóta is vágytam rá, de itt nem sok felé láttam éttermekben. Már kezdtem azt hinni, hogy errefelé nem nagyon van. Ugyanakkor a piacon sokszor, sőt minden alkalommal elsétáltam ilyen sült, sötétbörű halak előtt, s pár napja azt álmodtam, hogy javasolja egy hang, kóstoljam meg. Nos, tegnap nem volt piac, de az új Aeon áruházban is volt csomagolva ilyen hal, thaiul a neve, rákerestem a neten – s majd kiesett a mobil a kezemből, mert ez a hal a makréla. De ugye én csak filében láttam japánban, szelet makréla grillezve, a karosszériája ismeretlen volt számomra, nem gondoltam ez a vékony csőnek tűnő hal a makréla… Szóval már rég annyit ehettem volna, amennyit csak akarok, 2 grillezett makréla volt egy csomagban, 35 bahtért… Itt volt előttem, de mint a városi gyerek falun aki csirkét csak combként látott, s azt a fura tollas izét nem is hozza a csirkével kapcsolatba…. így jártam. Hát, most már tudom, hogy néz ki a makréla, s az Aeon japán séfje is kitünően grillezi… Szerintem az általam ismert 2. legfinomabb hal, az első a grillezett angolna, amit még imádok, japánul Unagi…
Hamarosan lefekvés, mobilok feltöltve, sashang izzítva, kutyasíp beállítva – ebből alvás lesz! Jó éjt mindenkinek!