Először is, a KHK. A KHK éjfélkor is kezdheti műsorát, gyakran hajnal előtt 2.30 óra körül, vagy hajnali 4 óra felé, de olyan is van, óránként. Nagyon ritka az az éjszaka, hogy csak egyszer ébreszt fel. Illetve, nem is ő. A KHK a szomszéd kerítése elé oson, ami mögött 3 kutya van, őket hergeli. Azok meg harsányan ugatnak, vonyítanak, de olyan hangerővel, hogy nincs az a mély álom, amelyből nem ébrednénk rá fel. A KHK a Kis, Hülye Kutya rövídített elnevezése. Megáll, rájuk vicsorog, orruk alá pisil a kapu biztos távoltartó erejének tudatában. Csak akkor hagyja abba a hergelést, ha arra jön végre valaki autóval, motorral vagy nagyokat tapsolok, de az nem mindig segít.
Vagy ott az NHK. NHK pedig éjfélkor kezdi, hajnali háromkor, négykor, ötkor. NHK a Nagy, Hülye Kakas a másik szomszédból. Megtanult fára repülni, s az ablakunk mellett üvölt, akkor is, mikor még bőven sötét van. Amikor először nem tudtam tőle aludni,a beszerzése után, fenyegetően a kakaspörkölt szót kiabáltam felé. Napsi megszídott, hogy szegény így kommunikál, mit szólnék hozzá, nekem mondanák hogy pörköltöt csinálnak belőlem. Ám mikor Napsi megvédte, még csak KHK2 volt, kis hülye kakas. Érdekes látni, Napsi álláspontja hogy változik, ahogy a kakas egyre nagyobb s nagyobb s harsányabb lesz. Milyen gondolatok ébrednek fel benne, s milyen kapcsolatban vannak e gondolatok tárgyi dolgokkal. De erről (is) hátha fog ő írni, bár nem sok biztatást kapott eddig a közönségtől.
A jövő se túl fényes, ugyanis tegnap a szomszéd még 3 kakast szerzett be.
ÉS akkor ott van a hajnali kukásautó pár naponta, ami éktelen zajjal dolgozik. De sebaj, jön a hétvége, akkor kiallhatjuk magunkat – kivéve, ha a szomszéd kollégiumi épületben nem reggel 6 órakor állnak neki a fűnyírásnak, vagy esetleg valami építkezésnek…
A tegnap estét nagyon fáradtan, álmosan vártam. De a király születésnapja ma van, s a thaiok kinti bográcsozással, ünnepléssel ünnepelték, hajnali 4 óráig, körbe mindenfelé, a szomszédban koncert majd karaoke, naív művészek fellépésével. S mikor már csend kezdett lenni, valahol valami nagy csörömpöléssel összetört s akkora, italozás utáni őrült, órán át tartó veszekedésbe torkollott, hogy olyat még sehol nem hallottam. Ha jól értettem, mellőzték a keleti nyelvekre jellemző udvarias formákat, egy férfi s egy nő felváltva váltott kölcsönös nehézlovassági becsületsértéseket, a nő sokszor a hiszti legmagasabb fokozatát mutatta be. Majd vita közben elalhattak.
Sajnos, a légkondit Napsi nem bírja s most meg is van kicsit fázva, így nyitott ablaknál – aludnánk, de nem sokat sikerül. Amikor nagy a lárma, aki korábban ébred becsukja, s 20 perc múlva arra ébredünk, nagyon melegünk van.
Abban reménykedem, ma este már fáradtak lesznek a thaiok, s hátha a kakas s a kis hülye kutya is… ÉS akkor jön nyilván a kukásautó.
Nem beszélve arról, annyi a munka, hogy sokszor éjfél után hanyatlanék csak…
Nehéz napok ezek, nappal meg nagyon fáradt vagyok vagy 3-4 órát alszom, de elmaradok a sok sok feladatommal… Nem jó érzés.
Most ez van.