Programváltozások

Na, máris megint itt vagyok. Mégis voltam a Loy Krathongon. Illetve nem. Vagyis igen, de nem akkor, nem úgy. Szóval…

Hétvégén még tartott, így sok km-es sétát tettem a hajóállomásig, s a hídon voltak felállìtva most az étkezdék, az árusok kis boltjai is. Volt 50 m-ig vízálló fényképezőgép 1350 bahtért, de nem volt hozzá sok bizalmam, felfújt lufikra lehetett célbadobni nagy plüss játékokért, céllövöldék, s kisvidámpark gyerekeknek. Így egy nagy séta erejéig mégis részt vettem rajta.

Hétvégén mégse mentünk a kis szigetre, mert Napsi végre sokat aludt, 14 órát majdnem. Csendben tanultam, dolgoztam, pihenhessen. Mikor felébedt, már dél elmúlt. Így itthon maradtunk, vettünk egy üveg fehér bort, Chardonnayt, Peter Vella fehér borát, s ez is finom, jelentem. S megérkeztek a japán Choya likőrök is az új boltba, 1 000 baht egy liter nagyon finom szílvalikör, s van másmilyen is…

S mivel maradtunk, irány az új olasz étterem! Hát nem olcsó, egy kis japán sör 140 baht, viszont olasz a séf, sokan dolgoznak a keze alá, a rendelést hamar teljesítik. Napsi paradicsomos, bazsalikomos pizzát evett, én egy sütőtökös, diós, karamellizált lila hagymást kértem, s isteni finom volt. 330-400 baht egy pizza itt. Egy egy kis sört s ásványvizet ittunk, az utóbbi itt 80 baht volt…  Viszont a borravaló, 7% benne van a számlában. Azonban, este a pocimnak már nem volt jó, kelt tésztával dolgozik a séf, nem esett jól kicsi pocinak. Megbeszéltük, a másik olasz étterem marad a kedvencünk, noha finom volt itt is nagyon a pizza, ez a sütőtökös fantasztikus volt, de az ilyen tésztáktól már elszoktam.

Így hát, pihenős lett a hétvége, amit kicsit se bánok. Még 5 nap a nagy takarékosságból, ami hátra van, de az is finom ételeket jelent itt.

Jövő héten napsinak lesz egy szabadnapja, utána 3 napos hétvége, amikor tervünk szerint állatkertbe megyünk, s veszünk egy mixert is, vagy hasonlót, hogy Napsi gyümölcsléket tudjon készíteni, sőt még akár humuszt is…

Jó hétvége volt, Napsi még órarend tervet készít épp, néztünk filmeket, a Szambát, illetve a Kezdőt Robert de Niróval. Ja, és persze az egyszer volt kedvenc sorozatunk részeit, amiket még nem láttunk, s a Trónok harcában is naprakészek vagyunk már!

Hiánypótlások

Vannak témák, amikről már szerettem volna írni, de elfelejtem őket. Most pótlásra kerülnek.

I: Medúzák: Bizony, Thaiföldön is egyre többet jelennek meg. A túlhalászat miatt elsősorban, s úgy tűnik, ők lesznek az óceánok új urai. Döbbenetesek a túlélési képességeik, vannak olyanok, amiket ha ketté vagy négybe vágsz késsel, azonnal kettő illetve 4 medúza lesz belőle s már ennyi támad rád…  Konkrétan vannak felvételek, mikor medúzát hajócsavar kap el, s több száz új, élő medúza lesz belőle pillanatok alatt… Itt is egyre több a baleset, e halálos mérgű medúzák, mint a kocka medúzák, nem kerülik el a találkozást, nem térnek ki az úszó elől. Néha nagyon szerencsés emberek túlélik a találkozást velük. De nincsenek már messze, a fülöp szigeteket is elérték a szabad szemmel nem is látható kis medúzák, melyek csípése még veszélyesebb, s még csak nem is látod őket. Lehet, a portugál gályának hivóttak is elérnek ide hamarosan. Ausztrália területének vizein is sok halálos állat él, de eddig a nagyobb testű halak, bálnák kordában tartották őket, de már nincs elég bálna, stb, s a medúzák világhódító útra kelnek a jelek szerint. A nemzeti parkban egy táblán  7 féle, Thaiföldön már élö halálos medúzafaj képeit tették ki.

II: Homár! Jelentem, amit a Lantai strandon láttam rákot, egy homár volt, utána néztem!

III: Szintén  Lantai emlék, hogy utolsó napunkon egy kézműves boltban Napsi talált egy nyakláncot amin egy gyönyörű tengeri csiga volt, s egy karkötőt. Pénzünk már fogytán volt, a nyakláncot letette. A bolt tulajdonosa angolul beszélni kezdett vele, mit dolgozik, hol él, s mikor megtudta tanár, ragaszkodott hozzá, a nyakláncot Napsi fogadja el ajándékba. Azért kapod, mert tanár vagy! Mondta neki. Itt a tanárokat megbecsülik, nincs is könnyű dolguk. Alig 1-2 évtizede a gyerekek még boldogan, a családjukkal éltek, ott tanultak, vagy nem, most meg reggeltől sokáig iskola vagy bentlakásos iskola kiskortól, 5 évesek is akár már így élnek. Elképzelhető, hogy élik meg, főleg vannak akiket messzi, nagyon jó hírű, drága iskolákba adnak be, s a családjukkal csak fél évente találkoznak… Ráadásul, itt a szellemileg sérült, vagy konkrétan deviaans gyerekek is a többiekkel vannak, Napsi mesélhetne róla…  Remélem hamarosan fog, pár hete sokat írt de a bejegyzés ay utolsó mondatoknál eltünt, s még nem heverte ki… Talán, ha írnátok kommentbe bíztatást, segítene hogy ismét írjon ő is.

IV: Egyre több ismerősöm érdeklődik az állatokkal történő, intuitív kommunikácíó iránt. A nagy lökést egy ma már nagyon híres felvétel adta, ahol az e tevékenységet végző, állatokkal kommunikálni képes hölgyet egy fekete párduchoz hívták egy olyan farmon, ahol szabadon élhetnek tigrisek, stb, és a tulaj megvette a fekete párducot, aki egy cirkuszban dolgozott korábban, s a párduc nagyon ellenséges volt,  s a ketrecéből sem volt hajlandó kijönni jó ideje hiába volt nyitva. A kísérletet a kapcsolatfelvételre videóra vették. A nő leült a ketrectől kicsit messzebb. A párduc azt üzente, már nem akar semmit az emberek világától, elege van.  Mikor a nővel hajlandó volt már jobban kommunikálni, rákérdezett két másik, korábbi kölyök állatra, akikkel korábban másik helyen együtt volt s velük jól megvolt, hogy velük mi van? E kölykökről senki semmit nem tudott, de később megtalálták őket, a fekete párduc már ismét velük van. A férfi elsírta magát, mikor a párduc üzente, azt szeretné ha tisztelnék s nem akar feladatokat végrehajtani. A hölgy elmondta neki, itt nincsenek elvárások, e farm nekik van, úgy éljenek, ahogy a természetben.

Előfordult, hogy a hölgyet Dél-Afrikába hívták, mert sok volt a cápatámadás emberek ellen. Megkérdezte ennek okát s kérte, figyeljenek. A cápák azt kommunikálták, már kevés a hal, éhesek, messzebb kóborolnak, számukra ismeretlen területekre s a fiatalok tapasztalatlanok. Ők harapással kóstolnak, s az emberhúst nem szeretik, kiköpik. Ám a szörfösök vonzzák őket, de nem fókával tévesztik össze, hanem a szörfösök izgatottságát érzik meg, s nekik az hívójel, hogy préda…  S ha egy ember cápát lát, sokszor felgyorsul a szívverése, pánikba esik s akkor már préda… Ez náluk ösztön. Náluk ez az izgatottsági állapot a vadászat hívójele. Üzenték, maradjanak az emberek nyugodtak, hálásan menjenek a tengerbe hogy egy olyan területre mennek, ami nem saját természetes életterük, s hála, nyugalom legyen bennük.  Viszont kifogásolták, hogy áram alatti drótokkal védik a strandokat most már, amik sok cápát megölnek mert érdekli őket, mi zizeg ott, s megnézik, meghalnak. A tenger ugyanis az ő otthonuk, nekik joguk van ott lenni, üzenik. Nem megoldás, hogy életterükből kihasítanak darabokat.  Utána a cápatámadások lecsökkentek.

Máshol a majmokkal fajultak el a dolgok, sokat loptak, házból is gyümölcsöket. A majmok azt üzenték, az embereknek nem is kell a sok gyümölcs amit leszednek s bevisznek a házakba, látták sokszor hogy elrohad s kidobják, csak begyűjtik, nekik meg alig marad. Ha nincs is rá szükségük, miért viszik el őket előlük? A hölgy szerint, az emberek viselkedésével kapcsolatos kérdésekre nagyon nehéz sokszor megfelelő magyarázatot találni, megvédeni.

V: Nem mentem el a loy kratongra, Napsi se, mert mikor indultam volna, nagy eső jött, már rég nem volt ilyen nagy s szabadtéri a program, az esö nyilván elmosott sok mindent, s így hát itthon maradtunk. De:

Sikeres lett a takarékoskodás, annyira, hogy holnap irány a kis sziget! Megspóroltuk, átmehetünk, ismét kis strandolás!!!  S december elején lesz 3 szabad napja Napsinak, a király születésnapja hétvégére esne, de kiadják szabadnapnak a hétfőt, hogy lehessen pihenni, így 3 szabadnap lesz….  Megyünk az itteni Állatkertbe is hát!

Ez az élet Babolcsay néni!

 

Végül, a thai nyelv tanulásról: Hála egy japán nyelvű két kötetes thai nyelvkönyvnek, végre úgy haladok vele, ahogy szeretnék. Nem rossz a Walen módszer, hogy egyböl hosszú mondatokat, kifejezéseket tanultunk, de nekem fontos a lépésről lépésre tanulás. E könyv először alapszókincset tanít, majd a japán nyelvnek megfelelően alapnyelvtant vesz át, s bizony sok apró, fontos részlet a helyére került így. Most jön egy olyan rész, mikor már igéket is tanulunk, a meglévö szókinccsel s igékkel komolyabb nyelvtan tanulás kezdődik, utána alaposabb, bonyolultabb nyelvtan majd tematikus szókincsfejlesztés következik, utána meg az angol nyelvből átvett szókincset tárgyalja. Majd jöhet jövőre a II. kötet, s akkor középfok már megvan thai nyelvből…

Most már nem nehéz a múlt, jövő idöt használnom, s nem keverem össze ezt sem. Yáák – akar, Dzsá, jövő idő, Yáákdzsá: Szeretném.. DE ha „Akarom majd” a kifejezés, akkor mit mondanék? Ajaj…  De nem bonyolult,   mert a Dzsá, a jövő időt jelentő szó MINDIG az ige előtt van, tehát az, hogy akarom majd, az” Dzsá yáák, Yáákdzsá nem lehet, a Yáákdzsá biztos, hogy azt jelenti, szeretném….

Holnap (te) mész (fogsz menni) dolgozni? Így néz ki thai nyelven: Prúnni Khun dzsá pááy boriszát máy kráp – ahol Prúnni = holnap, Kun=te, dzsá+ jövő idő, pááy=megy, boriszát=munkahely, máy a mondat végén a kérdést jelöli s nem visszük fel a hangsúlyt, kráp udvarias stílus jelölője. De! Elhagyható a jövő időt jelölő szó, mert a prúnni eleve jövő idő, tehát elég a Prúnni khun pàày boriszat máy s a krap is elhagyható ismerősök között. A válasz is lehet egyszerű, máykráp, itt a máy a nemet jelenti, vagy csááy kráp, azaz igen, de a kráp elhagyható…

Pááy – megy, Máá – Jön, Kláp – visszatér, visszajön.

Ha csak kijelentek, akkor a ben szót használom, Pom Ben kon Hungary. Magyar vagyok. Pom=én, ben=van, létige, kon=nemzetiség.

Ha megerősítést várok, akkor a mondat végén vagy a csááymáy (igen?) vagy a rhüpláú (vagy tévedek?) formát használom.

Kun ben kon thai, csááymáy. Azaz:  Thaiföldi vagy, igaz?

Kun ben kon thai, rhüpláu. Azaz:  Thaiföldi vagy, vagy tévedek?

Konkrétan a rhü vagyot jelent, a pláu hogy tévedés.

 

Na, ennyit a thai nyelvről.

Viszlát ismét, esős évszak!

Pár napja nem esik az eső, sőt a hőmérséklet néha már 17 óra felé is kedvező. Előtte nagy esőzések voltak, melyek fél-egy órán át tartottak, igazi felhőszakadások, s jó is volt mert lehűlést hozott.

Be kellett mennem hétfőn a nyelviskolába, mert az immigration embere fotókat készített a hallgatókról, az a nap, a beutazás s pár üdítő 3 napi spórolós nap költsége volt. Szerencsére korábban rendszeresen tettünk el pénzt egy perselybe, amit most felbontottunk, s így kompenzálva a veszteség.

Megjött a biztosítótól a biztosìtási kártyánk, ismét egy évre rendben van.

És talán emlékeztek első találkozásomra egy csipős zöld csilis mártásfélével, azóta tűnődtem melyik lehet a macskakaka nevű csili. Mint kiderült, egy kedvenc ételemhez már rég azt eszem…  Hurkaféleség itt, utcai árus adja, s a múltkor nem 2 kis zöld csilit adott, hanem 6-ot, én meg lelkiismeretesen mindet megettem. Ugye ez az, ami később hat… Nos, utána ébren töltöttem az éjszakát, és másnap semmit nem kívántam enni… Most már tudom, melyik az a chili paprika!

A takarékoskodás megy, fedezem fel a thai dobozos leveseket, már négy féle is van, amiket kedvelek, egyik egy sajtleves. Kettő rákkrémleves, a negyediket nem tudom, mi, de jó.

Thai nyelvvel most lasabban haladok, a japán nyelven a hangsúly jelenleg – még jó ideig, de a thai gyakorlást sem hagytam abba.

Hamarosan itt van hát a nekünk nagyon jó idő, a thai meleg, száraz időszak, márciusig tart majd… Utána a thai forró száraz jön, a legkeményebb, majd ismét az esős évszak, a forró nedves…

Most először vettem mandarint, egy kg 35 baht volt, és mézédesek…

Kipróbáltunk egy 299 bahtos üveg bort, szintén Peter Vellától, vöröset. A smothy redet már megkóstoltuk korábban, most a Rich került sorra, és nagyon finom, jelentem! Talán a fehéret is megkóstoljuk majd tőle jövő hónapban, s ha az is jó, akkor borban se lesz hiányérzetünk!

Most még többféle gyümölcs kapható, néha még finom mangó is akad a piacon. Vagy sárkánygyümölcs.

Hát, nagyon mást nem tudok írni… Most így telnek a napok, de jövő héten ismét Loy Kratong ünnepség, ott a helyünk a parkban majd… beszámolok róla!

 

 

 

 

 

Újra itthon

Nos, visszatértünk kis városunkba, takarékoskodunk. Megnéztük az Aeon plazát, van sok minden, de igazából étel nekünk való (piacféle) nincs, teákat, üdítőket, csokikat, dobozos instant leveseket érdemes itt venni. De van külön japán nyelvű könyvesbolt, ami egyben az Aeon tisztítószer háztartási üzlete is. Az emeleten van olasz pizzázó, de a takarékoskodás miatt várnia kell, hogy felderìtsük. Állítólag olasz a szakács valóban.

Most reggelire ismét instant leveseket eszem, kávét elhagytam, az jelentős spórolás, eszem reggel még banánt s egy főtt főételt. Amúgyis magamra szedtem a pihenés alatt pár kilót. Most nem tudunk menni e hónapban a kis szigetre se, de nem baj, decemberben már mehetünk, s ha jól takarékoskodunk, karácsonykor megint elutazhatunk valahová. Addig thai masszázsra se megyünk. De csak a november ennyire szigorú, december kicsit lazább lesz remélhetőleg…

Az esős évszak a vége felé jár, akárcsak tavaly, most is nagy esőkkel búcsúzik. Továbbra is jároka  piacra, mert ott vannak a finom ételek főleg. A Robinsonban nyitott egy új kis étkezde, s sok a vendégük, finoman főznek.

A piacon csütörtökönként veszek egy Kebabot, csirkést, hetente egyszer eszek rízslevest is, szomtámot is. És persze a pad thait is szeretjük továbbra is. Most nem megyünk el sörözni se, meg nem is nagypn veszünk itthonra se sört.

Most volt ugyanis mindkettőnknek az éves biztosítás befizetés… S az bizony 30 000 baht…

Azt hiszem, Napsinak most sokkal nehezebb… van egy nagyon rossz osztálya, néhány idegesítő kollégája, új főnököt is kap, s ráadásul az ígért fizetésemelést se kapja meg, se más juttatásokat, noha ugyanazt s ugyanannyi munkát végez, mint a nem ügynökségen át alkalmazott tanárok. S az igazságtalanság nem esik jól. Ráadásul, három hónapon át egy szombaton is dolgoznia kell, felvételiztetni fog… most szombaton először.

Meleg van még nagyon, dél és három óra között megy a légkondi, mert 30 fokban lenni egész nap nem túl jó…

Főleg a japán írásjegyeket és szóösszetételeket tanulom… Eszperantóból már hanganyagokat hallgatok.

A hölgytől, akitől a szomtámot is szoktam venni, most más ételt is kértem, s finom volt, igaz drágább.  Amennyire lehet, maradok a 30 bahtos ételeknél januárig.

Egy nap 100 bahtból kijön átlagban, ebben benne van egy tábla étcsoki a tanuláshoz hetente, naponta egy itteni üdìtő-tea, 2-3 kis banán, az instant leves, és egy főétel.

Szóval, sok újság mostanában nem lesz, gondolom. Ha mégis, jelentkezem…