Nos, az ágy szétesett alattunk, így megszereltük, szerencsére találtam facsavarokat és a deszkákat az ágytámlához csavaroztam, remélhetőleg stabil lesz. Egyenlőre kitart.
Júliusban sajnos nagyon tragikus esemény is történt, még mindig nehéz róla írnom. Egyik nap elindultam Phad Thait venni a kedves nénitől – és ki volt ürítve a lakás, ahol laktak. Mellette motoros bolt van, hiába érdeklődtem, csak irányt mutattak, merre költözött a néni szerintük. Bejártam azt a városrészt, de nem találtam meg eddig. Ráadásul, a másik, a közelben lévő phad tai árus is eltűnt… A távolabbi piacon találtam még pad thait, majdnem a tengerpartig kell menni, de ott üvegtésztával készítik s nem az igazi… De még nem adtam fel a reményt, ha egyszer lesz pénzünk robogóra, nagyobb területet is be tudok majd járni.
Napsi születésnapja volt, és névnapja, megünnepeltük, de mivel a májtisztító kúrával épp csak végeztem, magam csak egy pár korty Rosé borral koccintottam vele. Egy kolléganőjének is majdnem ugyanakkor van a szülinapja, igy megint tanári buli lett belőle, gondolom majd Napsi ír róla.
Amíg tartott a májtisztítás, kívántam nagyon az édességet, bár lehet inkább a sok tanulás miatt. Hamarosan zöld teákat fogok inni, ellensúlyozni a csokikat, mert 81-ről 88 lett a haskerületem , most már 86, de nem az igazi. 80 a cél, visszafogyni.
Végre voltunk ismét a kis szigeten, le is égtünk, mert csak az első mártózás és kagylókeresés után kentük le magunkat. De van Aloe Vera kenőcsünk, úgyhogy nem lett nagy baj.
Körülöttünk épül-szépül a vàros, a bevásárlóközpontban a lépcsőkkel is végeztek, szépen haladnak és a toronyépület mellette a város legmagasabb épülete lesz, úszómedencével, kilátással a tengerre…
Bár már nem a nagy hőség volt, de a monszuneső csak nem jött meg tegnap estig, akkor végre nagy eső volt, ideje a valódi esős évszak elkezdődjön, nagyon száradnak a rízsföldek el.
Amit tarisznyaráknak hittem, kiderült a neve kék rák, azt ettem mostanában. S sor került a kék kagylókra is, sziracsa szósszal… nos, a kisebb fehér kagylók nekem jobban bejöttek, de nem volt rossz.
Japánban nagy kedvencem volt a szőlőlé aloe vera darabokkal – és itt is van már! Korábban volt lichi lé aloe vera darabkákkal már, de most szőlőlés változatban is kijött… Nagy örömömre itt csak 20 baht 3 dl, japánban 120 jen.
Nekem bejön a Tamarind tea is, gyümölcstea, s Napsi a narancsdzsúzok nagy rajongója, s a mangó dzsúzé.
A KV-ról lejöttem, a májam védelmében nem iszom, helyette a teák jönnek, imádom a matcha teát. Napsinak névnapjára Peter Vella kaliforniai borász Fruity Roséjával szereztem örömet, kiegészítve olajbogyóval, sajtokkal, francia kenyérrel.. Így lakomáztunk. Szülinapja alkalmából felkerestük a nemrég nyílt Olasz éttermet, ahol nagyon finom pizzát evett, én meg Carbonara spagettit, finom volt. De még Pattayára is eljutottunk moziba, ahol a Jurassic Worldot néztük meg angolul, én gyakoroltam a thai feliratok olvasását. Utána meg egy ottani, plázabeli olasz éterembe is elmentünk, s csodák csodája, még finomabb volt, mint a másik olaszban a pizza. Itt én is vega pizzát kértem, mindkettőből kóstolhasson. Nem tudtuk eldönteni, a paradicsomos amit ő kért, vagy az én oreganós fokhagymásom, amit én kértem, volt-e a finomabb?
S rákttantam egy japán ételre, a piacon ahonnan Napsinak az okonomijakit szoktam hozni, volt Gyoza, amit frissen készítenek és nagyon nagyon jó volt… Máshol is ettem már, de náluk nagyon ízletes, omlós, s a szervezetem kívánja is.
Duriant még lehet kapni mellettünk, de már nem olyan ízletesek, a mangók már el is tűntek a piacról. De van rambután például, kókuszdió aminek a leve nagyon hűsít s jól esik a melegben, mangosztán stb.
Haladok a nyelvtanulással, eszperantóból már hamarosan meglesz a középszintű tudásom visszaszerzése, s jön a teljes thai nyelvtan megtanulása s a japán ismétlése, mellette megy tovább az indonéz szavak tanulása.
Itt így telnek a napok, kezdek reménykedni, hamarosan megint találkozhatom a baby elefántokkal s lehet őket majd etetni…
S a pad thai nénit is jó lenne megtalálni… az ő pad-thai ételének nincs párja!