Hőségben

Március közepe, a nagy meleg két hónapjának első negyede eltelt. Sajnos, még nem élhetünk úgy, mint a thai emberek, szisztázva 11-16 között, én a nyelviskolában vagyok, Napsinak viszont végre kezdődött kis pihenés. Rá is fér.

A nyelviskolában szóltam, hogy csak október felé fogom majd folytatni , mert japán nyelvről kell majd forditanom, illetve a japán nyelvbe vissza ásnom magam, mert pár romániai barátom Japánba készül s lehet elkisérem majd őket. Szükségük van valakire, aki már kiismeri japánban magát.

Igy viszont, bár a csoportban  a legjobb vagyok s hibátlanra irtam az irásbelit, mégse kerülök át a 2. könyvet tanulók közé, nem fogom megkapni erre a másfél hónapra a tankönyvet. Nem baj, nem fogom elfelejteni legalább amit eddig tanultam.

Jogositványt mégse intéztem, mert a mi drága nagykövetségünk jó sok pénzt akart érte, a hiteles forditásért, az volt messze a legdrágább tétel, igy inkább büntetést fizetek majd, sokkal olcsóbb. A thaiok csak egy igazolást akartak, a jogsim érvényes, rá pecsét, de a magyar nagykövetség olyat nem ad ki… még itt is ki vagyok szolgáltatva a hülyeségeiknek és lenyúlási vágyaiknak. Nem fizettem, nem váltottam eurót, otthagytam a követséget.

Újra kávézom, mert nem tudok anélkül figyelni az órán. A kinti meleg bent is hat rám, bágyaszt de reggel nem iszok kávét, csak a suliba érkezés előtt.

Ismét takarékoskodunk, nem megyünk sehová a hőség időszakában nagyon. Elég sokba került a jogsim előkészitése hónapokon át, amt  a követség kért még 2x annyi lett volna, Bangkokba utazni se volt olcsó.

Napi egy kávéval elvagyok hát, heti 4 napot, a többin nem iszom kávét.

Hej, várom már az esős évszakot, de sok van még addig… gondolom kb. egy hét múlva tetőzik a hőség.

Viszont itt a mangó szezon, finom édes friss mangók, kilója 30 baht! Hamarosan lehet lesz Durian is ismét…Dinnyéből már telitődtem, tele ettem magam vele. A nagy dinnyéket, kb 5 kg, 75 bahtért adták, a kicsi 2-3 kg.-ost 25 bahtért.

Rossz hir: 7.3 forint volt fél éve 1 baht. Most 9 ft. Rengeteget romlott a forint, de otthon nem veszik észre mert az Euro is zuhan. A baht jó mérce, értéktartó, a dollár értéke meg nő, 30 baht volt egy dollár mikor jöttünk, most 32, lassan 33…

Ennyit az otthoni sikerpropagandáról.

A holdújév ünnepére sok kinai is érkezett, őket az előző évek tapasztalatai alapján kinai nyelvű kiadványokkal várták a reptereken, határokon, amelyekben udvariasan megkérték őket, nagydolgukat ne a köztereken végezzék el nyilvánosan ha lehetséges, stb.

Itt ázsiában a fülöp szigetekieket nézik le a legjobban, szegény ország. Ők itt kevesebb bért kapnak a thaioknál az állásokban. Vajon mi lesz, ha rájönnek, a Fülöp szigetek GDP-je is jobb mint a magyaroké? Az a szerencsénk, az EU országait egy kalap alá veszik. Különben, hamar kiderülne, mi az igazság az otthoni folyamatos sikerpropaganda ellenére.

Hát, a március nagyon forró, megy este a légkondi, hétvégén nappal is.

Vannak most kis gekkóink is, egyik mindig üdvözöl ha meglát, ő nem fél. Előkerültek a denevérek is estefelé.

Lehet, jövő hétvégén elnézünk egy szomszéd város strandjára, ahová a thaiok járnak szivesen, ha nem lesz nagyon nagyon nagyon forróság.

Most hétvégén végre nem kellett külön dolgozni, most csak blogot irok, mig Napsi készül a nyári táborra. Észt barátnőjével még egy hetet tud tölteni, ma érkezik s egy hetet még együtt dolgoznak. Szegénynek a nyári iskolára most bizonyos fajta ingeket kellett vásárolnia, gondolom majd beszámol róla. Neki 3 hét nyári iskola jön, a táborban már volt, várjátok türelmesen a beszámolóját róla!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük