Ma végre sikerült megszereznem a munkavállalói vízumot. Ez most 3 hónapig érvényes lesz. A 3 hónap alatt a suli elintézi a munkavállalói engedélyt is, amit majd be kell mutatnom a helyi (a városunkban lévő) bevándorlási hivatalnak, és onnantól kezdve már nem kell mindig megújítgatnom a vízumom, csak 3 havonta le kell jelentkeznem a hivatalban, hogy megvagyok.
Nem volt egyszerű ez az egész, kezdődött ugye a laoszi úttal, ahonnan már turista vízummal jöttem vissza. Aztán Bangkokba kellett mennem a bevándorlási hivatalba. Már ott is voltam egyszer Laosz előtt, akkor több órás várakozás után csak információt kértem, és kiderült, hogy a sulimtól a munkavállalói vízumhoz kapott papírok már nem érvényesek, 7 napon belülinek kell ugyanis lenniük. Bementem a suliba még a tanítási szünet alatt, szóltam, hogy szeretnék új papírokat kérni. Ígérték, hogy még azon a héten, a szünet utolsó hetében meglesz, így nem kell tanítási időben elkéredzkednem majd. Hát, nem lett meg. Következő hét keddre igen, akkor ki is jelöltem a pénteket, mint nem túl húzós napot, hogy akkor utazom. Hajnal 4-kor kelés, még sötétben sétálás a minibuszhoz, fél 6-kor indulás. A minibusz sofőrje a több mint 2 órás utat másfél óra alatt simán megtette. Aludni mondjuk ennél a vezetési stílusnál nem igazán lehetett. A bevándorlási hivatal még jó 20 perc taxival a buszállomástól, és mindig lutri, vajon a taxis, akit kifogok, ismeri-e az úticélt. A telefonomon megvan a hivatal címe thaiul, és lementettem egy fényképet is róla. Az épület elég különleges és könnyen felismerhető, de a trükk az, hogy kettő van belőle egymástól legalább 2 km távolságra. Egyszer a rossz épületnél szálltam ki a taxiból, csodálkoztam, miért nem akarnak beengedni a thai őrök, aztán nagy nehezen megértettem, hogy akármilyen elszántan mutogatok, hogy oda be akarok menni, nem jó helyet céloztam be. Leintettek nekem egy motoros futárt, és szoknyában, 2 táskával felültem mögé. Kalandos volt, de meglett a másik épület.
Pénteken a jó épületet sikerült megtalálni, mert amikor a taxis tanácstalannak tűnt, mondtam, hogy kérdezzen meg valakit. „Ask, ask”, mutogatás kifelé. Megértette, megkérdezte, megtaláltuk. 7.30-kor már a sorban álltam a hivatal ajtaja előtt, pedig csak 8.30-kor nyitott. Előttem úgy harmincan lehettek, nyitásra felgyűlt mögöttem egy olyan 150 fős sor. Az ember csak úgy kap sorszámot nyitás után, ha a kezében van egy kitöltött kérelem, ami a konkrét ügyhöz szól (van csomó féle intézhető dolog ott), igazolványképek (nekem már 3 méretben van, csak hogy tuti jó legyen), útlevél. Ezek bemutatása után a 7-es sorszámot kaptam, ami a laoszi 654-es után kifjezett sikerélmény volt. 1 óra múlva sorra is kerültem a 7 napon belüli irataimmal, minden flottul ment, amíg az ügyintéző rá nem kérdezett, hogy hol van a nemtommilyen nyomtatvány. Nem tudtam, hogy kellett volna olyat hoznom, a suli elfelejtette ideadni, mint kiderült. Nagyon sajnált a hölgy, mert a lakcímemből látta, hogy délről utaztam fel, és még rá is kérdezett egy kolléganőjénél, hogy mindenképpen kell-e a papír, de mindenképpen kellett. Mondta, hogy menjek vissza hétfőn. Majdnem elsírtam magam. Elég fárasztó egy ilyen utazás, a hajnali kelés mellé a minibuszos zötykölődés, aztán a taxiknál figyelni, hogy tudja, hova megyünk plusz lehetőleg ne verjen át (kapcsolja be a taxiórát, ne kerülőúton menjen), a bevándorlási ajtaja előtt egy órás álldogálás, aztán bent várakozás, vissza taxi megint, majd busz. Nagyjából 8 órás program.
Szóval a 10.30-as pénteki busszal már vissza is indultam. Mivel ez egy normál, helyi busz volt, majdnem 3 órásra sikerült a visszaút. Még bementem a suliba, hogy rákérdezzek erre a papírra, azt hittem, talán nem tudnak róla, hogy létezik ilyen, de tudtak, csak elfelejtették. Délutánra megkaptam, de utána még kétszer javítani kellett, mert elírás volt benne. A végén úgy tűnik, jó lett, mert ma elfogadták Bangkokban. Ugyanazzal a korai minibusszal utaztam ma fel, már visszafelé tartok, még nincs dél. A hivatalba később értem oda, 7.50 körül, és legalább 50 ember állt előttem, de az én ügyemben szerencsémre a 3-as sorszámot kaptam. A reggeli forgalom durva volt, hétfőn érzékelhetően többen mennek mindenfelé hajnalban, a bangkoki buszállomás kijáratánál pl. egy darab taxi nem volt, pedig máskor 2 taxisor várakozik 50-100 autóval. Hirtelen tanácstalanná is váltam, hogy akkor most hogyan tovább, amikor odajött egy ürge, hogy „Taxi?”. Mutattam a címet, kérdeztem, hogy mennyi. Azt sejtettem, hogy nem taxiórával vinnének, úgy kb 120-150 baht szokott lenni az út. Azt mondja, 400. (1 baht 7 forint.) Mondom ó, az sok: „Tú mács, tú mács, de 250 oké.” Ó, hát az nem, nem. Nagyon messze van. Legyen 350. Mondtam neki, hogy 150 bahtos útért nem fogok 350-et fizetni, a duplája is sok, de mindegy, legyen 300. Nagyon csóválta a fejét, de aztán később visszajött, hogy okéoké. (Még így is rablás volt, de muszáj volt időben odaérnem.) Erre megjelent egy fószer, aki mutatta az utat egy kis hátsó parkolóba, ahol kiderült, hogy 10-15 taxi álldogál elrejtve az utasok elől. Gondolom arra játszanak, hogy akinek fontos, úgyis többet fizet. Egyébként vicc, hogy egy ilyen fél órás út alapjáraton ugyanannyiba kerül, mint a 2 órás felutazás Sirachából Bangkokba (120 baht).
Nade a lényeg, hogy most egy ideig többet nem kell mennem. Sikerült, végre.