Rájöttem, hogy eddig nem nagyon írtam arról, miért szeretek itt lenni. Most akkor jöjjön erről egy bejegyzés. 🙂
A thaiok alapvetően kedvesek és vidámak, jókedvűek. Az pl. szinte szokatlan, hogy az üzletekben, boltokban milyen közvetlenek az eladók. Az előbb lementem a sarki kisboltba reggeliért, és nem értettem thaiul az összeget, hogy mennyit kell fizetnem, így a hölgy elkezdett kedvesen tanítani. Elmondta lassabban, hogy 23, majd a visszajárónál is kedvesen megtanította, hogy 77. Külön az ötvenest, a huszast. Nem kioktatva, hanem kedvesen, szeretettel.
Amit még érzek, hogy sokkal stresszmentesebb itt az élet. Nem mondom, hogy nem fárasztó a munka, de minden munkanap 5kor véget ér, olyankor már senki nincs az irodában. A takarítónéni 5 után 5 perccel be is zárja a tantermeinkhez vezető folyosó ajtaját, kb még sietnem is kell az utolsó órám után, hogy ne ragadjak bent. 🙂 Itt fontos a szabadidő, a pihenés, ezt nagyon élvezik és értékelik a thaiok, amellett, hogy dolgoznak is becsülettel.
Szeretem, hogy ilyen jó az idő és ennyit süt a nap. Van egy kis szomszédos sziget, ahol meg egyenesen imádok lenni. Nem paradicsomi, nem lakatlan, de mégis varázslatos nekem. Pár hete egy hétvégén már szombat kora reggel elindultunk, hogy minél hamarabb úszhassunk az óceánban a reggeli dagálykor. Nem akartunk 2 napra szállást fizetni, ezért nem mentünk péntek este, de szombat reggel 9kor már a szigeten voltunk. (Kb. 50 perces az út egy kis komppal Srirachából.) A bungalót reggel fél 10kor elfoglalhattuk és másnap du. 3ig el sem kellett hagyni, mindezt 1 éjszaka áráért. Én szombaton és vasárnap is két és fél órát töltöttem délelőtt a vízben, teljesen kiázott a tenyerem, de nem tudtam megunni a lebegést a felszínen és a kagylók, csigák, kavicsok gyűjtögetését. Ez valahogy teljesen kikapcsol, újra gyereknek érzem magam ilyenkor. Több kisgyerek is megközelített, figyelve, hogy mit csinálok, a bátrabbak mutogatták is a saját kis gyűjtött kavicsaikat. 🙂
Nem mondom, hogy Thaiföldön minden tökéletes és rózsaszín, vannak nehézségek itt is, és kulturális eltérések is, bizonyos viselkedésmintákat, szokásokat egy európai sokszor nem ért elsőre, ezeket meg kell szokni. Én próbálok a tőlem telhető lehető legnagyobb alázattal és nyitottsággal fordulni a thai kultúra és emberek felé, hiszen én vagyok a vendég. Ha elhaladok valaki mellett, kicsit lehajlok, lejjebb hajtom a fejem, mert itt ez a szokás: a thaiok is ugyaígy tesznek, ha elmennek mellettem. Udvariasságból nem húzzák ki magukat ilyenkor, nem akarnak magasabbnak látszani. Ha ülő ember előtt haladnak el, szinte leguggolnak, jelezve, hogy nem többek nála, nem akarják a nagyságukat fitogtatni. De az ajtóban pl. nem engedik egymást előre, erre nincs szabály.
A mosoly alapvető itt, ha valakire rámosolyogsz, ő visszamosolyog, bárkiről legyen szó, sokszor idegenek az utcán is. És random rád mosolyognak emberek séta közben. Persze meg is néznek, hiszen a farang mindig érdekes látvány, de ezt is lehet mosollyal kezelni.
Ja, és még valami: itt ha valaki kéreget az utcán, majdnem mindenki ad neki pénzt. És nem a legkisebb aprópénzt, hanem 10 bahtosokat, ami a thai fizetéshez képest elég sok. Mondjuk mintha mi otthon 100-200 forintot adnánk. Adakoznak, mert hálásak, hogy van miből.
Ezek csak szemelvények voltak, még nagyon messze vagyok attól, hogy átlássam a thai kultúra összetettségét, de próbáltam azért egy kis ízelítőt adni. Minden esetre jó itt, sokat nevetek, nevetünk, és úgy érzem, sokszor sokkal felszabadultabb vagyok, mint otthon voltam. Merem jól érezni magam, ami az elején valahogy fura volt, még talán némi bűntudatom is volt miatta. De itt valahogy ez a természetes. Ahogy figyelem a thai embereket, érzésben nekem ez úgy jön át, hogy megtisztelik önmagukat és az életet azzal, hogy megélik a pillanatot és hálásak a mindennapi apró ajándékokért, amit az élet ad nekik.