Hónap: 2014 november

Pattayán egy kereszteződésben a forgalmat irányitó fiatal nyurga rendőr hatalmas show műsort ad elő közben, gyakorlatilag végigtáncolja az egészet, igen lazán, kecsesen, sokat nevetve közben. Igen, itt az emberek élvezik a munkájukat, szivesen dolgoznak, mert nem csak megélnek belőle, hanem egyben közösségi élmény is.

Ami feltűnt nekem, itt mindenki szereti úgy látom, amit végez, és azt örömmel teszi.

Az ételekről még annyit irnék most, hogy hihetetlen gazdagok. Nem az otthoni vendéglős gyakorlat, rántott szelet vagy pulyka rizzsel és krumplival, savanyú külön 500-700 ft, hanem a rizs majdnem mindig a tojásos-zöldséges változat, a levesekben sok minden van, 6-10 féle zöldség is. A hús mennyisége kisebb mint otthon, szinte mindig fel van vágva  és igy valóban egészséges ételeket ehetünk. Tegnapi kókuszos csirkelevesemben volt 3 féle nem ehető fűszernövény, három chili paprika, sok kis paradicsom, valami zöldbabféle növény, hagyma, fokhagyma, gomba például.

Van valami csira féle növény, nem tudom a nevét de valóban csira, az gyakran van az ételekben, a pad-thai mellé még külön is csomagolnak belőle. Igen egészséges valóban itt a konyha, az ételek.

Tegnap vettem papaya salátát, elsőre mindig fura az ize a sok kis rák miatt, de abban is van 5-7 másféle növény is, és nagy örömömre sok piritott mogyoró, mindez 30 bahtba került. És mikor az izek össszeérnek benne, az már mennyei. Már annyi a kedvenc ételem és sok mindent még nem is kóstoltam.

Tegnap Napsi vett egy teljes görögdinnyét – életem legédesebb dinnyéje volt eddig! Nem zsákbamacska, mint otthon mikor a jó drága szinte iztelen dinnyét vettük meg. Azt Napsi vette észre, a héja sokkal vékonyabb, mint amiket otthon vettünk, csak pár mm itt a héj, a többi dinnye!

Pár napja utcai árustól vettünk olyan édes ananászt, hogy  kóstólás után egyből az utcán megettük! Esélye nem volt 200 méteren hazaérni…

Most például a hűtőben van mangó, egy fél görögdinnye, egy sárkánygyümölcs és a kis itteni banánok. Szóval van még gyümölcs!

És ami nekem nagyon bejön, az itteni mondások, amik szerint a helyiek élnek is:  Gazdag vagyok, de gazdagságom (vagyonom, kincseim) nem a pénztárcámban hordom. És nem nagy lakásokra költik például, de mindenhol látjuk a sikképernyős TV-ket, a robogós taxisok állomásain is ott van, a tuk-tuk állomásokon is. Sok itt a japán motor, autó, és megtudtuk, itt kis összegű, hosszú távú, akár 20 éves kölcsönöket adnak vásárláshoz.

Nekik ez az alapélményük – vagyonom nem a pénztárcámban hordom/rejlik. Erre épitkeznek életükben. Itt nem kell spirituális alapokra oktatni az embereket, élik azt, természetesen. Magyarországon ugyanez a sprituális tanitások közé tartozik. Egyáltalán nem alapélmény ott sajnos.

A napokban jutott eszembe, első tinédzserkori baráti társaságom tagjaival közös nyaraláskor (első fizetésem után mentünk, szobafestő már maszek barátom 5-ször annyit keresett mint én irodai munkával, s ez igy volt helyes – én légkondis irodában voltam, ő a melegben is létrán állt – a fizikai munkás létre akkor nem kényszeritették az embert, jól kerestek az „átkos”-ban a szakmunkások) egy nyugatnémet társaság motorjait nézve (500 cm3 motorok voltak) többen fogadkoztak – egyszer ilyen motorom lesz!

Nem tudom, fiúk, hol vagytok most – egyedül nekem nem a motor volt a szabadság szimbóluma, de végül odahaza lett egy 17 éves Yamaha 600 cm3 motor használatában 2 évig részem. Valóban nagy szabadság élményt adott, de az igazi szabadság nekem ennél is több.

Remélem, boldogok lettetek. Cs., gondolom te már nem vagy itt, hanem rég más országban dolgozol és jól keresel, családod is van szerintem. Z, remélem megtaláltad a művésztelepen amit kerestél, talán saját műhelyed van már. J, remélem megbizhatóbb emberré váltál !

Fiúk, csodás éveket éltünk meg együtt – köszönöm! Remélem, boldogok vagytok, akárhol is legyetek.

Itt a nyelviskolában hétfőn már a haladóbb csoportban volltam, hát fel kell kötni a fehérneműt, a tankönyv 80. odalán tartanak. Egy lengyel hölgy, és egy koreai beszélnek japánul is, mivel a képzés angolul van, ők segitenek japánul óra alatt. Bizony, itt nem csak az olvasás megy villámgyorsan, hanem kemény nyelvtanozás is van, első nap csak kapkodtam a fejem, de hazatértem után elővettem a könyvet és a 20. odalig megtanultam – csak behozom őket valamikor, ma is sokat tanulok, gyakorlok. Holnap és énteken még biztos nehéz lesz, de jövő hét végére remélem szorgalmas gyakorlással beérem a csoportot, addig a japán nyelv gyakorlást is leállitom. Most ez a fontosabb.

Nagyon jó hireket kaptam USA-ba távozott barátainktól is,  aminek nagyon örülök.

Most takarékoskodunk hétköznap, nem megyünk thai masszázsra és kávézóba se, jövő héten se, mert sok egyszeri kiadás volt és van és lesz –  (vizumdijak, utazások miatta, munkavállalási engedély költségei és kötelező munkaruhák készittetése) de azért ha minden jól megy, hétvégén ismét jöhet a kis sziget a szomszédban – ott is takarékosan leszünk, de a tenger hivja Napsit, és engem is. Decemberben is folyatjuk a takarékoskodást, mert nyaralni is szeretnénk menni – és itt lehet is könnyen takarékoskodni. Ez csupán annyit jelent, kihagyjuk a szokásos heti thai masszázst és a kávézóban hétvégén a smoothy-karamelláskapucchinos-sütizés részt, nem veszünk gyümlcsleveket most, valamint a kedvenc kis éttermünkbe nem fogunk menni, de jut gyümölcsre igy is. Hétvégén amúgy is voltunk a kedvenc éttermünkben, Reelika is velünk tartott, és megkóstoltam a Tom Yam levesen kivül a rákollót is panirozva.

Valahol azt irták, itt Sziracsán a kék kagylóból készült étel nagyon hires, izletes sziracsa szósszal (ja, a sziracsa szósz már a hűtőben s Napsi is már használt belőle mikor kipróbálta a wokot, lencsefőzeléket izesitett vele), egyszer az is sora kerül. Időnk van bőven.

Hihetetlen, mennyi élményt ad, nyújt ez az ország, és ez az egy kis területe is…  A Balaton volt hasonló kezdő vitorlázós koromban, mikor nyaranta hol itt, hol ott kötöttem ki és itt egy finom süllő, ott egy jó kis borfesztivál – csak azután minden mindig ugyanott, ugyanakkor, ugyanolyan volt.  Vagy hanyatlott a minősége, a jó helyek jó része bezárt vagy változott laposodás irányba. Itt, a kedvenc éttermünkben a Tom Yam levesnek is mindig mások az arányai, mármint az összetevőinek. Megvan az a fantasztikus alapize amit imádunk, és amellett mindig más izárnyalat-varázslatok. Ifjú koromban mikor szabadúszó rendszertervező voltam, a Szlovák söröző volt az egyik kedvenc helyem (és egyike azoknak, amik azóta is működnek), ott a mexikói chili, amire  R. barátom hivta fel a figyelmem, ez az étel készült ott hasonlóan – mindig más volt és mindig jó. Kétszer ugyanúgy elkészitve sosem kaptam.

Hát, ideje visszatérnem a thai nyelvtan rejtelmeibe. -hez. Közé. Osszátok el.

Rájöttem, hogy eddig nem nagyon írtam arról, miért szeretek itt lenni. Most akkor jöjjön erről egy bejegyzés. 🙂
A thaiok alapvetően kedvesek és vidámak, jókedvűek. Az pl. szinte szokatlan, hogy az üzletekben, boltokban milyen közvetlenek az eladók. Az előbb lementem a sarki kisboltba reggeliért, és nem értettem thaiul az összeget, hogy mennyit kell fizetnem, így a hölgy elkezdett kedvesen  tanítani. Elmondta lassabban, hogy 23, majd a visszajárónál is kedvesen megtanította, hogy 77. Külön az ötvenest, a huszast. Nem kioktatva, hanem kedvesen, szeretettel.
Amit még érzek, hogy sokkal stresszmentesebb itt az élet. Nem mondom, hogy nem fárasztó a munka, de minden munkanap 5kor véget ér, olyankor már senki nincs az irodában. A takarítónéni 5 után 5 perccel be is zárja a tantermeinkhez vezető folyosó ajtaját, kb még sietnem is kell az utolsó órám után, hogy ne ragadjak bent. 🙂 Itt fontos a szabadidő, a pihenés, ezt nagyon élvezik és értékelik a thaiok, amellett, hogy dolgoznak is becsülettel.
Szeretem, hogy ilyen jó az idő és ennyit süt a nap. Van egy kis szomszédos sziget, ahol meg egyenesen imádok lenni. Nem paradicsomi, nem lakatlan, de mégis varázslatos nekem. Pár hete egy hétvégén már szombat kora reggel elindultunk, hogy minél hamarabb úszhassunk az óceánban a reggeli dagálykor. Nem akartunk 2 napra szállást fizetni, ezért nem mentünk péntek este, de szombat reggel 9kor már a szigeten voltunk. (Kb. 50 perces az út egy kis komppal Srirachából.) A bungalót reggel fél 10kor elfoglalhattuk és másnap du. 3ig el sem kellett hagyni, mindezt 1 éjszaka áráért. Én szombaton és vasárnap is két és fél órát töltöttem délelőtt a vízben, teljesen kiázott a tenyerem, de nem tudtam megunni a lebegést a felszínen és a kagylók, csigák, kavicsok gyűjtögetését. Ez valahogy teljesen kikapcsol, újra gyereknek érzem magam ilyenkor. Több kisgyerek is megközelített, figyelve, hogy mit csinálok, a bátrabbak mutogatták is a saját kis gyűjtött kavicsaikat. 🙂
Nem mondom, hogy Thaiföldön minden tökéletes és rózsaszín, vannak nehézségek itt is, és kulturális eltérések is, bizonyos viselkedésmintákat, szokásokat egy európai sokszor nem ért elsőre, ezeket meg kell szokni. Én próbálok a tőlem telhető lehető legnagyobb alázattal és nyitottsággal fordulni a thai kultúra és emberek felé, hiszen én vagyok a vendég. Ha elhaladok valaki mellett, kicsit lehajlok, lejjebb hajtom a fejem, mert itt ez a szokás: a thaiok is ugyaígy tesznek, ha elmennek mellettem. Udvariasságból nem húzzák ki magukat ilyenkor, nem akarnak magasabbnak látszani. Ha ülő ember előtt haladnak el, szinte leguggolnak, jelezve, hogy nem többek nála, nem akarják a nagyságukat fitogtatni. De az ajtóban pl. nem engedik egymást előre, erre nincs szabály.
A mosoly alapvető itt, ha valakire rámosolyogsz, ő visszamosolyog, bárkiről legyen szó, sokszor idegenek az utcán is. És random rád mosolyognak emberek séta közben. Persze meg is néznek, hiszen a farang mindig érdekes látvány, de ezt is lehet mosollyal kezelni.
Ja, és még valami: itt ha valaki kéreget az utcán, majdnem mindenki ad neki pénzt. És nem a legkisebb aprópénzt, hanem 10 bahtosokat, ami a thai fizetéshez képest elég sok. Mondjuk mintha mi otthon 100-200 forintot adnánk. Adakoznak, mert hálásak, hogy van miből.
Ezek csak szemelvények voltak, még nagyon messze vagyok attól, hogy átlássam a thai kultúra összetettségét, de próbáltam azért egy kis ízelítőt adni. Minden esetre jó itt, sokat nevetek, nevetünk, és úgy érzem, sokszor sokkal felszabadultabb vagyok, mint otthon voltam. Merem jól érezni magam, ami az elején valahogy fura volt, még talán némi bűntudatom is volt miatta. De itt valahogy ez a természetes. Ahogy figyelem a thai embereket, érzésben nekem ez úgy jön át, hogy megtisztelik önmagukat és az életet azzal, hogy megélik a pillanatot és hálásak a mindennapi apró ajándékokért, amit az élet ad nekik.

Ma a suliban a 2. órán a vezető tanár egyszercsak közölte, pénteken már a haladó csoportban folytathatom thai nyelvi tanulmányaimat. Kértem, még pénteken hadd legyek itt, mert pont van még egy rész, amin hiányoztam a Japán út miatt, s elég fontos lehet később. Már igen jól megy a betűzés, olvasás, igy visszakerülök az eredeti csoportomba, akik közben már olvasnak és nyelvtanoznak, sőt társalgást is gyakorolnak – hurrá!

Igaz, még őket ott utol kell majd érnem, de remélem sikerül. Már a számokon kivül ismerem fejből a hónapokat, napok neveit, alapdolgokat, amiket itt még nem is kellene fejből tudnom.

Közben kaptam kérdést, mit jelent az, hogy a hadsereg takarit?

Nos azt, hogy rendet rak. Thaiföldön sok az illegális bevándorló, éveken, évtizedeken át itt élhettek, indiaiak, myanmariak, stb. Közülük sok lett taxis, tuk-tukos, teherautó-taxis, és bizony Pattayán is rámennek a pénzre, nagyon. Régebben ez volt más nyaralási területeken is, Hua-Hinen, Phuketen is. A strandok tele lettek nyugágyakkal, napernyőkkel, és előfordult egyre gyakrabban, hogy zaklatták a túristákat, sőt ellökdösték a strandról, aki nem akart semmit bérelni. Ezen pont a thai nyaralók háborodtak fel, és hamarosan a hadsereg vette kezébe a dolgokat. Szabályosan megszállnak egy egy strandot, várost, ellenőrzik a vállalkozókat, sok illegális bevándorló itt, aki ügyeskedett, lebukik, kijelölik az árusok helyét, hol lehetnek, a strandok ismét levegősek lesznek, nyugisak. Fellépnek a sok engedély nélkül üzemelő tuk-tukossal szemben is, akik a szabott tarifáik ellenére horror áron viszik a túristát, 4-10 – szeres áron akár. Taxik is. Pattayára is el fognak érni, gondolom hamarosan.

Mivel Thaiföldön a túrizmus fontos, komoly bevétel, a hadsereg lépett és ezt hivják itt takaritásnak. Pár hónapja kezdődött. Természetesen maradnak bérelhető napernyők, nyugágyak de ha csak akarjuk, és tisztességes itteni árakon, nem engedik a hiéna-tarifákat. Igyekeznek visszaállitani a kb. egy évtizeddel ezelőtti nyugis állapotot. Sőt, Phuketen a helyi polgármester vezette a tuk-tuk maffiát, az illegális bevándorlóktól részesedést szedett, rengeteg pénze, testőrei voltak, de a hadsereg lecsapott rá is.  Helyi kiskirály volt és vége lett a birodalmának.

Találtam még hétfőn a vizumrohangászás közben egy helyet, ahol volt Durian, s ma vettem is, még mindig volt….  Jól is esett.

Hát, most ennyi, holnap szabadnapom van, alváshátralék behozási lehetőség, és kis japán nyelv gyakorlás, pénteken ezzel a csoporttal utolsó nyelvtanulási napom lesz.

Legközelebb Napsi munkavállalási engedélyének ügyintézése következik a próbaidejének lejártakor.

Lassan kezdek ismét áramvonalasodni, bár még nem tartok ott, mint a japán út előtt – de már közelitek hozzá.

Kelés reggel hat órakor, minibusszal Pattaya, majd ott motorostaxival megyek az immigration office-ba, ami tengerparti részen van. Nálam lezárt boritékban minden, amit az iskola készitett, a csaknem 2 000 baht amit be kell fizetni és még 700 baht, hátha valami történik. A motoros 170 bahtért akart vinni, 100-ban állapodunk meg, oda akarok érni időben. Nyitás előtt már egy órával ott vagyok, rajtam kivül 4 igen idős férfiember van még ott. 45 perc múlva beengednek, de hiába voltam ott időben, kb. 20.-nak sikerül bejutnom. Viszont az ablaknál az első leszek, akit hivnak, az előttem betolakodók más ügyben érkeztek. Nagy örömömre az ajtónál japánul szólitottak meg, beszéltek velem a hivatalnokok.

És már szólitanak is, mindent átadok, naivan azt hittem, átnézik, befizetem a pénzt, bepecsételnek és mehetek is az iskolába órára. Még enni is tudok tán a 10.00 órás suli kezdés előtt.

Az ügyintéző hölgy tüzetesen átnézi a csaknem 20 oldalt, amit a suli adott, benne a fényképek a tanteremben, a szálláson, a bérleti szerződés, a jelenléti iv, hogy miért voltam Japánban majd elmagyarázza, menjek a mögötte lévő sorban lévő ügyintézőhőz. Ő is mindent átnéz, próbál valamit kérdezni angolul. Egyik magyar ismerősöm a tanfolyamról is itt van, mutatom ő tud angolul, segithet, de int hogy már nem kell, telefonál. Az iskolát hivja, beszél velük, majd leteszi a telefont és mondja, menjek vissza a suliba. Az útlevelem ott marad. Affene! Ekkor merült fel bennem, hogy ha ma nem kapom meg vizumot, este már el kell hagynom az országot , valószinű Laoszba kell mennem és túristavizummal még pár hónapra visszajöhetek másnap, azután majd a többit meglátjuk. Elfogadom ennek lehetőségét, a sors ahogy akarja. Felhivom Napsit, hogy már mehetek is vissza a suliba. Örül mert azt hiszi, végeztem – elmagyarázom mi a helyzet, szurkol nekem. A suli jó messze van. És óriási hőség. Magyar tanulótársam mondta, a Beach roadon van afféle iránytaxi teherautó. Kimegyek, jön is egy, leintem de ő tényleg csak a tengerparton megy. Onnan motorostaxival irány a suli, de 100 alatt megint nem vittek el, igy meg összesen 120, olcsóbb lett volna motorostaxival jönnöm egyből. A suliban már várnak, még csak fél 10, előkészitették a javitott egyik papirt, a managerhez beviszik, ő aláirja majd elnézést kér tőlem és elmagyarázza, menjek vissza ugyanahhoz az ügyintézőhőz, ne húzzak új sorszámot.  Kigyalogolok a Beach roadra, ott áll egy teherautó, én vagyok az első utas – és egyből 200 bahtot akar kérni, hogy akkor csak engem odavisz. Hát nem, marad a motorostaxi ismét 100 bahtért.Egy napi kajapénzem ennyi. Eddig több mint 3 napi elment.

Az immigration officeban visszamegyek a hölgyhöz aki elküldött, ismét mindent átnéz,majd vissza küld az első hölgyhöz, aki megint mindent átnéz, majd fotót készitenek rólam – ez jó jel – és vissza kell mennem a 2. számú hölgyhöz, aki átadja egy harmadiknak a papirokat, ő beletűz egy papirt az útlevélbe, amin már 2015 februári a dátum – ismét jó jel, de ez még nem a vizum. Elküldenek az épületen kivülre, fénymásoljam le ezt az oldalt, kint van egy kis iroda, ott elvégzik 5 bathért. Visszamegyek, egy újabb helyen befizetem a pénzt, ami még jobb jel, erről megkapom az elismervényt, az útlevelembe beütik a vizumot, vagy 3 helyen aláirják, az útlevelemre a hátsó boritóra valami matricafélét ragasztanak – majd kapok egy sorszámot, 95.-öst, és hogy jöjjek vissza 15 órára.

Ismét egy teherautós taxit választok, elvisz a saját végállomásáig, de teljesen ki a tengerpartra. Onnan  még messzebb vagyok a sulitól, de az utolsó órára gyalog odaérek, kb. 3 km-t gyalogolok le. Nagyon fáradt vagyok már.

A suliban kérik az útlevelem hogy ők is fénymásolják, de thaiul elmondom, vissza kell mennem 3 órára – ez igy hangzott: Máj szám mong. A szám a 3, a máj…mong a délután külön részekben. Örülnek hogy thaiul szólaltam meg és megkérnek, ha végeztem az immigration office-ban, jöjjek még vissza. Felhivom Napsit ismét, tájékoztatom. Aztán tanulok az órán. Óra után még csak 13 óra  van, leballagok a Beach Road felé, útközben megtalálom azt a vendéglőt, ahol Napsival jót ettünk egyszer Pattayán, és olcsón kapok rákot rizzsel 50 bahtért, egy üveg hideg vizet 20 bahtért és iszom 30 bahtért egy capuccinót. Eddig 445 bahtot költöttem el. Utána motoros taxi, ismét 100 baht, és odaérek 14.40-re. Páran már bent várnak, de mivel 95 a sorszámom, kint iszom egy shake-t a hőségben, mert már nehezen birom a meleget. Ez is 30 baht. Visszamegyek, 15.02-re, egy másik, a hongkongi évfolyamtársam is ott van, már végzett és mondja nekem, ma már nem adnak ki több vizumot, vége. Egy ügyintézőhőz lépek, mondom 95 a sorszámom, és azt mondták, 15.-re jöjjek, nem azt, 15.-ig. Elkéri a sorszámom, és máris kezemben 15 másodperc múlva az útlevelem!

Ami más volt nagyon, mint otthon – itt a hivatalnok és az iskola PARTNER volt, egyik se akarta bizonygatni, a másik milyen hülye, igy sikerült is. Noha ráment a napom. Ja, ebéd után még volt időm kiszótárazni a leckét, és most irány vissza a suliba – ismét teherautó, 20 bahtért azután nagyon gyorsan teszem meg a 3 km.-t, igy még 16 előtt visszaérek, addig van bent a manager és egy papir nekik is fontos, amit visszaküldtek. A suliban kapok hideg vizet, kávét, pár papirt elkészitenek pillanatok alatt amiket aláirok, fénymásolják az útlevelem. Közben elmondom nekik VASÁRNAPRA kaptam a következő időpontot, amin meglepődnek.. Mondom, majd nekem biztos kinyit a hivatal, ők nevetnek és mondják, ha vasárnapra esik, akkor már majd pénteken mehetek ügyntézni, mert valamiért ezt a vizumot csak a lejárat napján lehet hosszabbittatni. Közben érkezik hir hogy szigoritás lesz, Napsi meséli később, hogy Bangkokban és Phuketen már ebben a suliban heti 5×2 óra az oktatás, tehát mindennap járni kell – ha itt is bevezetik, akkor utiköltségem majdnem megduplázódik. Meglátjuk.

Felhivom Napsit, ha ma már ennyit gyalogoltam, még elmegyek vissza itt a tengerpartra gyümölcsért mert ott olcsó – de utána már csak a Siracsai piacon vennék vacsorát és sehova nem mennék, fáj a lábam. Megállapodunk, ott a piacon találkozunk. Megveszem a kedvenc gyümölcsét, mangót, itt 5 db.-ot kapok 70 bahtért, Sirachán 100 baht körül kettőt szoktunk tudni venni. Azután vissza gyaloglok a minibuszig 5 km-t és irány Siracsa. Sajnos, beáll a csúcsforgalom, Napsi igy sokat vár rám, de Smoothyval vár, amiben a jég már eléggé elolvadt. Az első árusnál ami megtetszik, megveszem és irány haza… vacsora után hamar el is aludtam.

Ma pedig, folytattam az alvást, reggeli után 10-13.30 között bundává változtam. Hát, folytatódik itt az életem, s ma délután végre hüvősebb volt az idő, mint eddig.

A tegnapi nap a szokásos utazással együtti 230 baht helyett csaknem 800 bahtba került a sok ingázás miatt, plusz a vizumdij, mégis:  Jó itt. Nagyon, nagyon.

 

 

Azaz mindenféle, amik kimaradtak eddig.

Amikor egy-egy itt élő magyar kirakja az utcai árusok ételválasztékát mondjuk Facebookra, ilyen kommentek érkeznek: Egyétek csak, én inkább itthon, ha csak krumplit is, de abból a higiéniából nem kérek!

Nos, pedig nincs semmi baj a higiéniával. Bátran lehet utcai árusnál vásárolni ételeket, általában ott, előttünk készitik el. És a higiénia nagyon is rendben van. Erről csak annyit, a buszok is itt ragyognak, nem koszolódik be soha a ruhám mint otthon rengetegszer.

Sőt, előfordult, a zacskóba csomagolt Tom Yang Kung levest kint felejtettem az asztalon este, rákostul-tintahalastul, nem volt hűtőben, és másnap igy ettem meg – minden probléma nélkül – ugyanis erősen chilis volt. És a chili védi is az ételeket.

És olyan is van, az izesitést ránk bizzák, például a kedvenc Pad-Thai készitő nénink akitől vásárolunk legalább egyszer hetente, külön csomagolja a fűszereket és mi döntjük el, miből mennyit teszünk az ételbe.

Napsi boldog a sok élménytől, hol őz, hol szarvas sétál be a suli parkjába, és itt nem félnek túlságosan az emberektől. Buddhista ország, szóval az állatok jogai is fontosak.

Az időjárás most nekem kifejezetten meleg, nincs az a páratartalom már az esők hiányában, a felhők is alig vannak, tűz a nap és még este is meleg van. De majd decemberre vgy annak közepére enyhül.

Hétvégén most pihentünk, illetve mindkét nap Napsinak volt társasági élete kollégákkal ami remek kikapcsolódás, igy most nem néztünk filmet, sőt a kedvenc helyünkre se mentünk. Ennek oka az is, thai masszázson voltunk és nekem arcüreget massziroztak és homloküreget erősen, szóval olyan mintha homloküreg gyulladásom lenne, pedig nem csak az is kitisztul. Mást már nem nagyon találtak rajtam, aminek nagyon örülök.

Most, hogy megjött a mobilom, már pár Skype beszélgetést folytathattam otthoniakkal. Azt mondták, nagyon érezni, mennyire jó itt lennünk.

Itt a város nem csak a chilis szószáról hires (már ott van a hütőben sőt Napsi ma kipróbálta az új főzőeszközt és tett a lencsefőzelékbe a szószból is, nagyon finom lett, főleg mert lyme-ot is tett bele és az ebben a melegben kifejezetten jó volt), hanem a motorokra szerelt nagy oldalkocsikról, amin utaznak, árut szállitanak és azokat árulják, vagy akár egy teljes főzőfelszerelés van oldalt. Igy jöttek a mi udvarunkba is például banános, iletve mangós palacsintát sütni, én is vettem kettőt tőle. Mozgó munkahely!

Közben a hadsereg már a szomszéd városban is takaritott, az ottani strandot is rendbe tették Hua Hin és Phuket után. Vajon jön Pattaya?

Ma ettem végre kókuszos levest, csirkelevest – nagyon finom volt! Méghozzá egy áruházban árulták, 35 bahtért.

Pár étel, amiket már rendszeresen eszek:

Seven Eleven boltból: Vörös curris csirke, koreai csirke, rizses hús csipős chilivel,  kacsasült sült rizzsel, sült hal rizzsel. Amikor nyelviskolában vagyok Pattayán, ott reggelizek csirkelevest vagy másmilyen levest 30-60 bahtért. Az itteni piacnapokon a rántott halakat szeretem, 50-230 baht, de itt tudok Tom Yan levest is venni 80 bahtért, és a japán ételt, az Okonomiyakit is itt lehet venni 40-50 bahtért. A pad thait is szeretem, 30 bahtért lehet venni az utcán, mikor kint van a néni. A nagy itteni áruházban a kókuszos csirke, illetve a sült makréla lett a kedvencem. Ko Sicsangon a rizslevest és sült rizst rákkal imádom, de jöhet már tintahallal is.

Ami nem jön be, az a moszkitók. Kicsik, lábra mennek főleg és nagyot csipnek. Hálisten, egyre több gekko költözik be hozzánk, a fürdőben már három kicsi gekkó éldegél és vadászik, a nagy szobában már egy termetesebb gekkó is vadászik. Ezek a moszkitók kisebbek, mint az otthoni szúnyogok és igen cselesek és gyorsak.

Hát, egyenlőre ennyi. Holnap korán kelek, hajnalban, most nekem jön a vizumhosszabbitás…  Remélem, másnak is nyugis, pihenős hétvégéje volt, illetve az időeltolódás miatt – van.