Egy vizes nap

Pénteken már meg is érkeztünk hajóval a szigetre, vacsoráztunk és társasoztunk. Szombaton pedig már mehettünk is vissza Pattayára, mert Napsi vizumához nem biztos jó a nyelviskola papirja úgy ahogy van, ez péntek du. derült ki, mielőtt a szigetre átjöttünk. Igy most szinte egyszerre két helyre kellene mennie. A taxisok itt Pattayán már szemérmetlenek, 200 baht alatt sehova se akarnak vinni, a taximetert nem hajlandóak használni – talán ide is eljön majd a hadsereg rendet tenni.

30 bahtért elvisz egy kisteherautós szállitó jármű, illetve 150 bahttér oldalkocsis tricikli…

Napsi mig vár a vizumügyben utazást szervező iroda vezetőjére, én motortaxival elugrom a nyelviskolába a javitott igazolásért. Mire mindent elintézünk, már mehetünk is az utolsó hajóhoz, este lett.

Pattaya nekem nem jön be, amit eddig láttam belőle… sok „öröm”lány, öreg fehér bácsik és szemérmetlen lehúzás sokfelé…

A szigeten nem tudtuk, merre induljunk a szállásra, egy ladyboy szánt meg minket és intézkedett dörmögő hangjával és elénk jöttek robogókkal, mert hogy messze van…. Utána onnan 5 perc alatt voltunk gyalog e messzi helyről a kikötőben…

Egy másik Ladyboynak pedig bejöttem a Seven Elevennél, Napsi nagy derültségére.

Na, de ma Vasárnap mivel Napsinak az 5 órás hajóval mennie kell Pattayába és onnan Laoszba, majd vissza kis busszal vizumügyintézésre, strandra mentünk. A tenger azúrkék, meleg, sós, lebegünk a tetején, és órákig elvagyunk igy a vizben – ugyanis elered az eső és jobb bent, mint kint! 14.00 óra után végül nem várunk tovább az eső elállására, fürdőruhában megyünk vissza a hotelbe szakadó esőben, de ez nem gond. Lefürdünk, Napsi elpakol, még ebédelünk közösen majd kikisérem a hajóhoz.

Utána még egy másik strandra elsétáltam, és bzony látom azt a hatalmas gyikot vagy leguánt vagy mit, amiről már Napsi kollégái meséltek… tényleg nagy, olyan hosszú volt mint az én magasságom, és a strand melletti szemétgyüjtőnél lakmározott.  Egy másik kollégája mesélte, egyszer arra ment haza, a verandán egy hatalmas Boa volt, kb. 4 méteres, a farok rész amit látott több miint egy méteres volt.De a kigyó ijedt meg jobban és távozott. Ő erdő szélén lakik. Ugyanis kiderült, lehet faházat is bérelni nem sokkal drágábban, de azt nekünk kellene bebutorozni,  és erdő szélén van rá lehetőség – ahol hatalmas pókok, stb. is élnek…  Meglátjuk.

Most nagy élmény volt a tengerben úszni, fürdőzni, életem egyik legszebb órái voltak. A sós viz felszinén sokáig lehet lebegni, és hogy lehessen hullámfürdőzni, azt a sok motorcsónak segiti elő…

Napsi gyönyörű köveket, kagylókat is talál.

Ami meglepett, rákokat nem láttam, de halakat se a vizben, viszont rengeteg a korall darabka.

Ez az élet Babolcsay Néni!

Napsi most úton van Laoszba, telefonon beszéltünk nemrég – és kedd este már várom őt, ezúttal én vacsorával, Pattayán.

A nyelviskolában rendesek voltak, elmondtam kell nekem 1 hét szünet Japán után – megértették. Várnak majd a jövő hét utáni héten.

Mivel Napsinak a vizumügyintézés még utána is folytatódik, mert a munkáltatóhoz is vissza kell menni ujabb papirokért és majd Bangkokba vissza kell mennie a munkavállalói vizumért, nélküle nem maradok itt, ez drágább hely, a Sriracha melletti csendes strandon egy bungalowban leszek szerdától, és amint tud, csatlakozik ő is.

Esős hetet mondanak, de úgy is pihenés lesz nekem…  Napsival már tervezzük a nyaralásunk, hogy decemberben a következő szünetében hova menjünk…

Újra itthon!

Mármint Thaiföldön, mert már ez az otthon számomra. Japánba nagyon vágytam vissza, és ott döbbentem rá, mennyire megszerettem már Thaiföldet is, sőt még Japánnál is jobban érzem itt magam. Mégse etethet az ember Japánban csak úgy elefántot az utcán, és bár imádom a japán ételeket, és rengeteg mndent ott, már hiányzott a thai chilis étel…

Megérkezésemkor szegény Napsi elémjött Bangkokba, a Hotelben várt rám…. a gép vihar miatt csak 45 perc késéssel indult, de már nem tudtam neki szólni a késésről. Japánban az útlevél vizsgálatkor nem találták a thai vizumom, nekem kellett megmutatnom, hol van. Thaiföldön meg azért hümmögtek, mert 3 hónapos tanulói vizummal csaknem 3 hétre elutaztam… de az iskola által irt levél elolvasása segitett, és visszaengedtek.

Japánban hozzászoktam, a taxisok is pontos áron visznek, most thaiföldön egy 60 bahtos útért sikerült 200 bahtot fizetnem….Már később jövök rá, vissza kell szoknom az itteni helyzethez. De nem baj, ezzel együtt is imádok itt lenni, alig várom a sok finom gyülömcsöt megint…

Szegény Napsi még órákig fent volt velem, megkapta ajándékait, meghallgatta gyors beszámolómat és csak utána aludtunk… Másnap reggel 10 előtt ébredtünk, reggeliztünk a hotelben ahol rengeteg féle ételből lehetett válogatni, majd a reptérre vittek minket a hotelből, onnan találtunk egy körjárat buszt ami ingyenes és az vitt el a minibus állomásra, ahonnan 1 óra 15 perc alatt máris Srirachában voltunk… Kirámolás után elmentünk hivatalos ügyeket intézni, az én itteni betegbiztositásomat, majd a kedvenc éttermünkbe is eljutottunk, ahol azt a jó csipős rákos Tom Jang levest ettük ismét, leöblitettük egy 7 decis sörrel.

Azután itthon még a maradék képgallériák feltöltése a japán útról a közösség számára, levelek megválaszolása, kis alvás, és megyünk Pattayára – Napsi foglalt egy szigeten szállást, és ott következik a pihenés…   napfény, homokos tengerpart, kék tenger, friss levegő…  Mi kellhet még? (Majd kiderül).

Japánból jelentem

Nos, egy jó ideje nem jelentkeztem, Japánban voltam. Finom a szusi, a szasimi, az onigiri, az udon, a szóba, a ramen még mindig. Három hetes utamról a részletek itt: http://jinjutsu.blog.hu

Ahol voltam: Tokyo: Asakusa, Meiji jingu, Usui mester sirja, 47 Ronin emlékműve, Saigo Takamori emlékműve, Tokugawa Iejaszu siremléke, Nikko, Kamakura, Kyoto, Kurama hegy, Nara, Jagyu és még jó pár hely…

Köszönöm mindenkinek, Magyarországon, Romániában és Japánban, aki segitett. Tanitványimnak itt adom máris hirül: Célba értünk!!!

Most kis pihenés következik, mert életfeladatom sikerült teljesiteni – és nem sokat aludtam a három hét alatt.

De, novembertől legkésőbb ismét jelentkezem, addig remélem tengerpart vár reám visszatértem után.

Mókus

Nemrég a suli kertjén mentem keresztül. Egyszer csak nagy recsegésre-ropogásra lettem figyelmes az egyik fa ágai között. Először pár törött ág esett le, majd a falevelekkel együtt egy kis fekete mókus is landolt a járdán. Nem lett semmi baja, egyből felpattant és visszarohant a fára, de annyira meglepődtem, mert szegénykém tompa puffanással és széttárt karokkal, lábakkal a hasára érkezett, mint mikor mi hasast ugrunk a medencébe. Oyan hangos volt, mintha egy cipőt dobtak volna le a fáról.
Ez ma egy ilyen nap, pár órával ezelőtt egy gekkócskát kellett a wc-ből kimentenem. Szegény megijedt tőlem a fürdőben, és belezuhant. De most már biztonságban van mindenki. 😀

A környezettudatos hulladékgazdálkodásról…

…szívesen írnék, ha lenne itt olyan. Az igazság az, hogy rengeteg szemét termelődik, amihez sajnos egyelőre mi is hozzájárulunk. Dolgozom azon, hogyan tudom majd hatékonyan elmutogatni a boltban, piacon, hogy nem kérek reklámtáskát.* Nem akarok illetlen lenni, és itt annyira természetes, hogy mindent, de mindent reklámszatyorban adnak mindenhol, hogy tartok tőle, nagyon nem értenék, mit akarok.

A múltkor vettem egy db Snickerst, és azt beletették nekem egy picike táskába. Nehogy tartanom kelljen a kezemben, mert az kényelmetlen. Az üdítőket, kávét (itt általában jeges italok vannak, a kávé, tea is leginkább jeges és minimum 3 dl) műanyag pohárban adják, amit lefóliáznak, adnak hozzá egy szívószálat, ami be van csomagolva, és gyakran még egy ilyen kis nylon szütyőt is, hogy ne kelljen tartani a poharat. A joghurtokhoz műanyag kanál jár, a fél literes műanyagflakonos italokhoz szívószál megint csak. Az elviteles kajákhoz egyrészt szatyor, másrészt műanyag evőeszköz, mellé műanyagtasakos cukor és chili / valamilyen szósz. A gyümölcsöket általában felszeletelve, műanyagzacskóban árulják. Ha nem szeletelve veszem, akkor is beleteszik egy zacskóba. És nemcsak, hogy bármihez ingyen jár a szatyor, sokszor többet raknak egymásba, hogy strapabíróbb legyen.

Szelektív gyűjtés egyáltalán nincs, üvegvisszaváltás sem. Nem láttam még szeméttelepeket, nem tudom, összességében mennyi hulladék gyűlik. Később talán tájékozottabb leszek. (Bocsánat, ha esetleg unalmas volt a bejegyzés, nekem a környezetvédelem szívügyem.)

  • Lehet, hogy furcsa, de sokszor egyébként kifejezetten rá kell készülni lélekben, ha pl. az ember valamit el akar intézni. A lehető legtöbb módon és megközelítésből el kell tudni magyarázni, mit szeretnénk, esetleg képekkel alátámasztva. Olyan egyszerűbb dolgoknál is, mint mondjuk az alufólia vásárlás. Telefon elővesz, Google, kép keresése, megmutatása. Másképp nem működik, angolul nem nagyon tudnak a helyiek, és hiába szeretnének segíteni, ha nem értik, mit mondunk. Én még csak pár szót tudok thaiul, de azokat sem sikerül soha  a megfelelő hanglejtésben mondanom, mert mindig kérdőn néznek rám. Majd egyszer.. Nem adom fel. 🙂